Törött szárnyú tündérke

Augusztus 15-én szerdán éppen munkából tartottam hazafelé, amikor Adél telefonált, hogy éppen most hívta Chuck (Lorraine apukája), hogy Lili leesett a kanapéjukról, és valami baj van a kezével. Ahogy ezt az információt az agyam elkezdte feldolgozni, és öntudatlanul elképzeltem Lilit lebénult, lógó kézzel, az összes többi érzékszervem kikapcsolt, és balra kanyarodva áthajtottam egy piros lámpán. Csak a szerencsémen és az itteni autósok higgadt tempóján múlott, hogy nem ütköztem össze senkivel. Miután kisebb tumultust okoztam, a kereszteződés közepéből visszatolattam, senki még csak rám sem dudált... Néhány perc múlva a helyszínre értem: Lili bal felkarján nagy púp, szegényke keservesen sírt, jobb kezével próbálta a törött kezét tartan, közben senkinek sem engedte, hogy hozzáérjen. Adél is éppen akkor érkezett, már Lilivel foglalkozott, közben Olivért Chuck fogta, persze Olivér is rettenetesen sírt, sőt ebbe Lorraine is besegített. Nagy nehezen beültettük Lilit az autóba, szegény sikoltozott a fájdalomtól. Csak nagy nehézségek árán sikerült bekapcsolnunk a biztonsági övét. Adél vitte a két gyereket, én a saját kocsimmal indultam a legközelebbi kórházba. A gyerekkórház egy kicsit távolabb van, ott még nem voltunk ismerősek, ezért a Poway-i Pomerado kórházba mentünk, ahol Lili született.

A kórházban

Az ambulancián csak egy üres parkolóhely volt, Adél állt be oda, én pedig elé álltam, nem nagyon érdekelt hogy esetleg elvontatják a kocsimat. A váróteremben elég sokan voltak, a recepción ennek ellenére azt mondták, hogy pár perc múlva ránk kerül a sor. Bizony elég sokat vártunk (talán 10 percet), amikor úgy láttam, hogy nem mi leszünk a következők, ezért elkezdtünk reklamálni, mire kihoztak egy orvost, aki ránézésre megmondta, hogy el van törve a kéz, és mindjárt keresnek nekünk egy üres szobát, de olyan sokan vannak a kórházban, hogy elfoglalták az elsősegély szobáit is. Mondtuk nekik, hogy nézzenek már rá szegény gyerekre, fájdalomcsillapítót kell kapnia. Pár perc múlva kaptunk is egy üres szobát, a nővérek már készültek is benyomni Lili ép kezébe az infúziót hogy azon keresztül adják be a fájdalomcsillapítót. Eddig végig Lili a kezemben volt, közben Adél Madárlevélt fogta. Adéllal szemben én nagyon rosszul viselem a gyereksírást és irtózom a kórháztól, elég rossz bőrben voltam, és amikor a nővér azt mondta, hogy az infúzió beadása sokáig fog tartani és fájni fog, akkor inkább átvettem Madárlevélt Adéltól, és kimentem vele a folyosóra. Közben megérkezett a röntgenorvos egy tologatós röntgenkészülékkel, és állt volna neki a kezet röntgenezni, nekem kellett kialkudnom, hogy talán először várja meg, hogy beadják a fájdalomcsillapítót. Nem néztem végig az infúziót és a röntgenezést, így is elég sokan voltak abban a kicsi szobában. Nagyon jó kikapcsolódás volt néhány percet Madival foglalkozni...




Nagy kő esett le a szívemről amikor visszaérve láttam, hogy Lili nyugodtan fekszik az ágyban. Morfiumot kapott, ami kis idő múlva teljesen megszüntette a fájdalmát. Nemsokára újra megjelent a röntgenorvos, segítenem kellett Lili kezét ide-oda forgatni, ami persze újra rettenetes fájdalmakkal járt. A röntgenen látszott, hogy a könyök felett csúnyán el volt törve a csont, és teljesen el volt csúszva a helyéről. Az orvos elmagyarázta, hogy ebben a kórházban nem tudnak gyerekeket gyógyítani, a növésben levő csontokkal specialistának kell foglalkoznia a gyerekkórházban. Mentőt hívtak, hogy az szállítsa át Lilit, talán fél órát kellett rá várnunk. Közben egy rendész is megjelent az autómról készült képpel, és mondta, hogy félre kell állnom vele. Sikerült megegyeznem vele, hogy ő állítsa félre az autót, mert Madit nem tudtam volna addig letenni.

A gyermekkórházban

Itt a mentőautók nem a kórházakhoz, hanem a tűzoltókhoz tartoznak, még a színük is piros. Hárman voltak a kocsiban, ketten ültek Lilivel hátul, nekem elöl kellett utaznom. Lili szerencsére nem reklamált, hogy maradjak mellette, nyugodtan vette, hogy egyedül fog egy kicsit maradni. Lilit az autósülésébe ültettük, amit felerősítettek a hordágyra. Közben Adél Madárlevéllel hazament hogy ennivalót és ruhát hozzon, tudtuk, hogy hosszú éjszaka előtt állunk. Este 9 felé értünk át a másik kórházba, itt nem kellet sorba állnunk, már vártak ránk. Az orvos nagyon szimpatikus volt, jelenlétével nyugalmat árasztott, annak ellenére, hogy a CD-n átküldött röntgen alapján semmi jót nem ígért. Azt mondta, hogy Lili karját fel kell vágni, és a csontot összeszegecselni és hogy van még másik két „ugyanilyen komoly töréses gyerek”, akiket még éjjel meg kell műteni. Újra meg kellet röntgenezni Lili karját, mert a CD-n átküldött felvételt nem találták elég jónak. Az itteni röntgenorvos azt mondta, hogy „válogatósak az orvosok” ha röntgenről van szó. Ez a röntgenezés sajnos rettenetes szenvedéssel járt, Lili kezét ide oda kellett forgatni egy röntgen asztalon, a fájdalomcsillapító ezt már nem tudta tompítani. Fél 11 felé végeztünk a röntgennel, Adél épp ekkor érkezett meg. Szegény Olivér végig sírt útközben, nem tudott aludni, pedig nagyon fáradt volt. Lili nagyon örült, hogy Adél elhozta neki a Hamupipőke koronáját amit hónapok óta éjjel-nappal visel, és a nagy kavarodásban Lorraine-éknél maradt.

Még az első kórházban a mentőbe beszállás előtt hoztak Lilinek néhány aranyos plüss játékot, hogy azok közül válasszon magának egyet, de azt mondta, hogy nem szeretne, mert már nagyon sok játéka van.. Ezután el is pityeredett... Azt javasoltam, hogy akkor válasszon Madárlevélnek egyet, és majd odaadjuk neki, ha nagyobb lesz. Ez a javaslat már tetszett neki, egy háton úszó vidrát választott. A második kórházban a szenvedéses röntgenezés után matricákat akartak neki adni, de ezt is elutasította, és akkor is sírni kezdett. Úgy éreztem, hogy ezáltal akarta magát valahogyan kívül tartani a kórház rendszeréből, és hogy az ajándékokkal nem lehet kiváltani a sok fájdalmat amit a vizsgálatok okoztak . Adél szerint Lili egy kicsit felelősnek érezte magát a történtekért, és úgy érezte, hogy nem érdemli meg az ajándékokat. Igazából még ma sem tudjuk pontosan hogy történt az egész, de természetesen nem hibáztatjuk Lilit. Nagyon megható volt, ahogy az éjszaka folyamán és másnap délelőtt is mennyire felvidámította Lilit amikor Olivér ránevetett, megérintette, vagy gügyögött valamit. Erőt adott neki, hogy ott volt vele a testvére, és elterelte a figyelmét a fájdalomról. Örült neki, hogy a kis hódot Olivérnek adhatta, azóta sem próbálta visszakérni tőle.

Lili abból is sok erőt merített, hogy engem kérdezgetett, hogy milyen volt, mikor 5 és fél éves koromban biciklivel elestem, és eltörtem a kezemet. Megnyugtatta, hogy ami most vele történik a kórházban, velem is hasonlóképpen történt meg annak idején. Emlékeim szerint az én kezem nem fájt annyira, mint Lilié, nekem inkább a gázzal való altatással kapcsolatban van rossz emlékem, a maszk és a furcsa szagú bódító gáz nem volt túl jó élmény. Lilit érdekelte, hogy én is sírtam-e, én is utaztam-e mentőautóval, és elszorult hangon kérdezte, hogy a „te szüleid is végig veled maradtak?” (mindháromra igen volt a válasz). Mivel láttuk, hogy minden gyereknek más színű gipsze van, kérdeztem Lilitől, hogy ő majd milyen színűt szeretne. Erre ő azt tudakolta, hogy az enyém milyen volt gyerek koromban, én elmondtam neki, hogy akkor még csak fehér színű gipsz volt, de lehetett rá rajzolni és ki lehetett színezni. Ekkor Lili eldöntötte, hogy ő is fehér gipszet fog kérni, és lilára és zöldre fogja festeni, mert a lila az ő kedvenc színe, a zöld pedig az enyém.

A műtét

Éjfélkor került ránk a sor a műtőben, Lilinek szépen elmagyaráztuk, hogy most fogják begipszelni a kezét, de előtte egy orvosságot fog kapni, hogy el tudjon aludni. Mire felébred, már rajta lesz a gipsz a kezén és már nem fog fájni. Csak arra kért bennünket, hogy mondjuk meg az orvosnak, hogy ő fehér gipszet kér, és hogy meg szeretné majd tartani, miután meggyógyult a keze. Az orvosnak gyorsan tolmácsoltam a kérést, és hamarosan be is tolták a törött szárnyú tündérkénket a műtőbe...

Két sebész és két altatóorvos végezte a műtétet, azt ígérték, hogy egy óra múlva fognak végezni, és hogy Lili két óra múlva fog felébredni. Ez szinte percre pontosan így is történt. A főorvosnő mosolyogva jött hozzánk a váróterembe, minden nagyon jól sikerült, mégsem kellett a kezet felvágniuk, a könyök mellett kis lyukakon keresztül szögekkel helyre tudták tenni a csontot. Nem kellett maradandó csavarokat betenni, de három szöget benne hagytak a kézben, ezeket majd a gipsz levételekor fogják kivenni. A csont a könyök fölött törött el, mert túlhajlott Lili keze, ahogy ráesett. A doktornő mesélte, hogy mivel Lili olyan szép kislány, már kezdett is rózsaszín gipszet rátenni a kezére, amikor a másik orvos megállította, hogy jajj nehogy rózsaszínt használjon, mert Lili külön kiemelte hogy fehéret szeretne. Én az idősebb férfiorvosnak mondtam a műtét előtt, hogy mindenképpen fehér legyen a gipsz (ő volt az, aki Lilit először megvizsgálta), nem tudtam, hogy ő volt a gyakorló orvos, és a doktornő, aki csak a műtét előtt érkezett, volt a rangidős.

Eddig még nem is írtam le, hogy hogyan is történt a kéztörés. A kórházban is olyan sokat kérdezgették, hogy egy idő múlva elég unalmassá vált ismételgetni. Nem tudjuk teljesen pontosan a részleteket, hiszen nem voltunk ott, Lilit nem nyaggattuk emiatt túl sokat amikor láttuk rajta, hogy rossz érzés volt visszaemlékeznie. Lorraine-éknél banánt evett az udvaron, amikor végzett vele, bevitte a héját, hogy kidobja. Az ebédlőben levő kanapéra mászott fel, hogy a pult fölött átnyújtsa Chuck-nak a banánhéjat, de Chuck nem vette el tőle, hanem mondta neki, hogy egyedül dobja ki a kukába. Amikor Lili le akart mászni a kanapéról, valahogy leesett róla, és szerintem nem tudott megkapaszkodni, mert a kezében volt a banánhéj. Ennél több részletet nem tudunk, és felesleges is firtatni, a végeredményen már úgysem változtat.

Amíg Lili a műtőben volt, mi egy váróteremben pihentünk egy kicsit, felváltva fogtuk az alvó Olivért. Hajnali 2-kor jött értünk egy nővér, hogy Lili ébredezik, Adél egyedül ment be hozzá, nehogy Olivér felébredjen. Egy nagy szobában három nővér volt, mindhárman Liliben gyönyörködtek, hogy milyen szép! Lili felébredt, de hamarosan újra el is aludt, ekkor kitolták és átköltöztettek bennünket egy másik kórterembe. Ahogy a sötét folyosón gurították a hordágyat az infúzióval, rajta Lili mint egy gyönyörű kis alvó tündér lány, Madárlevél a kezemben illatosan, kisimult arcvonásokkal szuszogott, mi pedig fáradtan és felkavarva haladtunk a következő kórterem felé, úgy éreztem, mintha egy film zárójelenetét látnám. Vannak ilyen emlékképek, amikre az ember fotó nélkül is sokáig visszaemlékezik, ez is valószínűleg egy ilyen pillanat volt.

Lábadozás

Három ágyas kórterembe kerültünk. A másik két ágy függönnyel volt leválasztva, mindegyikben hatéves forma kislány feküdt, szüleik mellettük fotelágyban aludtak. Lili ágya mellett is volt egy fotelágy, tanakodtunk, hogy melyikünk maradjon vele. Az ápolónő felhívta a figyelmünket, hogy „nem szokták megengedni, hogy csecsemő legyen a kórteremben”, Adélnak egy váróterembe kellett volna mennie, ahol szintén fotelágyak vannak a szülőknek elhelyezve. Én úgy éreztem, hogy ez egy elég gyenge tiltás volt, és nem fognak vele foglalkozni, ha Adél és Madárlevél Lili mellett maradnak. Így is lett, mindhárman elég kényelmesen le tudtunk feküdni, Adélék Lili mellett a kihúzható fotelágyba, én meg a folyosón fészkeltem be magamat egy fotelbe. Háromnegyed három körül próbáltunk meg elaludni, de sajnos elég nagy jövés-menés volt a folyosón és a kórteremben is (elég sűrűn megszólalt az egyik kislány infúziójának a riasztója), úgyhogy kb. 3 órát sikerült aludtunk. Én ráadásul azt próbáltam tetetni, hogy nem aludni telepedtem le a folyosó egyik székébe, hanem csak valamire várakozok, ezért zenét hallgattam, és figyeltem, hogy mi történik körülöttem.

Másnap reggel, Lili rekedten és köhögve ébredt, az ápoló elmagyarázta, hogy ez a cső miatt van, ami műtétkor lenyomtak a torkán. Erről a csőről nem is tudtunk, nem véletlen, hogy műtőknek nincs folyosóra néző ablaka, ahol a szülők figyelhetnék az eseményeket! Lili délelőtt fáradt volt, még néha fájt a keze, de a szokásos reggelijét amit Adél hozott neki előző este otthonról (karika és mandulatej) jóízűen megette. Amikor pisilnie kellett elmenni, vagy amikor valamiért meg kellett mozdítani a kezét, fájdalmasan sírt, csak később jöttünk rá, hogy a hónalja fáj, amin egy jókora véraláfutást okozott túl hosszú gipsz! Ettől kezdve csak derékszögben oldalra kinyújtva volt hajlandó a kezét tartani. Délelőtt én is aludtam egy kicsit a fotelágyban miután ő is elaludt.

Azt hiszem Lili bizalmát valamennyire elnyerték az orvosok, végtére jobban érezte magát. A reggeli vizsgálaton aranyosan követte az orvos utasításait: azt vizsgálták, hogy jól tudja-e az ujjait mozgatni, mert a törés nagyon közel volt egy idegpályához. Adél éppen a vizsgálat közben hívott (Olivérrel kimentek az udvarra sétálni amíg mi aludtunk) a doki meg is jegyezte, hogy ma iPhone-om van, de tegnap még egy Windows PDA telefonom volt. Érdekelték a telefonok, megmutattam neki a megjelenés előtti teszt telefont, ami az ő telefonjának egy felújított változata. Lili szépen eljátszott az iPhona-nal, már szinte az összes funkcióját tudja használni.



Később én is kimentem Olivérrel sétálni, és a kórházban körülnézni. A folyosón egy alkalmazott megállított, és lelkendezet, hogy Olivér milyen gyönyörű kisbaba. Madárlevél persze rámosolyodott, amire a hölgy ezt mondta „csodálatos, hogy ilyen kis boldog azok után, hogy min ment keresztül”. Megnyugtattam, hogy Olivér szerencsére Lili sírásának hallgatásán és az átlagosnál kevesebb alváson kívül semmi rossz dolgon nem ment keresztül :-)

Tíz órakor indulhattunk volna haza. de inkább megvártuk amíg Lili magától felébredt, hogy egy kicsit tudjon még pihenni. Míg Lili aludt, Adél Madárlevéllel kiváltotta a fájdalomcsillapítót a kórház gyógyszertárában. Nem kellett vényt vinni magukkal, Adél csuklóján levő karszalag vonalkódja alapján adták ki. Aztán Adél elment az autóért is, ami egy távolabbi parkolóházban állt és odaparkolt az ajtó elé. Lili hónalja nagyon fájt ha megmozdította a kezét, nem akart felállni és menni, ezért a gyereküléssel együtt cipeltem ki a kocsiba 11 óra körül.

Újra otthon

Lili az egész délutánt a gyerekülésében ülve, a karját párnakupacon pihentetve töltötte. Azt hiszem a gyerekülés biztonságot adott neki, már előző este a kórházban is ragaszkodott hozzá. Délután 1-2 órát ülve aludt, addig én elmentem néhány dolgot bevásárolni. Mai napig visszaemlékszem arra, hogy amikor az én kezem törött el, egy dömpert kaptam ajándékba, szerettem volna ha Lilinek is lett volna egy ilyen jó emléke a kéztörésével kapcsolatban, de hiába kérdezgettem, de nem kért semmilyen ajándékot. Szerencsére sikerült kitalálnom egy visszautasíthatatlan meglepetést: vettem neki két kis kézzel festett <>Schleich műanyag zsiráfot. Az ölébe tettem, hogy megtalálja amikor felébred, nagyon örült neki! Azt mondta, hogy amikor születésnapja lesz, vegyünk majd hozzá illő elefántokat is :-)



Este aggódtam, hogy szörnyű éjszakánk lesz, hiszen Lili nem fog tudni majd forgolódni, és megfájdulhat a karja ha elmúlik a fájdalomcsillapító hatása. Ezzel szemben mozdulatlanul átaludta az éjszakát, mi is jól ki tudtuk pihenni magunkat.

Kivettem a pénteki napot is szabadságként, mert egész hétvégén Lilinek szüksége volt lelki- és kéztámaszra is. :-) A hónalja nagyon csúnyán nézett ki, ezért Adél felhívta a kórházat és kért időpontot, hogy igazítsanak a gipszen. Egy kis darabot kifűrészeltek a hónaljánál, Lilit nagyon zavarta hogy a fűrész hangos volt és hogy hozzáért a bőréhez, hiába magyarázta a technikus, hogy ez nem tudja elvágni a kezét, csak csikizni fogja. Ahogy a kórházban mászkáltunk Lili karját vízszintesen tartva, a gyerekek úgy néztek ránk, hogy „jajj mi történhetett azzal a kislánnyal”. Furcsa érzés volt, hogy ilyen sokan megbámultak minket, nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehet egy tolókocsis vagy másképpen sérült kisgyereknek állandóan a figyelem középpontjában lenni.

Csütörtök délután és pénteken Lili a gyerekülésében ülve a laptopon filmeket nézett, kezében a MacBook távirányítóját szorongatva. Pénteken délután már a saját ágyában aludt, a gipszet gondosan egy párnán pihentetve. A karja még két napig nagyon be volt dagadva, ezért magasan kellett tartania, de ezzel nem volt gond, mert a hónalján levő véraláfutás miatt nem is tudta leengedni. Szombaton már nem is aludt napközben, és csak egyszer kért fájdalomcsillapítót. Adéltól sajtos rudat rendelt, és jóízűen meg is ette. Vasárnap reggel a szokásos „erdős” játékot szerette volna játszani, ami hétvégén reggelente egyedül szokott csinálni, de a kezét egy sámlin pihentetve nem nagyon tudott semmit elérni, ezért inkább nekem mondta, hogy mit hova tegyek. Ez nem volt túl könnyű dolog, mert minden egyes darabnak meg volt a pontos helye, a sorrend is számított és még a mozdulat is, hogy hogyan rakjam egymásra az építőelemeket.

08/17 - Péntek este Lili az ágy mellett üldögél, nem tud még sehova sem egyedül menni:


Lili később is emlegette a kórházi élményeit, és a baleset körülményeit is magától felidézte. Olyan részletekre is emlékezett, hogy a mentőautó sofőrje 10-szer törte be a fejét gyerekkorában, vagy hogy azért nem kért a röntgennél matricát, mert „nem tetszett” neki. Összességében meg voltunk elégedve a kórházzal, minden flottul ment és kivérwl nélkül nagyon szimpatikusak voltak az orvosok és az ápolónők is. Még este egy kollegám írt SMS-t, hogy Dr. Millert kérjük, mert ő gyógyította a lánya törött kezét, és nagyon meg voltak elégedve, de az éjszakai ügyeletnél nem akartam (és nem is lehetett volna) kavarni. Mint kiderült, épp Dr. Miller volt az ügyeletes, ezért amúgy is hozzá kerültünk... Ennek a kórháznak a specialistáihoz távolról is hoznak gyerekeket, a műtőben utánunk következő kislányt például helikopterrel hozták egy szomszédos városból (Lilihez hasonló törése volt, de neki fel kellett vágni a kezét). Jó, hogy ilyen közel van vagyunk egy szuper kórházhoz, de reméljük, hogy minél kevesebbszer, vagy akár soha sem kell többet odamennünk...

Megjegyzés: A kórházi képeket iPhone-nal készítettem, meg vagyok elégedve a minőségükkel!

Cirkusz

Lili három éves kora óta egyik kedvence a negyvenes években készült „Dumbo” című Disney rajzfilm. A kis elefántot kinevetik az óriási fülei miatt, az Anyukáját bezárják amikor meg akarja védeni a csúfolódó gyerekekről, de minden jóra fordul amikor különféle kalandok után megtanul a fülével csapkodva repülni, és igazi cirkusz világszám lesz belőle. Egyes jelenetek és szereplők már sok tekintetben nem állják ki az idő próbáját, (cigarettázó, mások arcába füstöt fújó afroamerikai varjúk, Dumbo alkoholos látomásai), de a rossz részeket kitekerve egy jópofa történet és kedves animáció marad a filmből. Az egyórás filmből Lili még csak kb. 35 percet látott, kéri is mindig, hogy felkavaró részeket ugorjuk át.

Ez a film az oka annak, hogy Lili kedvenc állata az elefánt. Talán egy évvel ezelőtt egyszer Lili az állataival cirkuszosat játszott, és Adélt kérte, hogy segítsen neki egy cirkuszi sátrat építeni. Lili maximalista, közel sem volt megelégedve Adél sátor kreációival, csak az tudta lehiggasztani, hogy Adél megígérte neki, hogy majd amikor négy és fél éves korában Magyarországra megyünk, el fogunk menni cirkuszba. Lili azóta türelmesen várta az utazást és hogy majd cirkuszba menjünk. Végül mégsem kellett szeptemberig várnia, mert Ádám anyukája, Hajni egy rádióműsorba betelefonálva négy jegyet nyert egy utazó cirkuszba. Rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy mégsem mennek el, mert Ádám mostanában nagyon fél a sötétben és a hangos zajoktól, nem akarták megkockáztatni, hogy megijedjen a cirkuszban. Eredetileg az volt a terv, hogy ők viszik magukkal Lilit, de így megkaptuk mind a négy jegyet. Olivér még túl kicsi lett volna egy ilyen műsorhoz, ezért Lorraine-t és apukáját, Chuck-ot hívtuk el magunkkal.

A cirkusz honlapján láttam, hogy a műsor kezdése előtt egy órával be lehet menni a színpadra, ahol a gyerekeket különböző programokkal várják, és meg egy elefántot is meg lehet simogatni. A részletes program is olvasható volt a honlapon, az is kiderült, hogy ennek a cirkusznak három különböző műsora egyszerre járja az országot. Fél 12-re mentünk Lorraine-ékért, akik meglepetésemre két kis üveg vizet hoztak csak magukkal. Chuck sietve magyarázta, hogy indulás előtt ettek egy kis snack-et, és ha éhesek lesznek, akkor majd vesz ott ennivalót. Az ilyen helyeken árusított ennivalókban látatlanban nem bízunk meg, ezért Adél négy banánt, rengeteg szendvicset, innivalókat, kekszeket készített oda. Adél mondta, hogy máskor is ez szokott lenni, ha játszótérre mennek Lorraine-ékkel, ő szokott nekik is ennivalót vinni.

Az autóban a gyerekek hátul nagyon vidámak voltak, bohóckodtak, jól elnevetgéltek egymással. Nem tudom, hogy ez Chuck-ot miért zavarta, de állandóan magyarázott nekik, hogy legyenek halkabbak, és hogy inkább meséljenek egymásnak egy szép mesét, majd elkezdett nekik egy kisbabáknak szóló dalt énekelni, miközben én a röhögéssel küszködtem. :-) Hálaistennek 25 perc alatt odaértünk, közben sikerült Chuck-ot lebeszéltem arról, hogy kifizesse a benzinköltség felét, de a parkolás díját már mindenképpen ő akarta állni. A cirkuszt egy fedett stadionban rendezték be, még nem lehetett bemenni, de épp elég időnk volt megnézni az állatokat: lovakat, zebrákat, tigriseket és elefántokat láttunk. A gyerekek óriási érdeklődéssel figyelték ahogy az elefántok kakiltak, pisiltek, valamint ahogy egy motoros levélfújóval porolták le őket.



A bejáratnál egy óriási tábla sorolta, hogy mit tilos a nézőtérre bevinni, ezek között szerepelt az étel és az ital is. Minden táskát kinyittattak, ennek ellenére minden elemózsiát bevihettünk. Az biztos, hogy óriási felfordulást csaptam volna, ha kidobatták volna a banánokat és a szendvicseket, amit nagyon jó hogy vittünk magunkkal, mert a gyerekek jóízűen befalták a műsor közben. A büfében csak pattogatott kukoricát, vattacukrot és műsajttal leöntött kukorica chip-szet árultak. A színpad tele volt bohócokkal, artistákkal, zsonglőrökkel, párhuzamosan 5-6 helyen más-más program ment. Teljesen más volt így testközelből figyelni a mutatványosokat, látszott, hogy milyen fiatalok, és mennyire mindent beleadnak a gyerekek szórakoztatásába. A végén még egy elefántot is behoztak, aki az ormányába fogott ecsettel festett egy képet amit végül kisorsoltak a nézők között. Annyira jó volt ez a cirkusz előtti bemelegítő műsor, hogy már emiatt is megérte volna eljönni. De a java csak ezután következett...

Miután mindenki elfoglalta a helyét, elkezdték a műsort: a porondmester egy valószínűtlenül csillogó varázslóköpönyegben mutatta be a társulatot. Belecsapott a zenekar, a porondmester dalra fakadt (musical színész volt az előző foglalkozása), majd bevonultak szereplők. Akkora nyüzsgés volt a színpadon, hogy csak kapkodtuk a szemünket, hogy a látványnak legalább egy részét be tudjuk fogadni. Egy óriási kivetítőn közelről mutatták több kamera által közvetített képeket. A műsor egyáltalán nem volt művészkedős vagy végletekig modernizált, mint a méltán híres Cirque du Soleil, hanem a bevált, hagyományos stílust követte. Teljesen meglepő volt számomra, hogy mennyire fogyasztható, szórakoztató és magával ragadó volt az előadás. A nagy bevonulások, zenés betétek, mind hatásosan és profin voltak koreografálva, az egyes produkciók érdekesek és épp megfelelő hosszúságúak voltak. Egyszerre három porondon láttunk ló és zebra számokat, voltak légtornászok, drótkötélen egyensúlyozók, tigrisek, elefántok, kutyák (ezek óriási sikert arattak, pedig valószínűleg ez volt az egyik a legolcsóbb produkció), ágyúból kilőtt házaspár, szuper hajlékony kínai tornászlányok, és rengeteg bohóc. A bohóctréfák vidámak és könnyedek voltak, szerencsére teljesen hiányzott belőlük az a bizarr rémisztő elem, ami miatt sokan nem szeretik őket. Elég sok különböző országból voltak produkciók, a legtöbb szereplő artista dinasztiákból származik. Szerintem a műsor lényege nem sokat változott az utóbbi száz évben, úgy éreztem magamat, mintha ötven évet visszautaztam volna az időben.

Részletek a cirkuszi műsorból:


Elszorult a torkom, ahogy Lilit figyeltem, hogy neki mekkora élmény volt életében először cirkuszba menni, és remélem neki is ugyanilyen élmény lesz majd az ő gyerekeit elvinni. Nekem az volt a legfontosabb, hogy a Lilivel egy felejthetetlen közös programon vettünk részt, de a műsor olyan magas színvonalú és szórakoztató volt, hogy talán egyedül is szívesen megnéztem volna. Azt hittem, hogy a számítógépek, játékkonzolok és internet korában ez a szórakoztatási forma a kihalás szélén van, de kellemesen csalódtam, Lili is és én is a műsor minden percét élveztük. A hosszú nevű Ringling Brothers és Barnum & Bailey a két legnagyobb amerikai cirkusz egyesüléséből keletkezett. Három utazó cirkuszuk van, a piros és a kék színű három porondos cirkusz vonaton (a szerelvények összesen másfél kilométer hosszúak), az arany színű egy porondos cirkusz kamionokkal utazik. 1920-tól lényegében azonos méretű az utazó produkció, a 60-as évek óta nem építenek sátrakat, csak meglévő csarnokokban lépnek fel. Rengeteg szereplőt és kisegítő személyzetet láttunk a piros cirkuszban, (a porond felépítésén 175 ember dolgozik, 330-an utaznak a vonaton), nehéz elképzelni, hogyan lehet nyereséges egy ekkora produkció. A San Diego Sports Arena 10000-nél több férőhelyes, szinte tele volt a nézőtér, de a jegyek meglepően megfizethetők voltak.

Utazással együtt 5 óra volt a program, a gyerekek nagyon ki is fáradtak, de hazafelé jövet, amikor megkérdeztem tőlük, hogy ki akar holnap újra eljönni, mindketten lelkesen jelentkeztek! A műsor címe: „The Greatest Show on Earth” (A világ legnagyszerűbb műsora), és tényleg úgy is éreztük magunkat mint a akik a világ legjobb műsorát látták!

Lili első nyári szünete

A nyári szünetnek lassan vége, két hét múlva kezdődik az óvoda. Lilinek tartalmas nyara volt, még felsorolni is hosszú, hogy mi mindent csináltunk: úszás, lorenezés, zoézás, magyarház, tengerpart, Legoland, cirkusz...stb.

A nyári program fő vázát a 8 hetes úszás tanfolyam képezte, kedden és csütörtökön óvoda helyett egy közeli fitness klubba jártunk. Erről a helyről már sok jót hallottunk, Abby-Hannah és Julia-Chloe is itt tanultak meg úszni. Amikor Chuck megemlítette, hogy beíratta Lorraine-t úszni, kaptam az alkalmon és javasoltam, hogy menjenek együtt a lányok, mert az mindkettőjüket motiválná. Így is lett, Lorraine és Lili egy csoportba kerültek, ahol rajtuk kívül még egy kislány volt. Az óra 30 percig tartott, felváltva tanította őket az oktató. Míg vártak a sorukra, a medence szélénél gyakorolták a tanultakat. Mivel Lorraine bőre nagyon fehér, (még a napfényvédő krém ellenére is hamar le tud égni) ők általában rögtön hazamentek az óra után. Mi maradtunk medencézni, Lili hosszú ujjas vizipólóban volt és az új Dórás fürdőruhájában. Szerencsére Lili óvodástársa Sophia és nővére Emily is éppen úszni tanultak, így volt kivel játszania 11-től fél egyig. Sophia és Emily kisöccse Christopher 5 hónappal idősebb Madárlevélnél. Mi anyukák és a babócák az árnyékból néztük a lányokat. Eközben Madárlevél, szopott, aludt, vagy Christopher-rel és Nancy-vel barátkozott. Ezek az úszós keddek és csütörtökök elég fárasztóak mindannyiunk számára. A reggel mindig a készülődéssel telt, a délelőtt az úszással és játékkal, a délután pedig bevásárlással. Általában 14 órára értünk haza, ezután a kertben egy pléden piknikeztünk.

06/26 - Lili es Lorraine az első úszás órán:


A nyári szünet alatt Lorraine-nel továbbra is találkoztunk, de a korábbi heti három alkalmat (hétfő, kedd, péntek) felére csökkentettem. Általában hétfő és péntek délután játszottak együtt. Az iskolánál lévő játszóteret (ez van legközelebb hozzánk) lebontották, hogy teljesen újjáépítsék iskolakezdésre, így ehelyett hozzánk, vagy Lorraine-ékhez mentünk. Lili szívesen ment inkább hozzájuk, mert náluk be tudtak öltözni királylánynak. :-) Máskor pedig nálunk csúzdáztak bele a kis felfújható medencébe, amit szintén nagyon élveztek. Az elmúlt három szerdán Zoe-ék vitték játszóterezni Lilit, amit Lili mindig nagyon várt, mert Lorrainne-en kívül Zoe a másik kedvenc barátnője.

Hétvégeken Ottó vette át a stafétabotot és vitte Lilit a magyarházba vagy a YMCA-be úszni, egyszer közösen elmentünk a tengerpartra és nyári ruhákat vásárolni. Pár hete Lili egyedül volt Ádámékkal Legoland-ben, ezalatt mi a számítógépes szobát próbáltuk Madárlevélnek átalakítani. Sajnos alig jutottunk előre, mert a rengeteg tennivalóra kevés volt ez a 7 óra. A következő hétvégén pedig Lili, Ottó, Lorraine, és Chuck cirkuszban voltak, Ottó fog róla hamarosan írni. Emellett Lili sokat színezett, vágott, ragasztott, képeket készített, láthatóan fejlődött a kézügyessége a nyár alatt.

Lilinél még mindig előfordulnak sírással végződő hirtelen érzelmi kitörések, -de ahogy más szülőktől is hallom- ez életkori sajátosság, amit remélem hamarosan kinő. Azt hiszem néha túl sokat várunk el tőle, aminek az lehet az oka, hogy jónéhány dologban intelligensebb a korosztályánál. Nap mint nap komoly kérdésekkel bombáz bennünket, pl. hogy hogyan született az első ember, hogyan lettek az első állatok vagy hogy honnan jönnek elő a muslicák és hogy az építők hogyan építik fel a magas házakat. Önállóan kezeli a Windows és a Mac számítógépet is, egyedül használja a iPhone-t böngészójét, a térkép és az időjárás programokat, fényképez vele és visszanézi a képeket, kitörli ami nem sikerült és egyedül fel tudja hívni vele a nagyszüleit. Lili még nálunk is jobban emlékszik bizonyos dolgokra. Például amikor Ottóval voltak úszni, egy hölgy megkérdezte, hogy hol vettük jópofa kosarunkat. Ottónak fogalma sem volt -pedig ő is ott volt a boltban- így Lilihez fordult aki gondolkodás nélkül rögtön mondta a bolt nevét. Lili képzelőereje is fantasztikus, egyik nap a Zsuzsa Mama által hozott színes hajgöndörítőkkel csíkozta be a lábát, mert éppen zebrának öltözött, vagy kispárnahuzatban ugrált, mert éppen kis hableányosat játszott.

08/13 - Lili bezebracsíkozta a lábát:


Az utóbbi napok minden gond nélkül teltek, és az utóbbi hetekben Lili már lényegesen többet játszott egyedül. Szerintem a zenének is fontos szerepe van ebben. Délutánonként kimegyünk a kertbe egy pléddel, és ott olvasunk, gyöngyöt fűzűnk és énekelünk. Lili már nagyon sok dalt megtanult az általános iskolai ének könyvekből, és lelkesen énekli őket nap mint nap. Egyik kedvence az "Orgona ága" amit telefonon keresztül mindkét Mamának el is énekelt, nagy gyönyörűségükre. Újból tanítom a ritmusjeleket és szolmizálást, és elmagyarázom Lilinek, hogyan lehet eljátszani a dalokat. Örülök, hogy kitaláltam a plédezést, mert így legalább én is tudok egy kis időt Lilivel tölteni, ami nem a készülődéssel telik, ami nálunk köztudottan hosszú, macerás és sok noszogatással járó folyamat. Madárlevélnek is tetszik az éneklés és ritmustapsolás. Szereti, amikor ritmusra ütöm össze lábacskáját vagy kezét, és felismer bizonyos dalokat. Ha pl. meghallja a "Most viszik, most viszik Danikáné lányát" elkezd nevetni. Még akkor is, hamár előtte sírni kezdett!

07/04 - Lili és Olivér a piknik pléden:


Lili nagyon lelkes, ha Madárlevél valami újat tanul. Ha én éppen nem láttam az újdonságot, rögtön beszámol róla: "Anyácska, Madárlevél átfordult a hasára és közben levette a majmot!"-kiáltja izgatottan! Valószínüleg ez azért van, mert én is rögtön megosztom Lilivel Madárlevéllel kapcsolatos tapasztalataimat, érzéseimet. Lili hajlandó kiszállni a kádból, hogy megnézze hogyan pisil Madárlevél fürdés közben vagy hogyan cupogtatja le a szappant a kezéről:-) Két héttel ezelőtt betettem Madárlevelet Lili babakádjába, ami nagyobb mint Madi mostani kádja. Ahogy beleültettem Madárlevél vicces módon úgyanúgy elkezdte magát hajtani bal lábával, mint ahogy a rugdalódzós székében szokta Ezen akkorát nevetem, hogy Lilicske is meghallotta lentről, és csapot-papot otthagyva a játék kellős közepén felszaladt, hogy megnézze mi történt. Lili azt is nagyon szereti, amikor rímekben beszélek Madárlevélhez. Lelkesen ismételgeti a kis versikéket, pl. "Puppantó, cuppantó, itt van egy kis pusszantó!" "Böfike, böfike, táncol egy kis röfike." Madika, Madika, kifolyott a kakika" Ő is próbálkozik saját költéssel, pl. "Deszka, deszka, Madeszka, Dóca, dóca, Madóca." Akármit csinálok Madárlevéllel kapcsolatban, Lili azt azon nyomban elsajátítja és legözelebb alkalmazza is. Ezért kell nagyon vigyáznom, hogy pl. milyen babajóga gyakorlatokkal tornáztatom Madárlevelet esténként, mert Lilicske azt is utánozná legközelebb, de nem biztos, hogy ugyanolyan gyengédséggel, finomsággal. De ha Madesz sírni kezd, Lili magától megy, hogy megvígasztalja, ahogy tőlem látta. "Babóca, nem kell sírni! Mindjárt jön Anyácska"- mondja neki szeretetteljesen és meg is simogatja. Annak is nagyon örül, amikor Madárlevél simogatja őt, vagy elmondása szerint próbálja megölelni. Amikor egyszer a tiszta ruhákat vittem fel az emeletre, visszatérve a konyhába meglepve tapasztaltam, hogy Madárlevél rugdalódzós székével együtt nem ott van, ahol hagytam. Lilicske odahúzta, ahol éppen játszott, mert akarta egyedül hagyni arra a kis időre sem amíg én vissza nem érek!!!

Remélem sikerült egy kis ízelítőt adni hogy hogyan is éljük mindennapjainkat kis kukucskálós, kacagó, gombszemű, felálló hajú gyönyörűségünkkel és aranyhajú hol síró hol nevető, kisöccse fölött tüneményesen gondoskodó-anyáskodó tündérlánykánkkal.

Madárlevél öt hónapos

Legutóbbi beszámolómat május közepén írtam, amikor Madárlevél 2,5 hónapos volt és három hete voltunk "egyedül", segítség nélkül. Akkor lelkendezve számoltam be arról, hogy könnyebben mennek a dolgok, mint amire számítottam. Azóta változás következett be, és az elmúlt két hónap kicsit nehezebbre sikeredett a reméltnél.

Madárlevél úgy döntött, hogy felhagy a 2-3 órás nappali alvásával, és beéri a szoptatás alatti és utáni 30 perces pihenőkkel. Eközben Lili is több figyelmet kezdett igényelni, és fél-egy órára csökkentette a napi önálló játékát. Ezután még az óvodának is vége lett június 14-én, azóta nyári szünet van. Augusztus végén kezdődik majd megint, az új iskolai tanévvel egy időben.

Számomra egész nap nincs megállás. A két gyerkőc között ingázom, etetem, itatom, szeretgetem, tanítgatom őket, mindenféle kérésüket, óhajukat, sóhajukat próbálom teljesíteni. Eközben be-becsúsztatok egy-egy mosogatást, mosást, teregetést vagy a ruhák összehajtogatását. Folyamatosan több dolgot csinálok egyszerre. Volt egy olyan alkalom, amikor 4 különböző tevékenységet folytattam, amin magam is meglepődtem utólag. Miközben Lilinek segítettem az olvasást tanító számítógépes programban, ingeket tettem vállfára, és ezt megszakítva le-leszaladtam Madihoz hogy felhúzzam az ágya fölötti zenélős forgót - amiről egy pillanatra sem vette le volna a szemét - és közben még tésztát is főztem!!! Érdekes módon a családunk csak egy picinyke emberpalántával gyarapodott, de a mosás valahogy sokkal több lett. Valószínűleg azért, mert hármunk ruháját folttisztítóval kell kezelnem és hideg vízbe kell áztatnom mielőtt beteszem a mosógépbe. Én már nem szoktam leenni magam és nem is bukom vissza a tejet, de az anyatejtől szép mintás szokott lenni a pólóm :-)

Alvás

Madárlevél ágya az én ágyam mellett van, így jóval könnyebb az éjszakai szoptatás. Csak átnyúlok érte, oldalra fektetem és fekve szoptatok miközben ő is és én is alszom. Annak ellenére, hogy éjszaka kb. kétóránként kelünk, közel sem vagyok olyan fáradt mint Lilivel voltam, és jól bírom a másnapi 13 órás "műszakot". Lilinél ki kellett kelnem az ágyból, átmenni a szobájába, majd a harmadik szobában a kanapén megszoptatni. Mindaddig vártam, amíg el nem aludt, visszatettem az ágyába, majd én is mentem vissza aludni a saját ágyamba. Örültem, ha mindez egy óra alatt megvolt és elsőre sikerült visszatenni Lilit az ágyba, ha el nem aludtam ülve a kanapén. És ezt minden éjszaka 3-4 alkalommal csináltuk végig. Így nem csoda, hogy Ottó többször arra ébredt éjszakánként, hogy félálomban, őrült módjára a takarót tapogatom a sötétben és Lilit keresem, nem került-e véletlenül alája. Fogalmam sem volt, hogy melyik ágyban vagyok és még mindig szoptatok-e... Egyszer vicces módon Ottót akartam tisztába tenni :-) Az ágy szélénél álltam, már ki is takartam és rakosgattam ide-oda, amikor felébredt és megkérdezte, hogy mit csinálok. Persze másnap semmire nem emlékeztem... Olyan fáradt voltam, hogy hónapokon keresztül Ottó ébresztett, hogy menjek szoptatni, mert én nagyon mélyen aludtam és nem hallottam amikor Lili sírt.

Madárlevéllel is voltak és vannak érdekes éjszakai élményeim. Egy hónapos korában többször arra a gondolatra ébredtem, hogy két gyerekem van, egy 1 hónapos és egy 1 éves és nem tudom, hogy melyik mellemben van az 1 hónaposnak való tej, melyikben az 1 évesnek, és melyiket szoptattam már meg melyiket nem. Miközben Madárlevelet szoptattam, azon gondolkodtam, hogy hol lehet a másik kisbaba és hogy a jó tejet fogom-e neki is adni. Bele tellett egy kis időbe, mire rájöttem, hogy valóban két gyerekem van, de Lili a szobájában alszik és már nem kell szoptatni. Nemrégen egy éjszaka pedig furcsa cuppogós hangot hallottam. "Mi lehet és honnan jön ez a hang?" tanakodtam magamban. Aztán hamarosan kiderült, hogy Madárlevél szopja a kezét lelkesen. Türelmesen várt, amíg felébredek. Nagyon örült, amikor végre a cuppogás mellé tejet is kapott. Reggelente általában Madárlevél ébred hamarabb, és alig várja, hogy kinyissam a szemem amire hatalmas mosollyal válaszol. Pár héttel ezelőtt arra ébredtem, hogy az arcomat simogatja és közben fülig ért a szája és mosolygott két hatalmas szeme.

Madárlevélnél azt vettem észre, hogy csendben tud jól aludni. Mindig könnyebben elalszik, amikor csak ketten vagyunk itthon, és ilyenkor szinte csak aludni akar. Erre akkor figyeltem fel, amikor Lilinek még tartott az óvoda. Ki is alakult egyfajta napirend, követve Madárlevél igényeit: napközben 9:30 és 14:00 körül aludt el, este pedig 20:30-21:00 körül, ami most az óvodai szünet alatt elég jól felborult. Lilit hetente kétszer viszem úszni, 10-kor indulunk és általában délután fél 2 körül érünk haza. Azért nyúlik ilyen hosszúra a program, mert a félórás úszás után még 1,5 órát maradunk játszani a medencénél Sophia-ékkal Lili óvodástársával és nővérével, aztán pedig elugrunk bevásárolni vagy valamilyen más dolog elintézni. Így aztán szegény kicsi Madárlevél ott próbál aludni ahol tud, medencénél a kezemben vagy bevásárlás közben a kenguruban. Szerencsére a kenguruban nagyon hamar elalszik. Ha álmos pár percen belül, ha nem álmos kb. félórán belül. Egyébként az esti elalvás mindig könnyebben megy, mert sötét van. Besötétedés előtt meg sem próbálom betenni az ágyába, mert úgyis rögtön felébred és nézelődni kezd. Viszont sötétben nem lát semmit és alszik tovább! De hogy mi az oka annak, hogy most már napközben 1 óránál kevesebbet alszik egyhuzamban, és azt is csak a kezemben vagy ha mellette fekszem az ágyban, arra nem sikerült rájönnöm.

Utoljára május 12-én aludt Madárlevél három órát délután megszakítás nélkül. Azért emlékszem erre ilyen jól, mert aznap volt Lili egyik orosz óvodás társának, Timothy-nak a születésnapja. Ennek azért van jelentősége, mert aznap ki tudtam takarítani az egyik fürdőszobát és letörölgetni a port a mi szobánkban, amit ezt követően csak 6,5 hét múlva sikerült ismét megtennem. De akkor is csak azért, mert Ottó is és én is lebetegedtünk és Ottó itthon maradt hogy kikúráljuk magunkat. Amikor kicsit jobban éreztem magam nekiálltam sikálni, mert tudtam hogy máskor nem nagyon lesz rá lehetőségem. Így is lett, azóta már 8 hét telt el... Egyszerűen porszívózáson kívüli takarításra nem jut idő, mert előrevalóbb, hogy legyen tiszta ruhánk, tiszta tányérunk és ennivalónk.



Oltás

Madárlevél szépen fejlődik minden tekintetben. Július 9-én voltunk oltáson és a 4 hónapos általános vizsgálaton. A gyerekorvos nagyon meg volt elégedve Madárlevél barátságos viselkedésével és gyarapodásával. Ekkor 7,1 kg és 65 cm hosszú volt. Születési súlyát már meg is duplázta! (Ezt egészséges fejlődés esetén 6 hónapos korig kell elérni.) Szeme színe még mindig nem egyértelmű, lehet hogy zöldes szürkés lesz. Most már csak egy vékony kék karima keretezi íriszét. Lilicske szeme is sokat változott, az elején nagyon sötétkék volt, aztán élénk kék, most pedig világoskék zöldes sárga cirmokkal. Kíváncsian figyeljük Madié milyen lesz! Lili is természetesen ott volt velünk, türelmesen végigvárta a vizsgálatot és azt, hogy a gyermekorvossal beszéltem. Madi négy kombinált oltást kapott, két-két szúrást mindegyik combjába. Az 5. szérum a rotavírus elleni oltóanyag volt, amit szájon át adtak be. Az utolsó, harmadik rotavírus elleni oltást, pont hazautazásunk előtt fogja megkapni, így rotavírus ellen meg is szerzi a védettséget.

Pont az oltás napján jött hozzánk Melinda látogatóba. Rutinos módon csak kopogott az ajtón, Madi éppen szopott és aludt miközben Lilinek olvastam. (Persze a kertész 15 perccel később csöngetett...) Melindának annyira tetszett Madárlevél, hogy még a szeme is könnybe lábadt. Örömmel fogta és játszott vele miközben én a kertésszel beszéltem meg a munkálatokat és főztem. Majd Lilicskével hármasban jót játszottak. Madárlevél az oltás ellenére nagyon jó hangulatban volt és sokat nevetett. Amikor Madeszka vissza-visszakívánkozott hozzám egy-egy szopizásra, Melinda vette át a főzést. Mire mindkét gyerkőc elaludt, már 8 óra is elmúlt, így csak 15 percünk maradt, hogy egy kicsit még beszélgessünk, de legalább a közös főzés eredményeképpen tudott hazavinni meleg vacsorát Jon-nak. Nagy kár, hogy nem lakunk közelebb egymáshoz...

Könyv

Madárlevélnek négy hónaposan kezdtem olvasni. Direkt egy fürdésről szóló kis könyvvel kezdtem, amiben kád, szappan, vízcsap, zuhany és kisfiú vannak, Madesz számára ismerős dolgok. Rögtön felkeltették figyelmét a színes képek és ismerős tárgyak. Már az első alkalommal próbált lapozni, ami sikerült is, majd a könyvben lévő dolgokat próbálta megmarkolni! :-) Az is vicces volt, amikor egy alkalommal visszalapozott egyet és még egyszer megnézte mi is van az előző oldalon! :-) A könyvben van egy kis kád és egy vízcsap is, amiből folyik a víz. Madárlevél kádja mellett is van egy vízcsap, amit félig-meddig eltakar a kád. A könyv olvasása után egyértelmű volt ahogy felismerte, nekünk is van csapunk: kis kezével a csap mellett kezdett kotorászni fürdetéskor! Mikor kinyitottam, árgus szemekkel figyelte, hogyan folyik a víz. Az is szemmel láthatólag érdekelte, hova tűnik el a víz, amikor lefolyik a lefolyón. Ezt minden este megmutatom neki, amikor leengedem a vizet a kiskádból. Mostanában inkább rágni szereti a könyveket, mint nézegetni, ami a fogzással áll összefüggésben.

Ennyit tudtam egy hónap alatt éjszakánkénti rövid irogatásokkal összehozni...

Közben Madárlevél 5 hónapos lett, gurgulázó hangot ad ki, ülni próbál, felveszi a gyöngyöket, csatokat, tárgyakért nyúl, Lili által fejére tett szalvétát megtalálja, megfogja és leveszi. Nem lehet betelni puhaságával, finom baba illatával és selymes hajával. Boldogság kézbe venni, szeretgetni, puszilgatni. Valószínűleg az ismerten emberek is hasonlót érezhetnek, mert nem tudják megállni, hogy ne mosolyodjanak el amikor meglátják. Madárlevél pedig hatalmas nevetéssel viszonozza miközben hawaii mintás kalapja alól nagy gomb szemével a világot szemlélve kikukucskál. Nem véletlenül hívja Ottó csodagyereknek. Mint minden gyermek ő is egy csoda. Nekünk biztosan.

Videótelefonálás

Régebben az itthoni laptopunkon is próbáltunk a Skype-al videótelefonálni, de Windows alatt sokszor leszakadt (Linux-al nem!), és a kép eléggé akadozott, valószínűleg az öregecske Pentium III processzor miatt. Amióta néhány hónapja kaptam egy céges MacBook-ot, a Skype-olás magasabb szintre emelkedett. Az összes Apple számítógépben van beépített kamera és mikrofon, tökéletes minőségben lehet vele telefonálni. Meglepő, de a Skype-on keresztül a hangminőség is sokkal jobb, mint a sima telefonnal! Anyuék Lili összes szavát megértik, telefonban talán a felét. Nekünk is elég nehéz Lilit telefonban megérteni, nem a nagyszülők hallásában, hanem a túltömörített átviteltechnikában lehet a hiba.

Én nem vettem volna magamnak ilyen szuperkönnyű és picike (13”) kijelzőjű laptopot, de ha ezt vissza kellene adni, akkor bizony vennék helyette egy ugyanilyet magunknak... Lili egyedül be tudja kapcsolni, Skype-ot elindítani, Mamáékat felhívni, és ami a legfontosabb, könnyedén magával tudja hurcolni beszélgetés közben az egyik szobából a másikba. Megtanulta, hogy hogyan forgassa, ha valamit mutatni akar, ha nekiáll valamit enni, maga elé teszi a konyhában asztalára. A beépített mikrofon több méterről is jól működik, nem gerjed a hang, mindenki mindenkit jól lát és hall.

Hónapok óta Lili minden hétvégén beszél szüleimmel Skype-ol, nagyon lelkesen várja, hogy mikor érkezik el az előre megbeszélt időpont. Ritka esetben beszélnek egy óránál kevesebbet, általában két óra is össze szokott jönni. Lili odahordja a laptop elé a játékait, élvezi, hogy van közönsége. Nekünk általában nincs időnk Lili játékát figyelni, felbecsülhetetlenül értékes pillanatok azok, amikor Lili egyedül játszik, ilyenkor mi is nekiállunk a dolgainkat intézni.

Én a mai napig el szoktam csodálkozni a laptopon való videótelefonáláson, de Lilinek teljesen természetes a kommunikációnak ez a formája. Lelkesen beszámol nagyszüleinek az aktuális eseményekről, mutogatja a játékait, táncol és énekel nekik, válaszol a kérdéseikre, és ő is kérdezget tőlük. Néhány hete Lili a Vuk-os könyvét mutogatta, amikor Klári mama is elővette ugyanazt a könyvet, csak 30 évvel ezelőtti kiadásban! Harminc évvel ezelőtt ő is nagyon elámult volna, ha látta volna önmagát, ahogy 2007-ben a Föld túlsó oldalán levő unokájának az interneten keresztül olvassa azt a könyvet! Ahogy Mama olvasta a történetet, Lili a képeket nézte, és együtt lapoztak.

Lilit nem zavarja, hogy számítógépen keresztül lehet a nagyszüleivel beszélni, sőt amikor le akartam Olivérrel és Adéllal fényképezni őket, az ölébe vette a laptopot és ragaszkodott hozzá, hogy a „Mama is legyen benne a képben”!



Általában megpróbáljuk kihasználni azt a rövid szabadidőt, amíg Lili Skype-ozik, de azért kis időre mi is mindannyian oda szoktunk a monitor elé telepedni. Olivér ilyenkor összpontosítva figyeli, hogy ki beszel hozzá a számítógépből! Ha a Mamáék szólnak hozzá, azonnal körülnéz, hogy honnan jön a hang, amikor észreveszi, hogy a laptopból, akkor odafigyel, és a monitor felé kezd nyúlkálni. Biztos vagyok benne, hogy érti, hogy egy ember van a képen, mert Mamáék még meg is tudjak nevettetni! Az alábbi videón mindannyian Skype-oltunk, Lili az állatait aggatta fel egy esernyőre, Madárlevél pedig ülni tanult:



Klári mama írta ezt a fentiek elolvasása után:

"Nagyon örültem a legújabb bejegyzésnek, most fel is vidultam, tegnap úgyis nagyon rossz kedvem volt.

A legszebb névnapi ajándékom az volt, hogy láthattam a Skype-olást. Tényleg így van, hogy már nekem is ez egy program, hogy láthatom és hallhatom a gyerekeket. Néha 1,5 óra után már elgémberedik minden tagom a számítógép előtt, sokszor éppen nagy munkában vagyok, de olyankor mindent félre teszek és örülök, hogy egy kicsit betekinthetek az unokáim életébe, és közelebb érezhetem magamhoz őket.

Lilit imádom, mikor minden játékát odahozza a gép elé, mindent szeretne megmutatni és tájékoztatni az állatai legújabb dolgairól. Sokszor én csak megfigyelő vagyok, hallgatom milyen játékokat talál ki, mit mivel magyaráz. Ilyenkor annyira belemerül a játékba, hogy nem is akarom megzavarni a különböző kérdéseimmel. Sokszor őt nem is látom a képernyőn, mert az a fontos részéről, hogy az állatait lássam, hogy mit csinálnak.

Persze azért sokat beszélgetünk is. Ha néha kimegyek a konyhába, vagy valahova, már kiabál, hogy hol vagy Mama? (Csak úgy nem is szabad elhagyni a helyszínt, előre szoktam neki mondani, hogy mindjárt jövök vissza, amibe ő beleegyezik, még sosem mondta, hogy ne menjek sehova.) Ő is sokszor ugyanígy mondja, hogy jön vissza, várjam meg, csak valamelyik állatát még odahozza.

Madárlevélt látni szintén egy élmény, nagyon aranyos ahogyan figyel és nézegeti, honnan szólnak hozzá. A videó tényleg nagyon jó lett, sokkal jobban látom a (másik oldalról) is, ahogy figyeli Madárlevél az eseményeket.

Örülök, hogy előfizettem a jobb Internetre, azóta a videókat is klasszul meg tudjuk nézni, nem kell órákat várni, mire letöltődik.

Már nagyon várom a személyes találkozást is. Lilitől kértem egy kis karikát enni, viccből oda is nyújtotta felém a kanalat, de hát akármilyen szuper a technika, a személyes érintés, még nem megoldott!!

Puszi: Klári mama"