Zsuzsa Mama nyári élményei

(Édesanyám már augusztusban megírta blog bejegyzését, de időhiány miatt sajnos csak decemberben végeztem a begépeléssel. Karácsonyi ajándéknak szántam. - Adél)

Egy távnagymama visszaemlékezései....



Bizony nem alakul mindig úgy az élet, ahogy szeretnénk. Elméletben és gyakorlatbn is több időre jöttek haza a gyerekek mint tavaly ősszel, de ez sajnos mégsem érződött. Úgy érzem, hogy semmire sem volt elég időnk, nem tudtuk az előző évben már jól bevált programokat (lovasiskola, állattelep, iskola, vasútállomás) megismételni és egy-egy játékba gondtalanul belefeledkezni. A gyerekeket természetesen nagy öröm volt viszontlátni, már hónapokkal megérkezésük előtt a várakozás lázában éltünk.



Lili

Mint ahogy már az őszi beszámolómban is írtam, Lili színes, energikus egyéniség, vidám, kedves, mosolygós kislány, érdeklődése sokrétű. Szeret rajzolni, matricákból képet készíteni, remekül öltözködik és kiváló érzékkel alkot ruhakölteményeket kendőkből. Már a megérkezés napjára előkészítettem az összes sálamat, kendőmet, legalább 40-50 darabot, mert tudtam, hogy ez lesz Lili egyik kedvenc elfoglaltsága. A hosszú repülőút ellenére, lelkesen állt neki a kendőruhák készítésének és dekorált fel bennünket egytől-egyig. Akármikor jött hozzánk, az biztos, hogy az első útja a kendős polchoz vezetett és kitűzők, hajcsatok segítségével olyan ruhát tűzött magára, hogy magam is meglepődtem. Sajnos elfordult, hogy elképzelését nem sikerült elsőre megvalósítania, ilyenkor el-eltörött a mécses, de utána kezdte újból és kitartóan addig próbálgatta, amíg az eredeti elképzelését sikerült megalkotnia. Majd a bizsus dobozban válogatott: a ruhákhoz illő láncot, karkötőt, klipszet keresett a teljes összhatás kedvéért.
Lili egy igazi királylány, mindig kiváló eredményre törekszik, mindent jól akar elvégezni. Nagyon szeret első lenni. Remélem majd nem keseredik el, ha az iskolában esetleg kudarc éri, mert ez Lilinek nagyon kellemetlen érzés lesz.

11/16 Zsuzsa Mama mesét olvas Lilinek Skype-on keresztül, Lili kendőkben feldíszítve hallgatja, Madi közben meg akarja szerezni a videó kamerát:


Másik kedvenc elfoglaltságunk az olvasás volt. Lili szereti a könyveket, örül ha mesét hallgathat, vagy nézegeti a könyveket és ő maga mesél. Kedvencei a királylányos, tündéres és pónis mesék. El is hozta magával az összes pónis könyvét San Diego-ból, hogy megmutathassa nekünk. A számítógépen is megmutatta hogyan szokott a pónis játékprogrammal játszani, és nézegetni a rövid film bemutatókat. A pónis játékprogramban van egy táncos feladat, különböző tánclépések kombinálásával táncot lehet koreografálni, amit a pónik rögtön eltáncolnak. Lili nem győzte magyarázni István papának és nekem, hogy mikor melyik lépés fog következni és boldogan játszotta le a kész táncot.

Lili nagyon szeretett a Papa elé velem jönni a Plazába. Vidámak voltunk, remekül szórakoztunk a buszmegállóban míg a buszt vártuk. Néha nem is tudtam, hogy Lilicske kérdéseire vagy a buszra várakozóknak válaszoljak. Lili rendszerint azzal kezdte, hogy "Mamácska, csak a 26/a-ra szállunk fel!" "Rendben Lilicske"-mondtam én, "akkor mehetünk, is mert itt a buszunk!"- tréfálkoztam, miközben megérkezett a 20-as busz. De Mamácska, szólt lágyan Lili, ez a 20-as busz! A következő busz a 25-ös volt, erre is "fel akartam szállni", de Lili itt már hangosan tiltakozott: Mama, ez sem a 26/a! Ez a 25-ös! A buszmegállóban várakozók most hozzám fordultak és arról faggattak mennyi idős Lili. Amikor megtudták, hogy mégcsak 5 éves, meglepődtek, mert az ő gyerekük, unokájuk már idősebb de mégsem ismeri fel a busz jelzéseket. Amikor Lili arról is beszámolt, hogy hamarosan elrepül, újabb és újabb kérdések záporoztak felénk: hol lakik Lili, tud-e angolul, jár-e óvodába, milyen volt a repülőút, stb. Az oda-vissza kérdezgetésnek a busz megérkezése vetett véget. Ekkor Lili gyorsan felszállt, majd a busz végébe, az utolsó üléshez rohant. Mindig itt szeretett utazni. Egy alkalommal hazafelé menet, miután leszálltunk a buszról, Lilinek eszébe jutott, hogy elfelejtett köszönni a buszvezető bácsinak. Hirtelen kirántotta kezét István Papáéból és az enyémből és visszaszaladt integetni a vezetőnek. "Szia, szia!"-kiáltotta, a buszvezető pedig nem győzött hálálkodni, hogy nahát ilyen vele még nem fordult elő és most már biztos, hogy boldog estéje lesz!
Nagyon büszkék voltunk Lilicskére, hogy ilyen okos, szép kislányunk van és nem győztük dicsérni!

Olivér

Olivérről sem lehet "legek" nélkül beszélni! Egy kis tünemény, remekbe szabott kicsi fiú! Kis lénye sugárzik a boldogságtól, árasztja a szeretetet, öröm vele lenni. Hatalmas őzike szemei állandóan ragyognak. Kiegyensúlyozott mint nővére, érződik a szülői és testvéri szeretet, és a gondos figyelem ami körül veszi. Lilicske is sokat szeretgeti, játszik vele. Madárlevél pedig sok mindent eltanul Lilitől, utánozza a jót és a rosszat egyaránt, mint ahogy ez a gyerekeknél szokás. Madárlevél memóriája kiváló, amit egyszer lát nem felejti el. Amikor a telken öntöztem a szőlőt, amint meglátta, bizony jött velem, hogy segítsen. Egy héttel később ismét lent voltunk, Ottóhoz szaladt és elmagyarázta neki, hogy a hordóból kell esővizet venni a locsolókannával, majd a kanna csövét a szőlőtőkék mellett leásott műanyagcsövekbe dugni és locsolni. Ez igazán dicséretes egy ekkora kisfiútól! A bejárat melletti békára is emlékezett Kenesén. Amikor először látta, kifigyelte, hogy a műanyag béka brekeg, ha elmegyünk mellette. Legközelebb, még mielőtt a békát észrevehette volna, mondta, hogy béka és mutatott az irányába!

Egy másik maradandó élmény Fehérváron történt. Madárlevél kipakolta a paradicsomot és a paprikát a zöldséges kosarakból és játszani kezdett velük. Ide-oda tologatta, rakosgatta a műanyag kosarakat, míg a játék hevében rá nem ült. Ekkor történt a váratlan esemény: a többszöri ráülést követően a kosár egyszer csak recsegett-ropogott, eltörött! Madi felfigyelt a szokatlan hangra, majd látta meglepődésemet. Tágra nyílt szemmel ismételte utánam, hogy "eltörött, eltörött", aztán Lili otthagyott kendőiből felkapott egyet és angyali képpel letakarta a kosarat és a dolgot elintézettnek tekintette!:-)

Etetésnél mindig figyelmeztettük Madit, ha az étel egy kicsit meleg volt. Egy alkalommal véletlenül azt találtam mondani, hogy forró. Hát ahogy rám nézett csodálkozva- csupa szem kisfiú ő- mintha azon gondolkodott volna, hogy most meleg vagy forró. "Igen",mondtam neki, "a forró is azt jelenti, hogy még várni kell, nem szabad enni"! Már fújta is türelmesen az ételt, ahogy Anyácskával szokták.

Lili és Olivér

A gyerekek itt léte alatt ment a foci, majd a vizilabda világbajnokság. István Papa figyelmesen követte a bajnokság meccseit a tv-ben. Hamarosan két unokája is lelkesen csatlakozott hozzá! Amint meglátták, hogy foci megy a tv-ben, Madárlevél azonnyomban abbahagyta a játékot és befészkelődött István Papa mellé az ágyba úgyanúgy az ágy támlájának támaszkodva. Fészkalódás közben hol István Papát, hol önmagát nézegette, hogy a kis teste, feje, válla, karja, mind ugyanúgy áll-e mint a Papáé, nagyon muris volt! Volt amikor Lilicskével lecsücsöltek az ágy szélére és élénken követték a labda útját és felváltva kiáltozták "mamma", "mamma", ami Madárlevél nyelvén labdát jelentett. Lili érdeklődve kérdezte, hogy aznap éppen kik játszanak milyen színű ruhában, és mindenkitől végig kérdezte, hogy melyik országnak drukkol. Lilivel valahogy mi mindig azonos csapatnak drukkoltunk, a sárga, piros vagy kék mezbe öltözötteknek. Amikor berúgták a labdát a kapuba és a Papa felkiálltott, hogy "Gól", Madárlevél úgy ismételte utána, hogy "gól, gól" mint aki tudná, hogy mit jelent.:-)
A meccseket általában este közvetítették, így sokszor a gyerekek később mentek aludni az otthon megszokottnál. Egy este Madárlevél háromszor szaladt sírva vissza a mi szobánkba "Mamma, Mamma" kiáltással. Adél először azt hitte, hogy engem szeretne látni, de később rájöttünk, hogy a Mamma most itt labdát jelentett, ugyanis a tv-re mutogatott. Madárlevél a "Mamma" szót ebben az időszakban három értelemben használta: Mama, labda és segítség! Másnap már nem döltünk be Madárlevél kiáltozásának, időben kikapcsoltuk a tv-t, miután egy kicsit nézhették a meccset.

Van a hálószobánkban egy falióra, amit drága jó édesanyámtól örököltem. Kilenc különböző dallamot játszik, minden órában egyet és utána annyit bimbammozik, ahány óra éppen van.
Akárhányszor hallották a gyerekek a dallamot, rögtön szaladtak a hang irányába, és számoltuk a bimbammozást. Olivér is tartotta a kis kezét és utánozta a számolást ahogy a nagyoktól látta -nagyon eredeti volt. Öröm volt látni, ahogy a gyerekeket figyelmét lebilincselte a muzsika. Nem tudtam betelni velük. (Olivér azóta is emlegeti a bim-bam-ot. Amint meglát egy órát, az irányába mutat, majd elgondolkodva hozzáteszi: Bim-bam! - Adél megjegyzése)



A játszótéren mindkét gyerek magabiztosan mozgott a sok ismeretlen gyerek és felnőtt között, mintha mindig idejártak volna játszani. Egyikőjüknek sem okozott gondot játékot elkérni és barátokat szerezni. Madárlevél viselkedéséből mintha az érződött volna, hogy ő egy kis szeretetre méltó lény, aki nem bánt senkit, így nem is feltételezi, hogy őt bárki is bánthatná. Lili esetében nem is volt olyan egyszerű játszótársakat találni, mert a gyerekek legtöbbször már óvodás, iskolás barátaikkal együtt érkeztek játszani. Ennek ellenére Lilit hamar befogadták, és ha látnak, most is szaladnak elém, elkísérnek a boltba, és egymás szavába vágva kérdezgetik, hogy mikor jön ismét Lili. Most éppen egy falevelet küldtek arról a fáról, ami alatt együtt játszottak. Kérték, hogy mondjam, meg a "magyar lányok" küldték. Lili is adott házi feladatot: "Mamácska, kérdezd meg a zöld szoknyás kislánytól, hogy mi a neve és meséld el légy szíves, hogy kullancsom volt és vért vettek tőlem!"





A Balatonkenesén töltött napok is csodásak voltak. A gyerekek nem győztek betelni a medencével, szívesen összecsomagolták volna hogy magukkal vigyék. Egyikőjüket sem volt könnyű kihozni a vízből, csak amikor már megéheztek. Azért a lila homokozó is szerephez jutott, gyakran demarkációs vonallal választottuk el a két gyerek térfelét, hogy ne legyen vita, ki hol épít. Lili az utolsó alkalommal töviről-hegyire el is magyarázta, hogy hogyan csomagoljam össze a homokozót, hova pakoljam el a formákat, vödröket, hogyha egy év múlva megint jönnek mindent megtaláljanak...Kis aranyos, előrelátó.



Most valami nagyon emlékezeteset kellene írnom, de amilyen nehezen kezdtem el, olyan nehezen tudom befejezni... Optimista szemlélettel azt mondhatnám, hogy a szerencsések közé tartozunk, hiszen az elmúlt évben is itthon voltak Adélék és unokázhattunk. Sajnos nem eleget. A találkozás hatására a szívem majd kiugrik a helyéről, elutazáskor meg olyan nagyon összeszorul, hogy még talán zsugorodik is. Napok telnek el és még mindig szorongok. Idő kell, amíg bele tudunk törődni hiányotokba. Kenesén integettünk minden felettünk elrepült gépnek. Közben a lelkünk fájt... Maradnak az emlékek, a babaillat, és az itt felejtett ez-az. Számoljuk a heteket, hónapokat az újabb találkozásig.