"Egy kisbaba első állása egy éves korában"

Madi már régóta próbálgat kapaszkodás nélkül egyensúlyozni, de eddig minden alkalommal csak pár másodpercre sikerült megállnia. Főleg olyankor sikerült neki ez az attrakció, amikor egyik kezéből átvett valamit a másikba, és eközben elfelejtett kapaszkodni :-)

Emlékszem, amikor Lili először állt meg egyedül, majd amikor később elindult, mi nagyon örültünk, de rajta nem nagyon látszottak felfokozott érzelmek... Teljesen természetesnek vette a dolgot, mintha észre sem vette volna, hogy valami fontos új dolgot tanult volna meg.

Nem így volt ez Madival...

Pár évvel ezelőtt a szomszédoktól kaptunk egy lefordíthatatlan nevű játékot, (Sit'N'Spin) aminek az aljára rá kell ülni, és a tetején levő kormányba kapaszkodva és azt tekerve gyorsan tudják a gyerekek magukat pörgetni. A kormány nem mozog, hanem az alsó kör forog csapágyon elég nagy sebességgel. Madi erre a játékra próbált felmászni, persze vigyáznunk kellett, nehogy elessen amikor elfordult alatta. A kormány épp olyan magasságban volt, hogy kényelmesen tudott benne kapaszkodni, és egyszer csak hirtelen elengedve meg tudot állni! Az arcára volt írva, hogy nagyon tetszik neki ez az egyensúly gyakorlat, és persze mi is köré gyűltünk, hogy megcsodáljuk a látványosságot. Egymás után többször is megismételte, és közben vidáman kiabálta hogy "Yeah!!!" mi pedig tapssal bíztattuk. Az ilyen pillanatok általában csak néhány másodpercig tartanak, de szerencsére Madi fáradhatatlanul ismételgette a mutatványt! Előkaptam a fényképezőgépet, gyorsan felvettem egy videót, ami az utóbbi idők legvidámabb felvétele lett!

03/29 - Madi egyedül áll! Az eredeti felbontású videó itt található



Lili rettenetesen boldog volt, lelkesedése talán még a miénket is túlszárnyalta. Büszkén simogatta és puszilgatta a testvérét, és mindig segített neki visszamászni miután lehuppant a földre. Miután Madi megunta az ácsorgás gyakorlását, Lili kérte, hogy írjuk be ezt az eseményt a naptárba. Mondtam neki, hogy nem csak a naptárba írjuk be, hanem az internetre is fel fogom tenni a fényképeket és a videót! Azt válaszolta, hogy legyen a kép címe ez: "Egy kisbaba első állása egy éves korában". Hát így kapta ez a blogbejegyzés ezt a címet!

Olivér első hajvágása

Lili is és Olivér is sötét, hosszú hajjal születtek, mindkettőé kivilágosodott néhány hónap múlva. Először megritkult, majd hat hónapos korukban újra megerősödött. Lili haja annak idején mindig égnek állt, sehogy sem tudtuk neki lelapítani. Neki végül két éves korában vágattuk le először, Olivér hajával nem lehetett ennyit várni. Születésnapjára már eléggé a szemébe lógott, és a fülét is eltakarta, de az egymás érő betegségek miatt nem jutottunk el a fodrászhoz. Valószínűleg mi is le tudtuk volna vágni a haját, de láttunk már elég siralmas otthon barkácsolt frizurájú kisgyereket, akiknek a szülei a fodrászon próbáltak spórolni :-)

03/16 - Hajvágás előtt:



Olivért is ugyanabba a gyerek fodrászatba vittük el, ahova Lili is járt kiskorában. Olivér kíváncsian nézegete, hogy mi történik, volt időnk megfigyelni ahogy nagyobb gyerekek haját vágták. A kicsiket autó formájú ülésekbe ültették, az egyikbe Madi is kíváncsian bemászott. A nagyobb gyerekek figyelmét videó-játék kötötte le hajvágás közben. A fodrász nagyon rutinos volt, rögtön előkapott egy szappanbuborék fújót, és azzal varázsolta el Madit. Sajnos amikor ráadták a leplet, hogy ne hulljon a ruhájára a haja, akkor hirtelen elment az egésztől a kedve és sírni kezdett. Ezután már nem is nagyon lehetett megvigasztalni, szomorkásan sírdogált. Szerencsére nem nagyon mocorgott, és nem próbált kimászni a székből, ezért a fodrász, - aki villámgyorsan dolgozott -, szépen le tudta vágni a haját. A lehullott hajból egy tincset kis zacskóban egy emlékkártyára tűztek.

Itt található három rövid Quicktime videó amit a hajvágásról készítettem (hajvágás 1, hajvágás 2, hajvágás 3), az elsőből itt van egy kép:



Kérdezte a fodrász, hogy milyen frizurát szeretnénk Madinak, mi azt válaszoltuk, hogy valami aranyosat :-). Jól van, akkor "hagyományos kisfiú frizurát" fogok készíteni - mondta a fodrász. Nem tudom, hogy milyen az a "hagyományos kisfiú frizura", de az biztos, hogy nagyon ügyesen vágta le, nem lett túl rövid, nagyon jól áll Madinak! Ha újra a szemébe és a fülére kezd lógni, talán mi is le fogjuk tudni vágni, de szigorúan csak akkor, ha alszik! :-) Vagy inkább mégsem próbálunk a gyerek frizuráján spórolni, és újra elvisszük ugyanehhez a fodrászhoz, de most majd vigyázunk, hogy ne ijesszük meg a lepellel...

Tizenkét még dühösebb ember

Múltkor azzal fejeztem be a "Tizenkét dühös ember" történetét, hogy az ügyvédek kezdték hazaküldözgetni az esküdtjelölteket. A fiatal, szörfözés-kedvelő, tengerparti autópálya elleni tüntetést szervező tanárnő szemmel láthatólag nagyon nem akart esküdt lenni, sikertelenül próbálkozott mindenféle kifogással. Végül a bírónő azután engedte el, amikor elmondta, hogy az osztálya 3 hétig helyettesítő tanárra szorulna, és a tüntetés alatt a helyettesítő tanár pocsék munkát végzett, csak filmet vetített a gyerekeknek. Másokat is elengedtek a munkájuk miatt, volt aki nyomozóknak tartott tanfolyamot, volt aki kórházban dolgozott éjszakai műszakban.

Nekem épp egy hét múlva Seattle-be kellett volna repülnöm egy két napos tanfolyamra, amire már meg is voltak véve jegyek, de ez nem volt halaszthatatlanul fontos. A két ügyvéd felváltva golyózott ki esküdtjelölteket, nagy csodálkozásomra nem én voltam az első, akit hazaküldek! Elég nehéz volt megtippelnem, hogy kit miért küldtek el, én úgy érzem adtam mindkét oldalnak elég indokot, hogy megkérdőjelezzék a pártatlanságomat. Egyszer csak az alperes ügyvédje bejelentette, hogy meg van elégedve az esküdtek összetételével, mire a felperes ügyvédje először a papírjaiba nézett, majd rám, ezután ő is bejelentette, hogy meg van elégedve az összetétellel! No, erre a bíró nem is teketóriázott, abban a pillanatban felállítatott mindenkit, feleskettek bennünket, a többi jelöltet pedig azonnal hazaküldték! Hirtelen nagy lett a csönd, a bíró már el is kezdte az ügymenettel kapcsolatos szabályokat felolvasni. Minden nap 9:30-16:30 között lesz a tárgyalás, délben másfél órás ebédszünettel. Péntek szabadnap, persze akkor be kell mennünk dolgozni. A tárgyalás előre láthatólag három hétig fog tartani, ezalatt senkivel sem beszélhetünk az ügyről (másik esküdtekkel sem), és az összes bizonyíték ismertetéséig nem is alkothatunk véleményt. Az ügyvédekkel, tanúkkal és a tárgyaláson megjelent nézőkkel egyáltalán nem beszélhetünk semmiről, ennek jegyében az ügyvédek a folyosókon csak fejbólintással fognak nekünk köszönni. Kerülnünk kell az üggyel kapcsolatos cikkek és hírek olvasását, ha valami véletlenül mégis a tudomásunkra jutna, akkor a tárgyaláson kívül szerzett információk nem használhatók fel a véleményünk kialakításában. Tilos magánnyomozást folytatni, csak a bíróságon elhangzott tényekre lehet támaszkodni.

Adél nagyon örült, hogy következő héten nem kell Seattle-be utaznom, mert nagyon nehéz lett volna neki három napig teljesen egyedül. Akkor még nem tudtuk, hogy egy három hétig tartó betegségsorozat előtt álltunk, mindannyian megbetegedtünk: Lili torokgyulladást, középfül-gyulladást, majd hányós gyomorvírust kapott, a fülgyulladáson kívül mindkét vírust megkaptuk mi is és Madi is, neki még a negyedik héten is hasmenése volt. Munkahelyemen sem örültek, mert ezt a tanfolyamot mindenkinek el kell végeznie, nyafogtak nekem, hogy mentsem ki magamat. Mondtam a főnökömnek, hogy szóljon a jogászainknak, hogy hívják fel a bíróságot, persze nem tette meg...

Másnap reggel Lilit elvittem az óvodába, utána kényelmesen beértem a belvárosba. Felmértem, hogy hol lehet olcsóbban parkolni: a bírósághoz közeli nyilvános parkolókban napi $15 volt a díj, egyre távolodva csökkent az ár, $12, $10, és kb. 10 perc gyaloglásra $8, a legolcsóbb opciót választottam. Az esküdteknek napi $15 plusz benzin költség térítést fizetnek a második naptól, az első nap saját zsebre megy. Miután reggel Lilit kiraktam az óvodában, kényelmesen beértem a bíróságra, még maradt időm az emailjeimet intézni, az ebédszünetben pedig ide írni :)

Reggel egy rövid bírói bevezető után rögtön az ügyvédek jutottak szóhoz, mindkettő ismertette az álláspontját (opening arguments), próbáltak szimpatikusnak, határozottnak de barátságosnak látszani. Az egész műsor az esküdtek meggyőzésére irányult, végig hozzánk beszéltek, nem a bíróhoz vagy egymáshoz, mi utcai ruhában, kényelmes székekben ültünk, ők öltönyben és nyakkendőben álltak... Amikor ezt a bejegyzést felteszem a blogba, már vége lesz a tárgyalásnak, ezért leírhatom, hogy miről volt szó. San Diego egyik mexikói határátkelőjénél új autópályákat építenek, az ehhez szükséges telkeket az állam kisajátította. Az egyik nagy telek árában nem ért egyet az állam és a telek tulajdonosa, különböző okok miatt az állam 9 millió dollárra, míg a tulajdonosok bizonyos körülményektől függően 20-45 millióra értékelik. Mindkét oldal független szakértőket vonultatott fel tanulmányok és értékelések elkészítésére, és próbálja az esküdteket az igazáról meggyőzni. A telek értékének a meghatározása az esküdtek feladata, annyit fognak érte a tulajdonosok kapni, amennyit az esküdtek közül legalább 9-en igazságosnak tartanak!

Az ügy részletei egyáltalán nem voltak fekete-fehérek, nem lehet rájuk jogszabályokat egyértelműen alkalmazni, a két oldal másként látja ugyanazokat a tényeket. A véleménykülönbségek feloldására 12 pártatlan esküdtet kell a tényekről tájékoztatni, és érvekkel meggyőzni. Az ügyvédek bevezető összefoglalása után elkezdődött a szakértő tanúk meghallgatása. A tanúkat már hónapokkal ezelőtt részletesen kikérdezte a bíróság és mindkét oldal ügyvédjei, minden véleményüket rögzítették, az ezeket alátámasztó dokumentumokat katalógusba vették. Ezeknek a dokumentumoknak az összessége a szakvélemény (deposition), a tanúk a tárgyalás során nem másíthatják meg, és nem adhatnak elő új tényeket. Egyik oldal sem mutathat be olyan új dokumentumot, amit a másik oldal előzetesen nem látott. Ezt vidám formában megemlítették az örökzöld „My Cousin Vinny (Vinny az 1 ügyű)” című vígjátékban, amikor Vinny feleslegesen tesz nagy erőfeszítéseket, hogy belenézhessen az ügyész aktáiba, mert a jog erre egyébként is kötelezi az ügyészt.

Először a tulajdonos ügyvédje hívhatta be a tanúit. Az ügyvéd nem közölhet tényeket az esküdtekkel, minden információt a szakértőkből kell kiszednie. Nagy művészet a kérdéseket úgy feltenni, hogy ezzel mégis közöljék az álláspontjukat, de a másik oldal ne tudjon emiatt tiltakozni. Egy tanúra általában több mint egy egész nap jutott. Először a szakmai önéletrajzukat ismertették fájdalmas részletességgel, majd hogy milyen másik ügyben voltak már szakértők, sőt azt is el kellett mondaniuk, hogy mennyi fizetséget kapnak az ügyben való közreműködésükért. Ezután tértek rá az üggyel kapcsolatos szakértői véleményükre, amit a témához nem értő esküdtek számára is érthető módon kellett kifejteniük. Mindezt a tanút beidéző ügyvéd irányította a kérdéseivel. Ha a másik oldal ügyvédje szerint a kérdés vagy a tanúvallomás megszegte a szabályokat, rögtön közbekiáltott ilyesmiket: "Objection, vague is the time, calls for speculation!" (Tiltakozom, bizonytalan az időpont, feltevésre ösztönöz!) Ekkor a bírónő elolvasta a monitorján pontosan a kérdést (a jegyző villám sebességgel gépelte az elhangzottakat), és eldöntötte, hogy a kérdésre válaszolhat-e a tanú, vagy nem. Egy alkalommal egy tanú mondata miatt tiltakozott a másik oldal ügyvédje, a bírónő elfogadta a tiltakozást, és arra utasított bennünket, hogy azt a mondatot nem vehetjük tényként figyelembe a döntésünk meghozatalakor.

Sokszor elég unalmas volt hosszú órákon keresztül a részletes tanúvallomásokat hallgatni, ilyenkor el-elkalandozott a figyelmem, egyik nap egy 5 órányi éjszakai alvás után még az elalvással is küszködtem... Az ügyvédek azonban minden pillanatban feszülten összpontosítottak, azonnal tiltakoztak, ha a másik fél nem megfelelő kérdést tett fel a tanúnak. Olyan apróságok is kiderültek számomra, hogy például egy tény bizonyítására csak egy szakértő tanút lehet hozni, a második tanú nem nyilatkozhat már ugyanarról. Az ügyvédek nagyon profin, a filmekből ismert teátrális elemekkel tűzdelve kérdezték ki a tanúkat. Többször is előfordult, hogy ha az esküdtek fejébe akartak verni valami részletet, akkor ugyanazt a kérdést kicsit átfogalmazva egymás után többször is feltették. Sokszor szinte nekünk volt kényelmetlen hallgatni, ahogy a tanút sarokba szorították és ellentmondásba próbálták keverni, de az biztos, hogy ilyenkor mindenki teljes figyelemmel várta, hogy mit fog az ügyvéd ebből kihozni!

Miután a tanút megidéző fél végzett a kérdéseivel, a másik oldal kérdezhette ki (cross-examination). Az ügyvédek már előre tudták a tanúk álláspontját és a bizonyítékként hozott tanulmányaikat, a lényeg az volt, hogy az esküdtek figyelmét ráirányítsák egyes részletekre. Ezután újra az első fél kérdezte ki a tanút szigorúan az előző fél kérdéseire reagálva, itt új témákat már nem hozhattak elő. Ahogy telt-múlt az idő, egyre több részletet ismertünk meg, nemcsak az ügyről, de a professzionális telek és ingatlan befektetésről, területfejlesztésről, lakópark építésről, úthálózat méretezésről, földmunkákról, közműfejlesztésről, önkormányzati szabályozásról és még számtalan ezekhez kapcsolódó területről. A tárgyalás 11 napja alatt összesen hat szakértőt hallgattunk meg.

Műszakilag is érdekes volt a tárgyalás lebonyolítása. Mindkét ügyvédnek volt egy laptopja, ami a kivetítőre volt kapcsolva. A laptopokon egy TrialDirector nevű prezentációs program futott, amelyik ügyvéden volt a tanú kihallgatásának sora, az irányította, hogy melyik dokumentum kerüljön a kivetítőre, itt egyes részleteket tudtak kinagyítani, aláhúzni, egymás mellé tenni, stb. Mindkét oldal nagyon profin kezelte ezt a programot, több száz dokumentumot mutattak így be az esküdteknek. A tárgyaláson elhangzó összes mondatot egy jegyző rögzítette hihetetlen sebességgel, egy Stenograph nevű furcsa kis billentyűzet segítségével, amin mint valami zongorán egyszerre több billentyű lenyomásával írt ki szavakat. A szöveg azonnal megjelent a bírónő monitorán is, néha neki kellett szólnia a jogászoknak, hogy kicsit beszéljenek lasabban. Utánanéztem, a jegyzőknek percenként 250 szót kell tudni lejegyezni, az másodpercenként 4 szót jelent! Minden esküdt kapott egy jegyzettömböt, amit a nap végén a tárgyalóteremben kellett hagynunk, csak a tárgyalás végén vihettük haza magunkkal.

Eredetileg három hetesre tervezték a tárgyalást (heti 3-4 napot vett igénybe), de a negyedik hét első napjára végeztek a bizonyítékok bemutatásával, a tanúk kihallgatásával és az ügyvédek összefoglaló beszédével (closing arguments). Erre az összefoglaló beszédre mindkét ügyvéd a legmagasabb fokozatba kapcsolt, végre nem a tanúkat kellett kérdezgetniük, hanem gondosan megfogalmazott, energikusan előadott monológjukkal minden tudásukat beleadták, hogy az esküdteket a saját oldalukra állítsák. Ha valaki be akar ülni egy napra egy bírósági tárgyalásra, az utolsó napot érdemes választania, mert ekkor foglalják össze az addig látottakat, és ilyenkor csapnak össze leglátványosabban az ügyvédek! Elég sok néző gyűlt össze, főleg hasonló szakterületű jogászok és ingatlanvállalkozók.

Eléggé megszoktam a négy hét alatt, hogy szinte minden nap a belvárosban voltam. A gyerekekkel nagyon ritkán járunk arra, legutóbb szeptemberben mentünk el mellette Lilivel amikor elhoztuk a repülőtérről a bérautót amivel másnap Los Angelesbe mentünk az ottani repülőtérre. San Diego belvárosa látványos fejlődésen megy keresztül, nagyon szép új épületeket építenek a lerobbant régiek helyére, jó érzés a tavaszi napsütésben pálmafákkal és örökzöldekkel díszített hangulatos utcákban sétálni. A bíróság épülete mögött azért még elég nagy lepusztultság van, az üres telkeken ronda (és drága) parkolók (nem parkolóházak!) vannak, és van egy csomó óvadék kölcsönző iroda (Bail Bond). Minden nap ezek mellett az irodák mellett mentem el, bent már korán reggel is lehetett kétes külsejű alakokat látni, nagy részük alkalmazott volt, nem ügyfél! A legigénytelenebb a „King” Stahlman iroda volt, a tűzfalára óriási zászló volt felfestve, előtte feltuningolt nagypapa Cadillac „SD KING” rendszámmal, nagy koronás matricákkal. A TV-ben szokott „King” Stahlman reklámozni ezzel a szlogennel: "It's better to know me and not need me, than to need me and not know me." Azaz „Jobb ha ismersz és nincs rám szükséged, mintha szükséged van rám de nem ismersz.”



A tárgyalás befejezése után felolvasták az esküdteknek a részletes instrukciókat. Két kérdésre kellett válaszolnunk:

1. 2004 decemberében volt-e elfogadható valószínűsége a telek közeljövőben való átminősítésének ipari területről kereskedelmi vagy lakóterületté.
2. Mennyi volt a telek piaci értéke (9 és 45 millió USD között).

Ránk volt bízva, hogy milyen módszerrel vitatjuk meg az álláspontunkat és hogyan hozzuk meg a döntésünket. Néhány szabályt azonban be kellett tartanunk: tilos magánnyomozást folytatni, csak a tárgyaláson előadott tényekre lehet támaszkodni, nem szabad találgatni, hogy a bírónak mi az ügyről a véleménye (nem is alkotott semmiről véleményt, csak a jogszabályokat ismertette és a tárgyalást vezette), a tanúvallomások alapján kell eldöntenünk, hogy mik a bizonyított tények, az ügyvédek állításai nem kezelhetők tényként, tilos a piaci értéket átlagolással megállapítani, nem lehet rögtön szavazással kezdeni, mindenkinek el kell mondania a véleményét.

Polgári perben a legalább 9 esküdtnek egyet kell értenie az ítélettel, büntetőperben mind a 12-nek. Bármennyi idő rendelkezésre áll az ítélet meghozatalára, de ha nem sikerül az esküdteknek döntést hozni, akkor az egész tárgyalás érvénytelen. Ebben az esetben a felek újratárgyalást kérhetnek, vagy megpróbálhatnak megegyezni. Egy hangszigetelt szobába lettünk bezárva, csak belülről lehetett az ajtót kinyitni. Én határozott véleménnyel érkeztem, azt hittem, hogy a többiek is hasonlóképpen fognak az ügyről gondolkodni. Az első kérdésben már teljesen meg voltuk osztva, egy egész napos vitázás után sem változott elég embernek a véleménye, pontosabban 4:8 (igen/nem) szavazatról 6:6-ra változott.

Másnap reggel felfokozódtak az indulatok. Az egyik esküdt (a taiwani biokémikus doktor) nem tudott bejönni munkahelyi okokra hivatkozva, ezért az egyik tartalék esküdttel újra kellett kezdenünk az egész napos vitát! Eddig azt hittem, hogy a tárgyalás volt az egész ügy csúcspontja, most rájöttem, hogy az esküdtek vitája a legfontosabb rész... Ha nem tudjuk egymást meggyőzni, akkor rengeteg pénzt és időt pocsékolt el az alperes és a felperes, és mi is valahogy úgy éreznénk magunkat, mint aki végigszenvedett egy hosszú filmet, de a valami miatt a befejezést soha nem tudhatja meg. A 12 esküdtből talán kettő volt, akit nem nagyon érdekelt az egész ügy, ők alig szóltak hozzá a vitához. A többiek komolyan fel voltak készülve, sok részletet fejből vagy a jegyzeteikből idéztek, és a véleményükhöz határozottan ragaszkodtak. A második nap végén is megszavaztuk az első kérdést, most 8:4 lett az eredmény, mindenki kimerülten és feldúlva ment haza... Ekkor értettem meg igazán, hogy a 12 dühös ember azért dühös, mert már nagyon nem akar ott lenni, de nem is akarja cserben hagyni a többieket és a peres feleket sem.

Másnap reggelre lenyugodtak az indulatok, a bírónő még egy tucat doughnut-ot is küldött! Kitaláltunk néhány módszert, amivel az eddig már többször megtárgyalt részleteket új megközelítésből meg tudtuk beszélni, másfél óra múlva komoly előrehaladás történt, ezért gyorsan szavaztunk, az eredmény 10:2 lett, ezzel túl voltunk a döntés első felén, az első kérdésre igen-nel válaszoltunk! Nekem semmi bizalmam nem volt ahhoz, hogy a második kérdést is legalább 9:3 arányban meg fogjuk tudni válaszolni, szerintem mind a tizenketten tizenkét különböző összeget mondtunk volna. Nekiálltunk az ár megvitatásának, már az elhanyagolhatóan kis részletekben sem volt egyetértés, hiába próbáltuk kitalálni a telek használható területét, az érték kiszámításának módját, az értékhatárokat, az eltelt idő kompenzálását, a földmunkák és a közművek árának becslésének módját. Hirtelen a jogászhallgató srác ezt az ötletet dobta be: ki szavaz arra, hogy legyen a telek értéke 25 millió, és menjünk haza? Én nem értettem vele egyet, de másik 10 esküdt igen, úgyhogy meg is hoztuk az ítéletet, üzentünk a bírónak hogy készen vagyunk! Nagyon profin dobta be a 25 milliós számot ez a legfiatalabb esküdt, az egyik tábor sokkat magasabbra, a másik pedig valamivel alacsonyabbra értékelte a telket, de ez a kompromisszum mindkét oldalnak elfogadható volt.

A bírónő elküldött bennünket ebédelni, és fél 2-re behívta a peres feleket ítélethirdetésre. Az ebédszünetben volt időm ezt a blogot írni :). A jogászokon és az érintett feleken kívül elég sokan ott voltak, feszült csendben várták, hogy az esküdtek képviselője (akit magunk közül választottunk) felolvassa a két kérdésre adott válaszunkat. Mindenki pókerarccal vette tudomásul az eredményt, nem volt semmiféle kitörő érzelemnyilvánítás.

Az ügyvédek éltek azzal a lehetőséggel, hogy megkérdezzék, hogy ki hogyan szavazott, de senkitől nem kérhettek indoklást. Az ítélethirdetés után akinek kedve volt, beszélhetett az ügyvédekkel, akik nagyon kíváncsiak voltak, hogy miért és milyen módszerrel jutottunk eredményre. Személyesen és őszintén megköszönték, hogy ennyi időt és figyelmet áldoztunk az ügyre. Elmondták, hogy előző nap nagyon aggódtak, mert látták, hogy milyen feszülten mentünk ebédelni, attól féltek, hogy nem fogunk tudni döntést hozni, ezért megkezdték a tárgyalásokat a peren kívüli egyezség feltételeiről. Nagyon jó érzés volt megtudni, hogy az általunk eldöntött 25 milliós árhoz nagyon közel jártak a tárgyalásaikban!

Elég sokan kértek a munkahelyük számára igazolást (az én munkahelyemnek nem kellett), ezért a bírónő mindenkinek írt egy levelet, amiben megköszöni az erőfeszítésünket, és megköszöni a munkaadónak, hogy támogatta az igazságszolgáltatásnak ezt a fontos pillérét:



Nagyon érdekes volt ez a négy hét, a végére még a munkahelyem is el kezdett hiányozni :-). A következő esküdt idézésem egy év múlva várható, nem valószínű, hogy újra be fogok kerülni egy esküdtszékbe, de ha igen, akkor legközelebb büntetőperre szeretnék menni!

Olivér egy éves!

Közhely, de jajj milyen gyorsan elrepült ez az egy év! Teljesen más volt így két gyerekkel mint öt évvel ezelőtt amikor még csak Lili született meg. Könnyebb volt, mert jóval tapasztaltabbak vagyunk, szerencsére Madi nyugodt és alkalmazkodó személyiségű kisbaba, és ráadásul Lili is szokott segíteni. A nehézségek mostanában főleg abból adódnak, hogy a két gyerek felváltva vagy egyszerre leköti szinte az összes időnket, nagyon ritkán alakul úgy, hogy mindketten egyszerre eljátszanának.

Kimondhatatlan szerencse, hogy Lili nagyon jó testvér, önzetlenül szereti Madit. Elfogadja olyannak amilyen, őszintén örül, ha Madi valami újat tanul, lelkesen meséli nekünk. Ha meghallja, hogy Madi felébredt, azonnal odaszalad hozzá, megölelgeti és játszani kezd vele. Madi is rögtön elkezd nevetni, ha meglátja testvérét! Lilit nagyon szórakoztatják Madi baba-dolgai, például az, hogy pelenkába kakil, feleszegeti a morzsákat a földről, eldobálja a tárgyakat, baba nyelven beszél, stb. Madi kb. kilenc hónapos koráig jó étvággyal behabzsolta a trükkösen megszerzett kis papír darabkákat, ezt Lili őszintén lenyűgözve és elismerő csodálkozással figyelte, és rengeteget emlegette, sőt néha még meg is kínálta papírral :-). A pelenkázás is felkeltette Lili figyelmét, késlekedés nélkül jelenti be nekünk, ha „Pucól-Madi bekakilt a nadrágjába!”. Ezt az előző mondatot több százszor hallottuk már, Lili óriási lelkesedéssel szokta mondogatni annak ellenére, hogy tudja, hogy Madi nem a nadrágjába, hanem a pelenkájába szokott kakilni.

Becenevek

Lilinek számtalan becenevet adtunk pici korában, Olivérnek azonban már Lili talált ki jónéhányat. Ilyen különlegeseket mi valószínűleg soha nem tudtunk volna kiötleni...

Madárlevél: ezt még jóval Olivér születése előtt találta ki, azóta is ez a „hivatalos” beceneve :-)
Madi: A Madárlevélből lett később Madi, mostanában legtöbbször így hívjuk Olivért, a rendes nevét csak idegenek előtt használjuk :-)
Pucól-Madi: Lili sem tudja, hogy miért, de ezt a becenevet az előző fejezetben említett mondatban használja a legtöbbet
Gyegyemőr: Az utolsó R betűt erősen megnyomva szokta ezt a szintén megmagyarázhatatlan becenevet kiejteni
Besztesz-Pisi: A „bestest” egy vicces szó a Micimackóból, annyit jelent, hogy „legjobbabb”. A Pisi valószínűleg azért szerepel ebben a becenévben, mert Lilinek nagy izgalmat szokott okozni amikor Besztesz-Pisi pelenka nélkül mászkál a szőnyegen, fél tőle, nehogy odapisiljen ...
Ga-Ga: Madi néha szokta ezt mondani, Lili az ismétlésével próbál vele kommunikálni
Greeny-Pie (Gríni-páj): Mostanában Lili kedvencei a My Little Pony mesék póni-szereplői, az egyiket úgy hívják hogy Pinkie-Pie, Lili adta a Greeny-Pie póni nevet testvérének

Lili akármennyire is szereti Olivért, végtelenségig azért nem tud vele lenni, amikor egyedüllétre van szüksége, akkor nem engedi közel magához. Főképp azt nem hajlandó megengedni, hogy Madi az ő játékaival játsszon, vagy szétpakolja az ő általa felépített póni várost. Azt hiszem Madi már beletörődött, hogy van a nappalinak egy sarka, ahova ő nem mehet, ezt el is neveztük Lili-országnak. Lili már elég nagy ahhoz, hogy megértse, hogy Madi még csak egy kisbaba, és hogy mit szabad és mit nem szabad csinálnia, de azért néhány percnél tovább nem lehet őket egyedül hagyni, mert előbb utóbb Lili elkezdi Madit ide-oda húzogatni, felemelni, vagy a játékaitól elnoszogatni. Ennek ellenére nagyon felelősségteljes vele, vigyáz rá, nehogy valami pici tárgyat kapjon be a szájába, nehogy nyitva maradjon a rács a lépcsőnél ahol Madi leeshetne, stb.





Madi eddig nagyon könnyű természetű kisbaba volt, ha valami nem tetszett neki, hamar belátásra lehetett bírni. Amikor akarata ellenére be kell raknunk az autóba, először nyöszörög egy kicsit, de kis idő múlva belenyugszik a helyzetbe, és elfoglalja magát. Ez nekem minden alkalommal egy hihetetlen élmény, mert Lili ennyi idősen ha nyafogva ült be az autóba, egész úton kitartóan sírt... Madi az utóbbi két hónapban kezdett először őszintén ellenkezni ha valami nem tetszik neki, egyre állhatatosabban juttatja tudomásunkra hogy mit szeretne. Például előfordul, hogy nem akarja, hogy felvigyük az emeletre, kivigyük sétálni, vagy hogy betegyük az etetőszékébe, ezeket kétséget kizáróan el tudja nekünk magyarázni.

Miket tud már Olivér?

Nagyon jó érzés megfigyelni, ahogy Madi apránként egyre okosabbá válik, és ahogy fejlődik az egyénisége. Egyre több új dolgot tanul meg, az alábbiakat az utóbbi 3-4 hónapban sajátította el:

Amikor Adél aludni viszi vagy amikor reggel dolgozni megyek, integetni szoktunk egymásnak. Tündéri volt, amikor néhány hónappal ezelőtt megértette, hogy mit jelent az integetés, és legtöbbször ő is integet, ha mondjuk neki hogy pá-pá, vagy amikor látja, hogy indulni készülök. Ez volt az első olyan alkalom, amikor cselekvéssel a tudomásunkra hozta, hogy érti, hogy mi fog történni. Az integetést absztrakt szituációban is megérti, például visszainteget a nagyszülőknek amikor Skype-on beszélgetünk! Egyébként nagyon tetszik neki a Skype, odafigyel ha szólítják, hoz magával játékokat mutogatni, nyomogatja a billentyűket és nevetgél nagymamáék viccein.

Ha Olivér valamit ügyesen csinál, meg szoktuk tapsolni, hamar megértette, hogy ez a dicséret jele, büszkén szokott kacagni. Egyszer csak elkezdte a kis kezeit nézegetni, és nagy összpontosítással megpróbálta összeütögetni. Nagyon örült, és mi is örültünk, amikor 9 hónapos korában sikerült először tapsolnia! Néha akkor is elkezd tapsolni, amikor valakinek be szeretné mutatni a tudományát.

Madit nagyon érdeklik a könyvek, kitartóan tudja őket lapozgatni. Lili ekkora korában elmélyülten és hosszasan nézegette a képeskönyveket, Madit szemmel láthatóan nem érdeklik a képek annyira. Őt maga a lapozgatás motiválja, sokáig el tudja lapozgatni a 6 centi vastag Asimov enciklopédiámat is, amiben egyetlen kép sincsen! Amikor a könyv végére ér, komótosan elkezdi visszafelé lapozgatni...

Madi 8 hónaposan tudott először belénk kapaszkodva felállni, és még nem volt 9 hónapos amikor megtanult mászni. Néhány héttel később (Karácsony környékén) jött rá, hogy hogy kell a lépcsőn felmászni, egyedül fel tudott így jutni az emeletre (persze szorosan mögötte megyünk minden alkalommal, nehogy visszaessen). Amikor valamit elkezd gyakorolni, előfordul, hogy nagyon hamar megtanulja, résen kell lennünk, hogy alkalmazkodjunk az új veszélyforrásokhoz. Egyszer amikor még csak nagyon kis távolságokra tudott mászni, fent hagytuk egyedül az emeleten, mert elmélyülten játszott a játékaival. Nemsokára sírást hallottunk: végigmászott a szobánkból a folyosón a lépcsőig, a legfelső lépcsőfokon lógott, a kezeivel a második lépcsőbe kapaszkodva. Szerencsénk volt, hogy nem esett le, ettől kezdve zárva tartottuk az éppen erre a helyre felszerelt rácsot. Lili egy éves korában Magyarországra indulásunk reggelén pont ugyanezen a helyen esett le, végiggurult a lépcsőfordulóig, de csodával határos módon nem lett semmi baja. Ekkor mind a ketten Adéllal Lili közelében voltunk, de Adél azt hitte, hogy én figyelek Lilire, én meg azt hogy ő és Lili egy óvatlan pillanatban a folyosóról nem a szoba felé lépett, hanem jobbra fordult, hogy lemenjen a lépcsőn. Ezután mindig előre megbeszéltük, hogy ki figyeli Lilit és állandóan zárva tartottuk a kaput. Szerencsére Lili még most sem tudja egyedül kinyitni, így nem tudja véletlenül nyitva felejteni.

Madi villámgyorsan tud mászni, pillanatok alatt körbekalandozik az egész lakásban. Ha meghallja, hogy hívjuk, azonnal a hang irányába iramodik. Lili szeret vele kiskutyásat játszani: eldob neki egy kis játékot, amit Madi lelkesen visszahoz. A beidomítás alatt álló kiskutyákhoz hasonlóan ő sem szereti visszaadni a szerzeményét, csak nyújtogatja, de nem engedi el :-). Mint egy igazi kiskutya, ő is állandóan azt figyeli, hogy mi mit eszünk, és minden energiájával arra összpontosít, hogy szerezzen belőle egy falatot!

A gyerekek egy éves koruk körül szoktak megtanulni egyedül megállni, majd nemsokára járni, sok esetben éppen a születésnapjukon történik ez meg, amit a kéznél levő kamera miatt így könnyen le is tudnak a szülők videózni. Madi már könnyedén fel tud állni bútorokba vagy a ruhánkba csimpaszkodva, egyik kezében játékot tartva a másik kézzel kapaszkodva jól tud egyensúlyozni is. Amikor úgy alakul, hogy mindkét kezére szüksége van, például amikor az egyik kezéből átvesz valamit a másikba, pillanatokig meg tud állni kapaszkodás nélkül is, de előbb-utóbb a fenekére huppan. (Ezt a bekezdést Madi születésnapja előtt írtam. Madi születésnapján egyedül felállt, hogy elérje Lili egyik játék póniját! Lili nagyon lelkes volt, kérte, hogy mindenképpen írjuk fel ezt a fontos eseményt a naptárba! Egy héttel később pedig pillanatok alatt felmászott Lili ágyára! Már nem lehet egy percre sem egyedül hagyni, amíg meg nem tanulja, hogyan kell lemászni...)

Madi még nem tud beszélni, de nagyon aranyosan tud gügyögni, sokféle hangjának már megismertük a jelentését. Azt elég egyértelműen ki tudja fejezni, ha tetszik vagy ha nem tetszik neki valami, ha jól érzi magát vagy ha nem, ha vidám, vagy ha álmos. Sokszor nem lehet azonban pontosan eldönteni, hogy mit szeretne: ha szemünkbe néz és kétségbeesetten az mondja, hogy „Aaaaa”, az azt is jelentheti hogy éhes, fáradt, unatkozik, fáj valamije, vagy valami mást, amire még nem sikerült rájönnünk. Én ilyenkor már többször mondtam neki, hogy itt az ideje megtanulni beszélni, mert nem tudom kitalálni, hogy mit szeretnél :-). Tudom, hogy ez nem túl igazságos hozzáállás, mert Lilinek ilyet soha nem mondtam, de hát a második gyerekkel már mások az elvárások! :-)

Madi még nem tud reprodukálhatóan szavakat kimondani, eddig rekordja az volt, amikor három különböző alkalommal megismételte Adél után azt hogy: „alma”. Ha kutyás képet lát, ugyanazon a tüneményes éneklő magas hangon ismételgeti, hogy „vau-vau-vau”, de nehéz rávennünk, hogy akkor mondja, amikor mi akarjuk. A cica nyávogását is próbálja utánozni, és a labdára szokta mondani, hogy "babba" és „abba”. A lámpát "áámmpá"-nak hívja és kitartóan mutogat minden egyes lámpa felé. A múltkor Adél úgy öblítette le hajmosáskor Madi haját, hogy megkérdezte tőle, hogy hol a lámpa, mire Madi lelkesen felmutatott a fürdőszoba plafonján lévő lámpára. Sokszor előfordul, hogy komoly arccal baba-nyelven mond valamit, amire az egész család próbálja kitalálni, hogy ez most mit is jelentett :-)

Csodálatos érzés megfigyelni, ahogy lassan megtanulja tőlünk a szavak értelmét, meg tudja mutatni, hogy hol van a hold, a virág, a napocska, a párna, a zokni, a cipő, a kutya stb. Hiába tanítgatjuk neki a mi nevünket (és a saját nevét) még nem érti meg, nem tudja megmutatni például, hogy „Hol van Lili?", de ha szólunk neki, akkor odafigyel a nevére. Azt is megtanulta, ha valamire Adél azt mondja neki, hogy "Á-á Madi, veszélyes!" és közben ingatja a fejét és mutató ujjával integet, akkor ő oda nem mehet és legtöbbször vissza is fordul a kicsi ujjával integetve és a fejét rázva! A gyertya láttán rögtön elkezd szimatolni, nagyon aranyos ahogy pici orrát összehúzza mintha tényleg szagolna. Ha valamit nyálcsorgatva felvesz a földről, és mondjuk neki, hogy „nem hamm-hamm”, akkor általában letesz róla, hogy a szájába vegye. Ezzel szemben amikor valamit a kezébe adunk és biztosítjuk róla, hogy ez „hamm-hamm”, akkor meg szokta kóstolni! Általában Madi eteti önmagát, ügyesen teszi a puffasztott rizs szemeket, karikát, zöldség és csirke darabkákat a szájába. Ez egy fontos lépés a kisbabák életében, örülnek, hogy valamit egyedül meg tudnak csinálni, ugyanakkor fejleszti a kézügyességüket is. Azon kívül szeretik a különböző ételek texturáját a kezükkel is kitapintani, azzal kóstolják meg először. Egyik nap Madárlevél gondolt egyet, kért magának egy kanalat, és a rizspépes doboz felé mutogatott. Amikor Adél eléje tette egy kis tálkában, repdesett az örömtől és boldogan egyedül kanalazni kezdte az ennivalót. Ez volt az első alkalmon amikor egyedül evőeszközzel evett. Nagyon ügyesen fogta és irányította az üres kanalat a tálkába, majd a rizspéppel teli kanalat a szájába. Fél órán keresztül kitartóan eszegetett, amíg el nem fogyott az ennivaló.

Lili is nagyon szereti Madit etetni, és Madi is boldog, ha adhat nekünk az ő ételéből és meg is esszük azt. Ilyenkor el is felejtkezik arról, hogy neki is ennie kellene, és csak minket akar etetni! Néhány héttel ezelőtt ecsetelni kellett egy sebet a szájában, néhány alkalom után elvette Adéltól az ecsetet és ő mondta Adélnak, hogy „Áááá”, és próbálta betenni a szájába. Nem volt irigy, ezt utána mindannyiunkkal megismételte!



Olivér egyénisége

Furcsa, hogy egy ilyen picike gyereknek már (régóta) van saját egyénisége, vannak kedvenc tárgyai és visszatérő szokásai. Álljon itt néhány példa:

Először is újra le kell írnom, hogy Olivér egy tündéri, vidám, nyugodt, elbűvölő kisfiú! Ismerőseink is csak csodálkoznak, hihetetlen, hogy milyen jól alkalmazkodik az új helyzetekhez, nem billen ki a Buddha-szerű kiegyensúlyozottságából! Két hónappal ezelőtt Lili fejébe vette, hogy szeretné kipróbálni a korcsolyázást, Ádámékkal együtt elmentünk egy bevásárló központ jégpályájához. Adéllal mi vittük be Ádámot és Lilit a jégre, addig Hajni (Ádám anyukája) fogta Madit a kezében. Madi nem idegenkedett tőle, vidáman nézte az üvegen keresztül a korcsolyázókat, leplezetlen ujjongással fogadta, amikor a közelébe értünk. Általában mindenkivel nagyon barátságos, szívesen veszik az ismerőseink a kezükbe, mert mindenkit egy pillanat alatt elbűvöl.

Néhány dolog Lili egy éves korában is ugyanígy volt mint most, nosztalgikus érzés újra megtapasztalni őket. Például, mint valószínűleg minden gyereket, Madit is lenyűgözik a lufik, nagyon szeret velük játszani, a boltokban már messziről észreveszi őket és izgatottan mutogat feléjük. Lilihez hasonlóan ő is nagyon szereti a kutyákat, mindig észreveszi őket és óvatosan, de nagyon kíváncsian próbálja megsimogatni őket. Mint Lili is ennyi idős korában, Madi is érdeklődve figyeli és mutatja a Holdat, és őt is lenyűgözik a fák. Emlékszem amikor Lili kicsi korában mondogatta a szomszédnak az utcán körbemutatva, hogy „fák-fák”, amit a szomszéd döbbenten hallgatott, mert ugyebár ez a szó itt káromkodást jelent. Egy másik érdekes hasonlóság, hogy Lili és Madi sem nagyon szerettek cumizni, még nem voltak 3 hónaposak, amikor maguktól leszoktak róla. Ha Madi megtalálja egy régi cumiját, nem is tudja, hogy mit kell vele csinálni, csak érdeklődve vizsgálgatja. Lili is pont úgyanígy reagált! Lilihez hasonlóan Madi is nagyon kedveli a porszívót, nem ijed meg a hangjától, üldözi, húzogatja, rámászik, élvezi ahogy a kiáramló levegő felborzolja a haját.

Az alábbi videón Madi a porszívóval játszik. Az eredeti felbontású videó itt található

Az alábbi videó az előző után készült, Madi a porszívó után mászik fel a lépcsőn. Az eredeti felbontású videó itt található

A hasonlóságok mellett persze vannak különbségek is. Madi imádja a párnákat! Ha észrevesz egy párnát, vagy ha mondjuk neki, hogy „párna” akkor megkeresi, és kacagva belefúrja az arcát. Nem is csak belefúrja, hanem teljes erővel ráejti a fejét a párnára! Ezt a mutatványát Skype-on keresztül is be szokta mutatni a nagyszülőknek, valami miatt nagyon viccesnek találja. Egyszer régebben véletlenül összetévesztett egy földön levő kendőt egy párnával, és arra ejtette rá a fejét, szegénykének jó nagyot koppant az orra, de azért nem esett nagyobb baja. A párna volt ez első, de most már ugyanúgy le szokta fejelni a plüss oroszlánokat és cicákat is, sőt megérti az „oroszlán” szót is.

Madi egyik kedvenc játéka az, hogy két tárgyat összeütöget. Nagyon érdeklik a hangok, amiket ezzel tud kelteni. Ha Adélnak arra van szüksége, hogy Madi öt percig egy helyben üljön, akkor előveszi a két kis cintányért, azzal Madi mindig el tudja magát foglalni. Egyik kedvenc tárgya a fogkefe: remekül lehet az egyik végével ütögetni, a másik végével csiklandozni, és persze az is számít, hogy sokszor szokott a mi kezünkben fogkefét látni. Amikor Lili fogát mossuk, Madi is szereti magához ragadni a fogkefét, és ő is próbálja egy kicsit sikálni Lili fogát :-). Ha nincsen kedve beülni a babakocsiba, Adél a kezébe adja kedvenc fogkeféjét, így rendszerint lenyugszik, sőt a fogkefét egész úton a kezében szorongatja. A fogkefén kívül a fésű és a telefon funkcióit is megértette, ha megszerzi a telefonunkat, állandóan a füléhez tartja! Az iPhone bilentyűzárát már többször ki tudta nyitni, ilyenkor pillanatok alatt össze-vissza nyomogat mindent, pár percen belül szerintem az összes adatot törölni tudná! A fésűről jut eszembe, hogy Madárlevél haja már nagyon hosszú, így legtöbbször Adél vizes vagy hajzselés kézzel simitja el homlokából a haját, hogy ne lógjon a szemébe. A három hetes betegeskedés miatt maradt el az első hajvágás, de hamarosan be kell pótolnunk.

Madi nagyon szereti az adok-kapok játékot: valamit odaad nekünk, ezt mi visszaadjuk, és ezt ismételgetjük kifulladásig. Madi minden egyes alkalommal megörül amikor visszakapja, és vonakodással vegyes izgalommal adja át nekünk újra. Ezt evéskor is szoktuk játszani, nagyon szeret bennünket etetni, de azért néha miután a szánkba rakott valamit, hirtelen meggondolja magát, kirántja, és ha nem vagyunk elég óvatosak, gyorsan ő bekapja. Lilivel ellentétben mindent szeretne megkóstolni amit mi eszünk. Olyan élvezettel tudja a kis ételdarabkákat majszolni, amiről Zoli öcsém jutott eszembe, ő tudott kicsi korában ekkora beleéléssel falatozni.

Mint már írtam, Madival mostanában előfordul, hogy néhány dolgot nem szeret csinálni, de szerencsére elég sokszor sírás nélkül is jobb belátásra tudjuk bírni. Például amikor már fel tudott ülni, nem szeretett beülni a babakocsiba, mire Adél rájött, hogy biztosan azért, mert túlságosan hátra van dőlve az ülés támlája. Vettünk hát egy új babakocsit aminek a háttámláját a függőlegeshez közelebb lehet állítani, Madi ebben már szívesen elüldögél (a fogkefét azért oda kell adni neki a beültetéskor). Nem szerette az első cipőjét sem felvenni, állandóan emelgette benne a lábát és nem akart a cipőben lépkedni. Elmentünk az egyik áruház (Nordstrom) gyerekcipő osztályára, ahol köztudottan jók az eladók. Itt rögtön rájött az eladó, hogy Madi lába szélesebb mint a cipő, és a tépőzár sem tartja jól a lábát. Így vettünk egy pár új cipőt, a régit pedig visszavittük. A fűzős, új cipőt már szívesen felveszi Madárlevél, ebben tanul a kezünket fogva járni.

Olivér humorérzéke

Hihetetlen, hogy egy ilyen kicsi gyereknek is van már humorérzéke. Jókat derül azon, hogy felénk nyújt valami ételt, de amikor be akarjuk kapni, visszahúzza a kezét. Már rájött, hogy a papírt nem lehet megenni, de huncutul mosolyogva szeret bekapni kis darabokat, és közben ránk nézve várja a hatást. Remekül szórakozik azon, hogy beledugja a kis ujját a köldökünkbe. Sokszor előfordul, hogy felhúzza a pólónkat, és már a köldökünk látványán is jókat kacag. Nagyra értékeli a helyzetkomikumot, elnevetgél például azon, ha ehetetlen dolgot próbálunk játékból megenni, ha hirtelen elbújunk előle, vagy ha úgy csinálunk, mintha elaludtunk volna. Nagyon könnyen meg tudjuk nevettetni, és ő is sokszor megnevetteti a családot! Előfordul, hogy álmában is mosolyog, és szinte mindig nevetve ébred fel. Reggel amikor először meglát, vagy amikor hazaérek a munkámból, mindig boldog nevetéssel üdvözöl. Adéllal szinte állandóan együtt vannak, ha elviszem sétálni vagy egy darabig egyedül játszom vele, mindig nagyon megörül amikor újra meglátja az Anyukáját!



Az alábbi videó akkor készült mint a fenti kép, eredeti felbontásban itt található.

Nem kétséges azonban, hogy Madi legjobban Lilinek szokott megörülni. Lili szeret Madival játszani, de korántsem annyit, mint amennyit Madi szeretne vele, Lilinek szüksége van a saját kis póni/királylány/állatkert világában elmerülni. Ilyenkor legjobb ha a két gyereket különválasztjuk, hogy ne zavarják egymást. Amikor azonban Lili elkezd Madival foglalkozni, boldogan játszanak együtt! Madi lelkesen követi Lili utasításait, Lili pedig nagyon szeretetteljesen foglalkozik Madival. Amikor Lilin kijön a mozgáshiány és az energiafeleslegét fergeteges rohangálással, ugrálással, tánccal, pörgéssel, vagy valamilyen rögtönzött színpadi műsorral vezeti le, Madi az összes érzékszervével ámulva figyeli, hogy mi fog következni. Madi úgy néz Lilire, mint az életművészet nagy mesterére, akitől minden pillanatban tanulni lehet valami fontosat arról, hogy hogyan tudjuk magunkat a lehető legjobban elszórakoztatni. Jobban belegondolva azt hiszem, hogy mi is valahogy így nézünk Lilire :-). Lili például nagyon szeret fürdés közben a kádban pancsolni. Madi oda szokott mellé állni, és kívülről ő is vizezik egy kicsit, de közben jókat derül Lili előadásán.

Lili is őszintén elismeri Olivér tehetségét az élet apró örömeinek kiaknázásában. Ha Madi kitalál valami vidám játékot, Lili is szívesen csatlakozik hozzá. Szokta mondogatni, hogy „ez a Madi milyen vicces!”. Már nagyon várja, hogy Madi is beszállhasson vele a kádba, és hogy együtt fürödhessenek. Madi egyelőre még a saját kis kádjában fürdik, abban biztonságosan tud ülni, nem tud benne eldőlni és a víz alá kerülni. Lili sokszor kéri, hogy Madit a hátára ültessem, és így lovagoljon rajta. Egyik nap Lili eltűnődött és ezt mondta: „azt szeretném, hogy majd Madi legyen a férjem”. Ezt 1-2 éve nekem is mondta, majd az egyik barátjához Alex-hez tervezett férjhez menni, most úgy látszik hogy Olivér a legfontosabb fiú az életében!

Születésnap

Madi születésnapján épp az egész család két betegség között volt, az influanzavírustól legyöngülve már egy gyomorfájós hányós hasmenéses vírus lopakodott bennünk. Adél joghurtoskrémes epres lekváros piskótatortát sütött, Madi nagy érdeklődéssel tapicskolta és nyalogatta. Lili lelkesen segített a torta elkészítésében és a gyertya elfújásában. Bár mindannyian eléggé ki voltunk ütve, összeszedtük magunkat néhány fénykép elkészítéséig: