Alváshiány = Bloghiány

Régóta nem írtunk semmit a blogba... Ez nem azért van, mert meguntuk a naplóírást, hanem mert már egyáltalán nincsen rá időnk. Régebben a gyerekek elaltatása után éjjel szoktunk írni, de Madi alvása ezt már jó ideje nem engedi.

Adél és a gyerekek általában délután 4-től 6-ig kimennek a játszótérre, én fél 6-ra érek haza, 6 körül vacsorázunk, fél 7-kor kezdjük a fürdetését, fél 8-kor Lilinek az ágyában mesét mondunk vagy olvasunk, 8-kor lekapcsoljuk a villanyt. Lili néhány percen belül szépen el is alszik, reggel 7 körül kel fel. Pontosabban hajnalban egyszer még felébred, ekkor bemászik az én ágyamba, és reggelig ott is marad. Erről sehogy nem tudtuk leszoktatni, ha éjjel nem rugdalja a fejemet, akkor engem nem is zavar. Azt mondja, hogy egyedül nem tud visszaaludni, de valószínűleg inkább csak nem akar. Hallottuk, hogy másik gyerekek is ugyanezt csinálták eben a korban, ezért reméljük, hogy Lili is valamikor majd csak kinövi...

A nagyobb gond Madi alvásával van, ő is elalszik már 8 óra előtt, de 9 körül újra felébred, felül vagy feláll az ágyában és keservesen sír. Adél ekkor még gyorsan el tudja altatni, de miután leteszi, hosszabb-rövidebb idő után újra és újra felébred, és elölről kezdődik az altatási procedúra. Akárcsak Lili ennyi idős korában, Madi is jóízűen tud aludni, ha a kezünkben fogjuk, és nem tesszük le az ágyába. Ezért többnyire ezt a megoldást választjuk, amíg Adél eszik és a konyhában rakodik, addig én Madit tartom, közben fejhallgatóval TV-t nézek. Ilyenkor Madi befészkelődik az ölembe, az egyik kezével belém kapaszkodik, és angyali nyugalommal, kisimult arccal alszik. Nekem is nagyon jó megnyugtató érzés ahogy a kezemben szuszog, álmában szopik és néha a másik oldalára fordul.

Ahogy a blog bejegyzések elapadása is mutatja, eléggé életenergia mélyponton vagyunk. Lili minden nap három órát megy óvodába, hétfőn, szerdán és pénteken én viszem reggel 8-re, 11-kor Adél hozza haza, kedden és csütörtökön Adél viszi 11-kor és hozza délután 2-kor. Szegény Madinak ez eléggé összezavarja az alvását. Napközben a két gyerek mellett Adél nem tudja a háztartási munkákat teljesen elvégezni, valamelyik gyerek biztosan enni, inni, aludni vagy játszani akar, és fél szemmel állandóan Madit kell nézni, mert pillanatok alatt helyet változtat, felfedező útra indul, felmászik valamire, vagy Lili féltett játékait próbálja becserkészni. Nem tudom, hogy Adél hogyan bírja, mert az én agyam a két napos hétvége alatt is teljesen elolvad.

Egyik hétfő reggel miután felkeltünk, hirtelen nagy lett a csönd, nem tudtam, hogy hova tűnt el egyszerre mindenki. A WC-ben találtam meg őket, Adél pisilt, közben mindkét gyerek az ölében ült! :-) Gyorsan előkaptam a fényképezőgépet, hogy megörökítsem ezt a pillanatot. A fénykép vidám lett, de a valóságban sokszor inkább kínunkban nevetünk...



Nem is csodálom, hogy Adél azt mondta nemrégen, hogy „Jó lenne már egy nyugodt nap”. Ez épp azelőtt volt, hogy ő is és Lili is megbetegedtek. Mikor Lili kezdett már jobban lenni, Madit is utolérte a betegség, szegényke sokat sírt, látszik hogy rosszul volt. Zsuzsa mama meg is jegyezte, hogy még nem is hallotta Madit sírni. Most már Adél és Madi is lázasak, megviseli őket a vírus. Akik már átestek ezen a betegségen azt mondják, hogy egy hétig tart. Azt hiszem, én leszek a következő, már nekem is nagyon fáj a torkom.

Annyira nincsen semmi szabadidőnk, hogy a fényképezőgépből karácsony óta nem töltöttem le a képeket és a videókat... Amióta a konyhában van egy Apple laptopunk amin emailezünk és internetezünk, a nagy gép szinte be sem volt kapcsolva. Lili ennyi idős korában hetente készítettem, válogattam és retusáltam új képeket, most nagyon ritkán vagyunk olyan állapotban, hogy fotózni lehessen. A házból alig jutunk ki, állandóan takarítunk és pakolunk, mégis szinte azonnal újra piszok és rendetlenség lesz.

Már nem tudtam, hogy mi hiányzott, amikor behívtak a bíróságra esküdtnek. Annyi haszna már mindenképpen volt, hogy reggel várakozás közben volt időm megírni ezt és a következő blog bejegyzést!

A lap tetején és az alábbi képen Madi séta közben elaludt, kitartóan szorongatja a kedvenc fogkeféjét amit szeret magával vinni ha babakocsiba ül. Amikor hazaérünk, kint szoktuk hagyni a ház előtt, meglepően sokáig tud a kocsiban szundítani.