Magyarország 2008 - 2. rész (Lili)

A fenti kép elkészítéséért rettenetes rosszulléttel fizettem, de megérte!

Lili már nagyon várta az utazást, nem okozott neki egyáltalán nehézséget megszokni az új környezetet. Egyedül Lorraine barátnőjét hiányolta, vele még elindulás előtt sutyorogtak a játszótéren, úgy hallottam azt tervezték, hogy Lorraine is titokban velünk jön Magyarországra :-). Lili csalódottan említette, hogy elfelejtett az indulás napján Lorainne-nek szólni, szerintem halálosan komolyan gondolták, hogy Lorainne a szülei engedélye nélkül velünk jön. Lili teljesen úgy viselkedett Zolival és a nagyszülőkkel, mintha csak tegnap találkoztak volna, ami részben igaz is, mert sokat videó telefonálnak Skype-on.

Lili nem unatkozott, minden napra jutott valami program: többször is voltunk Balatonkenesén, Zsuzsa Mamáék nyaralójában, szüleim kertjében, kutyát sétáltatni, szinte minden nap kimentünk a játszótérre.
Lili nagyon élvezte a fürdőzést Kenesén a medencében. Tavaly októberben már nem tudtuk kipróbálni, mert hideg volt az idő. Most bezzeg Lili órákon keresztül kedvére lubickolhatott (úszni tanult), csak evéssel, ivással vagy pisiléssel tudtuk kicsalogatni a vízből. Egy-egy fürdőzés alkalmával jó néhányszor meg is említette, hogy legközelebb Lorraine-t is szeretné meghívni az egész családjával együtt egy hétre a nyaralóba. Többször említette, hogy nekünk is jó lenne egy ilyen nagy medence San Diegoban. Majd egy másik alkalommal, amikor éppen hogy megérkeztünk a kapuhoz, Lili meglepő módon, természetes könnyedséggel azt kérdezte, hogy, "Anyácska, ha a Mamáék meghalnak, mi lesz a medencével?". "De Lilicske" -kezdte Adél válaszát kissé meglepve- "a Mamáék még nem olyan öregek, hogy meghaljanak, még sokáig fognak élni." "De a Papa már öreg,-folytatta Lili- .....azt szokta mondani, hogy én már öreg vagyok!" :-)

A játszótéren Lili azonnal beilleszkedett a többi gyerek közé, akiknek sejtelmük sem volt, hogy milyen messziről jöttünk. Lili talált egy kislány aki ugyanúgy szeretett pónizni mint ő, vele nagyon jól eljátszott. Hamar kiderült, hogy itt magyarul majdnem ugyanaz a póniknak a neve, mint amiket mi angolul ismerünk, például „Rainbow Dash” magyar hangja „Szivárvány”. Lili soha nem egyezne bele, hogy hogy mi átnevezzük a pónijait, de nagy meglepetésemre játék közben az érthetőség kedvéért „Szivárvány Forgás”-nak nevezte „Rainbow Twirl” nevű póniját! Az egyik kislány azt magyarázta, hogy az óvodában angolul tanultak számolni, amit be is mutatott, erre Lili meglepve és kérdően nézett rám, nem értette, hogy miért tud ez a magyar gyerek angolul.

Lili egy zsinóron lógó teniszlabdával küzd báli ruhában:


Érdekes, hogy egyik gyerek sem vette észre Lili akcentusát, pedig szereti a T-ket és az L-eket angolosan megnyomni, ami a mi fülünket nagyon hasogassa, de amiről a nagyszülők azt állítják, hogy ők nem hallják. Egy anyuka megkérdezte a játszótéren, hogy miért van ennek a kislánynak akcentusa, sajnos nem jutott eszembe azt válaszolni, hogy azért, mert életében még két hónapnál kevesebbet töltött csak Magyarországon. Azt hittük, hogy majd a magyar környezet hatására teljesen le fog szokni erről az angolos kiejtésről, de ez nem így történt: néha még előhúzza, főleg akkor, ha nyomatékosítani akar, vagy ha mérges.

Lili a játszótéren több kislánnyal is jól összebarátkozott, szerencsére mindig sok gyerekkel találkoztunk amikor lementünk. Egy Enikő nevű 6 éves kislány akkora hatással volt rá, hogy még copfba is megengedte a haját befonni, mert Enikőnek is olyan frizurája szokott lenni. Egyébként hosszú hónapok óta nem volt már copfban a haja, mert a könyveiben szereplő „egyik királylánynak sincs copfja”. Nagyon jó volt, hogy kedves és értelmes gyerekekkel találkoztunk a játszótéren, nem kellett aggódnunk, hogy milyen rossz dolgot fog Lili a többiektől eltanulni.

Lili és Enikő a játszótéren:


Az utazásról írt bejegyzésben említettem, hogy Lili rollerjét az utolsó pillanatban ki kellett hagyni a bőröndből, a túlsúly miatt már nem fért bele. Emiatt erős lelkiismeret-furdalásom volt, mert Lili az utazás előtt sokszor emlegette, hogy szeretné hozni a rollerjét is. Egyik nap elvittem hát a Vitál-ba rollert venni. Pontosabban én azt terveztem, hogy rollert veszünk, de Lili biciklit szeretett volna. Találtunk egy klassz rózsaszín biciklit ami pont az ő mérete volt, az elején kosárral, a kormányon színes szalagokkal, a vázon felirat pedig büszkén hirdette a kerékpár típusát: „LILI”. Ennek nem tudtam ellenállni, azonnal meg is vettük. Lili boldogan kerekezett vele, komoly távolságokra jutottunk el így! A négy hét elteltével kis árkedvezménnyel tovább tudtuk adni egy másik Lilinek, aki a mi Lilinkhez hasonlóan örült neki!

Lili két keréken a belvárosban:


Lili névnapja július 11-én van, de kitalálta, hogy szeretné az én névnapommal „elcserélni”, így már 2-án megkaphatja az ajándékait. Ügyesen taktikázott, mindegyik nagyszülővel lerendezte, hogy milyen pónis játékot szeretne, kapott is elég sokat. Szerintem már túl sok pónija van, de ő mindegyiknek nevet adott, pontosan tudja, hogy melyik hol van, ki kinek a barátja, stb. Nagy siker volt, amikor Anyu levitte Lilit egy turka boltba, és ott babaruhákat vettek a póniknak. Lilinek különösen tetszett a „turka bolt” kifejezés is! Zsuzsa Mama pedig lila színű ruhákat horgolt, hogy legyen mibe átöltöztetni a pónikat. Az biztos, hogy mindenki próbált Lili kedvében járni!

Klári Mama mesét olvas, Lili és Ottó Papa hallgatja:


Lili lelkesen kísérte Zsuzsa Mamát István Papához a Plázába, számon tartotta, hogy melyik nap dolgozik, készült az utazásra és örült a találkozásnak. Még mindig nagy szám volt a buszozás és tetszett neki, hogy a környékbeli boltokban ismerősként üdvözölték és királylánynak hívták. Az is tetszett, hogy a boltok sokáig nyitva voltak, így került sor a játékbolt meglátogatására, ahol előre kiválasztotta névnapi ajándékait, és a bizsus boltéra, ahol magának lila, virágos hajdíszeket és Anyácskának szép színes üveggyöngy karkötőt vásároltatott ajándékba Zsuzsa Mamával.

Indulásunk előtt néhány nappal Lili elkezdett magáról harmadik személyben beszélni például így "Lili szeretne inni egy kis tejet" vagy "Lili megütötte a lábát, de nem sírt". Nem vitás, hogy ez azért volt, mert sokat beszéltünk arról, hogy Madi mit csinált vagy mit mondott, és ő is szeretett volna hasonló figyelemben részesülni. Sokszor ő is baba nyelven kommunikált velünk, például ha szomjas volt, csak annyit mondott: "szom-szom". Kár, hogy Maditól nem tanulta el, hogy minden ételt bátran meg kell kóstolni, és utána pedig jóízűen meg kell enni!

Biankával És Barbival a Bory vár melletti fagyizóban:


Miután visszaértünk San Diego-ba, Lorraine apukája Chuck kérdezte tőlem erős kételkedéssel az arcán, hogy mi igaz abból amit Lili mesélt, hogy Magyarországon egy hónapon keresztül minden nap ettünk fagyit? Biztosítottam, hogy ez valóban így volt, sőt az is előfordult, hogy egy nap kétszer is ettünk! Néhány olyan nap is volt persze, amikor nem jártunk cukrászda felé és nem ettünk fagyit, de ezeket Lili már elfelejtette. Azt szeretnénk, hogy Lilinek Magyarország egy varázslatos hely legyen, ahová nagyon szívesen utazik, ehhez járul hozzá a fagyizás legendája is. Lili nem szereti a csokit, neki a fagyi a csúcs édesség, de csak születésnapokon és sátoros ünnepeken szokott kapni. Lili fejben tudta tartani, hogy melyik nap milyen fagyit evett, Chuck-nak még azt is elmesélte, hogy három alkalommal 3 gombócot kapott! Úgy tűnik, hogy a mindennapi fagyizást sikerült Lili fejében Magyarországgal összekapcsolnunk mert visszaérkezésünk óta (három hete) egyáltalán nem evett fagyit, és nem is nagyon emlegette.

Lili, kérsz egy kis csoki fagyit?: