vasárnap, augusztus 24, 2008

Pónis hátizsák

Pónis hátizsák

Az előző bejegyzés megírása után eszméltem rá, hogy a sokat emlegetett pónis hátizsákon a pónit elfelejtettem lefényképezni. ezt másnap iskolába menet bepótoltam. Mint a képen is látható, a póninak igazi farka van, még egy kis kefét is adtak hozzá, azzal lehet fésülgetni. Hihetetlen, miket ki nem találnak ma már a gyerekeknek.

Eltelt az iskolaév első hete, Lili szeret iskolába járni, csütörtökre már egy kivételével az összes lány (azt hiszem 9) nevét tudta. Látszik rajta, hogy kifárasztja az egész napos program, délutánra sokszor irritált, apró dolgokon kiborítja magát. Idén lett először 6 órás a nulladik osztály (ezelőtt 3 órás volt), a tanárok néhány dologban még tapasztalatlanok. A gyerekeknek nincsen tízórai szünet, a tanár egy nagy doboz kekszet vett, azt ehet aki éhes. Most próbálunk kavarni, hogy változtassák ezt meg, mert a kori reggeli után a gyerekek hamar megéheznek, kekszen pedig nem lehet élni... Az ebéd 11:15-kor kezdődik (nagyobbaknak később), azt pedig nincsen idejük rendesen megenni, Lili minden nap az iskola után 2:15-kor eszi meg az ebéd maradékát. Egyelőre még nem kapnak iskolai ebédet, Adél csomagol hideg élelmet. Ezt a témát azt hiszem, ki fogjuk még itt a blogon vesézni...

kedd, augusztus 19, 2008

Első nap az iskolában

Első napon az osztályteremben
 
Mint már régebben is írtuk, itt a gyerekek 5 éves korukban kezdenek iskolába járni. Furcsa, hogy az óvodát preschool-nak, a nulladik osztályt pedig kindergarten-nek hívják, mi épp fordítva neveztük volna el. Igazából a nulladik osztály a nagycsoportos óvodának felel meg az életkor szempontjából, azzal a különbséggel, hogy ez az iskola szerves része, és itt a gyerekek az iskolai év végére folyékonyan tudni fognak olvasni.
 
Az óvodába Lilit csak naponta 3 órára vittük, autóval kb. 10 perc volt az út, úgyhogy ez nem sok szabadidőt hagyott Adélnak. A készülődés szinte több időt vett igénybe, mint amit ezzel a néhány órával nyertünk. Az iskola szerencsére az utcánkban van, kényelmesen el lehet odáig sétálni. A tanítás reggel 8-tól délután 14:15-ig tart, pénteken csak 9-re kell menni.
 
Itt az a szokás, hogy minden évben új tanár van és megkeverik az osztályokat. Ráadásul nem is betűkkel nevezik el őket mint például 1/b, hanem a tanár neve alapján, pl. "Miss Style’s class". Lilinek minden évben új osztálytársai lesznek, és minden évet más tanár tanít. Ez óriási különbség az otthoni rendszerrel szemben, ahol 4 éven keresztül ugyanaz az alsós tanár tanítja a gyerekeket, és az osztály végig együtt marad. Mi az itteni szisztémát nagyon furcsának találjuk, de reméljük hogy lesznek előnyei is, például hogy az évek során Lili több gyerekkel össze tud majd ismerkedni, és mindegyik tanártól különböző dolgokat fog megtanulni.

Úton az iskola felé:
Úton az iskola felé
 
A gyerekek osztálybeosztását az iskolakezdés előtt néhány nappal tették ki a faliújságra, Adél csalódottan hívott fel, hogy az öt tanár közül nem a két legtapasztaltabb kettő valamelyikéhez kerültünk, hanem egy olyan tanárhoz, aki ismerősök szerint elég visszafogott és nem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Lili is szomorú volt, sírt amikor megtudta, hogy nem Lorainne-el jár majd egy osztályba. Adél nem mutatta csalódottságát Lilinek, inkább azzal bátorította, hogy ügyes és talpraesett kislány, biztosan könnyen szerez majd új barátokat. Megkérdeztem egy három gyerekes kollegámtól, hogy ilyenkor mit érdemes csinálni, erre ő ezt mondta „elkezdődött a Mama Dráma!”. Felkészített, hogy minden évben ugyanez megy, a szülők azon aggódnak, hogy nem a legjobb tanárt kapták, a gyerekek pedig azon, hogy a legjobb barátuk más osztályba került. Azt javasolta, hogy ne kezdjünk el kavarni, adjunk esélyt ennek a tanárnak. Közben más ismerőseink dicsérően nyilatkoztak róla, úgyhogy reméljük, végül minden jól fog alakulni.
 
Lilitől sokan kérdezgették az utóbbi napokban, hogy várja-e már az iskolát, de őt nem nagyon izgatta a dolog. Ma reggel Adél korábban felkeltett bennünket (6:45-kor), ő már fél órával hamarabb felkelt, és összekészülődött. Lilinek motivációként megmondtuk, hogy amikor elkészül az evéssel, fogmosással, frizurával és az öltözködéssel, kap egy meglepetést. Persze rettenetesen kíváncsi volt, ezért elárultam neki, hogy a meglepetés P betűvel kezdődik. Adél kijavított (hogy Lili rögtön ne találja ki), hogy nem is P-vel, hanem H-val, kezdődik. Erre Lili kombinálni kezdett, hogy biztosan két szóból áll, a P csak pónit jelenthet, a H pedig biztosan hátizsákot! Nagyon örült, amikor indulás előtt megkapta a pónis hátizsákot, amit az interneten rendeltünk neki!

Lili a hátizsákját mutatja a szomszéd osztály előtt várakozó gyerekeknek. A vöröses hajú kislány Lorainne:
Lili a hátizsákját mutatja

Szépen el tudtunk időben indulni, Lili rollerrel jött, pónis hátizsákjában kedvenc pónijával, Madi a babakocsiban egy joghurtot szorongatott, őt már nem volt idő megreggeliztetni, de kapott bőségesen tejcit. Nagyon hamar beértünk az iskolába, a gyerekek már az udvaron sorakoztak. Lili boldogan mutatta a hátizsákját Lorainne-nek, aki a másik sorban várakozott. Pontban 8 órakor a gyerekek a szülőkkel együtt bementek a terembe, ahol a gyerekek a szőnyegre letelepedve hallgatták a tanító néni meséjét egy mosómedvéről, aki először megy iskolába és a szülei egy puszit adnak a tenyerébe, hogy azt bármikor elővehesse, ha hiányoznak neki.
 
A mese végére az egyik kislány nagyon elkezdett sírni, alig lehetett megnyugtatni. A tanítónő azt mondta a többieknek, hogy „tudom, hogy mindenki izgul az iskola első napján...”, erre Lili bekiabált „Én nem!”. Mire a tanítónő így folytatta: „ha te nem is, de a szüleid biztosan”, erre én ezt kiabáltam magamban: „Én sem!. :-). A ezután a gyerekek ugyanúgy kaptak egy puszit a szülőktől mint a mesebeli mosómedve, majd elkezdődött az iskola, és a szülők hazamentek...
 
Nagyon büszke voltam Lilire, hogy ilyen talpraesett és komoly nagylány lett, hazafelé jövet három ismerősnek meséltem el ezt a történetet. Biztos vagyok benne, hogy jól fel fogja magát találni, és jól fogja magát érezni az iskolában!  

A tanító néni a mosómedvés mesét olvassa:
A tanító néni a mosómedvés mesét olvassa

hétfő, augusztus 11, 2008

Zsuzsa Mama nyári élményei

(Édesanyám már augusztusban megírta blog bejegyzését, de időhiány miatt sajnos csak decemberben végeztem a begépeléssel. Karácsonyi ajándéknak szántam. - Adél)

Egy távnagymama visszaemlékezései....

Kukorica evés Kenesén

Bizony nem alakul mindig úgy az élet, ahogy szeretnénk. Elméletben és gyakorlatbn is több időre jöttek haza a gyerekek mint tavaly ősszel, de ez sajnos mégsem érződött. Úgy érzem, hogy semmire sem volt elég időnk, nem tudtuk az előző évben már jól bevált programokat (lovasiskola, állattelep, iskola, vasútállomás) megismételni és egy-egy játékba gondtalanul belefeledkezni. A gyerekeket természetesen nagy öröm volt viszontlátni, már hónapokkal megérkezésük előtt a várakozás lázában éltünk.

A négy nagyszülő örömteli várakozása Ferihegyen

Lili

Mint ahogy már az őszi beszámolómban is írtam, Lili színes, energikus egyéniség, vidám, kedves, mosolygós kislány, érdeklődése sokrétű. Szeret rajzolni, matricákból képet készíteni, remekül öltözködik és kiváló érzékkel alkot ruhakölteményeket kendőkből. Már a megérkezés napjára előkészítettem az összes sálamat, kendőmet, legalább 40-50 darabot, mert tudtam, hogy ez lesz Lili egyik kedvenc elfoglaltsága. A hosszú repülőút ellenére, lelkesen állt neki a kendőruhák készítésének és dekorált fel bennünket egytől-egyig. Akármikor jött hozzánk, az biztos, hogy az első útja a kendős polchoz vezetett és kitűzők, hajcsatok segítségével olyan ruhát tűzött magára, hogy magam is meglepődtem. Sajnos elfordult, hogy elképzelését nem sikerült elsőre megvalósítania, ilyenkor el-eltörött a mécses, de utána kezdte újból és kitartóan addig próbálgatta, amíg az eredeti elképzelését sikerült megalkotnia. Majd a bizsus dobozban válogatott: a ruhákhoz illő láncot, karkötőt, klipszet keresett a teljes összhatás kedvéért.
Lili egy igazi királylány, mindig kiváló eredményre törekszik, mindent jól akar elvégezni. Nagyon szeret első lenni. Remélem majd nem keseredik el, ha az iskolában esetleg kudarc éri, mert ez Lilinek nagyon kellemetlen érzés lesz.

11/16 Zsuzsa Mama mesét olvas Lilinek Skype-on keresztül, Lili kendőkben feldíszítve hallgatja, Madi közben meg akarja szerezni a videó kamerát:


Másik kedvenc elfoglaltságunk az olvasás volt. Lili szereti a könyveket, örül ha mesét hallgathat, vagy nézegeti a könyveket és ő maga mesél. Kedvencei a királylányos, tündéres és pónis mesék. El is hozta magával az összes pónis könyvét San Diego-ból, hogy megmutathassa nekünk. A számítógépen is megmutatta hogyan szokott a pónis játékprogrammal játszani, és nézegetni a rövid film bemutatókat. A pónis játékprogramban van egy táncos feladat, különböző tánclépések kombinálásával táncot lehet koreografálni, amit a pónik rögtön eltáncolnak. Lili nem győzte magyarázni István papának és nekem, hogy mikor melyik lépés fog következni és boldogan játszotta le a kész táncot.

Lili nagyon szeretett a Papa elé velem jönni a Plazába. Vidámak voltunk, remekül szórakoztunk a buszmegállóban míg a buszt vártuk. Néha nem is tudtam, hogy Lilicske kérdéseire vagy a buszra várakozóknak válaszoljak. Lili rendszerint azzal kezdte, hogy "Mamácska, csak a 26/a-ra szállunk fel!" "Rendben Lilicske"-mondtam én, "akkor mehetünk, is mert itt a buszunk!"- tréfálkoztam, miközben megérkezett a 20-as busz. De Mamácska, szólt lágyan Lili, ez a 20-as busz! A következő busz a 25-ös volt, erre is "fel akartam szállni", de Lili itt már hangosan tiltakozott: Mama, ez sem a 26/a! Ez a 25-ös! A buszmegállóban várakozók most hozzám fordultak és arról faggattak mennyi idős Lili. Amikor megtudták, hogy mégcsak 5 éves, meglepődtek, mert az ő gyerekük, unokájuk már idősebb de mégsem ismeri fel a busz jelzéseket. Amikor Lili arról is beszámolt, hogy hamarosan elrepül, újabb és újabb kérdések záporoztak felénk: hol lakik Lili, tud-e angolul, jár-e óvodába, milyen volt a repülőút, stb. Az oda-vissza kérdezgetésnek a busz megérkezése vetett véget. Ekkor Lili gyorsan felszállt, majd a busz végébe, az utolsó üléshez rohant. Mindig itt szeretett utazni. Egy alkalommal hazafelé menet, miután leszálltunk a buszról, Lilinek eszébe jutott, hogy elfelejtett köszönni a buszvezető bácsinak. Hirtelen kirántotta kezét István Papáéból és az enyémből és visszaszaladt integetni a vezetőnek. "Szia, szia!"-kiáltotta, a buszvezető pedig nem győzött hálálkodni, hogy nahát ilyen vele még nem fordult elő és most már biztos, hogy boldog estéje lesz!
Nagyon büszkék voltunk Lilicskére, hogy ilyen okos, szép kislányunk van és nem győztük dicsérni!

Olivér

Olivérről sem lehet "legek" nélkül beszélni! Egy kis tünemény, remekbe szabott kicsi fiú! Kis lénye sugárzik a boldogságtól, árasztja a szeretetet, öröm vele lenni. Hatalmas őzike szemei állandóan ragyognak. Kiegyensúlyozott mint nővére, érződik a szülői és testvéri szeretet, és a gondos figyelem ami körül veszi. Lilicske is sokat szeretgeti, játszik vele. Madárlevél pedig sok mindent eltanul Lilitől, utánozza a jót és a rosszat egyaránt, mint ahogy ez a gyerekeknél szokás. Madárlevél memóriája kiváló, amit egyszer lát nem felejti el. Amikor a telken öntöztem a szőlőt, amint meglátta, bizony jött velem, hogy segítsen. Egy héttel később ismét lent voltunk, Ottóhoz szaladt és elmagyarázta neki, hogy a hordóból kell esővizet venni a locsolókannával, majd a kanna csövét a szőlőtőkék mellett leásott műanyagcsövekbe dugni és locsolni. Ez igazán dicséretes egy ekkora kisfiútól! A bejárat melletti békára is emlékezett Kenesén. Amikor először látta, kifigyelte, hogy a műanyag béka brekeg, ha elmegyünk mellette. Legközelebb, még mielőtt a békát észrevehette volna, mondta, hogy béka és mutatott az irányába!

Egy másik maradandó élmény Fehérváron történt. Madárlevél kipakolta a paradicsomot és a paprikát a zöldséges kosarakból és játszani kezdett velük. Ide-oda tologatta, rakosgatta a műanyag kosarakat, míg a játék hevében rá nem ült. Ekkor történt a váratlan esemény: a többszöri ráülést követően a kosár egyszer csak recsegett-ropogott, eltörött! Madi felfigyelt a szokatlan hangra, majd látta meglepődésemet. Tágra nyílt szemmel ismételte utánam, hogy "eltörött, eltörött", aztán Lili otthagyott kendőiből felkapott egyet és angyali képpel letakarta a kosarat és a dolgot elintézettnek tekintette!:-)

Etetésnél mindig figyelmeztettük Madit, ha az étel egy kicsit meleg volt. Egy alkalommal véletlenül azt találtam mondani, hogy forró. Hát ahogy rám nézett csodálkozva- csupa szem kisfiú ő- mintha azon gondolkodott volna, hogy most meleg vagy forró. "Igen",mondtam neki, "a forró is azt jelenti, hogy még várni kell, nem szabad enni"! Már fújta is türelmesen az ételt, ahogy Anyácskával szokták.

Lili és Olivér

A gyerekek itt léte alatt ment a foci, majd a vizilabda világbajnokság. István Papa figyelmesen követte a bajnokság meccseit a tv-ben. Hamarosan két unokája is lelkesen csatlakozott hozzá! Amint meglátták, hogy foci megy a tv-ben, Madárlevél azonnyomban abbahagyta a játékot és befészkelődött István Papa mellé az ágyba úgyanúgy az ágy támlájának támaszkodva. Fészkalódás közben hol István Papát, hol önmagát nézegette, hogy a kis teste, feje, válla, karja, mind ugyanúgy áll-e mint a Papáé, nagyon muris volt! Volt amikor Lilicskével lecsücsöltek az ágy szélére és élénken követték a labda útját és felváltva kiáltozták "mamma", "mamma", ami Madárlevél nyelvén labdát jelentett. Lili érdeklődve kérdezte, hogy aznap éppen kik játszanak milyen színű ruhában, és mindenkitől végig kérdezte, hogy melyik országnak drukkol. Lilivel valahogy mi mindig azonos csapatnak drukkoltunk, a sárga, piros vagy kék mezbe öltözötteknek. Amikor berúgták a labdát a kapuba és a Papa felkiálltott, hogy "Gól", Madárlevél úgy ismételte utána, hogy "gól, gól" mint aki tudná, hogy mit jelent.:-)
A meccseket általában este közvetítették, így sokszor a gyerekek később mentek aludni az otthon megszokottnál. Egy este Madárlevél háromszor szaladt sírva vissza a mi szobánkba "Mamma, Mamma" kiáltással. Adél először azt hitte, hogy engem szeretne látni, de később rájöttünk, hogy a Mamma most itt labdát jelentett, ugyanis a tv-re mutogatott. Madárlevél a "Mamma" szót ebben az időszakban három értelemben használta: Mama, labda és segítség! Másnap már nem döltünk be Madárlevél kiáltozásának, időben kikapcsoltuk a tv-t, miután egy kicsit nézhették a meccset.

Van a hálószobánkban egy falióra, amit drága jó édesanyámtól örököltem. Kilenc különböző dallamot játszik, minden órában egyet és utána annyit bimbammozik, ahány óra éppen van.
Akárhányszor hallották a gyerekek a dallamot, rögtön szaladtak a hang irányába, és számoltuk a bimbammozást. Olivér is tartotta a kis kezét és utánozta a számolást ahogy a nagyoktól látta -nagyon eredeti volt. Öröm volt látni, ahogy a gyerekeket figyelmét lebilincselte a muzsika. Nem tudtam betelni velük. (Olivér azóta is emlegeti a bim-bam-ot. Amint meglát egy órát, az irányába mutat, majd elgondolkodva hozzáteszi: Bim-bam! - Adél megjegyzése)

Kifli evés

A játszótéren mindkét gyerek magabiztosan mozgott a sok ismeretlen gyerek és felnőtt között, mintha mindig idejártak volna játszani. Egyikőjüknek sem okozott gondot játékot elkérni és barátokat szerezni. Madárlevél viselkedéséből mintha az érződött volna, hogy ő egy kis szeretetre méltó lény, aki nem bánt senkit, így nem is feltételezi, hogy őt bárki is bánthatná. Lili esetében nem is volt olyan egyszerű játszótársakat találni, mert a gyerekek legtöbbször már óvodás, iskolás barátaikkal együtt érkeztek játszani. Ennek ellenére Lilit hamar befogadták, és ha látnak, most is szaladnak elém, elkísérnek a boltba, és egymás szavába vágva kérdezgetik, hogy mikor jön ismét Lili. Most éppen egy falevelet küldtek arról a fáról, ami alatt együtt játszottak. Kérték, hogy mondjam, meg a "magyar lányok" küldték. Lili is adott házi feladatot: "Mamácska, kérdezd meg a zöld szoknyás kislánytól, hogy mi a neve és meséld el légy szíves, hogy kullancsom volt és vért vettek tőlem!"

Madi a játszótéren

Lili a játszótéren

A Balatonkenesén töltött napok is csodásak voltak. A gyerekek nem győztek betelni a medencével, szívesen összecsomagolták volna hogy magukkal vigyék. Egyikőjüket sem volt könnyű kihozni a vízből, csak amikor már megéheztek. Azért a lila homokozó is szerephez jutott, gyakran demarkációs vonallal választottuk el a két gyerek térfelét, hogy ne legyen vita, ki hol épít. Lili az utolsó alkalommal töviről-hegyire el is magyarázta, hogy hogyan csomagoljam össze a homokozót, hova pakoljam el a formákat, vödröket, hogyha egy év múlva megint jönnek mindent megtaláljanak...Kis aranyos, előrelátó.

Lili medencében Kenesén

Most valami nagyon emlékezeteset kellene írnom, de amilyen nehezen kezdtem el, olyan nehezen tudom befejezni... Optimista szemlélettel azt mondhatnám, hogy a szerencsések közé tartozunk, hiszen az elmúlt évben is itthon voltak Adélék és unokázhattunk. Sajnos nem eleget. A találkozás hatására a szívem majd kiugrik a helyéről, elutazáskor meg olyan nagyon összeszorul, hogy még talán zsugorodik is. Napok telnek el és még mindig szorongok. Idő kell, amíg bele tudunk törődni hiányotokba. Kenesén integettünk minden felettünk elrepült gépnek. Közben a lelkünk fájt... Maradnak az emlékek, a babaillat, és az itt felejtett ez-az. Számoljuk a heteket, hónapokat az újabb találkozásig.

hétfő, augusztus 04, 2008

Magyarország 2008 - 4. rész (Adél és Ottó)

Hintaágy
A kép csak egy illúzió, néhány évig nem fogunk mi még hintaágyban pihengetni...

Mivel tudtam, hogy ezen néhány héten kívül nekem kilátástalanul hosszú ideig nem lesz újra szünet az apai teendőkben, megpróbáltam minden adandó alkalmat kihasználni a kikapcsolódásra. Már az is óriási feeling volt amikor esténként Lili a nagyszüleivel őrültködött, nekik táncolt, ők etették és fürdették, én mindezt csak a háttérzajként érzékeltem miközben zenét hallgattam, számítógépeztem, vagy egyszerűen csak relaxáltam. Néhányszor még le is tudtam lépni otthonról, Zoli két koncertjére is eljutottam Pestre, Judit körbevitt a Belváros új részein, voltam hajnali 4-ig tartó 25 éves általános iskolás osztálytalálkozón, el tudtam menni régi cimborákkal sörözni. Adél már nem volt ilyen szerencsés, neki Madival folyamatosan több dolga volt, (a szokásos tennivalók, ugyanúgy mint otthon) naponta többször friss anyatejet szolgált fel, etette, pelenkázta, délben altatta, este fürdette, altatta. Igaz, hogy szinte mindig volt segítsége és nem kellett főznie, mosnia, bevásárolnia, de mégis kötve volt Madi napirendjéhez. Madi nagyon ragaszkodott Adélhoz, ahogy meglátta rögtön hozzá akart menni. Adél igyekezett mindkét nagyszülőnél elég időt tölteni Madival, de a délutáni alvás sokszor felborította a tervet. Madi akár 4 órát is aludt egyfolytában a meleg miatt, amit persze előre soha nem lehetett tudni.

Adél és Madi a volt Ének-Zenei Általános Iskolánál:
Adél és Madi a Zeneiskolánál

Azért Adéllal is sikerült 5 órára kettesben lelépnünk, Budapest belvárosába mentünk el körülnézni. Két éve voltunk így utoljára közös programon, amikor letettük az állampolgárságra az esküt, és utána együtt ebédeltünk, azelőtt pedig Lili születése előtt ... Nagyon klassz volt a lezárt Lánchídon a kézművesek portékáit nézegetni, kivétel nélkül minden nagyon jó minőségű volt, semmi gagyi miatt nem kellett szégyenkezni, de sajnos a külföldi turistáknak voltak a termékek beárazva. A hídon összefutottunk Adél zirci unokatestvérével Petrával is, mindannyian meglepődtünk amikor megláttuk egymást! A belváros nagyon jól nézett ki, elgyalogoltunk néhány helyre ahol még egyetemista korunkban sokszor megfordultunk, Adél még a Jogi Kar épületébe is bement, elbeszélgetett a portással, aki 26 évesnek nézte! Épp a náci zavargásos melegfelvonulás délutánján sikerült a környéken téblábolnunk, ezért az Andrássy utat már nem tudtuk megnézni, pedig a Liszt Ferenc tér környékén szerettünk volna vacsorázni. Jó volt, hogy nem aggódtunk a gyerekek miatt, gondoltuk ha valami gond van, a nagyszülők majd telefonálnak. Sajnos volt is gond, Madi elesett és megütötte a fogát és a száját, vérzett neki, majd félórán keresztül sírt mielőtt elaludt volna.

Madi lenyűgözve nézi a tüzet, eközben mindenki arra vigyáz, nehogy megpróbálja érinteni:
Madi a tűznél

Rögtön az első hétvégén volt mindkettőnk 25 éves általános iskolai osztálytalálkozója. Azért éppen azon a hétvégén, mert mi intéztük így magunknak, mindketten fő szervezői voltunk a saját osztálytalálkozónknak! A kényelem kedvéért ugyanabba az étterembe (Belga söröző) hívtuk össze a két osztályt, így könnyen el tudtunk menni egymás osztálytalálkozójára is! Minden elég jó sikerült, elég sokan eljöttek, mindenki nagyon kedves és értelmes volt. Nekem érthetetlen, hogy miért dönt valaki úgy, hogy nem jön el egy ilyen ritka eseményre, sőt sokan még csak nem is válaszoltak a meghívóra. Érdekes volt a régi rosszalkodásainkat feleleveníteni, érdekes, hogy mindenki más eseményre emlékezett vissza. Meséltem Galambos Petinek, hogy tisztán emlékszem arra, amikor egyszer felmentünk hozzájuk a Markos-Nádas „Kőbe zárt lélek” c. mesterművét meghallgatni, és ő mindenkit külföldi rokonoktól kapott Toblerone csokival kínált. Én akkor ettem olyat először, és meg voltam döbbenve attól, hogy valaki egy ilyen ritka kincset ilyen önzetlenül megosszon mással! Hihetetlen, hogy ekkora nyomot hagyott bennem ez az esemény hogy 25 évvel később is emlékszem rá, persze amit Galambos Peti már régen elfelejtett. A legnagyobb vicc, hogy Fazekas Egon is emlékezett ugyanerre a csokis epizódra, ő még azt is hozzátette, hogy halkan kellett vigadnunk, mert a másik szobában Peti apukája aludt!

Madi nagyon szeret Ottó nyakában lovagolni, a hajába kapaszkodik, és a sarkával noszogatja:
Madi Ottó nyakában

Az osztálytalálkozó és más összejövetelek alatt is próbáltam az eseményeket felpörgetni, hogy minél nagyobb intenzitással éljük át ezeket a ritka perceket, de megdöbbenésemre mások általában elég alacsony fordulatszámon pörögtek. Lehet, hogy ez olyan, mint az ismerősöm, aki Párizsban lakik, de még soha nem járt az Eiffel toronyban, vagy az itteni kollégám aki még nem látta a Grand Kanyont. Ha valami itt van a közelünkben és bármikor hozzáférhetünk, az valószínűleg soha nem tűnik olyan fontosnak, mint amire csak pár napig van lehetőségünk. A másik furcsa tapasztalatom az volt, hogy többen is megjegyezték, hogy túl hangosan beszélek. Nem a hallásom romlott el, hanem itt általában ilyen hangosak az emberek, úgy tűnik, én is átvettem azt a rossz szokást. Pedig engem is zavar, amikor az itteni éttermekben óriási hangorkánt kell túlkiabálni, hogy a velünk szemben levő megértsen.

Szumma-szummárum, megint nagyon jó élmény volt a magyarországi látogatásunk. Jó lenne, ha nem csak évente egyszer tudnánk utazni... Lili foglalta össze a legjobban a visszautazás előtt néhány nappal: "az lenne a legjobb, ha belőlem kettő lenne, egy San Diego-ban és egy Magyarországon".

Lili és a Nagymamák fagyizás után:
Lili és a Nagymamák

Lili és Zsuzsa Mama:
Lili és Zsuzsa Mama

Zsuzsa Mama, Madi és István Papa:
Madi, Zsuzsa Mama, István Papa

Akinek ennyi kép nem elég, itt van Klári Mama fotóalbuma, van benne néhány videó is, érdemes megnézni őket. Anyu nagyon jól belejött a fényképezésbe a kis Canon gépével, ugyanaz a modell van neki, mint nekünk is (PowerShot SD700IS).

Magyarország 2008 - 3. rész (Madi)

Madi mint egy nagy legény fagyit nyal

Nem tudhatjuk, hogy Madi mit gondolhatott, amikor bérautóból repülőtéri buszba, utána a repülőgépbe, másik reptéri buszba, másik repülőgépbe, majd egy kisbuszba tuszkoltuk, ezután pedig ismeretlen lakásokba vittük, de szemmel láthatólag nem zavarták a megváltozott körülmények. Nagyon barátságos volt a nagyszülőkkel, mindenkinek megengedte, hogy felvegye, de főleg a Papákon szeretett hegyet mászni. Nagyon jól jött ki az, hogy épp az utazásunk alatt kezdett belejönni a beszédbe, naponta új dolgokkal kápráztatott el bennünket. 15 hónaposan rengeteg szót kezdett használni, jól mondja, hogy Papa, Mama, Lili, Apa, Anya, bár Anyát főleg Adél-nak hívta, mert tőlünk is ezt hallotta! Ügyesen kiszűrte a beszélgetésünkből az általa is ismert szavakat, és sokatmondó arckifejezéssel megismételte őket.

Nagy hatékonysággal használt két szótagos főneveket, például ha azt mondta, hogy „ajtó” vagy „cipő”, az azt jelentette, hogy ki szeretne menni a játszótérre. Később elkezdte azt is mondani, hogy "menjünk". Táplálkozáshoz jól használta az „enni, inni, hamm-hamm, nyamm-nyamm” kifejezéseket, sőt mutogatással kombinálva azt is mondogatta, hogy „abból”. Ügyesen meg tudta ismételni amiket mi mondtunk, Lili persze jókat derült amikor szerinte vicces szavakat sikerült kimondatnia vele. Hazafelé a repülőgépen amikor kinyitották a futóművet, Madi felemelte a mutatóujját, és ezt mondta: "Hang. Hallom!"

Madi Ottó nyakában, a szájába markol

Eddig is tudtuk, hogy Madi gyönyörű kisfiú, de nagyon jó érzés volt ahogy az utcán az emberek megálltak amikor meglátták, vagy egymásnak mutogatták, hogy nézzenek felénk. Madi továbbra is elbűvölően vidám, közvetlen, vagány, vicces kis fickó, az egyik legújabb mutatványa az, ahogy lazán zsebre tett kézzel sétálgat! Neki is adtunk egyszer egy kis fagyit, néhány nappal később ugyanannál a cukrászdánál jártunk, azonnal megismerte a helyet, és már mutogatott is, hogy „nyamm-nyamm”! A fiatal eladó lányt teljesen elbűvölte, aki adott is neki egy tölcsért. Persze Madi ennyivel nem elégedett meg, egy gombóc fagyit is vettünk neki bele. Lilinek három éves koráig nem adtunk fagyit, ezt a második gyerekkel már képtelenség megcsinálni! Madi nagyon magabiztosan fogta a tölcsérét, de nem nyalogatta, hanem az egész arcát belenyomva szívogatta és iszogatta ki az olvadt fagyi-lét. Amikor harmadszor is visszamentünk ebbe a cukrászdába, ugyanaz az eladó lány volt ott, azt mondta, hogy ő még ilyen szép kisfiút életében nem látott! Erre fogtam, és a kezébe adtam Madit, aminek annyira megörült, hogy szinte levegőt sem kapott!

Madi tölcsérből fagyit iszogat

Sajnos néhány nappal később Madi torka (valószínűleg nem a fagyitól, talán egy pohár hideg tejtől) begyulladt, három napig lázas volt, orvost is kellett hozzá hívnunk. Nekünk döbbenetes dolog, hogy Magyarországon az orvos házhoz jön, és hogy 20 perces vizsgálatért csak 3000 Ft-ot kell fizetni. Nálunk a beteg megy az orvoshoz, és döbbenetes összegeket kérnek sima vizsgálatokért is, egy ambulancián tett látogatás már minimum egy plazma TV árába kerül. Szerencsére a torokgyulladásnak nem lett szövődménye, a felírt antibiotikumot ki sem kellett váltanunk. Ennyi betegséggel megúsztuk a négy hetet, bár Lili is és én is sokat köhögtünk és tüsszögtünk az első héten, lehet hogy ez valami allergia volt.

Madi a játszótéren is előadta a nagy legényt, ő is beállt a nagyobbak közé játszani, ha meglátott egy labdát, akkor nyomban megpróbálta megszerezni. Nagy rutinnal kunyerált más szülőktől ennivalót, szerencsére nem adott neki senki gagyi táplálékot. A gyerekek hamar megtanulták egymás nevét, tréfás volt ahogy nagyobb gyerekek "Szia Madi!" köszöntéssel fogadtak bennünket. Az egyik Anyuka odajött hozzánk, és kérdezte hogy tényleg Madi-e a kisfiú neve, nem akarta a fiának elhinni! Elég nehéz ilyenkor elmagyarázni, hogy honnan jött ez a név...

A hintázás sem egyszerű dolog, ha két gyerek ül be egyszerre:
A hintázás sem egyszerű dolog, ha két gyerek ül be egyszerre

Madi és Lili is nagyon örültek, hogy Zoli kutyájával Ellával sokat játszhattak, és Ella is nagyon szeretett a gyerekekkel lenni. Madi még Ella nevét is elég jól megtanulta kimondani pedig ilyen kicsi korban nehéz még az L hangot kiejteniük. Nagy élmény volt Ella etetése, sétáltatása, amikor pedig utazás közben az autó csomagtartójából Ella a hátsó ülés támlájára tette a fejét, Lili még meg is akarta puszilgatni! Madi a világ végére is elmenne egy kutya után, Ebben is Lilire hasonlít, akitől egyik este megkérdeztem, hogy szeretne-e Ellával a kutyaházban aludni, és csillogó szemmel azt válaszolta, hogy igen!

Madi és Ella kutya

Magyarország 2008 - 2. rész (Lili)

Lili hintán
A fenti kép elkészítéséért rettenetes rosszulléttel fizettem, de megérte!

Lili már nagyon várta az utazást, nem okozott neki egyáltalán nehézséget megszokni az új környezetet. Egyedül Lorraine barátnőjét hiányolta, vele még elindulás előtt sutyorogtak a játszótéren, úgy hallottam azt tervezték, hogy Lorraine is titokban velünk jön Magyarországra :-). Lili csalódottan említette, hogy elfelejtett az indulás napján Lorainne-nek szólni, szerintem halálosan komolyan gondolták, hogy Lorainne a szülei engedélye nélkül velünk jön. Lili teljesen úgy viselkedett Zolival és a nagyszülőkkel, mintha csak tegnap találkoztak volna, ami részben igaz is, mert sokat videó telefonálnak Skype-on.

Lili nem unatkozott, minden napra jutott valami program: többször is voltunk Balatonkenesén, Zsuzsa Mamáék nyaralójában, szüleim kertjében, kutyát sétáltatni, szinte minden nap kimentünk a játszótérre.
Lili nagyon élvezte a fürdőzést Kenesén a medencében. Tavaly októberben már nem tudtuk kipróbálni, mert hideg volt az idő. Most bezzeg Lili órákon keresztül kedvére lubickolhatott (úszni tanult), csak evéssel, ivással vagy pisiléssel tudtuk kicsalogatni a vízből. Egy-egy fürdőzés alkalmával jó néhányszor meg is említette, hogy legközelebb Lorraine-t is szeretné meghívni az egész családjával együtt egy hétre a nyaralóba. Többször említette, hogy nekünk is jó lenne egy ilyen nagy medence San Diegoban. Majd egy másik alkalommal, amikor éppen hogy megérkeztünk a kapuhoz, Lili meglepő módon, természetes könnyedséggel azt kérdezte, hogy, "Anyácska, ha a Mamáék meghalnak, mi lesz a medencével?". "De Lilicske" -kezdte Adél válaszát kissé meglepve- "a Mamáék még nem olyan öregek, hogy meghaljanak, még sokáig fognak élni." "De a Papa már öreg,-folytatta Lili- .....azt szokta mondani, hogy én már öreg vagyok!" :-)

A játszótéren Lili azonnal beilleszkedett a többi gyerek közé, akiknek sejtelmük sem volt, hogy milyen messziről jöttünk. Lili talált egy kislány aki ugyanúgy szeretett pónizni mint ő, vele nagyon jól eljátszott. Hamar kiderült, hogy itt magyarul majdnem ugyanaz a póniknak a neve, mint amiket mi angolul ismerünk, például „Rainbow Dash” magyar hangja „Szivárvány”. Lili soha nem egyezne bele, hogy hogy mi átnevezzük a pónijait, de nagy meglepetésemre játék közben az érthetőség kedvéért „Szivárvány Forgás”-nak nevezte „Rainbow Twirl” nevű póniját! Az egyik kislány azt magyarázta, hogy az óvodában angolul tanultak számolni, amit be is mutatott, erre Lili meglepve és kérdően nézett rám, nem értette, hogy miért tud ez a magyar gyerek angolul.

Lili egy zsinóron lógó teniszlabdával küzd báli ruhában:
Lili teniszezni tanul

Érdekes, hogy egyik gyerek sem vette észre Lili akcentusát, pedig szereti a T-ket és az L-eket angolosan megnyomni, ami a mi fülünket nagyon hasogassa, de amiről a nagyszülők azt állítják, hogy ők nem hallják. Egy anyuka megkérdezte a játszótéren, hogy miért van ennek a kislánynak akcentusa, sajnos nem jutott eszembe azt válaszolni, hogy azért, mert életében még két hónapnál kevesebbet töltött csak Magyarországon. Azt hittük, hogy majd a magyar környezet hatására teljesen le fog szokni erről az angolos kiejtésről, de ez nem így történt: néha még előhúzza, főleg akkor, ha nyomatékosítani akar, vagy ha mérges.

Lili a játszótéren több kislánnyal is jól összebarátkozott, szerencsére mindig sok gyerekkel találkoztunk amikor lementünk. Egy Enikő nevű 6 éves kislány akkora hatással volt rá, hogy még copfba is megengedte a haját befonni, mert Enikőnek is olyan frizurája szokott lenni. Egyébként hosszú hónapok óta nem volt már copfban a haja, mert a könyveiben szereplő „egyik királylánynak sincs copfja”. Nagyon jó volt, hogy kedves és értelmes gyerekekkel találkoztunk a játszótéren, nem kellett aggódnunk, hogy milyen rossz dolgot fog Lili a többiektől eltanulni.

Lili és Enikő a játszótéren:
Lili és Enikő a játszótéren

Az utazásról írt bejegyzésben említettem, hogy Lili rollerjét az utolsó pillanatban ki kellett hagyni a bőröndből, a túlsúly miatt már nem fért bele. Emiatt erős lelkiismeret-furdalásom volt, mert Lili az utazás előtt sokszor emlegette, hogy szeretné hozni a rollerjét is. Egyik nap elvittem hát a Vitál-ba rollert venni. Pontosabban én azt terveztem, hogy rollert veszünk, de Lili biciklit szeretett volna. Találtunk egy klassz rózsaszín biciklit ami pont az ő mérete volt, az elején kosárral, a kormányon színes szalagokkal, a vázon felirat pedig büszkén hirdette a kerékpár típusát: „LILI”. Ennek nem tudtam ellenállni, azonnal meg is vettük. Lili boldogan kerekezett vele, komoly távolságokra jutottunk el így! A négy hét elteltével kis árkedvezménnyel tovább tudtuk adni egy másik Lilinek, aki a mi Lilinkhez hasonlóan örült neki!

Lili két keréken a belvárosban:
Lili két keréken a belvárosban

Lili névnapja július 11-én van, de kitalálta, hogy szeretné az én névnapommal „elcserélni”, így már 2-án megkaphatja az ajándékait. Ügyesen taktikázott, mindegyik nagyszülővel lerendezte, hogy milyen pónis játékot szeretne, kapott is elég sokat. Szerintem már túl sok pónija van, de ő mindegyiknek nevet adott, pontosan tudja, hogy melyik hol van, ki kinek a barátja, stb. Nagy siker volt, amikor Anyu levitte Lilit egy turka boltba, és ott babaruhákat vettek a póniknak. Lilinek különösen tetszett a „turka bolt” kifejezés is! Zsuzsa Mama pedig lila színű ruhákat horgolt, hogy legyen mibe átöltöztetni a pónikat. Az biztos, hogy mindenki próbált Lili kedvében járni!

Klári Mama mesét olvas, Lili és Ottó Papa hallgatja:
Klári Mama mesét olvas, Lili és Ottó Papa hallgatja

Lili lelkesen kísérte Zsuzsa Mamát István Papához a Plázába, számon tartotta, hogy melyik nap dolgozik, készült az utazásra és örült a találkozásnak. Még mindig nagy szám volt a buszozás és tetszett neki, hogy a környékbeli boltokban ismerősként üdvözölték és királylánynak hívták. Az is tetszett, hogy a boltok sokáig nyitva voltak, így került sor a játékbolt meglátogatására, ahol előre kiválasztotta névnapi ajándékait, és a bizsus boltéra, ahol magának lila, virágos hajdíszeket és Anyácskának szép színes üveggyöngy karkötőt vásároltatott ajándékba Zsuzsa Mamával.

Indulásunk előtt néhány nappal Lili elkezdett magáról harmadik személyben beszélni például így "Lili szeretne inni egy kis tejet" vagy "Lili megütötte a lábát, de nem sírt". Nem vitás, hogy ez azért volt, mert sokat beszéltünk arról, hogy Madi mit csinált vagy mit mondott, és ő is szeretett volna hasonló figyelemben részesülni. Sokszor ő is baba nyelven kommunikált velünk, például ha szomjas volt, csak annyit mondott: "szom-szom". Kár, hogy Maditól nem tanulta el, hogy minden ételt bátran meg kell kóstolni, és utána pedig jóízűen meg kell enni!

Biankával És Barbival a Bory vár melletti fagyizóban:
Biankával És Barbival a Bory vár melletti fagyizóban

Miután visszaértünk San Diego-ba, Lorraine apukája Chuck kérdezte tőlem erős kételkedéssel az arcán, hogy mi igaz abból amit Lili mesélt, hogy Magyarországon egy hónapon keresztül minden nap ettünk fagyit? Biztosítottam, hogy ez valóban így volt, sőt az is előfordult, hogy egy nap kétszer is ettünk! Néhány olyan nap is volt persze, amikor nem jártunk cukrászda felé és nem ettünk fagyit, de ezeket Lili már elfelejtette. Azt szeretnénk, hogy Lilinek Magyarország egy varázslatos hely legyen, ahová nagyon szívesen utazik, ehhez járul hozzá a fagyizás legendája is. Lili nem szereti a csokit, neki a fagyi a csúcs édesség, de csak születésnapokon és sátoros ünnepeken szokott kapni. Lili fejben tudta tartani, hogy melyik nap milyen fagyit evett, Chuck-nak még azt is elmesélte, hogy három alkalommal 3 gombócot kapott! Úgy tűnik, hogy a mindennapi fagyizást sikerült Lili fejében Magyarországgal összekapcsolnunk mert visszaérkezésünk óta (három hete) egyáltalán nem evett fagyit, és nem is nagyon emlegette.

Lili, kérsz egy kis csoki fagyit?:
Lili, kérsz egy kis csoki fagyit?

Magyarország 2008 - 1. rész (Bevezetés)

Székesfehérvár belvárosában Ottó szüleivel

Röviden összefoglalva: nagyon jól éreztük magunkat Magyarországon! A szabadságra már nagy szükségünk volt, hiszen szeptember óta nem voltunk sehol, nem volt semmi gyerekek nélküli kikapcsolódásunk. Nagyon jó volt, hogy Lilit sokszor szinte egész napra elfoglalták a nagyszülők, Madit is velük lehetett hagyni néhány órára, így mi is tudtunk néhány saját programot szervezni. Itthon a főzés-mosogatás-mosás-takarítás állandó nyomása alatt állunk, királyi érzés volt hogy egy hónapon keresztül nem kellett ezekkel foglalkoznunk, teljesen ki voltunk szolgálva! Köszönjük szépen még egyszer!

Nagyszülők és Lili:
Nagyszülők és Lili

A tavaly már bevált módszer szerint két csoportra szakadtunk, Adél Madival az ő szüleinél, én Lilivel az én szüleimnél aludtunk. Lili Hófehérkéhez hasonlóan mindenkinek az ágyát kipróbálta, előre megtervezte, hogy melyik este kivel fog aludni, Zsuzsa Mamáék ágyában is többször aludt. Legtöbbször velem aludt egy hálószobában, szépen a saját ágyában maradt, nem mászott át az enyémbe éjszaka, mint ahogy ezt San Diego-ban szokta.

Idén a 9 óra időeltolódást elég nehezen győztük le. Mivel az utazás alatt a gyerekek nagyon keveset aludtak, másnap nekiálltak bepótolni a lemaradást: Lili hétfőn 17 órát aludt egyhuzamban evés-ivás-pisilés nélkül... Kedden azonban három óra alvás után felébredt, és többet nem is aludt. Ezért hajnalban ettünk, ittunk, játszottunk, fényképeztünk.

06/17 02:34 - Hajnali evés, játék és fotózás:
Hajnali evés, játék és fotózás

Nappal persze álmosak voltunk, ennek ellenére másnap éjszaka is nehezen tudtunk elaludni. Még két hét múlva is este későn (10 után) feküdtünk le, reggel pedig sokáig aludtunk. Én hamarabb át tudtam volna állni, de nem lett volna sok értelme, ha Lili amúgy is felébresztett volna. A negyedik héten álltunk volna át teljesen, de akkor már nem erőltettük a korai fekvést, inkább próbáltuk a gyerekeket fenntartani, hogy könnyebb legyen majd a visszaállás...

Korábbi szokásomtól eltérően, nem egy gigászi bejegyzést írok, hanem négy kisebb darabra tördelve próbálom emészthetőbbé tenni. Ez után a bevezető után Lili, Madi, majd a mi szemszögünkből próbálom összefoglalni az eseményeket. Rengeteget dolgoztam a képeken és a szövegen, szerencsére Adél is besegített. Ennek ellenére nem hittem volna, hogy három hétbe fog telni, mire elkészülök vele...

Az új Nikon D300 fényképezőgépemet nagyon jól tudtam használni, már amikor rászántam magamat, hogy a nyakamban cipeljem. Unokatesómnak (akivel kb. 15 éve hűséges Canon felhasználók voltunk) megmutattam, hogy a D300 hogy tudja fókusszal automatikusan követni a tárgyat, milyen pontos és megbízhatóen éles képeket gyárt, valamint mennyire más világ a nagyfelbontású LCD kijelzője. Néhány héten belül eladta az összes Canon objektívjét és a 40D vázát, és ő is megvette a D300-at a 16-85mm VR objektívvel. Ilyen képeket készítettem az új cuccal:

Szerintem mostanában ez az egyik legjobban sikerült fotó. Minden benne van, a fehérvári utcakövek, a felmálházott babakocsi, Madi vagánysága az óriási üveggel, én az egyik kezemmel itatok, a másikkal fényképezek, Adélnak egy pillanat pihenése sincsen:
Madi nagy üvegből vizet iszik

Csákberényi szőlőprés:
Csákberényi szőlőprés

Szivárvány Klári Mamáék ablakából:
Szivárvány Klári Mamáék ablakából

Bory vár eső előtt:
Bory vár eső előtt

Bory vár esőben:
Szivárvány Klári Mamáék ablakából