Tizenkét még dühösebb ember

Múltkor azzal fejeztem be a "Tizenkét dühös ember" történetét, hogy az ügyvédek kezdték hazaküldözgetni az esküdtjelölteket. A fiatal, szörfözés-kedvelő, tengerparti autópálya elleni tüntetést szervező tanárnő szemmel láthatólag nagyon nem akart esküdt lenni, sikertelenül próbálkozott mindenféle kifogással. Végül a bírónő azután engedte el, amikor elmondta, hogy az osztálya 3 hétig helyettesítő tanárra szorulna, és a tüntetés alatt a helyettesítő tanár pocsék munkát végzett, csak filmet vetített a gyerekeknek. Másokat is elengedtek a munkájuk miatt, volt aki nyomozóknak tartott tanfolyamot, volt aki kórházban dolgozott éjszakai műszakban.

Nekem épp egy hét múlva Seattle-be kellett volna repülnöm egy két napos tanfolyamra, amire már meg is voltak véve jegyek, de ez nem volt halaszthatatlanul fontos. A két ügyvéd felváltva golyózott ki esküdtjelölteket, nagy csodálkozásomra nem én voltam az első, akit hazaküldek! Elég nehéz volt megtippelnem, hogy kit miért küldtek el, én úgy érzem adtam mindkét oldalnak elég indokot, hogy megkérdőjelezzék a pártatlanságomat. Egyszer csak az alperes ügyvédje bejelentette, hogy meg van elégedve az esküdtek összetételével, mire a felperes ügyvédje először a papírjaiba nézett, majd rám, ezután ő is bejelentette, hogy meg van elégedve az összetétellel! No, erre a bíró nem is teketóriázott, abban a pillanatban felállítatott mindenkit, feleskettek bennünket, a többi jelöltet pedig azonnal hazaküldték! Hirtelen nagy lett a csönd, a bíró már el is kezdte az ügymenettel kapcsolatos szabályokat felolvasni. Minden nap 9:30-16:30 között lesz a tárgyalás, délben másfél órás ebédszünettel. Péntek szabadnap, persze akkor be kell mennünk dolgozni. A tárgyalás előre láthatólag három hétig fog tartani, ezalatt senkivel sem beszélhetünk az ügyről (másik esküdtekkel sem), és az összes bizonyíték ismertetéséig nem is alkothatunk véleményt. Az ügyvédekkel, tanúkkal és a tárgyaláson megjelent nézőkkel egyáltalán nem beszélhetünk semmiről, ennek jegyében az ügyvédek a folyosókon csak fejbólintással fognak nekünk köszönni. Kerülnünk kell az üggyel kapcsolatos cikkek és hírek olvasását, ha valami véletlenül mégis a tudomásunkra jutna, akkor a tárgyaláson kívül szerzett információk nem használhatók fel a véleményünk kialakításában. Tilos magánnyomozást folytatni, csak a bíróságon elhangzott tényekre lehet támaszkodni.

Adél nagyon örült, hogy következő héten nem kell Seattle-be utaznom, mert nagyon nehéz lett volna neki három napig teljesen egyedül. Akkor még nem tudtuk, hogy egy három hétig tartó betegségsorozat előtt álltunk, mindannyian megbetegedtünk: Lili torokgyulladást, középfül-gyulladást, majd hányós gyomorvírust kapott, a fülgyulladáson kívül mindkét vírust megkaptuk mi is és Madi is, neki még a negyedik héten is hasmenése volt. Munkahelyemen sem örültek, mert ezt a tanfolyamot mindenkinek el kell végeznie, nyafogtak nekem, hogy mentsem ki magamat. Mondtam a főnökömnek, hogy szóljon a jogászainknak, hogy hívják fel a bíróságot, persze nem tette meg...

Másnap reggel Lilit elvittem az óvodába, utána kényelmesen beértem a belvárosba. Felmértem, hogy hol lehet olcsóbban parkolni: a bírósághoz közeli nyilvános parkolókban napi $15 volt a díj, egyre távolodva csökkent az ár, $12, $10, és kb. 10 perc gyaloglásra $8, a legolcsóbb opciót választottam. Az esküdteknek napi $15 plusz benzin költség térítést fizetnek a második naptól, az első nap saját zsebre megy. Miután reggel Lilit kiraktam az óvodában, kényelmesen beértem a bíróságra, még maradt időm az emailjeimet intézni, az ebédszünetben pedig ide írni :)

Reggel egy rövid bírói bevezető után rögtön az ügyvédek jutottak szóhoz, mindkettő ismertette az álláspontját (opening arguments), próbáltak szimpatikusnak, határozottnak de barátságosnak látszani. Az egész műsor az esküdtek meggyőzésére irányult, végig hozzánk beszéltek, nem a bíróhoz vagy egymáshoz, mi utcai ruhában, kényelmes székekben ültünk, ők öltönyben és nyakkendőben álltak... Amikor ezt a bejegyzést felteszem a blogba, már vége lesz a tárgyalásnak, ezért leírhatom, hogy miről volt szó. San Diego egyik mexikói határátkelőjénél új autópályákat építenek, az ehhez szükséges telkeket az állam kisajátította. Az egyik nagy telek árában nem ért egyet az állam és a telek tulajdonosa, különböző okok miatt az állam 9 millió dollárra, míg a tulajdonosok bizonyos körülményektől függően 20-45 millióra értékelik. Mindkét oldal független szakértőket vonultatott fel tanulmányok és értékelések elkészítésére, és próbálja az esküdteket az igazáról meggyőzni. A telek értékének a meghatározása az esküdtek feladata, annyit fognak érte a tulajdonosok kapni, amennyit az esküdtek közül legalább 9-en igazságosnak tartanak!

Az ügy részletei egyáltalán nem voltak fekete-fehérek, nem lehet rájuk jogszabályokat egyértelműen alkalmazni, a két oldal másként látja ugyanazokat a tényeket. A véleménykülönbségek feloldására 12 pártatlan esküdtet kell a tényekről tájékoztatni, és érvekkel meggyőzni. Az ügyvédek bevezető összefoglalása után elkezdődött a szakértő tanúk meghallgatása. A tanúkat már hónapokkal ezelőtt részletesen kikérdezte a bíróság és mindkét oldal ügyvédjei, minden véleményüket rögzítették, az ezeket alátámasztó dokumentumokat katalógusba vették. Ezeknek a dokumentumoknak az összessége a szakvélemény (deposition), a tanúk a tárgyalás során nem másíthatják meg, és nem adhatnak elő új tényeket. Egyik oldal sem mutathat be olyan új dokumentumot, amit a másik oldal előzetesen nem látott. Ezt vidám formában megemlítették az örökzöld „My Cousin Vinny (Vinny az 1 ügyű)” című vígjátékban, amikor Vinny feleslegesen tesz nagy erőfeszítéseket, hogy belenézhessen az ügyész aktáiba, mert a jog erre egyébként is kötelezi az ügyészt.

Először a tulajdonos ügyvédje hívhatta be a tanúit. Az ügyvéd nem közölhet tényeket az esküdtekkel, minden információt a szakértőkből kell kiszednie. Nagy művészet a kérdéseket úgy feltenni, hogy ezzel mégis közöljék az álláspontjukat, de a másik oldal ne tudjon emiatt tiltakozni. Egy tanúra általában több mint egy egész nap jutott. Először a szakmai önéletrajzukat ismertették fájdalmas részletességgel, majd hogy milyen másik ügyben voltak már szakértők, sőt azt is el kellett mondaniuk, hogy mennyi fizetséget kapnak az ügyben való közreműködésükért. Ezután tértek rá az üggyel kapcsolatos szakértői véleményükre, amit a témához nem értő esküdtek számára is érthető módon kellett kifejteniük. Mindezt a tanút beidéző ügyvéd irányította a kérdéseivel. Ha a másik oldal ügyvédje szerint a kérdés vagy a tanúvallomás megszegte a szabályokat, rögtön közbekiáltott ilyesmiket: "Objection, vague is the time, calls for speculation!" (Tiltakozom, bizonytalan az időpont, feltevésre ösztönöz!) Ekkor a bírónő elolvasta a monitorján pontosan a kérdést (a jegyző villám sebességgel gépelte az elhangzottakat), és eldöntötte, hogy a kérdésre válaszolhat-e a tanú, vagy nem. Egy alkalommal egy tanú mondata miatt tiltakozott a másik oldal ügyvédje, a bírónő elfogadta a tiltakozást, és arra utasított bennünket, hogy azt a mondatot nem vehetjük tényként figyelembe a döntésünk meghozatalakor.

Sokszor elég unalmas volt hosszú órákon keresztül a részletes tanúvallomásokat hallgatni, ilyenkor el-elkalandozott a figyelmem, egyik nap egy 5 órányi éjszakai alvás után még az elalvással is küszködtem... Az ügyvédek azonban minden pillanatban feszülten összpontosítottak, azonnal tiltakoztak, ha a másik fél nem megfelelő kérdést tett fel a tanúnak. Olyan apróságok is kiderültek számomra, hogy például egy tény bizonyítására csak egy szakértő tanút lehet hozni, a második tanú nem nyilatkozhat már ugyanarról. Az ügyvédek nagyon profin, a filmekből ismert teátrális elemekkel tűzdelve kérdezték ki a tanúkat. Többször is előfordult, hogy ha az esküdtek fejébe akartak verni valami részletet, akkor ugyanazt a kérdést kicsit átfogalmazva egymás után többször is feltették. Sokszor szinte nekünk volt kényelmetlen hallgatni, ahogy a tanút sarokba szorították és ellentmondásba próbálták keverni, de az biztos, hogy ilyenkor mindenki teljes figyelemmel várta, hogy mit fog az ügyvéd ebből kihozni!

Miután a tanút megidéző fél végzett a kérdéseivel, a másik oldal kérdezhette ki (cross-examination). Az ügyvédek már előre tudták a tanúk álláspontját és a bizonyítékként hozott tanulmányaikat, a lényeg az volt, hogy az esküdtek figyelmét ráirányítsák egyes részletekre. Ezután újra az első fél kérdezte ki a tanút szigorúan az előző fél kérdéseire reagálva, itt új témákat már nem hozhattak elő. Ahogy telt-múlt az idő, egyre több részletet ismertünk meg, nemcsak az ügyről, de a professzionális telek és ingatlan befektetésről, területfejlesztésről, lakópark építésről, úthálózat méretezésről, földmunkákról, közműfejlesztésről, önkormányzati szabályozásról és még számtalan ezekhez kapcsolódó területről. A tárgyalás 11 napja alatt összesen hat szakértőt hallgattunk meg.

Műszakilag is érdekes volt a tárgyalás lebonyolítása. Mindkét ügyvédnek volt egy laptopja, ami a kivetítőre volt kapcsolva. A laptopokon egy TrialDirector nevű prezentációs program futott, amelyik ügyvéden volt a tanú kihallgatásának sora, az irányította, hogy melyik dokumentum kerüljön a kivetítőre, itt egyes részleteket tudtak kinagyítani, aláhúzni, egymás mellé tenni, stb. Mindkét oldal nagyon profin kezelte ezt a programot, több száz dokumentumot mutattak így be az esküdteknek. A tárgyaláson elhangzó összes mondatot egy jegyző rögzítette hihetetlen sebességgel, egy Stenograph nevű furcsa kis billentyűzet segítségével, amin mint valami zongorán egyszerre több billentyű lenyomásával írt ki szavakat. A szöveg azonnal megjelent a bírónő monitorán is, néha neki kellett szólnia a jogászoknak, hogy kicsit beszéljenek lasabban. Utánanéztem, a jegyzőknek percenként 250 szót kell tudni lejegyezni, az másodpercenként 4 szót jelent! Minden esküdt kapott egy jegyzettömböt, amit a nap végén a tárgyalóteremben kellett hagynunk, csak a tárgyalás végén vihettük haza magunkkal.

Eredetileg három hetesre tervezték a tárgyalást (heti 3-4 napot vett igénybe), de a negyedik hét első napjára végeztek a bizonyítékok bemutatásával, a tanúk kihallgatásával és az ügyvédek összefoglaló beszédével (closing arguments). Erre az összefoglaló beszédre mindkét ügyvéd a legmagasabb fokozatba kapcsolt, végre nem a tanúkat kellett kérdezgetniük, hanem gondosan megfogalmazott, energikusan előadott monológjukkal minden tudásukat beleadták, hogy az esküdteket a saját oldalukra állítsák. Ha valaki be akar ülni egy napra egy bírósági tárgyalásra, az utolsó napot érdemes választania, mert ekkor foglalják össze az addig látottakat, és ilyenkor csapnak össze leglátványosabban az ügyvédek! Elég sok néző gyűlt össze, főleg hasonló szakterületű jogászok és ingatlanvállalkozók.

Eléggé megszoktam a négy hét alatt, hogy szinte minden nap a belvárosban voltam. A gyerekekkel nagyon ritkán járunk arra, legutóbb szeptemberben mentünk el mellette Lilivel amikor elhoztuk a repülőtérről a bérautót amivel másnap Los Angelesbe mentünk az ottani repülőtérre. San Diego belvárosa látványos fejlődésen megy keresztül, nagyon szép új épületeket építenek a lerobbant régiek helyére, jó érzés a tavaszi napsütésben pálmafákkal és örökzöldekkel díszített hangulatos utcákban sétálni. A bíróság épülete mögött azért még elég nagy lepusztultság van, az üres telkeken ronda (és drága) parkolók (nem parkolóházak!) vannak, és van egy csomó óvadék kölcsönző iroda (Bail Bond). Minden nap ezek mellett az irodák mellett mentem el, bent már korán reggel is lehetett kétes külsejű alakokat látni, nagy részük alkalmazott volt, nem ügyfél! A legigénytelenebb a „King” Stahlman iroda volt, a tűzfalára óriási zászló volt felfestve, előtte feltuningolt nagypapa Cadillac „SD KING” rendszámmal, nagy koronás matricákkal. A TV-ben szokott „King” Stahlman reklámozni ezzel a szlogennel: "It's better to know me and not need me, than to need me and not know me." Azaz „Jobb ha ismersz és nincs rám szükséged, mintha szükséged van rám de nem ismersz.”



A tárgyalás befejezése után felolvasták az esküdteknek a részletes instrukciókat. Két kérdésre kellett válaszolnunk:

1. 2004 decemberében volt-e elfogadható valószínűsége a telek közeljövőben való átminősítésének ipari területről kereskedelmi vagy lakóterületté.
2. Mennyi volt a telek piaci értéke (9 és 45 millió USD között).

Ránk volt bízva, hogy milyen módszerrel vitatjuk meg az álláspontunkat és hogyan hozzuk meg a döntésünket. Néhány szabályt azonban be kellett tartanunk: tilos magánnyomozást folytatni, csak a tárgyaláson előadott tényekre lehet támaszkodni, nem szabad találgatni, hogy a bírónak mi az ügyről a véleménye (nem is alkotott semmiről véleményt, csak a jogszabályokat ismertette és a tárgyalást vezette), a tanúvallomások alapján kell eldöntenünk, hogy mik a bizonyított tények, az ügyvédek állításai nem kezelhetők tényként, tilos a piaci értéket átlagolással megállapítani, nem lehet rögtön szavazással kezdeni, mindenkinek el kell mondania a véleményét.

Polgári perben a legalább 9 esküdtnek egyet kell értenie az ítélettel, büntetőperben mind a 12-nek. Bármennyi idő rendelkezésre áll az ítélet meghozatalára, de ha nem sikerül az esküdteknek döntést hozni, akkor az egész tárgyalás érvénytelen. Ebben az esetben a felek újratárgyalást kérhetnek, vagy megpróbálhatnak megegyezni. Egy hangszigetelt szobába lettünk bezárva, csak belülről lehetett az ajtót kinyitni. Én határozott véleménnyel érkeztem, azt hittem, hogy a többiek is hasonlóképpen fognak az ügyről gondolkodni. Az első kérdésben már teljesen meg voltuk osztva, egy egész napos vitázás után sem változott elég embernek a véleménye, pontosabban 4:8 (igen/nem) szavazatról 6:6-ra változott.

Másnap reggel felfokozódtak az indulatok. Az egyik esküdt (a taiwani biokémikus doktor) nem tudott bejönni munkahelyi okokra hivatkozva, ezért az egyik tartalék esküdttel újra kellett kezdenünk az egész napos vitát! Eddig azt hittem, hogy a tárgyalás volt az egész ügy csúcspontja, most rájöttem, hogy az esküdtek vitája a legfontosabb rész... Ha nem tudjuk egymást meggyőzni, akkor rengeteg pénzt és időt pocsékolt el az alperes és a felperes, és mi is valahogy úgy éreznénk magunkat, mint aki végigszenvedett egy hosszú filmet, de a valami miatt a befejezést soha nem tudhatja meg. A 12 esküdtből talán kettő volt, akit nem nagyon érdekelt az egész ügy, ők alig szóltak hozzá a vitához. A többiek komolyan fel voltak készülve, sok részletet fejből vagy a jegyzeteikből idéztek, és a véleményükhöz határozottan ragaszkodtak. A második nap végén is megszavaztuk az első kérdést, most 8:4 lett az eredmény, mindenki kimerülten és feldúlva ment haza... Ekkor értettem meg igazán, hogy a 12 dühös ember azért dühös, mert már nagyon nem akar ott lenni, de nem is akarja cserben hagyni a többieket és a peres feleket sem.

Másnap reggelre lenyugodtak az indulatok, a bírónő még egy tucat doughnut-ot is küldött! Kitaláltunk néhány módszert, amivel az eddig már többször megtárgyalt részleteket új megközelítésből meg tudtuk beszélni, másfél óra múlva komoly előrehaladás történt, ezért gyorsan szavaztunk, az eredmény 10:2 lett, ezzel túl voltunk a döntés első felén, az első kérdésre igen-nel válaszoltunk! Nekem semmi bizalmam nem volt ahhoz, hogy a második kérdést is legalább 9:3 arányban meg fogjuk tudni válaszolni, szerintem mind a tizenketten tizenkét különböző összeget mondtunk volna. Nekiálltunk az ár megvitatásának, már az elhanyagolhatóan kis részletekben sem volt egyetértés, hiába próbáltuk kitalálni a telek használható területét, az érték kiszámításának módját, az értékhatárokat, az eltelt idő kompenzálását, a földmunkák és a közművek árának becslésének módját. Hirtelen a jogászhallgató srác ezt az ötletet dobta be: ki szavaz arra, hogy legyen a telek értéke 25 millió, és menjünk haza? Én nem értettem vele egyet, de másik 10 esküdt igen, úgyhogy meg is hoztuk az ítéletet, üzentünk a bírónak hogy készen vagyunk! Nagyon profin dobta be a 25 milliós számot ez a legfiatalabb esküdt, az egyik tábor sokkat magasabbra, a másik pedig valamivel alacsonyabbra értékelte a telket, de ez a kompromisszum mindkét oldalnak elfogadható volt.

A bírónő elküldött bennünket ebédelni, és fél 2-re behívta a peres feleket ítélethirdetésre. Az ebédszünetben volt időm ezt a blogot írni :). A jogászokon és az érintett feleken kívül elég sokan ott voltak, feszült csendben várták, hogy az esküdtek képviselője (akit magunk közül választottunk) felolvassa a két kérdésre adott válaszunkat. Mindenki pókerarccal vette tudomásul az eredményt, nem volt semmiféle kitörő érzelemnyilvánítás.

Az ügyvédek éltek azzal a lehetőséggel, hogy megkérdezzék, hogy ki hogyan szavazott, de senkitől nem kérhettek indoklást. Az ítélethirdetés után akinek kedve volt, beszélhetett az ügyvédekkel, akik nagyon kíváncsiak voltak, hogy miért és milyen módszerrel jutottunk eredményre. Személyesen és őszintén megköszönték, hogy ennyi időt és figyelmet áldoztunk az ügyre. Elmondták, hogy előző nap nagyon aggódtak, mert látták, hogy milyen feszülten mentünk ebédelni, attól féltek, hogy nem fogunk tudni döntést hozni, ezért megkezdték a tárgyalásokat a peren kívüli egyezség feltételeiről. Nagyon jó érzés volt megtudni, hogy az általunk eldöntött 25 milliós árhoz nagyon közel jártak a tárgyalásaikban!

Elég sokan kértek a munkahelyük számára igazolást (az én munkahelyemnek nem kellett), ezért a bírónő mindenkinek írt egy levelet, amiben megköszöni az erőfeszítésünket, és megköszöni a munkaadónak, hogy támogatta az igazságszolgáltatásnak ezt a fontos pillérét:



Nagyon érdekes volt ez a négy hét, a végére még a munkahelyem is el kezdett hiányozni :-). A következő esküdt idézésem egy év múlva várható, nem valószínű, hogy újra be fogok kerülni egy esküdtszékbe, de ha igen, akkor legközelebb büntetőperre szeretnék menni!