Magyarország 2008 - 4. rész (Adél és Ottó)

A kép csak egy illúzió, néhány évig nem fogunk mi még hintaágyban pihengetni...

Mivel tudtam, hogy ezen néhány héten kívül nekem kilátástalanul hosszú ideig nem lesz újra szünet az apai teendőkben, megpróbáltam minden adandó alkalmat kihasználni a kikapcsolódásra. Már az is óriási feeling volt amikor esténként Lili a nagyszüleivel őrültködött, nekik táncolt, ők etették és fürdették, én mindezt csak a háttérzajként érzékeltem miközben zenét hallgattam, számítógépeztem, vagy egyszerűen csak relaxáltam. Néhányszor még le is tudtam lépni otthonról, Zoli két koncertjére is eljutottam Pestre, Judit körbevitt a Belváros új részein, voltam hajnali 4-ig tartó 25 éves általános iskolás osztálytalálkozón, el tudtam menni régi cimborákkal sörözni. Adél már nem volt ilyen szerencsés, neki Madival folyamatosan több dolga volt, (a szokásos tennivalók, ugyanúgy mint otthon) naponta többször friss anyatejet szolgált fel, etette, pelenkázta, délben altatta, este fürdette, altatta. Igaz, hogy szinte mindig volt segítsége és nem kellett főznie, mosnia, bevásárolnia, de mégis kötve volt Madi napirendjéhez. Madi nagyon ragaszkodott Adélhoz, ahogy meglátta rögtön hozzá akart menni. Adél igyekezett mindkét nagyszülőnél elég időt tölteni Madival, de a délutáni alvás sokszor felborította a tervet. Madi akár 4 órát is aludt egyfolytában a meleg miatt, amit persze előre soha nem lehetett tudni.

Adél és Madi a volt Ének-Zenei Általános Iskolánál:


Azért Adéllal is sikerült 5 órára kettesben lelépnünk, Budapest belvárosába mentünk el körülnézni. Két éve voltunk így utoljára közös programon, amikor letettük az állampolgárságra az esküt, és utána együtt ebédeltünk, azelőtt pedig Lili születése előtt ... Nagyon klassz volt a lezárt Lánchídon a kézművesek portékáit nézegetni, kivétel nélkül minden nagyon jó minőségű volt, semmi gagyi miatt nem kellett szégyenkezni, de sajnos a külföldi turistáknak voltak a termékek beárazva. A hídon összefutottunk Adél zirci unokatestvérével Petrával is, mindannyian meglepődtünk amikor megláttuk egymást! A belváros nagyon jól nézett ki, elgyalogoltunk néhány helyre ahol még egyetemista korunkban sokszor megfordultunk, Adél még a Jogi Kar épületébe is bement, elbeszélgetett a portással, aki 26 évesnek nézte! Épp a náci zavargásos melegfelvonulás délutánján sikerült a környéken téblábolnunk, ezért az Andrássy utat már nem tudtuk megnézni, pedig a Liszt Ferenc tér környékén szerettünk volna vacsorázni. Jó volt, hogy nem aggódtunk a gyerekek miatt, gondoltuk ha valami gond van, a nagyszülők majd telefonálnak. Sajnos volt is gond, Madi elesett és megütötte a fogát és a száját, vérzett neki, majd félórán keresztül sírt mielőtt elaludt volna.

Madi lenyűgözve nézi a tüzet, eközben mindenki arra vigyáz, nehogy megpróbálja érinteni:


Rögtön az első hétvégén volt mindkettőnk 25 éves általános iskolai osztálytalálkozója. Azért éppen azon a hétvégén, mert mi intéztük így magunknak, mindketten fő szervezői voltunk a saját osztálytalálkozónknak! A kényelem kedvéért ugyanabba az étterembe (Belga söröző) hívtuk össze a két osztályt, így könnyen el tudtunk menni egymás osztálytalálkozójára is! Minden elég jó sikerült, elég sokan eljöttek, mindenki nagyon kedves és értelmes volt. Nekem érthetetlen, hogy miért dönt valaki úgy, hogy nem jön el egy ilyen ritka eseményre, sőt sokan még csak nem is válaszoltak a meghívóra. Érdekes volt a régi rosszalkodásainkat feleleveníteni, érdekes, hogy mindenki más eseményre emlékezett vissza. Meséltem Galambos Petinek, hogy tisztán emlékszem arra, amikor egyszer felmentünk hozzájuk a Markos-Nádas „Kőbe zárt lélek” c. mesterművét meghallgatni, és ő mindenkit külföldi rokonoktól kapott Toblerone csokival kínált. Én akkor ettem olyat először, és meg voltam döbbenve attól, hogy valaki egy ilyen ritka kincset ilyen önzetlenül megosszon mással! Hihetetlen, hogy ekkora nyomot hagyott bennem ez az esemény hogy 25 évvel később is emlékszem rá, persze amit Galambos Peti már régen elfelejtett. A legnagyobb vicc, hogy Fazekas Egon is emlékezett ugyanerre a csokis epizódra, ő még azt is hozzátette, hogy halkan kellett vigadnunk, mert a másik szobában Peti apukája aludt!

Madi nagyon szeret Ottó nyakában lovagolni, a hajába kapaszkodik, és a sarkával noszogatja:


Az osztálytalálkozó és más összejövetelek alatt is próbáltam az eseményeket felpörgetni, hogy minél nagyobb intenzitással éljük át ezeket a ritka perceket, de megdöbbenésemre mások általában elég alacsony fordulatszámon pörögtek. Lehet, hogy ez olyan, mint az ismerősöm, aki Párizsban lakik, de még soha nem járt az Eiffel toronyban, vagy az itteni kollégám aki még nem látta a Grand Kanyont. Ha valami itt van a közelünkben és bármikor hozzáférhetünk, az valószínűleg soha nem tűnik olyan fontosnak, mint amire csak pár napig van lehetőségünk. A másik furcsa tapasztalatom az volt, hogy többen is megjegyezték, hogy túl hangosan beszélek. Nem a hallásom romlott el, hanem itt általában ilyen hangosak az emberek, úgy tűnik, én is átvettem azt a rossz szokást. Pedig engem is zavar, amikor az itteni éttermekben óriási hangorkánt kell túlkiabálni, hogy a velünk szemben levő megértsen.

Szumma-szummárum, megint nagyon jó élmény volt a magyarországi látogatásunk. Jó lenne, ha nem csak évente egyszer tudnánk utazni... Lili foglalta össze a legjobban a visszautazás előtt néhány nappal: "az lenne a legjobb, ha belőlem kettő lenne, egy San Diego-ban és egy Magyarországon".

Lili és a Nagymamák fagyizás után:


Lili és Zsuzsa Mama:


Zsuzsa Mama, Madi és István Papa:


Akinek ennyi kép nem elég, itt van Klári Mama fotóalbuma, van benne néhány videó is, érdemes megnézni őket. Anyu nagyon jól belejött a fényképezésbe a kis Canon gépével, ugyanaz a modell van neki, mint nekünk is (PowerShot SD700IS).