Zoli látogatása

Zoli (öcsém) villámlátogtást tett náluk: két és fél hétig volt itt, ma indult haza. Minden nagyon gyorsan történt, az utazás előtt két héttel merült csak fel, hogy jöjjön, rögtön meg is vette a jegyeket. Amilyen hirtelen jött az ötlet, olyan gyorsan el is múlt ez a 17 nap... Nagyon rossz amikor valaki itt jár nálunk, és néhány hét múlva úgy kell elbúcsúzkodnunk, hogy egy évig biztosan nem fogunk megint találkozni. Ilyenkor egy jó darabig rosszkedvűek vagyunk, és azon gondolkozunk, hogy miért is nem költözködünk inkább vissza gyorsan Magyarországra. Ha legalább nem laknánk ilyen messzire, és sűrűbben tudnánk utazni, akkor minden teljesen más lenne... Legközelebb Anyu fog jönni márciusban a második unoka születése után, utána októberben fogunk immár négyen Magyarországra utazni.

Lili utoljára egy éves korában találkozott Zolival, ennek ellenére amikor először meglátta, teljesen úgy fogadta, mintha egy nappal azelőtt beszéltek volna utoljára! Mivel Zoli késő éjjel érkezett meg, Lilivel csak másnap reggel találkoztak. Lili rögtön Zoli ölébe ült, jól el tudtak egymással csevegni. Itt van egy videó amit Lili felébredése után 1-2 perccel vettünk fel:



Lili már Zoli megérkezése előtt is azt tervezte, hogy majd sokat fognak társasjátékozni, úgy tűnik, hogy kevés neki a napi 5-10 játszma, amit mi szoktunk vele játszani!? Valóban sokat társasjátékoztak együtt, Zoli hamar beletanult a Lili által módosított szabályrendszerbe:

- Bizonyos helyeken visszafelé is lehet haladni, hogy arra a mezőre jusson, amit ő szeretne
- Ha olyan mezőre ér, aminél egyet hátra kell lépni, akkor egy hátralépés után kettőt előre lehet ugrani
- Ha Lili lemarad, és a másik játékos közelíti meg a célt és egy nagy számot dob, akkor azt Lili „elkéri”, hogy ő érhessen be először. A társasjátékokon kívül is sokat játszottak, színeztek, mesekönyvet nézegettek és olvastak, bicikliztek, játszótérre mentek.

Ezalatt mi elég sok dolgunkkal jól tudtunk haladni, sőt még egy kis kikapcsolódásra is jutott az időből. Adélnak is és nekem is furcsa volt, hogy kevesebbet voltunk Lilivel, nem vagyunk mi még ehhez hozzászokva. Az is különös, de egyúttal könnyen megszokható érzés volt, hogy amíg Adél Lilivel foglalkozott, addig Zoli főzött, mosogatott, vagy éppen felporszívózott. Érdekes, hogy ez alatt a két hét alatt valami miatt Lili rekord időket játszott egyhuzamban egyedül. Ha mindhárman eltűntünk a látóteréből, akkor előbb-utóbb utánunk jött, de ha valaki ott motoszkált a konyhában vagy a nappaliban, akkor sokáig játszott teljesen automata üzemmódban. Meg is beszéltük, hogy jó lenne, ha Lilinek ezt az állapotát bármikor be tudnánk kapcsolni, ha haladnunk kell a dolgainkkal, mert ilyenkor se hall, se lát, teljesen a játék univerzumban létezik.

Ez a két hét nem volt túl sok mindenre elég, nem nagyon terveztünk semmi különös programot, de így is rengeteg helyre kellett menni: születésnapokra, óvodába, óvodai karácsonyi fellépésre, táncpróbára, karácsonyi színházi műsorra, lovaskocsizásra a kivilágított házak között, bevásárolni, karácsonyfát venni, stb. Az utolsó nap jutottunk el a vadállatparkba, épp esett egy kicsit az eső, de nem áztunk meg. Lili ragaszkodott hozzá, hogy gumicsizmában jöjjön, neki nagy élmény az eső. Jópofa volt, amikor mutatta, hogy „itt tárolom a garázsban a csizmáimat”. Az állatparkban megkapta Adél a fekete mellényét, hogy ne fázzon, mert 10-15 C körüli hideg volt. Körülbelül négy órát mászkáltunk, megnéztünk egy madár és egy elefántos műsort, felültünk a vonatra ami körbevitt a parkban, valamint mentünk egyet a körhintával is. Lili a végére eléggé elfáradt, Zoli cipelte a nyakában.

Ezen a videón az állatparkban Lorekeet-eket etetünk:



Lili Zoli nyakában lovagol:



Amilyen könnyedén Lili megszokta, hogy Zoli itt volt nálunk egy ideig, annyira könnyen beletörődött, hogy már el is utazott, és csak egy év múlva fognak újra találkozni. Talán azért van ez, mert sok dolgot mi határozunk meg, hogy hogyan lesz, és neki nincsen rájuk befolyása, ezért nem is tud miattuk szomorkodni. Jó lenne, ha mi is el tudnánk sajátítani ezt a tulajdonságot, és nem őrlődnénk olyan dolgokon, amiket úgysem tudunk megváltoztatni...

Egy hete mondtuk Lilinek, hogy Zoli vasárnap korán fog hazaindulni, ezért szombaton el kell tőle búcsúznia. Számon tartotta, hogy Zoli még hány napig lesz itt, Adéllal készítettek neki néhány meglepetést (gyöngyből fűzött kulcstartót és ragasztott pingvines képeket) amit utolsó este nagy lelkesedéssel adott át. Ma reggel ébredés után azért leellenőrizte, hogy Zoli már elment-e, és aggódva találta meg az ágyán azt a termést, amit Zoli elfelejtett magával vinni. Ma többször is megkérdezte, hogy a repülőgép hol jár, és mikor lesz vége az első hat órás útnak. Elmagyaráztuk, hogy Zoli mikor szállt át New Yorkban, és hogy mikor ért az óceán fölé. Amikor megkérdezem Lilitől, hogy mire emlékszik vissza legszívesebben a Zolival együtt eltöltött időből, ezt válaszolta: „társas...” :-). Arra, hogy most szomorú-e, hogy Zoli elment, ezt mondta. „Nem. Csak azért vagyok szomorú, hogy a termést ittfelejtette”.