Még Lili 2 éves korában kezdtünk óvodát keresni, de a környék összes (13) óvodájának megnézése után abban maradtunk, hogy egyikbe sem fogjuk beíratni... A kaliforniai törvények szerint 12 gyerekre kell legalább egy nevelőnek jutni, ami 2-, 2 és fél éves korban szerintünk nagyon kevés. Mindegyik helynek volt valami baja, írtunk is erről annak idején a Lili 2 éves levélben. Végül abban maradtunk, hogy majd óvodába fogjuk beíratni, mert rátaláltunk egy nagyon jó helye, de azt csak 3 éves kor betöltése után lehetett elkezdeni. Itt az összes általános iskolában van részidős óvoda, heti két alkalommal mehetnek a gyerekek 8-tól 11-ig, 18 gyerek mellett egy óvónő van csak, de minden héten 3 szülőnek be kell mennie segíteni. Az utcánkban is van egy általános iskola, annak a játszóterére szoktunk járni, de az óvónő nem volt szimpatikus, ezért a tőlünk 10-15 percnyi autózással elérhető másik iskolát választottuk.
A játszótéren szoktunk más szülőkkel találkozni, nagyon ritka, hogy nem a legközelebb óvodába viszik a gyerekeket, csak üres tekintetekkel találkoztunk amikor elmeséltük, hogy mi másik óvodába fogjuk járni. Néha bizonytalanok vagyunk, hogy miért van az, hogy számunkra szembetűnő problémákat szinte senki más nem vesz észre. Talán mi lennénk túl válogatósak? Csak minket zavar ha az egyik óvodában a WC-ben tárolják az ételeket, és minden ragad a kosztól, az eső után egy héttel is áll a víz az udvar játékokban, mert senki nem vette a fáradtságot, hogy kiborítsa belőlük? Vagy hogy az óvónők egymással beszélgetnek a gyerekekre fittyet hányva, miközben azok a nekik túl magas mászókáról lógva kiabálnak segítségért? Az egyik szomszédunk mesélte néhány hete, aki a hozzánk közeli óvodába íratta be a kislányát, hogy az első napra mindenkinek kell vinnie egy fényképet arról, hogy mit csinált a nyáron, és erről kell majd a többiek előtt beszélnie... Hogy juthat egy óvónőnek ilyen nonszensz ötlet az eszébe? Egy három éves gyerek az óvoda első napján majd kiselőadást fog a többieknek tartani? Nem is tudtuk megkérdezni hogy hogy sikerült a prezentáció, mert szomorúan újságolták, hogy az első nap után ők ott is hagyták az egészet. Míg Adél kiválaszthatta, hogy melyik napokon akar majd bemenni segíteni, itt a tanár mindenkit beosztott, és olyan napokra és olyan sűrűn rakta őket, hogy ezt nem tudták vállalni. Azt hiszem elég jól ráéreztünk, hogy hiába van ez az iskola közelebb, sokkal rosszabbul jártunk volna vele.
Múlt csütörtökön délelőtt a tartottak egy rövid szülői értekezletet, Adél Lilit is elvihette magával, volt néhány másik gyerek is, jól eljátszottak. Lilinek különösen tetszett két elefánt, amit anyuka és gyerek elefántoknak nevezett ki. Ma is nagyon várta, hogy mehessen az óvodába, mert megint az elefántokkal tervezett valami kalandot. Én is elmentem velük, hogy fényképezzek és videózzak, és persze kíváncsi is voltam, hogy Lili hogy fogja magát érezni. Meégrkezésünk után rögtön megkereste az elefántokat, de végül nem is játszott velük sokat, mert nemsokára el kellett pakolni minden játékot. Lili azon mesterkedett, hogy olyan helyre dugja el őket, ahol mások nem fogják megtalálni... Ezt még gyakorolnunk kell, hogy nem szabad ilyet csinálni. Ezután Ms. Diane maga köré gyűjtötte a gyerekeket. Lilit maga mellé ültette, de ő észrevette a szőnyegen levő ABC-t, és eltökélte, hogy neki az L betűre kell ülnie, mert az ő neve azzal kezdődik. Nagyon lelkesen csinált mindent, amit az óvónéni mondott, türelmesen hallgatta a szabályokat, bár szerintem semmit sem értett meg belőle. Egy kis zenés reggeli torna után párosával elindultak a játszótérre. Mivel az óvónéni elfelejtette nekik a mondani, hogy megérkezés után elengedhetik egymás kezét, Lili kitartóan fogta a párja kezét :-). Így hallgatta végig a hintázás és a csúszdázás szabályait is, majd amikor be akart szállni egy játék kisautóba, akkor magával húzta Kendrát is, aki egyébként nagyon jól viselte az egészet.
Az osztályban van jó néhány nem angol anyanyelvű gyerek, többek között egy orosz kislány és egy kisfiú, néhány ázsiai kisgyerek, nem is tudjuk még pontosan ki honnan jött. A szőnyegen ülve mindenkinek hangosan be kellett mutatkoznia, de vagy egyik gyerek sem értette, hogy hangosan kell mondani a nevüket, vagy szégyenlősek voltak, de mindegyik elég halkan mondta. Lili biztosan nem lett volna szégyenlős és hangosan mondta volna a nevét ha megértette volna, hogy úgy kell, de mivel az óvónéni szinte suttogva kérdezte tőle, ő is suttogva válaszolt :-). A játszóterezés közben én elindultam munkába, a többiek fél óra múlva visszamentek a terembe. Mindenkit Sorba állítottak és elküldtek pisilni, a jelenlévő szülők segítettek. Ezután a gyerekek mesét hallgattak, képeket nézegettek és táncoltak. Adél mesélte, hogy amikor képekről állatokat kellett megismerni, egy Lili által ismeretlen kis Amerikában honos erszényes állatot, az oposszumot mutatták, amire Lili büszkén mondta angolul, hogy „It’s a mouse!”. Amikor a Ms. Diane kijavította, hogy ez nem egér, hanem oposszum, Lili nem hagyta magát, és megpróbált az óvónénit meggyőzni, hogy az igenis egy egér :-). (Itt van egy remek oposszum fotó)
Minden héten kedden és csütörtökön lesz ez az óvoda, Adél csütörtökön és jövő kedden is menni fog, utána már ott fogjuk Lilit hagyni. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon fogja szeretni az óvodát, és tökéletesen be fog illeszkedni. Kár, hogy ennél többet ide nem lehet vinni, majd csak egy év múlva lesz heti három foglalkozás. Ennyi volt dióhéjban Lili első napja az óvodában...
kedd, augusztus 29, 2006
Első nap az óvodában
Írta: Oláh Ottó - 23:54
vasárnap, augusztus 27, 2006
Miért??? (YouTube)
Véletlenül belebotlottam egy blogba ahol videót ágyaztak be a szövegbe. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű, használni fogom ezt a módszert. Épp jól jött, mert nem mindenki tudta lejátszani a múltkori videót, amin Lili táncol, úgyhogy feltöltöttem a YouTube-ra, amit be is tettem az ez alatti bejegyzés (Kalózok) végére. A videó még nincs feldolgozva, ha nem tudja lejátszani, próbáld meg később is. Remélem fel fogják ismerni az MPG4 formátumot, mert egyenesen telefonról is lehet videót feltölteni és a telefonom ilyen formátumban rögzítette.
Elkezdtem írni Lili 3 és fél éves koráráról szóló levelet, de még sok munka van rajta. Amikor arról írtam, hogy Lili milyen sokat kérdezget mostanában, egy HBO-n futó sorozat (Lucky Louie) kezdő jelenete jutott eszembe, amit meg is találtam a YouTube-on. Nagyon vicces, ahogy a kislány mindenre csak azt kérdezi, hogy "Miért?", mire az apja egyre mélyebben magyarázza az okokat. Olyan dolog ez, mint egyk kedvenc filmem az Office Space (Hivatali Patkányok) amin elvileg nevetni kellene, de egyben sírni is lehet rajta, annyira hűen tükrözi a valóságot.
Itt van a szöveg gyors fordítása:
- Papa, kimehetek játszani?
- Nem...
- Miért?
- Mert reggel 5 óra van...
- Miért?
- Mert a Nap még nem kelt fel...
- Miért?
- Mert majd később fog felkelni...
- Miért?
- Mert ahogy a Föld megy körbe és elfordul, a Nap feltűnik a horizonton...
- Miért?
- Nem tudom...
- Miért? Miért nem tudod Papa?
- Mert nem figyeltem oda az iskolában...
- Miért?
- Mert állandóan be voltam szívva... Túl sok füvet szívtam...
- Miért?
- Nem hittem, számítani fog...
- Miért?
- Arra gondoltam, hogy az életem magától a helyes vágányra jut. Utána találkoztam Anyukáddal, aztán te is megszülettél... és most a kipufogó-szervizben dolgozom.
- Miért?
- Nekem már túl késő új pályát választanom, és mivel anyukád munkája ad biztosítást, ezért én maradok itthon rád vigyázni, mert az én keresem elég nevetséges...
- Miért?
- Amerikában már nincsenek rendes munkahelyek...
- Miért?
- Egy ideig jó munkahelyek voltak amíg szerencsések voltunk, de mára elfogyott a szerencsénk...
- Miért?
- Ez egyszerűen csak így van...
- Miért?
- Mert Isten meghalt, és mi egyedül vagyunk'
- O.K.
Írta: Oláh Ottó - 21:36
kedd, augusztus 22, 2006
Kalózok
A múlt hétvége a tánc jegyében telt el. Lili nagyon szereti zenére vagy akár zene nélkül is a saját tánc koreográfiáit előadni. Régebben állandóan fürdés után akart meztelenül táncolni, mostanában inkább hosszú pörgő szoknyás ruhákban szeret bennünket és önmagát szórakoztatni. Lili egy héttel ezelőtt szombaton Majáéknál volt néhány órát, mert Heni felajánlotta, hogy vigyáz rá, amíg mi elmegyünk néhány dolgot elintézni. Mivel estére a gyerekek már nagyon el tudnak fáradni, Lilit és Maját együtt fürdették meg az anyukák, hogy amikor hazaérünk, Lilit csak ágyba kelljen bújtatnunk. Fürdés után a gyerekek egy óriási ugrálós rohangálós táncműsort rendeztek, közben Józsi játszott a szintetizátor memóriájából zenéket. Heni elővette a hastáncos kendőit, a gyerekek élvezték, ahogy a pénzek csilingeltek rajtuk. Heninek az óvodában ajánlották, hogy Maja tanuljon zongorázni, mert jó a matematika érzéke, és ez jó zeneérzékkel párosulhat. Ezért vették meg ezt a billentés-érzékeny 32 hang polifonikus szintetizátort, amit én is pötyögtettem egy kicsit, megdöbbentően élethű zongorahang jött ki belőle és csak 3 tank benzin árába került.
Szerdán miután hazaértem a munkából, a szomszéd utcában levő általános iskola játszóterére mentünk. Elvittük magunkkal azt a három kislányt, Abby (5), Hannah (7), Elle (2), akiknél Lili az állampolgárság eskütétel alatt volt héhány órára. A negyedik még nagyon kicsi, ő otthon aludt, amíg az anyukájuk vacsorát főzött. Még egy másik szomszéd kislány (Emily - 5) is velünk jött, így 5 gyereket vittünk magunkkal! Elle-t Adél tolta egy kis kocsiban, a többiek együtt szaladgáltak. A játszótéren csatlakozott hozzánk még egy Bulgár kislány, Sophie (5) és az egy éves kistestvére is. Én azon munkálkodtam, hogy a gyerekek jól kimozogják magukat, ezért többek között oroszlánosat játszottunk, ami abból állt, hogy én ordítva kergettem a sikoltozó gyerekeket. Ezután gyerekek a focipályán nyulakat üldöztek, majd a kapu hálójába feküdve függőágyast játszottak. Amikor két másik utcabeli gyerek is hozzánk próbált csapódni, láttam, hogy Lili a kezével karmoló mozdulatokat végezve és oroszlánmorgással szaladgált körülöttük. A nála 2 évvel idősebb gyerekek csak ijedten néztek hogy mi van, mire Lili elmagyarázta nekem, hogy ő most ezt a két gyereket úgy elkergeti, mint egy oroszlán, mert nem ismeri őket. Nem tudom, hogy mennyire értette meg, amikor magyaráztam neki, hogy soha nem szabad más gyerekeket elkergetni, mert utána is láttam, hogy oroszlánt utánozva próbált gyerekeket valamitől távol tartani (teljes sikerrel).
Sajnos nem vittem magammal fényképezőgépet, pedig nagyon vicces volt, ahogy a gyereksereg játszott. Bár lehet, hogy megütött volna a guta mert képtelenség lett volna ennyi gyereket egyszerre az objektív látómezejében tartani úgy, hogy legalább a fele ne háttal álljon a kamerának. Ilyen helyekre nem cipeljük magunkkal a nagy fényképezőgépet, a telefonommal pedig kevés fénynél reménytelen képeket készíteni. Este 7 felé már nagyon lehűlt a levegő, Adél nagyon fázott, de nem tudott meleg ruháért hazamenni, mert Elle-re kellett vigyáznia. Sajnos csütörtök estére meg is betegedett, nagyon pocsékul érezte magát a hétvégén.
Péntekre kivetem egy nap szabadságot, délelőtt Lilit játszóházba vittem el, amíg Adél pihent egy kicsit. Itt Lili azzal kezdte, hogy felvett egy királylány jelmezt, utána végig abban közlekedett. Itt rajtam kívül csak anyukák voltak a gyerekeikkel, de legtöbben csak egymással beszélgettek. Én is mondtam Lilinek, hogy menjen egyedül játszani amíg én a telefonomon olvasok néhány internetes magazint, de ebből persze nem lett semmi, mert nem csak Lili jött oda állandóan valami fontosat mutatni, de még három másik gyerek is nekem hordta a jelmezét, hogy adjam rájuk, vagy magyaráztak valami érdekeset. Az egyik egy gyönyörű 2 éves forma félbarna kislány volt, akit a szülők itt hagytak néhány órára, és akire másik 10-15 gyerekkel együtt két tizenéves alkalmazott volt hivatott felügyelni. Hát ez a kislány nem csak két jelmezt hozott nekem, hogy adjam rá, hanem nekem szólt, hogy WC-re kell mennie. Szóltam az alkalmazottaknak, akik nagy nehezen kicserélték a pelenkáját, de a kislány megint jött, hogy WC-re kell mennie, szerintem rá szeretett volna ülni. Lili bezzeg ilyen helyzetekben az utolsó pillanatig nem szól, mindenféle trükkökkel kell rávenni, hogy szakítson egy kis időt egy pisilésre. Hát többek között ezért sem hagynánk mi Lilit egyedül egy ilyen helyen, igazából nem nagyon figyelnek a gyerekekre. Végül akarva akaratlanul én lettem a játékmester, mert elég sok gyerek volt, hamar összekaptak a játékokon.
Szombaton Julia és Chloe tánciskolája tartott egy nagyszabású műsort egy nagy színházban, kapunk rá jegyeket a szülőktől, akiknek 10 jegyet kellet venniük (darabja 15 USD), hogy ne legyen veszteséges a terembérlés. Adél sajnos nem tudott eljönni, inkább ágyban maradt, szerencsére végül vasárnapra jobban is lett. Az előadás 13:30-kor kezdődött, a szünetekkel együtt 3 óra hosszú volt. Az utolsó pillanatban értünk oda, ráadásul útközben Lili elaludt, mert fél óra volt az út és szombat délután aludni szokott. Így a kezemben cipeltem be a parkolóból a színházba, közben felébredt és nagy izgalommal várta az előadást. A történet egy Jennifer nevű kislányról szólt, aki Disneyland-ben eltévedt és mindenféle kalandokba keveredett. Igazából elég sovány volt a történet, pár mondat dialógus után rengeteg tánc következett. Lili feszült érdeklődéssel figyelte az egész műsort, még a szünetekben is azt mondogatta, hogy szeretne visszamenni és táncokat nézni. Én azt hittem, hogy majd végig fogja az egészet aludni, de hiába volt álmos, a világért sem maradt volne le semmiről. Egyedül a kalózoktól félt, mert elég hangosan kiabáltak és nem értette, hogy mi történik, mert Jennifert ijesztgették és a végén megkötözték és a hajójukra vitték. A kalózok szerepét a táncosok apukái játszották el teljes odaadással, az ismerőseink információi szerint reggel óta folyamatosan alkohol elfogyasztásával csillapították a lámpalázukat. A szünetekben ők is kijöttek a folyosóra, itt kellett Lilinek elmagyaráznom, hogy nem kell a kalózoktól félni, nem bántották Jennifert, ezek mind Apukák, csak jelmezbe vannak beöltözve. A kalózok látták, hogy Lili bizalmatlan irántuk, megmutatták neki hogy a kardjuk csak műanyagból van (nem mintha Lili tudná, hogy az igazi kard miből készül és hogy mire való). Lili azt sem értette, hogy miért hosszú mindegyiknek a haja, amikor a bácsiknak rövid szokott lenni, ezért megnézte a parókájukat is. Ezen a képen még nem volt teljesen megbarátkozva velük, ezért nem is akart hozzájuk közel állni. Nagyon rendesek voltak a kalózok, amikor megkértem őket, hogy pózoljanak egy kép kedvéért, rögtön odahívták egymást. Ennél többen is voltak, a képen csak azok szerepelnek, akik éppen ott voltak az aulában.
Vasárnap a Balboa parkban a Magyar Ház tartott egy órás műsort augusztus 20 alkalmából, Los Angelesből érkezett a Kárpátok Táncegyüttes. Lili most látott először magyar néptáncot, biztosan furcsa volt az előző napi step-jazzbalett-hipphopp műsor után, de szemmel láthatóan tetszett neki. Maja (3) és Bianka (5) is ott volt, Bianka most érkezett vissza egy egy hónapos magyarországi nyaralásból. Bianka is le volt nyűgözve a néptánctól, többször is kiáltotta, hogy „ez nagyon jó!”. Volt egy magyar nóta trió akik „Akácos út” és hasonló műdalokat adtak elő az idősebb magyar nézők megelégedésére valamint a más nemzetiségűek ámulatára. Lili szombaton azt szűrte le a színházi műsor tanúságaként, hogy ő is szeretne színpadon táncolni mint a többi gyerekek. Vasárnap már reggel óta a fejébe vette, hogy a magyar műsorra felkészülve fog érkezni, és hozott magával pörgős ruhákat, hogy majd ő is felmegy a színpadra. Amikor a táncműsor véget ért, és folytatódott a nótázás, akkor megadtuk neki a jelet, hogy most Biankával felmehetnek a színpadra táncolni. Lili persze nem felejtette el gyorsan a pólójára és a miniszoknyájára felvenni a hófehér hosszú szoknyás ruháját, abban ment táncolni mint valami menyasszony. Bianka is vele tartott, Majának nem volt kedve. Nagyon aranyosak voltak ahogy szaladgáltak és pörögtek, a nyugdíjas közönség jól szórakozott rajtuk. Miután a zenekar befejezte a műsorát, egy Kenny G CD-re váltott a technikus, Liliék arra is táncoltak. Egy apuka felemelte a kisfiát a mikrofonhoz aki hosszú bíztatásra belemondta, hogy „Lacika vagyok, szeretnél-e táncolni”.
Ebből persze Lili sem maradhatott ki, odaadtam neki a mikrofont, hogy ő is beszéljen bele valamit. Lili egy rögtönzött rap szerű verset adott elő, ami több versszakból állt, értelmetlen szavak alkották, de a magyarul nem tudók szerintem meg voltak róla győződve, hogy egy magyar verset hallottak. Az utolsó versszak valami ilyesmi volt:
„Hábi rébi libike
Én vagyok a Lilike.”
Mi sem szoktuk őt és ő sem szokta magát Lilikének hívni, szerintem csak a rím miatt mondta ezt, mindenesetre jót derültünk rajta. Ugyanezen a helyen áprilisban Írország házában adott elő Lili egy szólótáncot, amit akkor a közönség vastapssal jutalmazott. Itt van róla egy kép:
Egyik helyen sem volt nálam a videó kamera, túl nagy ahhoz, hogy zsebben elférjen. Elhatároztam, hogy állandóan vinnünk kell magunkkal egy kis fényképezőgépet ami videót is tud felvenni, ezért rendeltem is ma egy Canon mini gépet (SD700), ami nagyon jó minősítést kapott a dpreview.com tesztjén. A telefonommal vettem fel ezt a videót (1.6 MB) amin Lili és Bianka a színpadon futkározik, egy kisfiú is csatlakozott hozzájuk. MP4 formátumban van, Windows Media Player elvileg le tudja játszani.
Itt van ugyanez a videó a YouTube-on:
Írta: Oláh Ottó - 01:31
csütörtök, augusztus 17, 2006
A levegő ördöge
Két héttel ezelőtt Augusztus 4-én az uszodában egy tizenéves lány lefényképezte, ahogy Lili a vízbe ugrott. Megkérdezte, hogy lefényképezhet-e bennünket, ami ellen nem is volt kifogásunk, de nem hittem volna, hogy a mini fényképezőgépével el fogja tudni kapni azt a pillanatot amikor Lili épp a levegőben van. Az ilyen kis digitális gépek fő gondja, hogy elég nagy a késleltetésük, embert próbáló feladat velük gyorsan mozgó témát fotózni, mert korábban le kell nyomni a gombot, min hogy a téma megjelenne a képben. Nem hittem a szememnek, hogy milyen jól sikerült a kép, nagyon örültem, hogy elküldte nemrég emailben.
Photoshoppal kicsit retusáltam rajta (elmostam a háttért, hogy kiemelkedjünk belőle, levágtam a kép széleit, stb.), így jól visszaadja az esemény hangulatát. A háttérben a sárga labda mellett látszik Adél, ahogy úszás közben megpihen és figyeli Lili attrakcióját.
Írta: Oláh Ottó - 21:37
szombat, augusztus 12, 2006
Volkswagen Passat
Meglepődve olvastam az indexen egy cikket a Passat kombiról. A cikk színvonala a Totalcar-tól megszokottnál alacsonyabb volt, az autó műszaki megoldásairól, teljesítményéről, menettulajdonságáról szinte semmi információ sincs, olyanokon rágódik a szerző, hogy hogy néz ki a kocsi, és milyen a presztízse.
A legnagyobb problémaként a gyenge motort emelték, ki bár azt nem írták le, hogy hány lóerős a 2.0 FSI benzines, és hogy milyen vele a kocsi gyorsulása. A cikk írójának nem nagyon tetszett az autó, ami engem nem is nagyon érdekelne, mert aki ilyen gyenge cikket ír annak a megindokolatlan véleménye nem sok súllyal bír, de azon nagyon meglepődtem, hogy a szokásos „kéne vagy nem kéne” szavazáson eddig 600-an szavaztak csak igennel az 1300 nemmel szemben. Magyarázza már el nekem valaki, hogy miért ennyire népszerűtlen a kombi Passat? A Sedan-ról szóló cikk is fanyalgós hangulatú volt, de ott többen szavaztak pozitívan mint negatívan. A legelső új Passat-os cikk mottója is elég árulkodó volt: „nem találtam fogást rajta”.
Én nagyon meg vagyok elégedve a másfél hónapos Passat kombinkkal, nagyszerű autó: élmény vezetni, korszerű, sugárzik belőle a minőség. A szomszédaink és vadidegenek is elismerően jönnek közelebbről megnézni. A motorja az otthoni csúcsmotor 2.0 FSI-vel (kb. 150 LE?) szemben egy 3.6 literes 280 LE, amivel 6.5 sec körül van százon. Mi sport csomaggal vettük, igazán dinamikusan lehet vele haladni, de (a motort leszámítva) az összes opció Magyarországon is ugyanúgy megrendelhető.
Itt a Passatot kétféle motorral forgalmazzák, az alap 4 hengeres motor a 2.0 FSI Turbo (200 LE, chiptuninggal 250), a 6 hengeres a Touareg-ben is használt 3.6 FSI VR6. Mi azért is a nagyobbat vettük, mert csak azzal lehetett sportcsomagot választani, amiben a futómű érezhetően jobb menettulajdonságokat mutatott (keményebb felfüggesztés, 15 leültetés, 17" felnik) valamint a sportülések tökéletesen kényelmesek voltak. A turbók nem teljesen egyenletes járásúak, felpörgetve hirtelen jön meg az erejük, a 6 hengerrel finomabban lehet haladni akkor is, ha nyomjuk neki rendesen a gázt.
Szóval ki tudja az okát ennek a magyarországi Passat kombi apátiának? Várom a hozzászólásokat...
Írta: Oláh Ottó - 23:22
hétfő, augusztus 07, 2006
Egy átlagos hétvége
Már nagyon régen nem írtam olyan levelet, ami arról szólt, hogy mi történt velünk egy átlagos hétvégén. Ennek három oka volt: (1.) általában nem nagyon volt semmi eget rengető élményünk, (2.) a nap végére túl fáradt voltam összeszedni a gondolataimat , (3) nem is volt időnk órákon keresztül a számítógép mellett üldögélni. Elhatároztam, hogy amíg tart az új blog miatt a lelkesedésem, leírom egy hétvégénk történetét. Ez nem jelenti azt, hogy különösen érdekes dolgok történtek volna, inkább érzékelteti, hogy milyen hamar el szokott illanni ez a két nap.
Szombat reggel magas energiaszinten kezdtem a napot, ezért nekiálltam lemosni az autómat. Az utóbbi két hétben sok eső esett, de ennek úgy tűnik, hogy vége, ezért itt volt már az ideje a kocsit lecsutakolni. Másfél-két óra alatt kívülről sikerült is letisztítanom, de nem volt már időm kiporszívózni és az üléseket letisztítani. Adél is szeretett volna a házimunkával haladni, de amíg én kint voltam, ő nem tudott nekiállni. Olyankor lehet csak igazán haladni a házi munkákkal, ha közben Lili nincs otthon, vagy nagyon elmélyülten játszik. Fél 11 felé elvittem Lilit az Old Poway Park-ba vonatozni, mert már elég régen voltunk. Sokáig minden szombaton ez volt a programunk, de most hogy ilyen forró a nyár, elég ritkán megyünk. Poway ugyan nagyon közel van a házunkhoz (9km), de sokkal jobban felmelegszik, mert oda már nem nagyon ér el a tenger felől érkező hűvösebb levegő. Adél nem tudott velünk jönni, ő addig a fürdőszobák takarításának és a főzésnek állt neki. Lili bepakolt magának két kis táskába egy-egy üveg vizet (egyet neki és egyet nekem), kenyeret és sajtot, hogy majd a parkban fogunk piknikezni. Sajnos a napszemüvegét múltkor addig nyitogatta, hogy eltörte (ugyanez lett a sorsa az előző napszemüvegének is fél évvel ezelőtt), úgyhogy egy kalapot adtunk rá, hogy ne süssön annyira a szemébe a nap.
Lili kitartóan cipelte magával a két táskát, pedig elég nehezek lettek. Először a jegyeket kellett megvennünk, de közben a vonat a már a megállóban állt, várták, hogy megteljen. Lili messziről ordítozott a kalauznak, hogy „Wait, wait!”, és szerencséje is lett, mert épp odaértünk. Itt minket már jól ismernek, hiszen éves bérletünk van. Egyszer engem is be akartak szervezni, hogy tanuljam ki a masiniszta mesterséget, ha munkanélküli vagy nyugdíjas lennék, még érdekelne is a dolog, de a mostani elfoglaltságaink mellett ez egy kicsit hátrébb szorul az időbeosztásunk prioritási listáján. Érdekes volt, hogy a vonat most a szokottal ellenkező irányban ment, fél évente megfordítják a menetirányt, hogy egyenletesen kopjanak a kerekek.
A vonatozás után még a parkban szaladgáltunk, hétvégeken születésnapokat szoktak itt tartani, Lili játszott egy kicsit néhány gyerekkel. Azok a gyerekek nála már nagyobbak voltak, egy fa törzséről ugráltak le, mondanom sem kell, Lili is utánuk mászott, de szerencsére hagyta magát rábeszélni, hogy ne egyedül ugorjon le, hanem hogy én elkapjam. A fára mászásból én is kivettem a részemet, mert volt néhány kis barackfa, amikről a látogatók szedhetik le a gyümölcsöt, az egyik tetején volt néhány érett szem, felmásztam és onnan adogattam le Lilinek őket.
A haza vezető autópálya egy szakasza a hétvégén le volt zárva, mert egy hidat szélesítenek ki rajta, ezért egy másik úton mentünk. Ezen az úton van egy játszóház, ahova néha a vonatozás előtt el szoktunk menni, visszafelé Lili fejébe vette, hogy be akar menni, mert ott mentünk el mellette. Sajnos már nem volt rá időnk, mert otthon várt bennünket az ebéd, amit végül Lili meg is értett, de eltökélte, hogy majd ebéd után „pihen egy kicsit” és utána visszajövünk játszani. Szombat délután általában aludni szokott néhány órát, hogy ezzel behozza az egész hetes elmaradását, ezért tervezte a „pihenést”, mert az alvást ő időpocsékolásnak tartja, magától soha nem döntene úgy, hogy elmenjen lefeküdni.
Ebéd után azonban nem úgy tűnt, hogy el fog aludni, és kitartóan mondogatta, hogy vissza szeretne menni a játszóházba, úgyhogy visszavittem, addig Adél is tudott egy kicsit pihenni. A játszóházban már látszott, hogy Lili elég fáradt, csak fél gőzzel rohangált és hirtelen kiborult, amikor másik gyerekek elkezdték kipakolni a kosárból a általa bepakolt dinoszauruszokat. Ezután felfedezte, hogy a zoknija (nem lehet cipőben avagy mezítláb bemenni), jól csúszik a padlós részen, nekiállt ott táncolni és csúszkálni. Hiába mondtam neki, hogy vigyázzon, mert el fog esni, a vége csak az lett, hogy egy jó nagyot esett, beütötte a térdét és az állát, ráadásul megharapta a száját ami rögtön el is kezdett vérezni. Persze szegényke nagyon sírt, így vége is lett a másfél órás játszóházi programnak. Hazafelé még bementünk egy élelmiszerboltba, Adél SMS-ben megírta, hogy mit vegyünk. Itt Lili már nagyon el volt fáradva, végig a kezemben vittem, mert a boltban elég hideg volt, és amikor álmos, akkor fázni szokott. Nem könnyen, de sikerült egy kézzel a tologatnom a kosarat és megvenni a legfontosabb dolgokat, de vásárolgatni már nem jutott időm és energiám. Lili nagyon jól bírta a várakozást, szótlanul csimpaszkodott a nyakamba. Hazafelé jövet az autóban egyszer csak elaludt...
Ennek nagyon nem örültem, mert épp az volt a terv, hogy Lili a játszóházban szépen elfárad, és este időben lefekszik aludni. Így hogy délután 5-kor elaludt, ha túlalussza magát, akkor este 11 előtt biztosan nem fogjuk tudni ágyba tenni. Hiába próbáltuk ébresztgetni, szegényke teljesen ki volt ütve. Hamar fel is adtuk, nem volt hozzá szívünk, hogy felkeltsük... Csak aludt, és aludt, én meg egyre idegesebb lettem, mert az egész napos gyerek program után már nem volt ihletem éjszaka is ugyanazt folytatni. Lili rengeteget beszél, kérdez, dolgokat észrevesz és kommentál, ami a nap végére engem eléggé el tud fárasztani, nem vagyok ehhez úgy hozzászokva, mint Adél. Végül Lili este 9 óra felé ébredt fel, Adél ment be a szobájába amikor hallottuk, hogy nyöszörög. Ezzel a hanggal szokta jelezni, ha arra ébred fel, hogy pisilnie kell és a fáradtságtól nem tud beszélni. Adél megpisiltatta, közben Lili azt magyarázta, hogy látta az ablakban hogy félig világos van és félig sötét és emiatt ébredt fel. Kérte, hogy Adél adja rá a pizsamáját, és magától visszafeküdt az ágyába, nemsokára újra el is aludt! Ha ezt én előre tudtam volna, akkor nem lettem volna kedélybeteg, hanem ünnepeltem volna, hogy délután 5-től egész este lett volna szabadidőnk. Lili végül reggel 7-ig aludt, ami 14 óra alvást jelent, ennyit talán soha nem aludt egyszerre! Máskor jó esetben 10 órát alszik, de ha délután alszik néhány órát, akkor csak 11-től 7-ig szokott aludni, ami persze nekünk nagyon megnehezíti a dolgunkat. Sajnos nem tudtuk igazán kihasználni, hogy Lili alvási rekordot döntött, főztünk, megvacsoráztunk és mi is korán lefeküdtünk aludni.
Vasárnap reggel az egyik szomszédunk kérdezte, hogy hallottuk-e, hogy nem szabad a vízből inni? Mint kiderült, csütörtökön elvágtak egy vízvezetéket a környéken, és szennyeződés került be a hálózatba, E. Coli baktériumot találtak épp a mi környékünkön a vízben. Az éttermeket bezárták és bemondta a TV, hogy csak forralva szabad vizet fogyasztani. Az igénytelen hírműsorok és az undorító minőségű (és mennyiségű) reklámok miatt mi nem nézünk tv-ben híreket, úgyhogy az egészről nem tudtunk és vidáman ittuk a vizet... Szerencsére senki sem betegedett meg a víztől.
Mivel délelőtt felhős volt az ég, emiatt hűvösebb maradt az idő, el akartunk menni valahova. Úgy öntöttünk, hogy turistát játszunk, és elmegyünk megnézni La Jolla tengerpartján a fókákat, valamint elmegyünk egy híres kilátópontra, ahol Adél még soha nem volt. Indulás előtt még felporszívóztunk és rendet raktunk, úgyhogy csak kora délután sikerült kijutnunk a házból. Lili nagyon be volt indulva, hogy fókákat fogunk nézni, jól tűrte, hogy előtte még elmentünk a kilátóba és egy francia kávéházban is megálltunk péksüteményeket venni. Ebben a francia kávéházban talán egy éve jártunk utoljára, azóta sem változott, elég üres volt és rettenetesen drága. Minden sütemény $5, a torták ára $35, a croissant-ok és más leveles tésztájú sütemények pedig $3-ba kerülnek.Út közben Lili türelmesen nézelődött, számára ismeretlen környékeken jártunk. Egyszer csak ezt kérdezte: „Mit jelent azon a házon, hogy P-I-Z-Z-A?”. Ezt a hat betűt a mozgó autóból olvasta el, teljesen gyorsan, várakozás nélkül. Ez volt az első alkalom, hogy egy szót így elolvasson, nem rossz teljesítmény 3 és fél éves korban!
Amikor a fókás tengerpartra értünk, sajnos csalódás ért bennünket, mert egyetlen fóka sem volt a parton, néhányan a vízben úszkáltak, de azokat elég nehezen lehetett látni. Felhős és hűvös volt az idő, de 1-2 km-re a parttól szinte teljesen felszakadoztak a felhők és ragyogóan sütött a nap. Egy kicsit sétáltunk, utána pedig eldöntöttük, hogy elmegyünk egy nyitott uszodába, ahol Heniéknek van éves bérletük. Egy család számára az éves belépő kb. $1300, napi jegyet nem is lehet venni. Érdekes módon a bejáratnál ül ugyan mindig valaki, de simán be lehet sétálni, soha nem kérik a belépőket... Szóval be tudunk menni akkor is, ha Heniék éppen nincsenek ott. Ja, ha ott vannak, akkor sem vihetnek vendégeket, úgyhogy egyedül kell megoldanunk a bejutást! Lilinek persze nem kell kétszer mondani, hogy menjünk a medencéhez, sőt túl hamar nem is lehet neki bejelenteni, mert ha már reggel tudja, hogy oda fogunk menni, akkor előfordulhat, hogy egész nap megállás nélkül kérdezgetni fogja, hogy mikor indulunk már... Útközben még meg kellett állnunk üveges vizet venni, úgyhogy útba ejtettünk egy nemrég nyílt gyönyörű élelmiszerboltot, ahova még nem jutottunk el máskor. Itt vettünk Kanadában gyártott „Hungarian Style” szalámit, ami a Téli Szalámira hasonlít. Sajnos a Pick szalámit már évek óta nem hozzák be az USA-ba, ezért meg kell elégednünk ilyen másolatokkal. Szomorú, hogy ilyen kiváló termékeket, mint a Téli szalámit és más magyar kolbászokat és egyebeket egyáltalán nem exportálnak az USA-ba. Pedig rengeteg féle európai szalámit lehet kapni, de a magyar ízeket egyik sem éri utol. Az eBay-en árul szürke importban egy balatonlellei cég Pick termékeket, de a postaköltség horribilis, egy 1.3 kilós rúd szalámi szállítással együtt 50 USD. :-(((
A boltból hazafelé az autóban Lili próbálta magát ébren tartani, de egyszer csak hirtelen elaludt... Megálltunk egy másik boltban is, majd itthon bepakoltuk az autóba a törölközőket és egyebeket, csomagoltunk enni és innivalót, majd elindultunk a medencéhez. Lili kb. egy óra alvás után ébredt fel, amikor már majdnem az uszodánál jártunk. A víz most kicsit hideg volt, de Lili szorgalmasan gyakorolta a kutyaúszást (közben persze nekem fognom kellett), úgyhogy nem fázott. Nagyon élvezte, hogy Adéllal versenyeztek, én toltam Lilit Adél sávja mellett, ő meg kitartóan kalimpált. Lili néhány héttel ezelőtt tanult meg a víz alá lebukni... Utálta ugyan, ha a vízben a haja nedves lett, de miután néhányszor látta Maját és Biankát a víz alatt búvárkodni, ő is utánozni akarta őket. Végül Heni tanította meg lebukni, azóta már magától is lemegy a víz alá. Azt nem mondanám, hogy élvezi a lebukást, mert egy-két másodperc után feljön és akkor egy csomót prüszköl (ami nagyon vicces), de azért rendületlenül próbálgatja.
A sok mozgástól hamar megéhezett, úgyhogy 6 után haza is indultunk. Itthon még Adél megmosta Lili haját, ami automatikusan azt jelenti, hogy utána TV-t nézhet. Egyébként nincs TV nézés, így csak hetente egyszer kapcsoljuk be, mi sem nézzük soha előtte. A „Dora the Explorer” c. TV sorozat négy epizódját vettem ki DVD-n. Elég jónak tűnnek, mert kétnyelvű gyerekeknek készítették, az új szavakat többször elismétlik benne. Az az egy fenntartásunk van vele, hogy a szereplők iszonyatosan természetellenes kioktatón szájbarágó hanglejtéssel beszélnek. Adél észrevette, hogy az egyik szomszéd kislány is ilyen intonációval beszél, és ez már nála is nagyon zavaró volt. Nem lenne jó, ha Lili ezt eltanulná, úgyhogy nem fogjuk túlzásba vinni ezt a sorozatot.
A film után Lili 9-kor elment aludni, én meg nekiálltam a blog-írásnak, három órát dolgoztam ezen a szövegen és a blog formázásán...
Hát ez volt a hétvégénk története, most éjjel 2:30 van, négy és fél óra múlva biztosan frissen fogok ébredni, és lelkesen fogok munkába indulni!
Írta: Oláh Ottó - 02:24
csütörtök, augusztus 03, 2006
Állampolgárság
Éppen 10 éve jöttünk az USA-ba szerencsét próbálni. Az volt a tervünk, hogy két évig leszünk itt, beutazzuk az országot és közben összeszedjük magunkat anyagilag. Néhány dobozban postára adtuk azokat a használati tárgyainkat, amikre azt hittük, hogy szükségünk lesz, bepakoltuk az erre az alkalomra vett négy Samsonite bőröndünkbe (azóta is azokat használjuk), és útnak indultuk. Dallasban a repülőtéren gondok voltak az OTP kártyánkkal az autóbérlésnél, de mikor végül átvettük a kék Pontiac Sunfire-t és a kétszer hatsávos autópályán elindultunk az apartmanunkat megkeresni, nem is sejtettük, hogy mekkora változásoknak nézünk elébe.
Öt év múlva zöld kártyát kaptunk, ami korlátlan munkavállalása jogosított fel, majd újabb öt év elteltével lehetőségünk nyílt az állampolgárság megszerzésére. A zöld kártya és az állampolgárság között annyi a különbség, hogy a zöld kártyával járó jogokat el lehet veszíteni, ha valaki egy évnél hosszabb időre elhagyja az USA-t. Az állampolgárok részt vehetnek a szavazásokon, állami munkahelyeket tölthetnek be, és behozhatják közeli családtagjaikat. Fél éve adtuk be Adéllal az állampolgárság kérelmünket, mivel Lili itt született, ő eleve USA állampolgár, de szülei jogán persze Magyar állampolgár is. Múlt héten mentünk be a bevándorlási hivatalba interjúra, ahol alapvető állampolgári ismeretekből tettek fel 10 kérdést, ezek közül 6-ot kellett helyesen megválaszolni (mindketten mind a 10-et tudtuk). A kérdésekre a válaszokat az interneten meg lehet találni, a legkönnyebb, hogy milyen színek vannak az amerikai zászlón, a legnehezebb, hogy melyik volt a 13 alapító állam. Emellet olyan kérdésekre is válaszolnunk kellett, hogy voltunk-e valaha terrorista szervezet, kommunista párt tagjai, adtuk-e ki magunkat amerikai állampolgárnak, csempésztünk-e kábítószert, stb.
Ma volt az eskütétel, a kongresszusi központba kellett 8:30-ra mennünk. Egy órás sorban állás után jutottunk be, 10-kor kezdődött a ceremónia. Egy ír népi zenekar játszott andalító dallamokat, és közben elgondolkodtató gondolatokat osztottak meg a hallgatókkal. Az Írek nagyon nagy számban emigráltak annak idején az USA-ba, saját ünnepnapjuk is van (St. Patrick Day), amit más nemzetiségek is velük együtt ünnepel. Eléggé megható volt ahogy arról beszéltek, hogy ők hogyan lettek állampolgrok és hogy Amerika erőssége abban van, hogy sokszínű, mert befogadja a különböző kultúrákat. A mai napon 92 országból 1060-an lettek San Diegoban állampolgárok, havonta van eskütétel, évente 12000 felett van az állampolgárságot felvevők száma. San Diego megyében kb. 3 millióan laknak, 20 százalékuk külföldi állampolgárként született. Az eskütétel után a szövetségi bíró is egy elgondolkodtató beszédet mondott, majd felolvasta a 92 ország nevét, és megkérte a jelenlévőket, hogy álljanak fel, amikor a sajátjukat hallják. Olyan volt az egész, mint valami olimpiai bevonulás, minden országot kitartóan megtapsoltak. Mexikóból jöttek messze a legtöbben, utána jött India és a Fülöp-szigetek. Európai országokból közül Angliából és Írországból voltak a legtöbben. Rajtunk kívül egy magyart láttunk, de voltak néhányan az összes környező országból.
A ceremónia után megkaptuk az okmányainkat. Adél 248 társával együtt megváltoztatta a nevét, de amíg sokan kimondhatatlanul hosszú nevüket egyszerűsítették le valami angolul könnyebben kiejthetőre, ő csak a sohasem használt második keresztnevét hagyta el. Nagyon sokáig cipelte hivatalos papírokon, talán ez is az oka, hogy nekünk eszünkbe sem jutott, hogy Lilinek két keresztnevet adjunk. A névváltoztatás érdekessége, hogy bármit be lehet jegyeztetni, nincsenek megkötések, csak a fantázia és a jó ízlés szab határokat. A kijáratnál gyorsan regisztráltuk magunkat az őszi szavazásokra, majd kaptunk USA útlevélkérő nyomtatványokat, amit ki kell váltanunk, mert a magyar útlevélben levő vízumunk a most bevont zöld kártyával volt érvényes. A Magyar állampolgárságunk és az útlevelünk az amerikaitól függetlenül megmarad, egyik ország sem firtatja hogy van-e másik állampolgárságunk.
Lilit reggel az egyik ismerősünknél hagytuk (4 kislányuk van!), délben gyors telefonálással meggyőződtünk arról, hogy jól érzi magát és nem hiányzunk neki nagyon. Elmentünk hát kettesben ebédelni a belvárosban egy jobb kínai étterembe. Furcsa volt így együtt gondtalanul leülni, utoljára Lili születése előtt voltunk kettesben étteremben! Pontosabban nem csak étteremben nem voltunk három és fél éve Lili nélkül, hanem sehol máshol sem, leszámítva a múlt heti interjút és egy vagy két alkalmat amikor elmentünk bevásárolni amíg a szüleink itt voltak!
Nem hiszem, hogy amerikai állampolgárként lényegesen meg fognak változni a hétköznapjaink, vagy hogy mi magunk megváltoznánk... De azért fontos dolog volt ez számunkra, mert ez az ország lehetőségeket adott számunkra, befogadtak bennünket és otthont tudtunk itt teremteni. Eddig tiltakoztunk, ha valaki Amerikaiaknak hívott bennünket, most már el kell fogadnunk, hogy Amerikaiak és Magyarok is vagyunk.
Írta: Oláh Ottó - 20:23
kedd, augusztus 01, 2006
Gyöngybagoly
Néhány héttel ezelőtt egy bagoly költözött a házunk előtti pálmafára. Onnan vettük észre, hogy furcsa állagú fekete gombócokat találtunk a fa alatt… Nappal a fa koronájában elbújva alszik, naplemente után elkezdi a szárnyát nyújtogatni, egy kicsit tornázik, majd egyre lejjebb ugrál az alsó ágakra, végül hirtelen elrepül vadászni. Általában az egyik szomszéd ház tetejére repül, ott körülnéz, majd a kanyon felé veszi az útját. Nem huhog, hanem sikolyszerű hangokat ad ki repülés közben. Az első napokban kitettünk néhány kempingszéket a fa alá, és onnan néztük az eseményeket. A szomszédok és az utcán arra sétálók kíváncsian nézték, hogy mit figyelünk olyan kitartóan. Néhányan azt hitték, hogy hullócsillagokat vagy valami más égi jelenséget várunk... Mindhárman adtunk a bagolynak egy nevet, így lett „Dumbo Bubó Béla”. Lili egyik kedvence Dumbo, repülő elefánt, ami egy 1941-es rajzfilm főszereplője, ezért adta neki ezt a nevet.
Néha úgy tűnt, mintha egyszer kisebb egyszer meg nagyobb lenne a bagoly, de hamarosan kiderült, hogy ketten vannak! Csak ritkán lehet mindkettőt látni, sőt van amikor egyik sem látszik. Lehet hogy jó magasan elbújnak, vagy az is lehet, hogy nem minden nap alszanak itt. Már ideje lenne levágatni az elszáradt leveleket, de olyankor akarjuk a kertészeket kihívni, amikor a baglyok épp nincsenek itt, mert attól félünk, hogy megijednének, és nem jönnének többet vissza. Nem lehet sokáig halogatni a fák rendberakását, mert a lakóközösség szabályzata értelmében megbüntethetik azokat, akik elhanyagolják a portájukat. Készítettem egy fényképet a házról és a fákról. Furcsa, hogy ilyen szürke július végén az ég, máskor itt egész nyáron egy csepp eső sem szokott esni, most pedig már napok óta minden nap esik valamennyi, a kertünkben gombákk nőttek ki! Jól is jött az eső, mert ez vetett véget a 20 éves rekord melegnek: 35-40 C-ról 20 C-ra esett le a hőmérséklet.
A baglyunk angol neve Barn Owl, magyarul gyöngybagoly, találtam róla egy igen mulatságos leírást:
A GYÖNGYBAGOLY.
Egyéb neve: gyöngyös bagoly, lángbagoly. (Strix flammea L.) HASZNOS.
Leirás. Igen tollas voltánál fogva majdnem varjúnagyságot mutat; szeme sötét, majdnem fekete, előre pillantó. Feje nagy, a fátyol igen fejlett, nyugalomban szív alakú ábrázatot alkotva, fehéres, szélein rozsdás; a csőr gyengén kampós, sárgás; a láb csűde véknyan tollas, az ujjak majdnem kopaszok; a középső ujj karma belső szélén fürészes. A test tollazata selymes, puha és a szép, hamuszínű háton sok fehér és sötét gyöngyözéssel; a hasfél halavány, rozsdás lehelettel, néha igen világos, apró fehér és sötét gyöngyözéssel. Rendes fészket nem épít, hanem várromok falán, tornyok belső párkányzatán, granáriumok fal törmelékén, szemetjén tojja le fészekalját, mely öt néha hét hosszúkás, fehér tojásból áll.
Élete módja. A gyöngybagoly az ember környezetét keresi föl és legszivesebben épületek padlásait, a hiúkat, a granáriumok belső fedélgerendázatait lakja, hol a félhomály uralkodik, mely az éjjeli madárnak napközben is kedvez. Nyugalomban mindenféle furcsa állásokba helyezkedik és a fátyol mozgatásával mintha fintorítaná az arczát. A házban egyike a leghasznosabb madaraknak, mely senkinek sem vét s a mellett a legkitünőbb és legszorgalmasabb egérfogó, mert többet öl, mint a mennyit egyszerre elkölt. Igaz, hogy reá megy a denevérre, mely mint rovarevő hasznos, és ha hozzáfér, elviszi a madárporontyot is; de ez kivételes és semmiben sem csökkenti a gyöngybagoly nagy hasznosságát. Mindég eleven, tehát ártó prédával él és csak a legnagyobb szükségben fanyalodik a dögre. Kiáltása éjjel hallható, kellemetlen, rekedtes rűűű szólam, majd hortyogó és kaffogó hangok hallatszanak, a mi együttvéve nagyon arra való, hogy tudatlan emberek babonásságát felköltse, melynek rendes következése az, hogy ez a hasznos bagolymadár a csűr kapujára kiszegeztetik, a szegező ember nagy kárára és bizony gyalázatára is.
Nálunk nem ritka, de nem is sok.
Írta: Oláh Ottó - 13:50