Cirkusz

Lili három éves kora óta egyik kedvence a negyvenes években készült „Dumbo” című Disney rajzfilm. A kis elefántot kinevetik az óriási fülei miatt, az Anyukáját bezárják amikor meg akarja védeni a csúfolódó gyerekekről, de minden jóra fordul amikor különféle kalandok után megtanul a fülével csapkodva repülni, és igazi cirkusz világszám lesz belőle. Egyes jelenetek és szereplők már sok tekintetben nem állják ki az idő próbáját, (cigarettázó, mások arcába füstöt fújó afroamerikai varjúk, Dumbo alkoholos látomásai), de a rossz részeket kitekerve egy jópofa történet és kedves animáció marad a filmből. Az egyórás filmből Lili még csak kb. 35 percet látott, kéri is mindig, hogy felkavaró részeket ugorjuk át.

Ez a film az oka annak, hogy Lili kedvenc állata az elefánt. Talán egy évvel ezelőtt egyszer Lili az állataival cirkuszosat játszott, és Adélt kérte, hogy segítsen neki egy cirkuszi sátrat építeni. Lili maximalista, közel sem volt megelégedve Adél sátor kreációival, csak az tudta lehiggasztani, hogy Adél megígérte neki, hogy majd amikor négy és fél éves korában Magyarországra megyünk, el fogunk menni cirkuszba. Lili azóta türelmesen várta az utazást és hogy majd cirkuszba menjünk. Végül mégsem kellett szeptemberig várnia, mert Ádám anyukája, Hajni egy rádióműsorba betelefonálva négy jegyet nyert egy utazó cirkuszba. Rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy mégsem mennek el, mert Ádám mostanában nagyon fél a sötétben és a hangos zajoktól, nem akarták megkockáztatni, hogy megijedjen a cirkuszban. Eredetileg az volt a terv, hogy ők viszik magukkal Lilit, de így megkaptuk mind a négy jegyet. Olivér még túl kicsi lett volna egy ilyen műsorhoz, ezért Lorraine-t és apukáját, Chuck-ot hívtuk el magunkkal.

A cirkusz honlapján láttam, hogy a műsor kezdése előtt egy órával be lehet menni a színpadra, ahol a gyerekeket különböző programokkal várják, és meg egy elefántot is meg lehet simogatni. A részletes program is olvasható volt a honlapon, az is kiderült, hogy ennek a cirkusznak három különböző műsora egyszerre járja az országot. Fél 12-re mentünk Lorraine-ékért, akik meglepetésemre két kis üveg vizet hoztak csak magukkal. Chuck sietve magyarázta, hogy indulás előtt ettek egy kis snack-et, és ha éhesek lesznek, akkor majd vesz ott ennivalót. Az ilyen helyeken árusított ennivalókban látatlanban nem bízunk meg, ezért Adél négy banánt, rengeteg szendvicset, innivalókat, kekszeket készített oda. Adél mondta, hogy máskor is ez szokott lenni, ha játszótérre mennek Lorraine-ékkel, ő szokott nekik is ennivalót vinni.

Az autóban a gyerekek hátul nagyon vidámak voltak, bohóckodtak, jól elnevetgéltek egymással. Nem tudom, hogy ez Chuck-ot miért zavarta, de állandóan magyarázott nekik, hogy legyenek halkabbak, és hogy inkább meséljenek egymásnak egy szép mesét, majd elkezdett nekik egy kisbabáknak szóló dalt énekelni, miközben én a röhögéssel küszködtem. :-) Hálaistennek 25 perc alatt odaértünk, közben sikerült Chuck-ot lebeszéltem arról, hogy kifizesse a benzinköltség felét, de a parkolás díját már mindenképpen ő akarta állni. A cirkuszt egy fedett stadionban rendezték be, még nem lehetett bemenni, de épp elég időnk volt megnézni az állatokat: lovakat, zebrákat, tigriseket és elefántokat láttunk. A gyerekek óriási érdeklődéssel figyelték ahogy az elefántok kakiltak, pisiltek, valamint ahogy egy motoros levélfújóval porolták le őket.



A bejáratnál egy óriási tábla sorolta, hogy mit tilos a nézőtérre bevinni, ezek között szerepelt az étel és az ital is. Minden táskát kinyittattak, ennek ellenére minden elemózsiát bevihettünk. Az biztos, hogy óriási felfordulást csaptam volna, ha kidobatták volna a banánokat és a szendvicseket, amit nagyon jó hogy vittünk magunkkal, mert a gyerekek jóízűen befalták a műsor közben. A büfében csak pattogatott kukoricát, vattacukrot és műsajttal leöntött kukorica chip-szet árultak. A színpad tele volt bohócokkal, artistákkal, zsonglőrökkel, párhuzamosan 5-6 helyen más-más program ment. Teljesen más volt így testközelből figyelni a mutatványosokat, látszott, hogy milyen fiatalok, és mennyire mindent beleadnak a gyerekek szórakoztatásába. A végén még egy elefántot is behoztak, aki az ormányába fogott ecsettel festett egy képet amit végül kisorsoltak a nézők között. Annyira jó volt ez a cirkusz előtti bemelegítő műsor, hogy már emiatt is megérte volna eljönni. De a java csak ezután következett...

Miután mindenki elfoglalta a helyét, elkezdték a műsort: a porondmester egy valószínűtlenül csillogó varázslóköpönyegben mutatta be a társulatot. Belecsapott a zenekar, a porondmester dalra fakadt (musical színész volt az előző foglalkozása), majd bevonultak szereplők. Akkora nyüzsgés volt a színpadon, hogy csak kapkodtuk a szemünket, hogy a látványnak legalább egy részét be tudjuk fogadni. Egy óriási kivetítőn közelről mutatták több kamera által közvetített képeket. A műsor egyáltalán nem volt művészkedős vagy végletekig modernizált, mint a méltán híres Cirque du Soleil, hanem a bevált, hagyományos stílust követte. Teljesen meglepő volt számomra, hogy mennyire fogyasztható, szórakoztató és magával ragadó volt az előadás. A nagy bevonulások, zenés betétek, mind hatásosan és profin voltak koreografálva, az egyes produkciók érdekesek és épp megfelelő hosszúságúak voltak. Egyszerre három porondon láttunk ló és zebra számokat, voltak légtornászok, drótkötélen egyensúlyozók, tigrisek, elefántok, kutyák (ezek óriási sikert arattak, pedig valószínűleg ez volt az egyik a legolcsóbb produkció), ágyúból kilőtt házaspár, szuper hajlékony kínai tornászlányok, és rengeteg bohóc. A bohóctréfák vidámak és könnyedek voltak, szerencsére teljesen hiányzott belőlük az a bizarr rémisztő elem, ami miatt sokan nem szeretik őket. Elég sok különböző országból voltak produkciók, a legtöbb szereplő artista dinasztiákból származik. Szerintem a műsor lényege nem sokat változott az utóbbi száz évben, úgy éreztem magamat, mintha ötven évet visszautaztam volna az időben.

Részletek a cirkuszi műsorból:


Elszorult a torkom, ahogy Lilit figyeltem, hogy neki mekkora élmény volt életében először cirkuszba menni, és remélem neki is ugyanilyen élmény lesz majd az ő gyerekeit elvinni. Nekem az volt a legfontosabb, hogy a Lilivel egy felejthetetlen közös programon vettünk részt, de a műsor olyan magas színvonalú és szórakoztató volt, hogy talán egyedül is szívesen megnéztem volna. Azt hittem, hogy a számítógépek, játékkonzolok és internet korában ez a szórakoztatási forma a kihalás szélén van, de kellemesen csalódtam, Lili is és én is a műsor minden percét élveztük. A hosszú nevű Ringling Brothers és Barnum & Bailey a két legnagyobb amerikai cirkusz egyesüléséből keletkezett. Három utazó cirkuszuk van, a piros és a kék színű három porondos cirkusz vonaton (a szerelvények összesen másfél kilométer hosszúak), az arany színű egy porondos cirkusz kamionokkal utazik. 1920-tól lényegében azonos méretű az utazó produkció, a 60-as évek óta nem építenek sátrakat, csak meglévő csarnokokban lépnek fel. Rengeteg szereplőt és kisegítő személyzetet láttunk a piros cirkuszban, (a porond felépítésén 175 ember dolgozik, 330-an utaznak a vonaton), nehéz elképzelni, hogyan lehet nyereséges egy ekkora produkció. A San Diego Sports Arena 10000-nél több férőhelyes, szinte tele volt a nézőtér, de a jegyek meglepően megfizethetők voltak.

Utazással együtt 5 óra volt a program, a gyerekek nagyon ki is fáradtak, de hazafelé jövet, amikor megkérdeztem tőlük, hogy ki akar holnap újra eljönni, mindketten lelkesen jelentkeztek! A műsor címe: „The Greatest Show on Earth” (A világ legnagyszerűbb műsora), és tényleg úgy is éreztük magunkat mint a akik a világ legjobb műsorát látták!