Állampolgárság

Éppen 10 éve jöttünk az USA-ba szerencsét próbálni. Az volt a tervünk, hogy két évig leszünk itt, beutazzuk az országot és közben összeszedjük magunkat anyagilag. Néhány dobozban postára adtuk azokat a használati tárgyainkat, amikre azt hittük, hogy szükségünk lesz, bepakoltuk az erre az alkalomra vett négy Samsonite bőröndünkbe (azóta is azokat használjuk), és útnak indultuk. Dallasban a repülőtéren gondok voltak az OTP kártyánkkal az autóbérlésnél, de mikor végül átvettük a kék Pontiac Sunfire-t és a kétszer hatsávos autópályán elindultunk az apartmanunkat megkeresni, nem is sejtettük, hogy mekkora változásoknak nézünk elébe.

Öt év múlva zöld kártyát kaptunk, ami korlátlan munkavállalása jogosított fel, majd újabb öt év elteltével lehetőségünk nyílt az állampolgárság megszerzésére. A zöld kártya és az állampolgárság között annyi a különbség, hogy a zöld kártyával járó jogokat el lehet veszíteni, ha valaki egy évnél hosszabb időre elhagyja az USA-t. Az állampolgárok részt vehetnek a szavazásokon, állami munkahelyeket tölthetnek be, és behozhatják közeli családtagjaikat. Fél éve adtuk be Adéllal az állampolgárság kérelmünket, mivel Lili itt született, ő eleve USA állampolgár, de szülei jogán persze Magyar állampolgár is. Múlt héten mentünk be a bevándorlási hivatalba interjúra, ahol alapvető állampolgári ismeretekből tettek fel 10 kérdést, ezek közül 6-ot kellett helyesen megválaszolni (mindketten mind a 10-et tudtuk). A kérdésekre a válaszokat az interneten meg lehet találni, a legkönnyebb, hogy milyen színek vannak az amerikai zászlón, a legnehezebb, hogy melyik volt a 13 alapító állam. Emellet olyan kérdésekre is válaszolnunk kellett, hogy voltunk-e valaha terrorista szervezet, kommunista párt tagjai, adtuk-e ki magunkat amerikai állampolgárnak, csempésztünk-e kábítószert, stb.

Ma volt az eskütétel, a kongresszusi központba kellett 8:30-ra mennünk. Egy órás sorban állás után jutottunk be, 10-kor kezdődött a ceremónia. Egy ír népi zenekar játszott andalító dallamokat, és közben elgondolkodtató gondolatokat osztottak meg a hallgatókkal. Az Írek nagyon nagy számban emigráltak annak idején az USA-ba, saját ünnepnapjuk is van (St. Patrick Day), amit más nemzetiségek is velük együtt ünnepel. Eléggé megható volt ahogy arról beszéltek, hogy ők hogyan lettek állampolgrok és hogy Amerika erőssége abban van, hogy sokszínű, mert befogadja a különböző kultúrákat. A mai napon 92 országból 1060-an lettek San Diegoban állampolgárok, havonta van eskütétel, évente 12000 felett van az állampolgárságot felvevők száma. San Diego megyében kb. 3 millióan laknak, 20 százalékuk külföldi állampolgárként született. Az eskütétel után a szövetségi bíró is egy elgondolkodtató beszédet mondott, majd felolvasta a 92 ország nevét, és megkérte a jelenlévőket, hogy álljanak fel, amikor a sajátjukat hallják. Olyan volt az egész, mint valami olimpiai bevonulás, minden országot kitartóan megtapsoltak. Mexikóból jöttek messze a legtöbben, utána jött India és a Fülöp-szigetek. Európai országokból közül Angliából és Írországból voltak a legtöbben. Rajtunk kívül egy magyart láttunk, de voltak néhányan az összes környező országból.

A ceremónia után megkaptuk az okmányainkat. Adél 248 társával együtt megváltoztatta a nevét, de amíg sokan kimondhatatlanul hosszú nevüket egyszerűsítették le valami angolul könnyebben kiejthetőre, ő csak a sohasem használt második keresztnevét hagyta el. Nagyon sokáig cipelte hivatalos papírokon, talán ez is az oka, hogy nekünk eszünkbe sem jutott, hogy Lilinek két keresztnevet adjunk. A névváltoztatás érdekessége, hogy bármit be lehet jegyeztetni, nincsenek megkötések, csak a fantázia és a jó ízlés szab határokat. A kijáratnál gyorsan regisztráltuk magunkat az őszi szavazásokra, majd kaptunk USA útlevélkérő nyomtatványokat, amit ki kell váltanunk, mert a magyar útlevélben levő vízumunk a most bevont zöld kártyával volt érvényes. A Magyar állampolgárságunk és az útlevelünk az amerikaitól függetlenül megmarad, egyik ország sem firtatja hogy van-e másik állampolgárságunk.

Lilit reggel az egyik ismerősünknél hagytuk (4 kislányuk van!), délben gyors telefonálással meggyőződtünk arról, hogy jól érzi magát és nem hiányzunk neki nagyon. Elmentünk hát kettesben ebédelni a belvárosban egy jobb kínai étterembe. Furcsa volt így együtt gondtalanul leülni, utoljára Lili születése előtt voltunk kettesben étteremben! Pontosabban nem csak étteremben nem voltunk három és fél éve Lili nélkül, hanem sehol máshol sem, leszámítva a múlt heti interjút és egy vagy két alkalmat amikor elmentünk bevásárolni amíg a szüleink itt voltak!

Nem hiszem, hogy amerikai állampolgárként lényegesen meg fognak változni a hétköznapjaink, vagy hogy mi magunk megváltoznánk... De azért fontos dolog volt ez számunkra, mert ez az ország lehetőségeket adott számunkra, befogadtak bennünket és otthont tudtunk itt teremteni. Eddig tiltakoztunk, ha valaki Amerikaiaknak hívott bennünket, most már el kell fogadnunk, hogy Amerikaiak és Magyarok is vagyunk.