Első nap az iskolában

 
Mint már régebben is írtuk, itt a gyerekek 5 éves korukban kezdenek iskolába járni. Furcsa, hogy az óvodát preschool-nak, a nulladik osztályt pedig kindergarten-nek hívják, mi épp fordítva neveztük volna el. Igazából a nulladik osztály a nagycsoportos óvodának felel meg az életkor szempontjából, azzal a különbséggel, hogy ez az iskola szerves része, és itt a gyerekek az iskolai év végére folyékonyan tudni fognak olvasni.
 
Az óvodába Lilit csak naponta 3 órára vittük, autóval kb. 10 perc volt az út, úgyhogy ez nem sok szabadidőt hagyott Adélnak. A készülődés szinte több időt vett igénybe, mint amit ezzel a néhány órával nyertünk. Az iskola szerencsére az utcánkban van, kényelmesen el lehet odáig sétálni. A tanítás reggel 8-tól délután 14:15-ig tart, pénteken csak 9-re kell menni.
 
Itt az a szokás, hogy minden évben új tanár van és megkeverik az osztályokat. Ráadásul nem is betűkkel nevezik el őket mint például 1/b, hanem a tanár neve alapján, pl. "Miss Style’s class". Lilinek minden évben új osztálytársai lesznek, és minden évet más tanár tanít. Ez óriási különbség az otthoni rendszerrel szemben, ahol 4 éven keresztül ugyanaz az alsós tanár tanítja a gyerekeket, és az osztály végig együtt marad. Mi az itteni szisztémát nagyon furcsának találjuk, de reméljük hogy lesznek előnyei is, például hogy az évek során Lili több gyerekkel össze tud majd ismerkedni, és mindegyik tanártól különböző dolgokat fog megtanulni.

Úton az iskola felé:

 
A gyerekek osztálybeosztását az iskolakezdés előtt néhány nappal tették ki a faliújságra, Adél csalódottan hívott fel, hogy az öt tanár közül nem a két legtapasztaltabb kettő valamelyikéhez kerültünk, hanem egy olyan tanárhoz, aki ismerősök szerint elég visszafogott és nem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Lili is szomorú volt, sírt amikor megtudta, hogy nem Lorainne-el jár majd egy osztályba. Adél nem mutatta csalódottságát Lilinek, inkább azzal bátorította, hogy ügyes és talpraesett kislány, biztosan könnyen szerez majd új barátokat. Megkérdeztem egy három gyerekes kollegámtól, hogy ilyenkor mit érdemes csinálni, erre ő ezt mondta „elkezdődött a Mama Dráma!”. Felkészített, hogy minden évben ugyanez megy, a szülők azon aggódnak, hogy nem a legjobb tanárt kapták, a gyerekek pedig azon, hogy a legjobb barátuk más osztályba került. Azt javasolta, hogy ne kezdjünk el kavarni, adjunk esélyt ennek a tanárnak. Közben más ismerőseink dicsérően nyilatkoztak róla, úgyhogy reméljük, végül minden jól fog alakulni.
 
Lilitől sokan kérdezgették az utóbbi napokban, hogy várja-e már az iskolát, de őt nem nagyon izgatta a dolog. Ma reggel Adél korábban felkeltett bennünket (6:45-kor), ő már fél órával hamarabb felkelt, és összekészülődött. Lilinek motivációként megmondtuk, hogy amikor elkészül az evéssel, fogmosással, frizurával és az öltözködéssel, kap egy meglepetést. Persze rettenetesen kíváncsi volt, ezért elárultam neki, hogy a meglepetés P betűvel kezdődik. Adél kijavított (hogy Lili rögtön ne találja ki), hogy nem is P-vel, hanem H-val, kezdődik. Erre Lili kombinálni kezdett, hogy biztosan két szóból áll, a P csak pónit jelenthet, a H pedig biztosan hátizsákot! Nagyon örült, amikor indulás előtt megkapta a pónis hátizsákot, amit az interneten rendeltünk neki!

Lili a hátizsákját mutatja a szomszéd osztály előtt várakozó gyerekeknek. A vöröses hajú kislány Lorainne:


Szépen el tudtunk időben indulni, Lili rollerrel jött, pónis hátizsákjában kedvenc pónijával, Madi a babakocsiban egy joghurtot szorongatott, őt már nem volt idő megreggeliztetni, de kapott bőségesen tejcit. Nagyon hamar beértünk az iskolába, a gyerekek már az udvaron sorakoztak. Lili boldogan mutatta a hátizsákját Lorainne-nek, aki a másik sorban várakozott. Pontban 8 órakor a gyerekek a szülőkkel együtt bementek a terembe, ahol a gyerekek a szőnyegre letelepedve hallgatták a tanító néni meséjét egy mosómedvéről, aki először megy iskolába és a szülei egy puszit adnak a tenyerébe, hogy azt bármikor elővehesse, ha hiányoznak neki.
 
A mese végére az egyik kislány nagyon elkezdett sírni, alig lehetett megnyugtatni. A tanítónő azt mondta a többieknek, hogy „tudom, hogy mindenki izgul az iskola első napján...”, erre Lili bekiabált „Én nem!”. Mire a tanítónő így folytatta: „ha te nem is, de a szüleid biztosan”, erre én ezt kiabáltam magamban: „Én sem!. :-). A ezután a gyerekek ugyanúgy kaptak egy puszit a szülőktől mint a mesebeli mosómedve, majd elkezdődött az iskola, és a szülők hazamentek...
 
Nagyon büszke voltam Lilire, hogy ilyen talpraesett és komoly nagylány lett, hazafelé jövet három ismerősnek meséltem el ezt a történetet. Biztos vagyok benne, hogy jól fel fogja magát találni, és jól fogja magát érezni az iskolában!  

A tanító néni a mosómedvés mesét olvassa: