Jó kéz és rossz kéz

Augusztus 15-én reggel Lili lelkesen készülődött, várta, hogy Zoe-ék jöjjenek érte és szokás szerint egy közeli játszótérre menjenek játszani. Amint megtudta, hogy aznap elmarad a játszóterezés, lelkesedése rögtön alább hagyott és elszomorodott. Hamarosan a "rossz kéz" és a "rossz láb" vette át Lili akarata fölött az irányítást...

Két hónappal ezelőtt, a nyári szünet kezdetével egyidőben amikor egy napon Lilit arra kértük, hogy induljon fürödni, színpadias módon levette magát a földre és közölte velünk, hogy nagyon fáradt, és a lába nem akar menni. Ez első hallásra vicces volt, aztán ezek a drámai pillanatok egyre többször ismétlődtek, és váltak egyre inkább problémává. Ha valami olyat kértünk, ami Lilinek nem tetszett, hol a lábát, hol a kezét okolta az engedetlenségért. Volt amikor az ágyról akart leesni, mert a lába nem akart rendesen lemászni, volt amikor öltözködni nem tudott az engedetlen karja miatt és volt amikor a szája nem akarta megmondani az igazat. Csak különböző ultimátumokkal lehetett jobb belátásra bírni. Amikor este már nagyon fáradt volt, és az egyik lába "nem akart fürödni menni", képes volt a másik lábán végigugrálni a házon. "A bal lábam nem akart jönni, de a jobb igen, ezért ugrálok egy lábon" magyarázta. Egy napon aztán, kifejtette, hogy mindig a bal lába és bal keze az amelyik rosszalkodik, és elnevezte őket "rossz láb"-nak és "rossz kéz"-nek. Hozzátette, hogy a jobb oldalát szereti és az mindig jól viselkedik. Megjegyzem, hogy a "rosszalkodás" kifejezést mi nem szoktuk használni. Azt hiszem Lili ezt a "Pöttyös Panni" című kissé elavult könyvből tanulta, amiben azért van egy-két jó mese, ha kihagyjuk a verekedős és "rosszalkodós" részeket.

08/18 Lili a “jó lábával” simogatja Madócát, közben karját Ottón pihenteti:


Augusztus 15. - A kéztörés napja

Ezen a nevezetes augusztusi reggelen Lili "rossz lába" éppen valamilyen galibát okozott. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy "Kislányom, mikor fog megjavulni a rossz lábad, óvodakezdésre vagy mondjuk szeptemberre?" Lili visszakérdezett, hogy hányadika van és mi augusztus utolsó napja, 30 vagy 31. Először úgy döntött, hogy augusztus 31-re, majd 30-ban maradtunk, aztán kisvártatva úgy határozott, hogy még aznap megjavul a rossz oldala! Egész nap minden simán ment, Lili rossz lába és keze valóban javulófélben volt: segített felporszívózni, játékait elrakodni, még a plédet is összehajtotta. Lili délutánra már nagyon szeretett volna Lorraine-nel játszani és szépen megkért, hogy menjünk át. Fel is hívtam Chuck-ot és megbeszéltük, hogy 20 perc múlva mehetünk, addigra befejezik az ablakcserét. Ezután Lilinek még akadt valami fontos játszanivalója, így csak 3/4 5-re értünk át. Mondtam Lilinek, hogy én most nem maradok itt, rám igazából nincs szükség, majd szépen 1/2 6-ra hazahozzák Chuck-ék. Ez volt a második alkalom, hogy Lilit otthagytam játszani, Lorraine már kétszer volt nálunk egyedül. Megbíztam Chuck-ban, úgy gondoltam, hogy nem lesz semmi baj, mert nagyjából egyformán gondolkodunk a fegyelmezésről és gyereknevelésről, sőt ő még nálunk egy kicsit szigorúbb is.

Hazafelé menet sétáltunk egyet Madárlevéllel és kb. 10 perce szoptathattam, amikor 5:18 perckor megszólalt a telefonom, Chuck volt az. El sem tudtam képzelni, hogy miért hív, amikor már majdnem 1/2 6 volt. Hamarosan megtudtam: Lili leesett a kanapéról és megütötte a karját. Háttérben Lili fülsüketítő ordítása hallatszott. Higgadtam fogadtam a hírt és arról faggattam Chuck-ot, hogy eltörött-e Lili karja. Bár nekem még soha nem törött el semmim, de Lili sírása alapján telefonon keresztül is úgy éreztem, hogy nagy valószínűséggel igen. Mondtam, hogy máris megyek autóval és rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is vigyek magammal, tudtam, hogy hosszú éjszakánk lesz! Madárlevél számára ekkor véget ért a szoptatás, amit nyugodtan vett tudomásul, éppen ébredezett. Továbbra is kezemben tartva, gyorsan készítettem Lilinek innivalót, majd Madárlevélnek pelenkát, csereruhát és takarót szedtem össze. Miközben az autóba pakoltam, felhívtam Ottót, hogy jöjjön haza, mert Lilinek valószínűleg eltörött a karja. Mondta, hogy már közel jár, pár percen belül Lorraine-éknél lesz. Meglepődtem, hogy milyen higgadtan vette ő is tudomásul a hírt, annak ellenére, hogy az utóbbi időben többször olyan érzése volt amikor napközben váratlanul hívtam, hogy valami baj történt.

A kórházban

Lili kis kihagyásokkal az egész utat végig sírta a kórházig és mindenképpen haza akart menni. Madárlevél valami csoda folytán nem sírt, pedig mint tudjuk a gyerekek között ragadós a sírás. Amikor Lili egy kicsit megnyugodott, próbáltuk megtudni, hogy hogyan esett le a kanapéról, mert egyszerűen érthetetlen volt az egész. Az első kórházban az orvos úgy magyarázta, hogy a gyerekek esés közben mindig a karjukat teszik előre azzal védik magukat és Lilié hátracsavarodott a könyökénél az esés következtében. Később, amikor Chuck-kal beszéltem telefonon ő is szóról szóra úgy mesélte el a történteket mint Lili. Chuck-nak lelkiismeret furdalása volt, mert ő kérte meg Lilit, hogy ne neki adja oda a banánhéjat, hanem dobja ki a szemetesbe. Mondta is és hallottam is a hangján, hogy mindenképpen szeretne valamiben segíteni aznap este. Eszembe jutott, hogy Lili koronája ott maradt náluk, így amikor ennivalóért jöttem haza, felhívtam, hogy legyen szíves hozza át. Tudtam, hogy Lili mennyire megörül ha meglátja, hogy ilyen hamar visszaszereztem a féltett koronáját, ami nélkül már két hónapja ki sem tette a lábát a házból, és még éjszaka is abban aludt. Chuck szívesen teljesítette kérésemet, örült, hogy segíthetett és nem győzött bocsánatot kérni. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, és próbáljon meg aludni. Engem csak az vígasztalt, hogy a morfium hatására Lili karja már nem fájt és reméltem, hogy minden komplikáció nélkül megússzuk az egészet.

Lili hősiesen viselte a fájdalmat és kórházi beavatkozásokat. Kezdeti ellenállása egyre jobban felengedett és szinte felnőttként vette tudomásul az egymást követő vizsgálatokat. Madárlevél fantasztikusan alkalmazkodott az adott helyzethez; nagyon türelmes volt, ott aludt ahol tudott, egyébként pedig érdeklődve, vidáman nézegetett körbe.

Újra otthon

A műtét utáni első két nap viszonylag könnyen telt az erős fájdalomcsillapító hatására. Csütörtökön kétszer, pénteken pedig csak egyszer kellett Lilinek beadnunk. Szombaton egy kicsit nehezebben mentek a dolgok, Lili nyugtalan és frusztrált lett. Szeretett volna már játszani, de nem tudott. A gipsz nagyon feltörte a hónalját, fájt neki ha leengedte a karját, ezért ha ült, ki kellett támasztanunk párnákkal és sámlival, és tartanunk kellett ha valahova ment. Madárlevél nem győzte tekergetni kis fejét, ha Lilit látta, csak nézte, nézte, ahogyan Lili szokatlanul lassú tempóban halad el mellette a fehér gipsszel a kezén. Ottó próbált Lili irányítása szerint játszani az éppen felvonulni készülő állatokkal, de Lili nem volt megelégedve a részletekkel, így ez hamar abbamaradt. Végül egy kis közösen készített sajtos rúddal sikerült Lilit megnyugtatnunk.

Vasárnap Lili nagy örömünkre már egyedül játszott és szokás szerint ide-oda rakosgatta állatfiguráit, miközben a könyökét kitartotta a levegőbe. Délután úgy döntöttünk, hogy a 3 napos szobafogság után egy kicsit kimozdulunk. Elmentünk a Balboa Parkba, hogy megnézzük a Magyar Ház Augusztus 20-i szabadtéri műsorát és találkozzunk Ádámékkal. A szokásos néptánc és nóta műsort az idős nemzetközi közönség nagy érdeklődéssel figyelte. Lili figyelmét természetesen a néptánc kötötte le, kár hogy elég rövid volt. A műsor után Lilinek bőven volt kivel játszania, mert Alexék és Ty-ék is ott voltak. A Magyar Házban ilyenkor mindig palacsinta, lángos, mákos és diós kalács a menü. Lili lekváros palacsintát kért, amit közösen etettünk meg vele. Nem volt semmi, ahogy Ádámék plédjén Lili karját tartva, Madárlevelet egyensúlyozva, folyós lekvárral töltött palacsintát próbáltunk enni! Ezután a fiúk egy kicsit fociztak, amiből Lili sem maradhatott ki, Ottó loholt mellette és tartotta a gipszes karját... Ezután Ottó és Lili a másik három magyar családdal a repülőgép múzeumot nézték meg, de ide én már nem mentem. Madárlevél éppen ülni tanult, és hosszú perceken keresztül minden segítség nélkül sikerült is megülnie, miközben elmélyülten vizsgálgatta a száraz tűleveleket. Aztán bekukucskáltunk a skót, lengyel, német és cseh nemzetiségi házakba és az árnyékban vártuk, hogy Ottó és Lili végezzenek a múzeumban.

08/19 Augusztus 20. műsor a Balboa Parkban:


Este 6 felé értünk haza, amikor Ottót telefonon hívták, hogy menjen be dolgozni, mert gond volt egy fontos eseményre épített állomással. Ottó elment, én meg itt maradtam két fáradt gyerekkel, és még hátra volt mindkettőjük fürdetése, altatása. Lili éppen vacsorázott, amikor a négy lánytestvér: Abby, Hannah, Elle és Olivia megjelent apukájukkal, hogy jobbulást kívánjanak Lilinek egy matricás füzettel és buborék fújóval. A két nagyobb lány Lilit kérdezgette kedvesen, hogy hogyan érzi magát, Abby saját kéztöréses élményeit elevenítette fel. Lili már nagyon fáradt volt, kizárólag a vacsorájára koncentrált, így nem nagyon válaszolgatott a kérdésekre. Abby és Hannah ezt hamarosan megunta, és inkább játszani ment két kishúguk társaságában. Mire Lili föleszmélt kefirjéből és prüntyögőjéből (sajtos puffasztott kukorica), a lányok már néhány játékot elmozdítottak a helyéről, amit Lili nagyon nehezen viselt el. Egy fárasztó nap után ez a fejlemény teljes sokkot okozott neki... Kár, hogy én nem tudtam kivédeni a helyzetet, mert Madárlevélre kellett figyelnem miközben Carsten, a lányok apukája faggatott a kéztörésről és Lili hogylétéről. Az est további része nem tartozik legjobb élményeim közé, de túléltük. Lili nyolc után pár perccel már aludt is, Madárlevelet pedig 40 perccel később tudtam letenni. Mire Ottó este 10-kor hazaért, már minden a legnagyobb rendben volt.

Lili fürdetése megváltozott, természetesen most nem lubickolhat hosszasan a kádban. Vigyáznunk kell, nehogy a gipsz vizes legyen, mert akkor a bőr hámlana és viszketne alatta. Első két nap szó sem lehetett fürdésről, Lili annyira kimerült volt. Előre benedvesített kendőkkel törölgettem le, miközben az ágy szélén ült, karját párnákkal kitámasztva. A következő két napban sikerült lavórra váltani, majd az azt követő két nap elteltével pedig nagy nehezen rábeszéltem a kis kádra. Ez a legjobb megoldás, gyorsan végzünk, és közben Lili sem fázik. A kis kád a nagy kádban van, nejlonzacskóba csomagolt gipszes kezét Lili a kis kád szélén támasztja ki. Már ő is belejött a gipszes kézzel való fürdésbe, bár rendszerint a "fürdés" szó hallatán rögtön nagyon fáradt lesz :-)

Hétfőn Lili már úgy viselkedett, mint akinek semmi baja: kitalálta, hogy gyurmázzunk! Először az Abby-Hannah-éktól kapott új matricákból ragasztott mindkét Mamának születésnapi képet. Aztán azt találta ki, hogy gyurmából készít egy picike tortát mert "a Zsuzsa Mamának és a Klári Mamának is most van a születésnapja". Négy gyertyával díszítette, hogy a Mamák emlékezzenek rá, hogy Lili ezt 4 éves korában gyurmázta! Le is fényképeztem a tortát alkotójával együtt. Lili a száját kitátva még a gyurmázás közben szopogatott Pemete cukrot is lefényképeztette velem, hogy a Mamáék azt is láthassák! :-)

Óvodában

Mire pár nap múlva megkezdődött az óvoda, nagyjából visszarázódtunk a régi kerékvágásba. Lili ugyan délutánra elég irritált lett, de ez természetes ekkora gipsz cipelése esetén... Soha nem a keze miatt panaszkodott, jelentéktelennek tűnő apróságok borították ki. Hosszú nyugodt időszak után hirtelen elvesztette a türelmét, nyafogott, és hamar elsírta magát. Frusztrált volt, hogy sok olyan dologban segítségre szorul, amit már régóta egyedül meg tudott csinálni, most pedig még WC-re menni, enni, és öltözködni sem tudott egyedül.

08/19 Lili karját állandóan tartani kellett, mert sebes volt a hónalja:


Lili ugyanoda jár óvodába mint tavaly, ugyanaz az óvó néni, a változás csak annyi, hogy most hetente ötször három órát megy. Szerencsére ott is ugyanúgy átépítés miatt zárva van a játszótér, mint a mellettünk lévő iskolában, így Lili talán könnyebben vissza tudja magát fogni, hogy minél kevesebbet ugráljon és szaladgáljon. Bár ő csak futva tud közlekedni, még itt a házban is, hiába kérjük minduntalan, hogy lassítson végre le! Így van ez, amióta 10 hónaposan megtanult egyedül járni... Sajnos már kétszer is elesett, először a szőnyegpadlóban botlott meg az óvodában (szandálja tépőzárja akadt bele), másodszor pedig a Magyar Házban, az udvaron. Egyszer Miss Diane (óvónő) kénytelen volt Lilit megbüntetni, mert állítólag birkóztak egy másik kislánnyal. Lili váltig állítja, hogy nem birkóztak, hanem azt játszották, hogy a másik kislány aludt, és neki kellett felébresztenie. :-)

Esések és új gipsz

Az esések után pár nappal voltunk a kórházban viziten. Nagyon aggódtunk, de reméltük, hogy nem mozdult el a csont és a könyökéből kiálló három drót, ami bonyolíthatta volna a helyzetet és előfordulhatott volna, hogy Lili karja nem gyógyul meg hazautazásunk előtt. Szerencsére minden rendben van, jól beindult a csontok összeforrása. A gipszet viszont le kellett cserélni. Amikor 15-én éjjel begipszelték, még nagyon fel volt duzzadva a karja, miután ez leapadt, a gipsz túl nagy lett. Hiába hagytak eredetileg egy vágást a gipszen, hogy azt összezárva passzoljon később, túlságosan nagy volt a méret változás. A gipszcserét Lili rettenetesen rosszul viselte, jobban sírt, mint mikor eltörött a karja! Kérdeztük, hogy fájt-e, de azt mondta, hogy, nem, csak a gipszet elfűrészelő gép nagyon csikizte... Mindenesetre jól döntöttünk, hogy Ottó is eljött a vizitre, mert nem is tudom hogyan tudtam volna egyedül ezt megoldani két gyerekkel. Ottó végig Lili mellett ült, tartotta a karját és próbálta vigasztalni. Én eközben Madárlevelet altattam, és az üvegablakon keresztül bátorítottam Lilit, nem sok sikerrel. Amikor alább hagyott a sírás, én is bementem, de amikor Lili újra és újra rázendített, gyorsan kifutottam, nehogy Madárlevél felébredjen vagy megijedjen. Este Lili ugyanúgy viselkedett, mintha aznap törött volna el a karja. Ismét ki kellett támasztanunk a könyökét, Ottóval tévét néztek és folyamatos pátyolgatásra vágyott.

Néhány nap múlva lesz 4 hete, hogy Lili eltörte a karját. Ha a csontok összeforrása ugyanilyen jól halad, hamarosan le is veszik gipszet, és nem kell gipsszel utaznunk. Érdekes, hogy Lili egyszer sem kérte, hogy szedjék le a gipszet és nem is panaszkodott miatta. Elég jól beleszokott az egykezű életmódba, színez, fest, rajzol, játszik, táncol, ugrabugrál. Még a szilvás gombóc készítésben is segített, három gombócot egy kézzel formázott gömbölyűvé! Nagyon várja már a magyarországi utazást. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mit vár a legjobban, azt válaszolta, hogy a Mamáékkal való találkozást!

Érdekes véletlen, hogy Lili "rossz" karja aznap törött el, amikor éppen meg akart javulni. Lili utoljára talán a kórházban hozta szóba a "rossz" lábat és "rossz" kezet, amikor belegondolt, hogy pont a "rossz" karja törött el. Azóta szerencsére a bal keze és a bal lába is megjavult, egyszer sem viselkedtek rosszul!

08/26 Lili nem tudja magát napközben eléggé kimozogni, ezért ezt csinálja az ágyban elalvás előtt: