Tegnap Lili Melindáék számítógépén irogatott, kedvenc szavait betűzgette. Ezeket már régebben is írta, ezért nem is mentettem el, de amikor hazaindultunk, Lili aggodalmasan kereste, hogy hol van a levele... Azt mondtam neki, hogy hazaküldtem, hogy a mi számítógépünkön is meglegyen. Azt hittem, hogy ezzel el lett intézve a dolog, de ma délelőtt kérte, hogy folytathassa a levélírást. Megkérdeztem tőle, hogy miket írt, és kiküldtem a szobából, hogy addig gyorsan reprodukáljam a szöveget. A kiküldés nem is volt túl egyszerű, végül az vált be, hogy mondtam neki, hogy hozzon fel egy játék elefántot, hogy az nézze a levélírást (látszik is a képen).
Le is írtam mind a négy sort, de Lili gyanút fogott, és megkérdezte, hogy ki írta le a PAPA-t, mert ő csak az első P-ig jutott el tegnap! Mondtam neki, hogy biztosan a Melinda fejezte be :-). Erre lenyugodott, és folytatta az írást. Mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy bizonyos dolgok egy sorba, míg mások külön sorba kerüljenek. Közben kérdezgette tőlem, hogy mikor milyen betű következik, segítettem kibetűzni, ő pedig kikereste a billentyűzeten. Ügyesen kezelte a törlés és a szóköz billentyűket is, mozgatta az egeret és léptette a nyilakkal a kurzort. (Este azt magyarázta nagy vidáman, hogy ő kurzort szeretne vacsorázni :-)). Mondtam neki, hogy elküldöm az irományát a Mamáéknak, de lelkemre kötötte, hogy előtte másoljuk le, hogy nekünk is megmaradjon... Csak tudnám, hogy honnan tanul meg ilyen fogalmakat, mint hogy „lemásolni” a szöveget?
Melinda a Montesszori módszer szerint tanította Lilinek, hogy hogyan fogja a ceruzát, sokat javult is a tartása. Délután hallottam, ahogy Adélt a betűkről kérdezgette, én csak nevetek, azon, amikor Adél olyanokat tanít neki, hogy „mássalhangzó” és „magánhangzó”. Sokszor érezzük úgy, hogy egy bizonyos téma még nem való neki, de őt nagyon érdekli, és meglep bennünket azzal, hogy megtanulja. Így vagyunk például a kontinensekkel, az égtájakkal, nagy számokkal, stb.
Itt van amit ma írt:
LILI
OTTO
ANYA
MAMA PAPA
CICA TEJECSKE EGÉR SAJT
12345678910
12345678910
ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ
Itt van Lili néhány régebbi levele is, ezeket még egy éve írta:
Sent: Thursday, July 14, 2005 8:15 AM
Subject: Lili írta...
Lili megtanulta az ENTER és a BACKSPACE (kitörlés) használatát.
1234567890
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Sent: Sunday, July 03, 2005 2:04 PM
Subject: Levél Lilitől
Ezt Lili írta a számítógéppel, egyedül kereste és nyomta meg a betűket.
Megígértem neki, hogy elküldöm:
LILI
OTTO
ADEL
MAMA
PAPA
CICA
vasárnap, szeptember 03, 2006
Lili levele
Írta: Oláh Ottó - 23:21