Boldog Karácsonyt!

Boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres, örömteli új évet kívánunk!

Elkészült a szokásos zenés karácsonyi képeslapunk.

Zsuzsa Mama élményei

Itthon még mindig a "baba" illatot szimatoljuk. Alig lépek a szobába már érzem is. Lassan kezdem a visszapakolást, néha csak magam elé meredek, tényleg csak lassan teszem...

Említettem már, hogy azok a nagymamák akik egy városban vagy akár egy országban laknak az unokáikkal milyen szerencsések? Nekünk csak a finom illat maradt Olivér után, és Lili színes kendőkbe bugyolált elefántjai és zsiráfjai - itt-ott elrejtve a szerényben, az ágy és az asztal alatt - a közös játék utáni tarka-barka kavalkád... Ezek mind-mind emlékek, marad a szomorú csend és az aggódó írogatás. Kérdésem tengernyi: hogy viseltétek a visszautazást, hogy bírták a gyerekek? Folyik-e még Madi orra? Lili eszik-e már rendesen?

Megérkezés

Soha nem felejtem el, hogyan üdvözölt Lili valamennyiünket Ferihegyen. Kis hátizsákjából lelkesen varázsolta elő a sok játék állatot, majd az utazás fáradalmait hátra hagyva kipakolta őket a földre és módszeresen bemutatta mindegyiket. Amikor végzett, ugyanolyan precízen pakolta vissza őket egyenként, szépen sorban. Nemcsak egyszerűen visszadobálta, ahogy sok gyerek tette volna... Lili tehát színes egyéniség -állapítottam meg magamban- beszédes, örökmozgó kislány, mint amilyen tavaly júniusban volt utolsó találkozásunk alkalmával. Óriási energiával rendelkezik, lenyűgöző eleganciával bír -ő válogatta össze utazó ruháját-, kimondottan értelmes. Nagyon tud irányítani, -viszont nem szereti ha őt irányítják- mindig feltalálja magát. Céltudatos, szinte minden érdekli (ezt később is tapasztaltam) igyekszik minél több ismeretet elsajátítani, semmi nem kerüli el a figyelmét.

Olivért, másik drága kisunokánkat, - akit a család csak Madárlevélnek becéz - Ferihegyen láttuk először személyesen. Elképzelni sem lehetne barátságosabb, aranyosabb kisbabát! Folyamatosan mosolygott ránk, nevetett. Adél Madárlevéllel nálunk aludt, így részesei lehettünk az esti fürdetésnek, ami szenzációs volt! Már a készülődés is boldogsággal töltötte el Olivért, kis kezével folyamatosan repdesett a fürdőkád láttán. Amikor aztán betettük a kádba, rögtön vizet szeretett volna inni. Vagy behajolt a kádba hogy onnan szürcsölje fel a vizet, vagy egy hirtelen mozdulattal megszerezte a mosdató ruhát és fülig érő szájjal cuppogtatni kezdte. Ilyenkor aztán gyorsan hoztam egy kispohár vizet, amiből nagy boldogság közepette kortyolgatott. Szokásos esti program volt István Papa szakállának simogatása. Kis kezével markolászta, majd szinte szálanként szedegette szét a Papa szakállát, mintha azt vizsgálgatta volna, hogy minden egyes szálnak ugyanolyan-e a tapintása.

Amikor a szülők osztálytalálkozóra mentek, kettesben a Papával vigyáztunk Olivérre. Adél a közös vacsora előtt hazajött fürdetni és szoptatni, majd el is altatta Madárlevelet. Alig telt el 5-10 perc hogy kilépett a lakásból, Olivér már fel is ébredt. Amennyire csak tudtuk eltereltük figyelmét a szoptatásról, még a falon lévő fényképeket is megnéztük. Adél láttán Madárlevél mindig nevetett, de két óra elteltével ez már könyörgésbe ment át, így telefonálnunk kellett, hogy jöjjenek haza a gyerekek. Amikor végre beléptek az ajtón, Madárlevél először megörült, és szinte szállt Anyácska karjaiba, aztán hirtelen el kezdett sírni, mintha azt akarta volna mondani, hogy "Ti tényleg elmentetek és itt hagytatok engem?!" Hamarosan megnyugodott és szopni kezdett.

Lili és Ottó felváltva aludtak nálunk és Klárikáéknál. Amikor Lili nálunk volt, igyekeztünk különleges, vagy számára ismeretlen elfoglaltságot kitalálni, valami olyasmit, amivel San Diego-ban még nem találkozott. Így került sor az abai iskolám, egy szabadbattyáni tanya, a vasútállomás és egy lovarda meglátogatására. De emellett hétköznapinak tűnő programjaink is voltak, pl. fényképeket nézegettünk, megmutattam hogyan kell horgolni, lementünk a házunk előtti játszótérre, elmentünk bevásárolni, feladtuk a postán a leveleket vagy bementünk busszal István Papa elé a Plázába, amikor dolgozott. Lili nagyon élvezte mindegyiket! Amikor esténként Lili itt aludt, mindig meséltem is neki. Kezembe vettem egy újságot, odabújt hozzám az ágyban, és az összes állatos képről mondtam valami érdekeset. Alig meséltem egy kicsit, már lassabban vette a levegőt, kezdett nehezedni súlya, én pedig csak mondtam-mondtam, amíg a kicsi drága elaludt.



Szabadbattyáni állattenyésztő tanya

Ez a tanya egy állattenyésztő farm, ahova az általános iskolásokat szoktuk vinni szemléltető órára. A nagyközönség előtt nincs is nyitva, így az utcáról nem lehet csak úgy besétálni mint egy múzeumba. Gondoltam azért felhívom a tulajdonost és megkérem engedjen be bennünket, mert van nekünk egy drága kisunokánk aki nagyon szereti az állatokat. Így is lett, és a tulajdonos boldogan egyezett bele a látogatásba, pedig akkor még nem is tudta, hogy egy jó üveg házi pálinka lesz a jutalma! Volt mit látni bőven! Volt sok baromfi, gyöngytyúk kiscsibékkel, lúd, pulyka, páva, fácán, aztán szamár, öszvér, póni, birka, juh, kisbárányok, és többfajta kutya és cica is. Mindenféle állat, ami egy tanyán megtalálható. Amikor odaértünk, az anyakoca éppen a kismalacokat szoptatta, 12-t összesen! A lovak kint legeltek, mindegyik igen barátságos volt, még a kezünkből is ettek. Papával felemeltük Lilit, hogy megsimogathassa az egyik paci homlokát. Még egy háromlábú kutyát is láttunk, szegények egy csapda vágta le a lábát. Lili szerette volna közelebbről is megnézni, de elszaladt a bokorba és hiába kerestük, sehol sem találtuk. A farmnak hintaja is van, amit a hétvégi szüreti bálra készítették elő, hogy a falu szépét kocsikáztassák rajta. Lilinek persze rögtön Hamupipőke jutott eszébe. Miután Lili kifogyhatatlan energiával átugrálta az összes pocsolyát, eljött az indulás ideje. Búcsúzáskor kísérőnk megdicsérte Lilit , hogy mennyi minden érdekelte. "Sok gyerek járt már itt"- mondta, "de ennyit időzni még senkit nem láttam. Ez a kislány mindent szeretett volna látni és tudni!"

Indultunk volna haza, amikor legnagyobb meglepetésünkre Lili azt mondta, hogy "szerintem még egy kis játék beleférne az időbe..." :-) Ennek nem lehetett ellenállni, így tanakodni kezdtünk, hova is mehetnénk. István Papával eszünkbe jutott, hogy lemegyünk a vasútra. Jajj, ezt az örömöt! Mindent tüzetesen megvizsgáltunk az állomáson, lementünk a vágányokhoz, figyeltük az érkező és induló vonatokat és a hangosbemondót. Lili természetesen rögtön szeretett volna egyet vonatozni. Mi szívesen elvittük volna, de már késő volt és nem is beszéltük meg előre Adéllal és Ottóval. Így maradt a vonatok nézése, ami szintén emlékezetes maradt Lili számára.

Abai általános iskola

Kolleganőimmel előre megbeszéltük, hogyha megérkezik Lili kisunokám, mindenképpen kiviszem az iskolába. Ildikót, az elsősök és Mariannt, a harmadikasok tanító nénijét kértem meg, hogy hadd ülhessen be Lili hozzájuk egy-egy órára. Először a harmadikasoknál kezdtünk, akik éppen ebédelni készültek. A kölcsönös bemutatkozás után a gyerekek sorba álltak és "valami előtt szorgoskodtak". Lili előre ment, hogy megnézze mit csinálnak, majd visszajött és szó nélkül beállt a sor végére. Megkérdeztem tőle, hogy "Miért álltál ide? "Én is megmosom a kezem, mert ebédelni megyünk." -kaptam a választ. Alig tudtunk Mariannal szóhoz jutni, csak dicsérni tudtuk Lilit! Itt el is köszöntem, mert közben becsengettek, és mennem kellett tanítani. "Pá, pá, majd találkozunk!" -mondta Lili és mehettem is. Mariann lelkére kötöttem, hogy azonnal telefonáljon, ha valami gond van, és én rögtön szaladok. Hamarosan jött a hírnök fülig érő szájjal, hogy legyek nyugodt, minden rendben van, Lili ebédel, jókedvű és remekül érzi magát. Marianntól tudom, hogy mindent megkóstolt –gulyásleves és krumplis tészta volt az ebéd-, és még vizet is ivott! Ami nála igazán nagy szám. Amíg ebédeltek, Lili levette válláról lila halas strandkendőmet, amit a gyerekek palástként hurcoltak az iskolában utána, mert hogy ő egy királylány :-) Kicsengetés után lopakodva meglestem amint ebéd után az udvaron játszottak. Lili önfeledten merült el a közös játékban, úgy tűnt, mintha mindig is együtt játszottak volna. Egyszer csak valamelyik kisgyerek kitalálta, hogy tartsanak futóversenyt a salakos pályán. A mi drága kisunokánk is benevezett és bizony ő lett az első a csoportjában! A harmadikas fiúk nagyon elcsodálkoztak, az egyik kisfiú mondott is valami cifrát, még szerencse, hogy ezt a Lili nem értette :-)

Ezután az elsősökhöz mentünk énekórára. Lili egy hosszú hajú kislány mellett kapott helyet. Ildikó néni furulyázott és kérte a gyerekeket, hogy jelentkezzenek, ha felismerik a dalt. Alig hallottunk pár hangot, Lili feltette a kezét. "Lili, te jelentkeztél?" kérdezte a tanító néni. "Igen, válaszolta, mert ismerem a dalt." "És mit hallottál?" "A kék selyem kendőt!" A gyerekek annyira örültek, hogy még meg is tapsolták! Ekkor nekem ismét mennem kellett, mert kezdődött a következő órám. Nagyon sajnáltam, hogy nem maradhattam tovább. Bár Ildikó elmondása alapján úgy gondolom, hogy nem sokat láttam volna az órából, mert így is teleszaladt a szemem könnyel, hogy milyen okos, értelmes, példás magaviseletű kisunokám van! Miután Lili felismerte a dalt, Ildikó kérte, hogy énekelje is el, és Lili meg is tette az ismeretlen osztályban az ismeretlen tanító néni kérésére! Amikor érte mentem, boldogan mesélte, hogy az óra többi részében ütemre tapsoltak, sőt még valamit kérdezett is a tanító nénitől. Derűs és vidám volt. Búcsúzáskor a kis elsősök megcsodálták Lili villogós cipőjét. Érdekes, hogy milyen félénkek voltak Lili mellett, aki kitűnt bátorságával és tettre készségével közülük. István Papa a kocsiban várt ránk. Hazafelé menet Lili sokat mesélt élményeiről. A diákok azóta is emlegetik Lilit, gyakran kérdezik, mikor jön megint látogatóba. Öröm volt látni, ahogyan szeretgették. Büszke voltam mind Lilire mind iskolám tanulóira, hogy ilyen jó hangulatban tudtak első alkalommal játszani.

Lovaglás

Lilitől tudjuk, hogy nagyon szereti a színes sörényű játékpónikat és szinte minden nap játszanak pónisat kis barátnőivel az óvodában. István Papának jutott eszébe, hogy elvihetnénk Lilit lovagolni. Tanítványaimtól hallottam a Kunos Lovardáról, fel is hívtuk őket, majd előre elmentünk terepszemlét tartani. Nagyon tetszett a lovagló iskola, így a megbeszélt időben már hármasban tértünk vissza. Nagy volt Lili öröme, amikor megérkeztünk! Már a bejáratnál őzikék fogadtak bennünket, és Lili kedvére játszhatott velük, míg el nem szaladtak. A pályán már gyakoroltak a lovasok, öten-hatan ugrattak, mi a lelátóról figyeltük őket. Aztán két kutya talált meg bennünket, Lili hirtelenjében nem is tudta, hogy most a lovasokkal vagy a kutyákkal foglalkozzon. Hamar feltalálta magát, botokat dobált a kutyáknak, azok pedig szorgalmasan hordták vissza. Hamarosan jöttek értünk, hogy körbevezessenek a lovardában. Az istálló patyolat tiszta volt, és a lovak takarmánya fejedelmi! Ilyen szép, friss répát és almát boltban sem látni! Közben Lilit elvitték a ruhásraktárba bukósisakot próbálni. Nagyon jól állt rajta a bogárfekete bukó, és úgy viselkedett az ismeretlen lovardában, mintha nem most lenne itt először, semmi félelem, húzódozás nem volt benne. Lilin látszott, hogy nagyon jól érzi magát, egyetlen egy nem tetsző pillantása sem volt. Az oktató kivezette a pónit, felültette rá Lilit majd kantárszáron vezette a lovat és közben Lilivel beszélgetett. Megkérdezte hogy hívják, hol lakik, mikor repül vissza San Diegoba, milyen ott az idő, hogy érezte magát a Mamánál, stb. Lili mindenre szépen válaszolt, sőt még azt is elmondta, hogy neki nemcsak a Zsuzsa Mama van, hanem az István papa is, aki most szintén itt van, és a Klári Mama meg az Ottó Papa is! Befejezésül az oktató megmutatta Lilinek, hogyan kell megköszönni a lovagolást a póninak. Nem győztük hallgatni az oktató dicséretét, hogy Lili milyen értelmes, mi csak egyetértően bólogattunk a Papával. Kifelé jövet beugrottunk a büfébe, és amíg kiszolgáltak bennünket biliárdoztunk egy kicsit. Lili ismét feltalálta magát, rögtön megtalálta a "gurigákat" -persze csak a kedvenc színeit. (Ma sem tudom, hogy honnan tudta, hol kell keresni a labdákat. Minden elképzelést felülmúl magabiztossága, pedig ugye tudjuk, hogy még csak 4 és fél éves!) Már indultunk volna a parkolóba, amikor Lili észrevette a Lovarda melletti játszóteret, itt is megálltunk, hogy kipróbálhassa a különböző fából készült játékokat.

Király cukrászda

Lili királylányos időszakát éli, így eszembe jutott, hogy elmehetnénk a Király cukrászdába, hátha ők árulnak narancs fagyit, amit Lili megérkezése óta szeretett volna megkóstolni. Először a Bányatónál álltunk meg Lili nagy örömére. Meglestük a vízi madarakat, sőt még hattyút is etettünk. Lili eközben jól megéhezett és javasolta, hogy menjünk be a Bányató melletti étterembe, mert ő nagyon szeret étterembe menni :-) El is indultunk a bejárat felé, de a pincér közölte az ajtóban, hogy zártkörű rendezvény van, nem mehetünk be. Lili persze nem értette ezt a szót, és aranyosan visszakérdezett, hogy "Mit mondott?" Miután elmagyaráztuk, hogy ide csak meghívóval lehet bemenni, már megértette. Sajnos narancsfagyi a Király cukrászdában sem volt, viszont találtunk a falon egy térképet és megkerestük hol van San Diego. Nagyon jól éreztük magunkat, és sokat kuncogtunk, nevetgéltünk.

Összegzés

Sok mindenről írni képtelenség olyan élethűen ahogy mi láttuk és megéltük. Nehéz pontos leírást adni az érzelmi feltöltődésről vagy az átélt örömökről. Élményekben gazdagabbak lettünk, belekóstolhattunk a nagyszülői feladatokba -ami nagyon kevés a 3 hétre vetítve, nem beszélve arról, hogy ezalatt az idő alatt nem is voltunk mindig együtt. Rettentően hamar repültek a napok. Mindkét unokánk nagyon szép, egészséges, okos, ami büszkeséggel tölt el bennünket. Madárlevél még csak most bontogatja értelmét -nyitott, figyel, érdeklődik -, de minden jel arra mutat, hogy nővéréhez hasonlóan okos lesz. Gratulálunk a szülőknek a jól sikerült gyermekekhez! Köszönjük a fáradságot, a sok-sok törődést a remek unokákért! Tovább is ragozhatnám a bíztató szavakat -amit már sokszor megtettem-, de inkább arra bátorítalak benneteket, hogy írjatok könyvet szülői élményeitekről: Szülők lettünk Kaliforniában címmel. Biztosan sokan kedvet kapnának a gyerekneveléshez amikor csodás kisgyermekeitekről olvasnak. Mivel szeretni kell a gyerekeket -és ti ezt tettétek és teszitek- kívánom, hogy továbbra is legyen energiátok, egészségetek szeretni őket.



Lili nagyon értékes, derűs egyéniség, mindig feltalálja magát. Például, amikor a játszótéren játszottunk, Lili talált egy gazdátlan homoktortát a homokozó felvonónál. Lili ezt a tortát tette a felvonóba. Megérkezett a torta gazdája, egy kisfiú és felháborodottan kérdezte Lilitől, hogy ki tette tönkre a tortáját. Én csak a háttérből figyeltem, hogy most mi fog történni. "Senki nem mondta, hogy tiéd. Tehettél volna rá valamit, hogy ezt nem lehet felhasználni" -válaszolta Lili határozottan, hangjában egy cseppnyi félelem nélkül. Ügyesen elrendezte a dolgokat, és angyali nyugalommal rakta tovább a homokot a felvonóba.






A közös születésnapon -amit Anyácskával szerveztek nekünk meglepetésként- remek szervező készségéről tett tanúbizonyságot. Kis játék állatokkal készített ülésrendet, előre kitalálta, hogy ki hova fog ülni és milyen állat lesz a jele. Még most is látom magam előtt, ahogyan lelkesen repkedett szép kis Hamupipőke ruhájában. Tényleg királylány volt! Anyácska alkalomhoz illő báli frizurát készített Lili-Hamupipőkének: sok színes csattal feltűzött kontyot. Igazán jól sikerült a meglepetés születésnap amin mindenki születésnapját egy napon ünnepeltük és összesen 377 évesek és 7 hónaposak voltunk közösen azon az októberi napon. Első hallásra hihetetlennek tűnt, hogy szűk családunk 9 tagja ilyen öreg lenne. Még most is vázában van a különleges virágcsokor amit mindkét nagymama kapott -igaz víz nélkül, száraz virágként. Ezek az emlékek tartják bennünk a reményt, amíg újból találkozhatunk.

Magyarországi élmények

A Magyarországi látogatásunk minden várakozást felülmúlt, nagyon jól éreztük magunkat, szívesen maradtunk volna még néhány hétig... Egy barátom mondta, hogy amióta gyerekei vannak, az összes nyaralásból fáradtabban megy haza, mint mielőtt elindult... Lili 1, majd 2.5 éves korában is megtapasztaltuk ezt, ezért én nem sok kikapcsolódásra és pihenésre számítottam. Ennek jegyében nem is terveztünk túl sok programot, nem akartuk magunkat sok mászkálással lefárasztani, ezért szinte végig Fehérváron voltunk. Nem utaztunk sehova ismerősöket és rokonokat látogatni, inkább megszerveztük, hogy mások látogassanak meg minket. Akikkel nem tudtunk találkozni, azoktól ezúton is elnézést kérünk, ígérjük, hogy jövőre meg próbáljuk bepótolni a találkozást!

Szinte minden nap volt elfoglaltságunk annak ellenére, hogy a kötött programokat minimalizáltuk. A három hetes látogatásban csak két hétvége volt (az elsőn és a harmadikon utaztunk). Az első szabad hétvégén Adél 20 éves gimnáziumi osztálytalálkozója, a másodikon az én osztálytalálkozóm volt. Nem véletlen az egybeesés, már tavasz óta szerveztük, hogy akkor legyenek az osztálytalálkozók, amikor Magyarországon leszünk. A pihenésünk fő forrása az volt, hogy Lilit rá lehetett bízni a nagyszüleire, ők gondoskodtak számára változatos elfoglaltságokról. Madinak persze mindig Adél közelében kellett maradnia, mivel fő energiaforrása továbbra is az anyatej. Madi miatt azért közel sem voltunk teljesen szabadok, őt sűrűn kell etetni, altatni és tisztába tenni, de szinte leírhatatlan, hogy mennyivel könnyebb volt a dolgunk volt egy gyerekkel, és hogy nem kellett házimunkát végeznünk és ennivalóról gondoskodnunk! Többször elmentünk Adéllal és Madival hármasban a belvárosba sétálni, Madi soha nem ellenkezett, inkább vidáman nézegetett a kenguruból, néha el is aludt benne. A három hét alatt majdnem kiolvastam egy könyvet, ilyen luxusban már nagyon régen nem volt részem!

10/11 – Séta a gyerekekkel. Adél fényképezett, ő ezért nem látszik:


A legfontosabb az utazásban az volt, hogy együtt lehetett a család, végre egy kicsit kikapcsolódtunk, de emellett nagyon sok érdekes programunk is volt. Lehetetlen mindent részletesen megörökíteni, ezért csak néhány főbb eseményt említünk meg ízelítőként:

Fehérvári Vigasságok

Épp az első hétvégén volt a Fehérvári Vigasságok című rendezvény, lecsófőző versennyel, kirakodóvásárral és egy nagy színpadon különböző műsorokkal. Szombat délelőtt bábműsor volt a gyerekeknek, megbeszéltük az unokatestvéreimmel és Dömikéékkel, hogy ott találkozzunk. Zolival már hamarabb kimentem, hogy megnézzük a fehérvári big band-et, nagyon jól játszottak! Éppen a bábműsor kezdetére érkezett meg Lili Klári Mamával és Ottó Papával. Az új Hamupipőke ruhájában pompázott, ami egyébként a késlekedés oka is volt, mert az utolsó pillanatban nem akart felöltözni, a jelmezt akarta volna inkább felvenni, de én úgy ítéltem meg, hogy ahhoz még túl hideg az idő. Lili így nem készült el időben, ezért Zolival nélküle indultunk el, amire Lili nagy sírást rendezett. Mire Mamáékkal később utolértek bennünket a téren, a sírásnak már nyoma sem volt, boldogan tündökölt a gyönyörű ruhában, még Mama egyik régi nyakláncát is megszerezte hozzá. Anyukám hiába magyarázta neki, hogy ez a nyaklánc egyáltalán nem illik ahhoz a ruhához, nem sikerült másikra rábeszélnie. A bábműsor hihetetlenül pocsék volt, unalmas és agresszív történettel. A szereplők állandóan egymást kergették, a gyerekeknek fogalmuk sem volt, hogy mi történik, és ami leginkább bizonyítja, hogy bukás volt: a közönségben ülő gyerekek egyszer sem nevettek.

Annál jobb volt utána Farkasházi Réka műsora: gyermeklemezéről gitárkísérettel énekelt dalokat. Lilit rögtön az elején kiszúrta, üdvözölte a "királylányt" a nézők között, és megtapsoltatta a közönséggel! A gyerekeket teljesen lekötötte a műsor, egy-két dal után felhívott mindenkit a színpadra, énekeltette és táncoltatta őket, eközben a közönség is remekül szórakozott. Én különösen értékeltem, hogy a dalok és a szövegek is színvonalasak voltak, felüdülés volt a "gyerekdalok diszkóritmusban" típusú hulladékok után. Lili otthonosan érezte magát a színpadon, a tágas teret kihasználva belefeledkezett a táncba. A többi gyerek csodálkozva figyelte hogy a villogó sarkú cipőjében a szoknyáját pörgetve táncolt és ugrált, szerintem a kisebbek azt hitték, hogy valóban egy királylányt láttak!



Az utolsó szám alatt a gyerekek vonatoztak a színpadon, ehhez Réka a szülők segítségét kérte, hogy néhányan jöjjenek fel kapuként tartani a kezüket. Nagyon sokan voltak a nézőtéren, de alig akart összejönni négy önként jelentkező. Én persze azonnal felmentem, hogy közelebbről tudjak videózni, Anyut is felhívtam magammal. A műsor után az énekesnőtől néhány gyerek autogramot kért, ekkor én is odamentem hozzá, hogy gratuláljak a műsorához, a lemezéhez és hogy egy ilyen felejthetetlen élményt nyújtott a gyerekeknek. Szemmel láthatóan meglepődött és őszintén örült a gratulációnak. Azt mondta, hogy nagyon jól esik neki, és hogy a gyerekek miatt szereti ezt csinálni. Megható volt, ahogy egy lány ikerpár belecsimpaszkodott Réka néni nadrágjába és alig akarták elengedni, amikor mások szerettek volna vele fényképezkedni. Lili persze nem tudta, hogy Réka ismert énekes/színésznő, de amikor aláírt fényképeket kezdett osztogatni, Lili is odafurakodott a rajongók közé, és elsőként szerezte meg magának a dedikált képet :-)

Balatonkenese (Adél írta)

Zsuzsa Mama és István Papa balatonkenesei nyaralójába két csoportban utaztunk, Zsuzsa Mama, Lili és Ottó vonattal, Madi és én pedig István Papával autóval. Lilinek nagy élmény volt a vonatozás, ezelőtt még csak egyszer ült vonaton, 3 éves korában. Minden állomás nevét tudni akarta és azt találta ki, hogy amint megáll a vonat egy állomáson, átül Zsuzsa Mama vagy Ottó mellé, hogy mindenkivel ugyanannyit utazhasson. A család a balatonkenesei pékség előtt találkozott.



Lili már egészen pici kora óta tudja, és emlegetni szokta, hogy a pékek hajnali 4-kor kelnek, most itt volt az alkalom, hogy mutassunk neki egy igazi pékséget. A kicsi családi vállalkozás az elmúlt öt évben sajnálatos módon megváltozott, teljesen elveszítette békebeli varázsát. Megkértük az egyik eladót, hogy mutassa meg Lilinek hol sütik a kenyeret. A régi kemencének se híre, se hamva nem volt, azóta már mindent gépesítettek. Láttam Lilin, hogy valami másra számított, így hamarosan elköszöntünk. Lili hősiesen végig gyalogolta az utat a házig, bár közben többször nyafogott, hogy ő már nem tud menni. Dicséretet érdemel, mert a vasútról is gyalog jött fel és onnan a ház már igazán messze van.

Lilinek nagyon tetszett a nyaraló, jól eljátszott a kertben és élvezte hogy nagyszülein kívül Julika néniék is vele foglalkoztak. István Papával felfedezték a házat, almát szedtek, majd Lili megszámolta, hogy hányan vagyunk és mindenkinek felszolgált egyet-egyet külön tányérra téve. Ezután ő is nekilátott egy hatalmas piros almát megenni. Lili almaevésének külön története van. Ezt megelőzően csak úgy evett almát, ha séta közben kiharaptam neki egy-egy darabot a saját almámból és neki adtam. A kenesei almaszedés óta viszont szívesen megeszi más formában is :-)

9/30 –Balatonkenesei nyaralóban Julikáékkal:





A medencét sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert ahhoz már túl hideg volt. Lili lelkesen halászta ki a faleveleket egy nagy hálóval és úgy tűnt egy cseppet sem zavarta, hogy nem fürödhet, pedig már gipsz sem volt a karján. Hazafelé a Balaton partra is lementünk, Lili gumicsizmában belegázolt néhány pocsolyába, megnéztük a hattyúkat és már indulnunk is kellett az állomásra.

9/30 – Hattyúk Balatonkenesén:


A vonaton Lili jóízűt aludt Ottó kezében. Madárlevél ezzel szemben elég rosszul viselte az utazást. Odafelé is és visszafelé is szinte végig sírt, kizárólag akkor nyugodott meg, amikor menet közben úgy szoptattam, hogy ő végig az ülésben volt én pedig odahajoltam hozzá. Ezt a fajta szoptatást már Ferihegyről hazafelé is be kellett vetnem a legnagyobb budapesti forgalomban a buszon utazók nem kisebb megrökönyödésére. Ugyanis a magasabban lévő tömegközlekedési eszközökből pont jól be lehetett látni szüleim autójába... Ezután már nem terveztünk semmilyen távolabbi utazást, ahova csak tudtam elgyalogoltam és Madárlevelet kenguruban cipeltem, aminek nagyon örült. Akárhányszor meglátta kezemben a kengurut, kis kezével és lábával kalimpálni kezdett. Így Kenesén is gyalog mentem fel a pékségtől, ahol már Julika néniék vártak bennünket. Madárlevél természetesen őket is levette a lábukról kedvességével, közvetlenségével és tüneményes mosolyával.

9/30 – Olivér és Zsuzsa Mama Balatonkenesén:


Bory-vár

Az összes nagyszülővel közösen elmentünk a Bory-várba. Lili az esküvői fényképeinkről már ismerte ezt a helyet, meg szerettük volna neki élőben is mutatni. Teljes extázisban rohant végig a vár összes zugán, mindenhol titkos ösvényeket, elrejtett lépcsőket és bújóhelyeket keresve. Nagyon tetszettek neki a festmények és a szobrok, a kedvence egy elefánt szobor volt (az elefánt, a zsiráf és a póni a kedvenc állatai), ezt még meg is puszilta. Megmutattuk neki azokat a helyeket, ahol az esküvői képek készültek, és azt az ajtót, ahonnan Adéllal jöttünk ki a szertartás kezdetekor. Lili ezen az ajtón velem szeretett volna kézen fogva kijönni, ezt le is fényképeztük. Még régebben kérdezgettük tőle, hogy szerinte ki lesz majd az ő férje, erre akkor habozás nélkül rám mutatott, de miután elmagyaráztam neki, hogy nekem már Adél a feleségem, letett erről a tervéről, és a fiúismerősei közül kezdett válogatni. :-).

10/4 – Elefánt a Bory-várban:



A Bory-várban sétálva érdekes volt az esküvőnkre visszaemlékezni, például arra, hogy a Csillagok Háborúja zenéje szólt, minden vendég pezsgőt kapott, és hogy a legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy legközelebb 14 év múlva turistaként fogunk ott járni két amerikai állampolgárságú kisgyerekkel. Ha már eszembe jutott az állampolgárság, leírom, hogy mivel Lili és Olivér az USA-ban születtek, automatikusan amerikai állampolgárok lettek, mi egy évvel ezelőtt kaptuk meg az állampolgárságot, de a magyar állampolgárságot is megtartottuk. Idén mentünk el magyar születési anyakönyvet és személyi számot kiállíttatni a gyerekeknek, így ők is megkapják a magyar állampolgárságot is.

A Bory-vár remek látványosság gyerekeknek és felnőtteknek is, meseszerű kisugárzása van, valószínűtlen látvány egy ilyen épület Fehérvár falusias hangulatú külvárosában!








Iskola

Már régóta készültünk arra, hogy Zsuzsa Mama elviszi Lilit az abai általános iskolába ahol tanít, hogy megmutassa milyen egy magyar iskola. Kölcsönös várakozás előzte meg a nagy napot, mert Liliről már sokat hallottak a kollegák. (Zsuzsa Mama viccesen mutogatós nagymamának hívja önmagát, mivel állandóan unokái fényképeit mutogatja az iskolában.) Miután megérkeztek, Lili egyedül beült egy elsős énekórára, majd több órára a harmadikasok közé is. Cseppet sem zavarta, amikor Zsuzsa Mama elköszönt tőle, hogy egy másik osztályban letanítsa az óráit. Integetett neki és bekapcsolódott az iskolások munkájába. Az énekórán a tanárnő egy dallamot furulyázott, majd megkérdezte, hogy ki ismeri ezt a dalt. Lili szépen felemelte a kezét, mire a tanárnő megkérdezte, hogy miért jelentkezik. Erre Lili azt válaszolta, hogy "azért mert ismerem ezt a dalt" és megmondta a címét :-) Több dalt is énekeltek, Lili mindegyiket ismerte! Persze ez nem véletlen, mert Adél az alsós ének könyvekből szokott neki is és Madinak is énekelni és szolmizálni.

A harmadikosokkal is könnyen összebarátkozott, ahol a tanító néni kérésére szépen bemutatkozott, és elmondta, hogy hogy hívják szüleit és kistestvérét. (Olivér nevet mondott, pedig itthon soha nem hívja így Madárlevelet. Ezekben a napokban legtöbbször "Menyecskének" és "Madócának" becézte.) A gyerekek versengtek érte, hogy kivel menjen az ebédlőbe. Lili két hosszú hajú kislányt választott. Egy kisfiú nagyon szerette volna, hogy az ő párja legyen, és miután Lili mást választott, ezt szomorúan azzal magyarázta, hogy biztos nem akarta, hogy a többiek azt higgyék, hogy szerelmes belé. :-) Ebédre olyan ételeket is megevett, amikhez itthon hozzá sem nyúlt volna, sőt a krumplis tésztát azóta is az egyik kedvenc ételeként emlegeti. A krumplit egyébként „nem szereti”, nem is hajlandó megkóstolni. Egyszer amikor sült krumplit evett nagyon jóízűen, megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy miből készül ez a „french fries”. Amikor megmondtam neki, hogy krumpliból, azonnal kiköpte! :-) Végül azt mondtam neki, hogy csak vicceltem, igazából „French fries”-ból készül, ezután tovább folytatta az evést...

Szalámis és avokádós kenyér:


Az iskolában hamar elterjedt, hogy "itt van egy lány, aki AFRIKÁBÓL jött repülőgéppel", és az egyik osztályban szomorúak is voltak, hogy hozzájuk nem ment be. Az udvaron 60 méteres futóversenyt tartottak, Lili is beállt, mire az egyik kisfiú elképedve ezt mondta "ez a kislány qrva gyorsan tud futni!", a tanárnő meg is dorgálta csúnya beszéd miatt. A harmadikosok tanárnője nagyon elragadtatva beszélt arról, hogy Lili milyen bátran beült az osztályba, egyáltalán nem volt megszeppenve és végig milyen okosan viselkedett! Lilinek is nagy élmény volt az iskola, azt hiszem, legközelebb is szívesen elmenne!

Móri Bornapok

Voltunk a Móri Bornapokon is, Lilinek nagyon tetszett a madárkiállítás, a kirakodóvásár és a háziállat simogatás. Nagy élvezettel evett egy óriásperecet, de természetesen mindenkinek adott belőle. Óriási siker volt egy felfújható csúszda és egy felfújható óriáskrokodil, aminek be lehetett mászni a belsejébe. Lili mindkét helyen sokat játszott, bár a krokodilba az elején nem akart egyedül bemenni, mert a száján erős szél fújt kifelé. Miután egyszer rászánta magát hogy bemásszon, többet le sem lehetett állítani! Lili saját bevallása szerint három állatot nem szeret: a krokodilt, a kígyót és a macit. Örülök, hogy jól eljátszott ebben a krokodil mászóka/csúzda/sátorban, még a macik megkedveltetésén kell majd dolgoznunk! A móri bornapok meglepően nagyszabású és forgalmas rendezvény volt, komoly tömeg jött össze a nap végére.




Fagyizás

Lili továbbra sem szereti a csokit, a jégkrém a kedvenc édessége. Amerikában nagyon finom jégkrémek vannak, de a könnyű olasz fagyi ritkának számít. Lili nagyon készült arra, hogy Magyarországon majd fagyit fog enni, pontosabban hogy minden nap három gombóc fagyit fog kérni: vaníliát, citromot, és málnát. A citrom nagyon ízlett neki, ezért fejébe vette, hogy narancs fagyit is szeretne! Ez jó ürügy volt arra, hogy az összes belvárosi fagyizóba bekukkantsunk, persze narancsot sehol sem találtunk. Pedig olasz fagyizókban elő szokott fordulni vérnarancs ami állítólag nagyon finom is.

Álom-ország

Lilit kicsi kora óta szoktuk kérdezgetni, hogy álmodott-e valamit, de soha nem emlékezett, mindig csak kitalált egy történetet. Onnan tudtuk, hogy csak frissen kitalált mesét tálalt fel nekünk, hogy először mindig körbenézett, és ha például meglátott egy galambot, akkor azt mondta, hogy galambokkal álmodott. Soha nem is merte be, hogy csak kitalált álmot mesélt el, nagyon szerette volna, ha tényleg vissza tudott volna rá emlékezni. Néhány héttel San Diego-ba visszaérkezésünk után Lili azzal kelt fel, hogy álmodott valamit! Egy medencében úszkált Ella kutyával, amikor egyszer csak megérkezett egy kutyabusz (amin kutyák utazhattak), sietni kellett, nehogy lekéssük. A buszon már ott voltak a nagyszülei is, együtt utaztak el a következő állomásig, egy másik kutyás medencéhez! Miután Lili elmesélte ezt a történetet, elgondolkozott, és azt mondta: "Most emlékeztem vissza először az álmomra!".

Azt hiszem, Lilinek Magyarország egy varázslatos hely, ahol minden nap fagyit lehet enni, mesebeli várakat lehet felfedezni, buszozni és kutyázni lehet, és San Diegoval szemben télen még hó is esik! Úgy éreztük magunkat, mint valami sztárok: minden napra jutott érdekes új élmény, ki voltunk szolgálva és mindenki velünk akart találkozni! :-)



Nagyon szerencsések voltunk, hogy sikerült a három hetet betegség nélkül megúsznunk, pedig körülöttünk elég sok ismerős gyereket elkapott az influenza vagy más nyavalya, ami miatt több találkozót le is mondtak. Lehet, hogy Lilinek és Olivérnek az influenza oltás segített, mindketten köhögtek pár napig, de nem betegedtek le. Jövőre júniusban tervezzük az utazást, akkor remélhetőleg nem kell majd influenzától tartanunk! A három hétbe rengeteg program belefért, nem unatkoztunk és még pihenni is tudtunk, szívesen maradtunk volna még tovább is. Jövőre 5 nappal több szabadságom lesz, remélem akkor már négy hétre fogunk menni!



Madi széken ül, közben Lili szórakoztatja, még egy ajándékot is ad neki:

Magyarországi benyomások

Már négy napja voltunk Magyarországon, mire a fárasztó utazást kipihentük, át tudtunk állni a 9 óra eltérésre, felépültem egy 3 napos influenzából és ezek folyományaként Adéllal és Madival végre ki tudtunk mozdulni a házból. A belvárosba mentünk sétálni, meg is jegyeztük, hogy nekünk a szabadság csak most kezdődik. Lili ezalatt a nagyszüleivel volt, így végre szabadon mehettünk ahova csak akartunk! Mi már 11 éve mindig csak télen látogattunk haza Magyarországra, az első 6 évben mindig Karácsonyra, 2004 márciusában Lili első születésnapjára, de ekkor is esett a hó. Lili akkor nagyon megbetegedett, ami bennünket eléggé megviselt, utána nem is volt kedvünk 2005-ben utazni, 2006-ban pedig Adél hasában már Madi rugdalt, ezért inkább a nagyszülőket és Zolit csaltuk magunkhoz látogatóba. A tél utazásaink során hideghez, kopasz fákhoz, szürke felhőkhöz és latyakos hóhoz szoktunk, így most szokatlan volt a kellemes hőmérséklet, a zöld levelek, a virágok, és a kék ég. Az időjárás nagyon jó volt, sikerült a forró nyár és a hideg tél közti átmenetet elcsípnünk. Néhány napig esett az eső, de nem szomorkodtunk, Lili boldogan használta a gumicsizmáját, amit San Diego-ban egész nyáron nem volt alkalma felvenni. Amikor egyik nap kérdeztem tőle, hogy milyen volt Mamáékkal a séta, azt válaszolta, hogy "nagyon jó, az összes pocsolyába belementem!". :-)

Székesfehérvár

Mivel már három és fél éve nem voltunk Magyarországon, nekem teljesen furcsa élmény volt újra Székesfehérváron mászkálni. Rengeteg dolog megváltozott, ugyanakkor sok minden mégis ugyanolyan volt mint gyerekkorunkban. Még az is teljesen szokatlan volt, hogy az utcán mindenki magyarul beszélt! Mire ezt végre megszoktam volna, az utolsó héten a Zichy ligetben a márvány-hajónál három gyerek angolul beszélt játék közben, hirtelen nem tudtam, hogy mi olyan furcsa! Lilit nem zavarta meg a dolog, rögtön angolul kezdett nekik magyarázni, hogy a hajó melyik oldalán szabad felmászni és szerinte hol kell róla leugrani.



Mostanában elég sok negatív dolgot hallottunk külföldről Magyarországra hazalátogatóktól, de szerencsére nekünk teljesen jók voltak az élményeink. Székesfehérvár belvárosa hangulatos, egymást érik a fagyizók és cukrászdák, sok könyvesbolt van, a sétáló utca tiszta, sok utcába csak a bentlakók hajthatnak be, ezért alig van forgalom, a gyalogosok jól érzik magukat. Egyáltalán nem látszik, hogy országos átlagban nagyon kevés gyerek születik, a belvárosban rengeteg babakocsis anyukát és nagymamát láttunk. Mi nem szeretjük annyira a babakocsikat, Madit Adéllal felváltva kenguruban cipeltük. Érdekes, hogy a három hét alatt csak 1-2 másik kengurus babát láttunk.

Szerencsére a belvárosban nagyon kevés graffiti volt, bár az a kevés is nagyon szemet szúrt, nem értem, miért nem festik le őket. A főutak melletti utcai lámpákon rengeteg muskátlitól roskadozó cserepet láttunk, nagyon feldobták a városképet. Sok épületet szépen felújítottak, köztük Adél volt ének-zenei általános iskoláját is, néhány felújítás alatt álló épületet is láttunk, aminek nagyon örültünk, de néhány málladozó fal bizonyította, hogy van még tennivaló.

Felújított Ének-Zenei Általános Iskola




Sajnos a belvárost elhagyva már korán sem volt ilyen rózsás a helyzet. Csúfak az utak mentén az óriásplakátok, a kólareklámokkal borított vendéglők, a lakóházak között üzemelő kisvállalkozások, gazosak és ápolatlanok a lakótelepi füvek, sok a szemét. A lakótelepen a szemetes konténerek a járdához közel bűzölögnek, nincsenek fallal eltakarva, elég igénytelen látványt nyújtanak. Lili kérdezte, hogy miért van a buszmegállóban eldobálva rengeteg cigarettacsikk, nem igazán tudtam neki megmagyarázni... A lakótelepi lépcsőházak szégyenletes állapotban vannak, az összefirkált liftek, házfalak, mászókák nincsenek lefestve. Felénk is gondot jelent a graffiti, de itt rájöttek arra, hogy ha a firkálmányokat hamar lefestik, akkor festékszórós gyerekek előbb-utóbb más szórakozás után néznek.

Az emberek

Régebben nyomasztó volt sok gondterhelt arcot látni, most ez nem volt jellemző, még a buszon és a vonaton sem. Nem hiszem, hogy az emberek jobban élnének mint 3 és fél évvel ezelőtt, de mintha jobban éreznék magukat a bőrükben. 2004-ben rengetegszer hallottuk, hogy "nehogy haza akarjatok költözni, inkább mi is megpróbálunk valahova külföldre elhúzni", most ezt senki nem mondta, az állandóan visszatérő kérdés az volt hogy "nem akartok hazaköltözni?". Úgy tűnik, hogy a korosztályunknak felépült a háza, van már 2-3 gyerek, nyugodtan élik a hétköznapjaikat.

Úgy vettük észre, hogy az emberek nyíltabbak és gondtalanabbak voltak mint a legutolsó látogatásunkkor. Az utcán szóba lehet állni ismeretlenekkel, elég sokszor éltem is ezzel a lehetőséggel, de az is igaz, hogy mindannyiszor én kezdeményeztem a beszélgetést. Az amerikaiak nagy mesterei az utcán szóba elegyedésnek, én is elsajátítottam már ezt a mesterséget. Nagyon jó volt, hogy amikor Madival sétáltunk, sokan ránevettek, mutatták a barátaiknak hogy milyen aranyos kisbaba. Madi szokás szerint mindenkit elbűvölt, még az anyakönyvi hivatalban is azt mondta az ügyintéző a telefonba, hogy "ne tudd meg, micsoda gyönyörű kisfiú van itt!".

10/07 Nicolettékkel a székesfehérvári órajátéknál



Két meglepő és szokatlan dolgot tapasztaltunk az utcákon nézelődve: 1. Nagyon sok a kövér teenager , de ez szinte csak a lányokra jellemző, a fiúk nem voltak elhízva. A kövér lányoknak nem szól senki, hogy nekik nem előnyös a rövid póló alól az óriási úszógumi-has kibuggyantása. Az USA a világ legelhízottabb országa, de itt közel sem látok ennyi súlyfölösleges fiatalt. 2. Rengetegen dohányoznak. Szürreális látvány este, ahogy a járókelők felének E.T.-ként világít az ujja, köztük sok fiatal is elmélyült fontoskodással és behorpadt arccal tüdőzi le a rákeltő bűzt. Kaliforniában semilyen középületben, irodában, kórházban, bevásárlóközpontban, étteremben, bárban, néhány helyen még strandon és parkban sem lehet dohányozni, ha 18 év alatti gyerek van az autóban, akkor ott sem. A magyar éttermekben még mindig lehet dohányozni, a nemdohányzókkal egy légtérben (de a terem másik sarkában ülve), még az anyakönyvi hivatalban is átható füstszag terjengett, nyilvánvalóan az alkalmazottak hódolnak a "szenvedélyüknek", amikor nincsen ügyfélfogadás. A liftbe a tiltó tábla ellenére is égő cigarettával száll be néhány szerény értelmű állampolgár, a cigarettát a háta mögé tartva, mintha az megakadályozná a füstölését. Komoly vitába keveredtem egy trógerrel amikor cigarettával szállt be a liftbe. Nem tudtam vele eldobatni, de legalább a gyereke előtt kicsit ki tudtam oktatni.

Egy klassz játszótér van Zsuzsa Mamáék háza előtt, olyan mászókákkal, amikhez hasonlóan ötleteseket soha nem látunk az USA-ban: az egyiken kötéllel vödrökben homokot lehet felhúzni és csöveken leönteni, a másikon egy bonyolult térbeli hálón lehet magasra felmászni. Ezen kívül van még egy rugókon billegő játék terepjáró és egy lejtős drótkötélpálya, amin gyorsan lehet lecsúszni. Sajnos az összes játék össze van firkálva graffitivel, de nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy miközben tele van gyerekekkel a játszótér, a szülők a padon ülve cigarettáznak! Én cigarettázó embert kaliforniai játszótéren soha nem láttam, a többi szülő azonnal el is zavarná máshová! Zsuzsa Mama elvesztette a játszótéren a dioptriás napszemüvegét, másnap amikor visszament megkeresni, a játszótéri szülők csak nevettek rajta, hogy az itt elvesztett holmik ugyan soha nem fognak előkerülni! Igazuk is lett! :-(

10/08 Nagy Tibiékkel a játszótéren




Közbiztonság

Nekem már az első napokban feltűnt, hogy milyen sok ablakon látok rácsot, az ajtókon óriási szuper zárakat, autókban kormányokon lopásgátló rudakat. Kicsit olyan érzés volt, mint a „Vissza a Jövőbe” második részében amikor a főhősök egy párhuzamos jelenben találják magukat, ahol Marty a házukon levő rácsokból és lakatokból veszi észre, hogy eluralkodott a bűnözés. Én borzongva hallgattam, ahogy a baráti társaság tréfálkozva mesélte, hogy hogyan törtek be hozzá és az összes szomszédjához nemrégen egy éjjel úgy, hogy közben mindegyikben otthon aludt a család! Most persze mindenki riasztót szereltet be, reméljük nem lesz rá szükségük. Egy másik történet arról szólt, hogyan lopták ki egy áruház parkolójában az autóból egy táskát miközben a vezetőt és az utasát arról kérdezték, hogy hogyan kell a kórházhoz eljutni.

Nálunk a bűnözés helyileg a lerobbantabb területekre korlátozódik, a normálisabb külvárosokban szinte semmi gond nincs. Magyarországon mindenkihez, vagy közeli ismerőséhez betörtek már, itt az utcánkban, a munkahelyemen és az ismerőseink között pedig senkihez. A FedEx, DHL az ajtó előtt hagyja a csomagot ha nem vagyunk itthon, nem tartanak tőle, hogy eltűnik az akár értékes műszaki cikket tartalmazó doboz. Ha eltűnne, akkor a gyorsposta $1000-ig külön biztosítás nélkül is megtérítené a kárt, de úgy látszik, kevés ilyen káresetük van. Néha előfordul, hogy órákra nyitva felejtjük a garázsajtót (ami az utcára nyílik) amikor elmegyünk itthonról. Amikor hazaérünk, soha nem jön ránk a frász, hogy vajon mit vihettek el a garázsból, vagy a házból (ami a garázsból nyílik), inkább azon aggódunk, nehogy egy patkány vagy egy kígyó beköltözzön! :-)

Közlekedési morál

Sajnos a közlekedési morál továbbra is siralmas szinten van Magyarországon. Felfoghatatlan volt, hogy akárhányszor álltunk a két kisgyerekkel a zebránál, szinte soha egyetlen autós sem lassított le hogy át tudjunk menni. Nagy tempóval hajtottak el előttünk, pedig látták, hogy a következő kereszteződésnél piros lámpa fogja őket várni. A három hét alatt összesen csak 2-3 alkalommal találkoztunk előzékeny autóvezetővel, azok is szinte mind tanuló vezetők voltak, és nagy felfordulást okoztak a többi autóvezető számára váratlanul udvarias viselkedésükkel. A gyalogosok már nem is számítanak az átjutásra ha a látóhatáron belül autó közeledik, beletörődve várják, hogy az autók elfogyjanak, és a kedvező pillanatban riadt őzikeként iramodnak keresztül. Ez sajnos vegytiszta suttyóság, szégyellem magamat, hogy mit gondolhatnak rólunk a nyugati irányból érkező külföldiek.

Az autósok egymással is bunkón viselkednek, teljesen hiányzik a higgadtság, és az előzékenyzég, erőszakosan, tolakodva, másokat veszélyeztetve közlekednek. Sokan a szánalmas kis törpeautójukat úgy vezetik, mintha a forma 1-en küzdenének a győzelemért. Az autópályán István Papa Ford Fiestájával 120-al a tömött belső sávban haladtam, amikor egy sokéves VW Polo villogva próbálta azt jelezni, hogy szerinte neki előttem kellene a sorban gurulnia. Vajon plusz 5 lóerő jogosította őt fel erre? Nem tudom, mindenesetre nem foglalkoztam vele, és amikor jobbról megelőzött, nem kezdtem vele versenyezni. Hihetetlen látvány volt a házunk előtti útkereszteződésben a délutáni csúcsforgalomkor megfigyelni, hogy minden lámpaváltáskor volt egy autó, amelyik már nyilvánvalóan nem tudott a kereszteződésen keesztülérni, de azért behajtott, ezzel a keresztirányú forgalmat akadályozva. A rendőrök az izzókészlet és elsősegélydoboz vizsgálata helyett inkább ezeket az a szerény értelmű sofőröket okítgathatnák jómodorra.

Autók

Olivért elvittem egyik délután sétálni egy kis közös autónézegetésre. Nekem szokatlanok és rendkívül érdekesek az USA-ban nem kapható autók, például az összes olasz és francia márka, plusz a Seat, Skoda, Dacia, stb. Ezeken kívül ott vannak még az itt is ismert márkák amerikai piacon nem forgalmazott modelljei (pl. VW Polo, BMW 1xx, Nissan Micra, stb.). Nálunk rengeteg VW bogár, Mini Cooper, 7 személyes kisbusz, kisteherautó (pickup truck), hobbiterepjáró (SUV) van, Fehérváron csak elvétve láttam ezeket. A benzinár növekedésével itt is egyre több kisautót adnak el, például most fogják először behoznia BMW 1-es sorozatát. Észrevehető volt otthon az autópark változása, sok szép új autó van, nagyon ritkák a régi Skodák, Trabantok, Ladák, stb.

Kaliforniában a koromkibocsájtás miatt nem lehet dízel személyautókat forgalmazni (1 éven belül jönnek az első tiszta dízel VW-k, Audik és Mercedes-ek), ezért nekem nagyon szokatlan volt néhány szép Audi A4-es vagy hasonló kaliberű autó mellett elhaladva ócska fűnyírókat megszégyenítő kattogást hallani. Szembetűnő volt az is, hogy általában milyen piszkosak voltak az autók, volt olyan, amelyik talán soha nem volt még lemosva. Három és fél éve meglepődtem, hogy az autók 90%-ának nem volt alufelnije, nálunk ez épp fordítva van. Most meglepően sok alufelnis új kocsit láttam (bár a felnik átmérői még nem érték el az itt divatos óriási méreteket), biztosan télen ennél kevesebbet láttunk volna, ha a téli gumikat acélfelnikre szerelik. Döbbenetesen sok olyan egyébként jó állapotban levő autót láttam, amelyek dísztárcsa nélküli dzsuvás acélfelnikkel rondították a városképet. Ezt a trendet nem tudtam magamtól megmagyarázni, igénytelenség és a szépérzék teljes hiánya a filléres dísztárcsákon spórolni.

Szép épület, ronda boltok, még rondább autó


Meglepően könnyű volt három és fél év után újra kézi váltót vezetni, egy pillanat alatt visszaszoktam rá! A budapesti közlekedésről a stressz minimalizálása érdekében lemondtam, egy volt tankörtársam a budaörsi Pannon székháztól vitt el a belvárosba a rögtönzött tankörtalálkozóra. A fővárosi közlekedés az anyósülésből nézve is ijesztő volt, már csak a riksák vagy a tuk-tuk-ok hiányoztak, hogy Kínában vagy Indiában érezzem magamat :-). Fehérváron, és Pesten a járdák és az utak pocsék állapotban vannak, a kis utcákat nem is említem, de bizarr volt a főútvonalakon ősszel kátyúkat kell kerülgetni, és a lámpáknál a buszok által kivájt árkokat megmászni.

iPhone (ejtsd: ájfón, nem ifón!)

Az USA jónéhány évvel le van maradva Európa mögött a mobiltelefonok elterjedésében, a technológiában is csak mostanában sikerül felzárkóznia (nagy lendülettel folyik a 3G rendszerek országos kiépítése). Meglepő volt, hogy nagyon sok öregecske, vagy alacsony kategóriájú telefont láttam. Senkivel sem találkoztam, aki a telefonján emailezett volna, alfanumerikus billentyűzetű okostelefont vagy Blackberryt nem is láttam. A T-Mobil honlapján elég jó választék van ezekből, de a belvárosi üzletükben nem nagyon tudtak semmit sem mutatni. Nálunk minden tele van a Windows-os okostelefonokkal, rengeteget adunk el belőlük, a fiatalok ezeken emaileznek, chatelnek, az üzletembereknél kötelező öltözék-kiegészítő egy állandóan berregő Blackberry.

Vittem magammal egy iPhone-t, és mindenkinek büszkén mutogattam. Én nagy rajongója vagyok ennek a készüléknek, amit az USA-ban kizárólag a mi szolgáltatónk forgalmaz, és aminek a tesztelésében tavasz óta részt veszek. Minden új készülékünk átmegy a kezemen, de egyértelműen ez a legjobb telefon amit valaha használtam! Öröm volt látni, hogy milyen tágra nyílt szemekkel nézte mindenki a rövid rögtönzött bemutatómat, és hányan mondták azonnal azt, hogy addig nem nyugszanak, amíg egy ilyen telefont nem vesznek! Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen korszakalkotó és páratlan készülék fejlesztésénél bábáskodok, és örülök, hogy ilyen sikert és elismerést arat! Nem tudni pontosan, hogy mikor lehet majd Magyarországon hivatalosan megvenni majd az iPhone-t, remélhetőleg 2008 második vagy harmadik negyedévében. Nem lesz egy olcsó dolog, de az tény, hogy aki megveszi, az messzemenőkig elégedett lesz vele.

Összefoglalás

Gondolom a fent leírtakkal a Magyarországon élők számára semmi újdonságot nem árultam el Magyarországról. Ezek a benyomások inkább rólam árulkodnak, és arról, hogy a Kaliforniai élet után mit találtam otthon különösnek! A megállapításaim nyilván nagyon kicsi minta alapján születtek, lehet hogy pontatlanok, más időpontban, más városban mást tapasztaltam volna. Nem baj, biztos vagyok benne, hogy 5-10 év múlva majd érdekesnek fogom találni, hogy mit találtam 2007-ben Magyarországon érdekesnek!

Klári Mama élményei

2007. szeptember. 24-től - 2007. október 13-ig voltak itthon az unokáink, Lili már másodszor, Madika pedig először járt Magyarországon.

Megérkezés

Nagy izgalommal készülődtünk a találkozásra, kíváncsiak voltunk, hogy fogják érezni magukat a gyerekek. Én Madika születésekor majdnem két hónapot kint töltöttem náluk, mi akkor már Lilivel jól összebarátkoztunk. Azóta is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Skype-on, de hát a személyes találkozás mégis más.

Úgy volt, hogy megérkezéskor nem tudunk ott lenni a repülőtéren, mivel az autónk éppen a szervizben volt. Zoli is zenélt azon a napon, ezért egy barátját kérte meg, hogy menjen ki a család elé. Jungék éppen aznap jöttek haza Mátraházi üdülésükből, és felajánlották, hogy felvisznek bennünket a reptérre. Ennek nagyon megörültünk, így mi is ott lehettünk a gyerekek megérkezésekor. A gép időben le is szállt és nem kellett sokat várni, amikor hatalmas csomagokkal körülvéve feltűntek a kijáratnál mind a négyen. Nagyon nagy boldogság volt újból látni őket, vagyis Madikát a család többi tagja most látta először.

Lili hatalmas hátizsákkal a hátán, gipszes kézzel érkezett. A hátizsákban kedvenc állatait cipelte. Még szóhoz sem jutottunk, ott nyomban leült a földre és kipakolta a hátizsákból az összes állatot, hogy megmutassa mindenkinek. Az üdvözlések után elindultunk a parkolóhoz. Lili nagy lelkesedéssel beült az autóba, amiben mi utaztunk, nem foglalkozott azzal, hogy a család többi tagja kivel utazik. Annyira aranyos volt, nem győztünk betelni vele. Rövid pakolás után elindultunk Székesfehérvárra.

09/24 – Megérkezés Ferihegyre


Út közben Lili végig csacsogott, minden érdekelte, miközben a neki vitt kiflit majszolta. A kifli nagy szám volt, hisz Amerikában nem lehet kapni. Már korábban megígértem neki, hogy ha jön, azzal fogom várni.

Egész úton hazafelé kérdezgetett, olyan közlekedési táblákat fedezett fel, amik náluk nincsenek, és nagyon érdekelte, hogy pl. mit jelent a mínuszjel (behajtani tilos), a balra kanyar áthúzva stb. Megmagyaráztam neki, hogy a balra kanyarodni tilos tábla azt jelenti, hogy balra nem szabad kanyarodni, csak egyenesen lehet haladni. Erre ő kijavított, hogy még jobbra is lehet menni. És milyen igaza volt, én nem adtam elég precíz választ :-) Még út közben tisztázta, hogy este velem fog aludni, de majd minden nap felváltva a Zsuzsa Mamáékkal is.

Amint megérkeztünk, hirtelen nagyon fáradt lett, engedte, hogy megfürdessem, megmutattam hol fog aludni, mindent nagyon lelkesen fogadott és odasúgta a fülembe, hogy ha szeretnék majd neki valamilyen frizurát készíteni, akkor szóljak és mondjam meg, hogy milyen legyen. Hát azt hittem, megzabálom!

Első éjszaka

Lilivel egy szobában aludtam, eszembe sem jutott, hogy bármi probléma lehet ha Lili éjjel felébred, és nem találja a szüleit. Végül 1/2 10 felé aludt el nagy nehezen, 1/2 3-kor felébredt, nem tudott aludni. Suttogva beszélgettünk, fel akarta kapcsolni a villanyt, mert már egyáltalán nem volt álmos. Megbeszéltük, hogy a villanyt nem kapcsoljuk fel, nehogy a Papa felébredjen. Ebbe bele is nyugodott, de unatkozott és kitalálta, hogy a zsírkrétával szeretne rajzolni. Mondta, hogy ő majd látni fog a digitális óra fényénél is... :-) Odatartogatta a papírt, persze sötét volt, nem sokat látott, kérte, hogy adjak neki egy zseblámpát, mondjam meg hol van, majd ő megkeresi. Közben mégis letett a rajzolásról, belátta, hogy mégsem lát a sötétben.

Tervezte, hogy mit fog másnap csinálni, többek között 3 gombóc fagyit szeretne enni, citromosat, vaníliát és málnát. Olyasmiket kérdezgetett, hogy például mi mit szoktunk akkor csinálni, mikor ő még nem érkezett meg. Zolit nagyon várta haza, mert a megérkezéskor még nem találkoztak, kérte, hogy 6-kor keltsem fel, mert szeretné a ház előtt várni!

Hamarosan megéhezett, faggatott, hogy milyen karikánk és tejünk van. A következő kérése az volt, hogy szeretne megkóstolni egy darabot, kíváncsi volt, hogy milyen a magyar karika. Az evést is próbáltam húzni, de a karika gondolata nem hagyta nyugodni, így hajnal ½ 4- kor szépen nekiült a konyhában a reggelinek! Az összes tejet és karikát megette, nagyon tetszett neki a virágos tányér, amiben adtam neki. Reggeli után, 4 órakor visszafeküdtünk az ágyba, perceken belül elaludt, másnap délután 13:30-kor ébredt csak fel. A következő nap is déli ½ 12-ig aludt, lassan, folyamatosan kelt egyre korábban, kb. a hét vége felé sikerült átállnia az itteni ritmusra.

Étkezés

Mivel Lili eléggé válogatós, nem kis fejtörést okozott, hogy mit adjak neki enni. A reggeli nem volt gond, mert a karika és tej évek óta bevált kedvenc étele. A gyümölcs dzsúz készítés is könnyű volt, volt mindenféle saját termelésű vagyasztott gyümölcsünk, azt is szívesen elfogyasztotta. Minden ételnek, italnak kiválasztotta a neki megfelelő poharat, tányért. A „Mama-málnaszörp” nagyon ízlett neki, azt egy békebeli jénai kávés pohárból kérte. Sajnos ez a pohár egyik este eltört, amiért Lili nagyon szomorú lett és kérte, hogy másnap menjünk egy pohár boltba és vegyünk ugyanolyant, mert ő abból szereti inni a málnaszörpöt. Eszembe jutott, hogy Csákberényben a Dédi mamának még nagyon sok ilyen pohara volt, hoztunk is neki, nagyon boldog volt mikor elővettem. Kedvenc ételei voltak: a diós kiflicskék, lekváros karika, kifli, köles golyó, vajas kenyér, színes karikák.

Gipsz levétel

Lili kéztörése utáni hatodik hét éppen itt telt le az első hét csütörtökén. A gipszet az orvos már elindulás előtt bevágta bevágta és leragaszotta, nekünk csak magát a gipsz alatt lévő anyagot kellett elvágni. Pénteken délután leültünk az ágyra hármasban, Ottó tartotta Lili kezét és én egy tompa végű, nem túl éles ollóval próbáltam ügyeskedni. Lili elég jól tűrte a műveletet, csak arra kellett vigyáznom, hogy ne érjek hozzá a bőréhez. A gipszlevétel utáni idő nem volt túl könnyű, Lilinek nagyon érzékeny volt a keze, ami persze érthető volt. Még jobban oda kellett figyelni pár napig a kezére, mert egy-egy rossz mozdulat után, rettenetes sírásban tört ki. Vettem egy regeneráló gélt, amivel nagyon finom mozdulatokkal bekenegette, nekem csak a harmadik napon engedte meg, hogy bekenjem. A fürdőkádban és egy lavórban áztatgattuk, több-kevesebb sikerrel.

Ella kiskutyám

Lili az első nap még eléggé óvakodott attól, hogy Ella kutyánk nehogy hozzáérjen valamelyik testrészéhez. Amennyire tartott Ellától az elején, a következő napoktól annál inkább nagyon–nagyon megbarátkozott a vele. Szinte mindenhova vittük magunkkal Ellát, természetesen Lili vezette, irányította, cibálta, simogatta, beszélt hozzá, ugyanúgy, mint hozzánk. Átvette tőlünk az Ellának szóló parancsszavakat, Ella már legtöbbször csak azt hallotta Lilitől, hogy „Ella NEEEEM, Ella NEEM”. (legtöbbször tőlünk is ezt hallotta). Úgy hívta, hogy Ella kiskutyám és Kutyamutya! :-) Az utolsó napokban már szinte ráfeküdt, ölelgette, puszit küldött neki. Ellával való megismerkedése előtt Lili nem kedvelte a kutyákat, pontosabban attól tartott nagyon, hogy nehogy megnyalják. Ella szerencsére nem nyalogatós kutya, és nagyon szereti a gyerekeket. Végül Lili már más kutyákkal is megbarátkozott, Ella kigyógyította a kutyafóbiájából!



Ella sem mindig fogadott szót, akárcsak Lili, és ha szabadon engedjük, bizony sokszor elkóborol és összeszed hulladékot, kaja maradékot, amit eldobálnak az emberek. Mondtam Lilinek, hogy meg kell kötni a kutyát, nehogy elkóboroljon. Lehet, hogy ezt a szót még nem nagyon hallotta és így emlékezett: „Mama! Kössük meg az Ellát, nehogy elkorborásszon!" :-) Ella nagyon szereti az embereket, és nagyon hozzászokott ez alatt a három hét alatt az gyerekekhez. Egyszer amikor Lili nem volt velünk, Ella meglátott egy Anyukát aki a kisgyerekét ugyanúgy kenguruban vitte, mint ahogy Adél szokta. Azonnal felkapta a fejét és oda akart hozzá szaladni, azt hitte, hogy Lili és Madika jön Adéllal :-)

Lili a szabadban mindent gyűjtött, virágokat, terméseket, botokat, kavicsokat szedett, pitypangokat fújtunk, számoltunk közösen. Botokat dugott el egy gödörbe a fa alá nehogy Ella megtalálja, és azzal szaladgáljon. A Papa az elutazás napján már le is ellenőrizte a botokat, hogy mind megvannak–e és „jelentette” Lilinek, hogy minden OK! :-)

Kirándulás a kertbe

Lili nagy izgalommal várta a kirándulást a kertbe. Már sokat meséltünk arról, hogy a papának van málnája és valószínű, hogy akkor is érni fog még, mikor ő megérkezik. A buszozásra is nagyon készült, örömében nagyokat nevetgélt, mikor felszálltunk. Sikerült a busz végében helyet kapnunk, Lili mindenkinek kiosztotta az ülést, nekem mellette kellett ülnöm, mellém jöhetett a Papa. Ez más alkalommal is így volt, mert pl. a Bory- várba is busszal mentünk, de akkor az első helyet mellette már Apácska foglalhatta el, én csak a második voltam a sorban.

A buszmegállótól még kb.10 percet kellett gyalogolni a kertig, de ezt az utat Lili a Papa vállán tette meg, mert hirtelen nagyon elfáradt! :-) Még kis sem nyitottuk a kertkaput, már azt mondta, hogy máskor is szeretne eljönni! Nagyon élvezte a sok növényt, elsőnek az érett málnát szedte le. Mindent megkérdezett, hogy melyik micsoda, be is gyűjtött mindegyikből egy példányt, hogy Anyácskának is meg tudja majd mutatni. Mikor kihúzta a sárgarépát, kérte, hogy mossam és pucoljam meg, mert ő meg fogja enni, de mire arra került volna a sor, már nem kérte. Inkább savanyú uborkát evett kocka sajttal, az jobban ízlett neki. Lili élvezte, hogy a sok lehullott birsalmát egy vödörbe gyűjthette, aztán diót is talált, azt is összeszedte és megtörtük együtt. Ellát, és bennünket kínálgatott vele, ő nem nagyon ette. Ella nagyon értékelte a dióevést, nagyon szereti. A diót a kertben lábbal törtem meg, ez annyira megtetszett neki, hogy itthon a szobában is meg akarta mutatni Apácskának, hogyan kell megtörni. :-)

Egy másik alkalommal is kimentünk a kertbe, Zoli is jött velünk, nagyon szép napos délután volt. Lili akkor is változatlanul jól érezte magát, locsolgatta a növényeket, virágokat, és Zolival játszott. Az egyik szomszédunknak volt 7 szem piros eper termése, azonnal leszedte Lilinek. (Ez ritkaság ilyenkor, a nyári eper nem terem ősszel) Lili mindenkinek adott belőle egy szemet, csak Anyácska kapott kettőt, mert egyiket Madika részére kellett megennie!

Szüret

Lili még életében nem volt szüreten. Mi már több éve Jungéknál szüretelünk Gárdonyban. Így volt az idén szeptember elején is. Sokat emlegettük Lilit, hogy mennyire élvezné ő is a szüretet, ha ott lenne. Feri bácsi kitalálta, hogy két tőke szőlőt nem szedünk le, ha hazajön Lili, majd együtt leszüreteljük, legalább látni fogja, hogy hol terem a szőlő. Sikerült is kimenni egy szép napsütéses délutánon, Lili nagy élvezettel vágta le a fürtöket egy ollóval. Utána kukoricát morzsolgatott a madaraknak, aztán cicát etetett. Másnap itthon mustot is préseltünk, amit meg is kóstolt, de nem ivott belőle túl sokat, annyira nem ízlett neki.

10/01 Gárdonyi szüret és állatnézegetés



Találkozás Biankával és Barbarával

Bianka és Barbara (Mónika keresztlányom kislányai) már évek óta nagyon várták a találkozást Lilivel. Egy éves korában járt Magyarországon, de akkor sajnos beteg lett, így elmaradt a találkozás. Most mindenképpen be akartuk pótolni ezt a lemaradást. Bianka és Barbi nagy szeretettel fogadták Lilit, egyből elvonultak a szobájukba és nagy játékba kezdtek. Lili abszolút nem idegenkedett senkitől sem, úgy viselkedett, mintha tegnap találkoztak volna. Meglepetésül a lányok beöltöztették Barbika angyal ruhájába, ami nagyon tetszett neki. Később csak nagy könyörgés után tudtuk róla leimádkozni. Attól féltünk, hogy megfázik benne, mert nagyon kivágott volt a háta, és nem volt túl meleg a lakásban. A gyerekek társasoztak, csocsóztak együtt, jól érezték magukat. Sajnálták, hogy Madika és Adél nem tudtak eljönni (nem fértek be az autóba), de remélik, hogy ha legközelebb hazajönnek, akkor vele is fognak személyesen találkozni. Vera és Viki is átjöttek Csákberényből Sörédre, így ők is találkozhattak Lilivel.

10/06 Zoli, Lili, Bianka, Barbara


A temetőben a dédszülők sírjánál

Lilinek sokat emlegettük a dédszülőket, nagyon érdekelte, hogy hol vannak most, hol vannak eltemetve. Ezért elhatároztuk, hogy megmutatjuk neki a temetőt. Vittünk virágot, amit ő rakott bele a vázákba, miközben rengeteg kérdést tett fel a halállal kapcsolatban és minden válaszra egy újabb miért-tel válaszolt. Olyan kérdéseket tett fel, hogy mikor haltak meg, hogyan haltak meg, miért haltak meg, hol vannak most, mi az a koporsó, és miért kellett eltemetni őket?

Ezekre a kérdésekre elég nehezen tudtunk választ adni, de azért elmondtuk neki, hogy a dédszülők már nagyon öregek és betegek voltak és azért haltak meg, ami azt jelenti, hogy szépen elaludtak és többet nem ébredtek fel, utána pedig el kellett őket temetni, mert mindenki aki meghal el szokták temetni. Kérdezgette, hogy mi az a koporsó és miért kell abba beletenni, innen már nem részleteztük túlságosan, csak annyit, hogy ne a földbe legyen beletéve. Nem tudom mennyire gondolkodott el a dolgon, de utána már nem kérdezgetett, csak a virágok elhelyezésével volt elfoglalva. Az öregség szerinte csak 70 éves korban kezdődik, megnyugtatott bennünket, hogy mi még nem vagyunk öregek. Lehet, hogy azért gondolkodik így, mert mi még messze vagyunk attól, hogy megbetegedjünk és meghaljunk.

10/07 A csákberényi tememtőben




Teri néninél

Teri néniékkel együtt utaztunk haza a Reptérről, aztán a szüreten Gárdonyban is nagyon összebarátkoztak Lilivel. Lili még akkor megígérte a Teri néninek, hogy majd egy alkalommal meglátogatja a lakásán is. Egyik délután el is mentünk kettesben. Feri bácsi nem volt otthon, éppen dolgozott. Teri néni hajba való gumit és csatot vett neki, ami Lilinek nagyon tetszett, egyből ki is cseréltük a hajában lévővel.

A TV. tetején lévő elefánt nagyon megtetszett neki, azt is megkapta ajándékba! Cserébe olyan táncos műsort adott nekünk, hogy csak csodáltunk, milyen felszabadultan, otthonosan mozog, pedig itt is először volt. Mikor már kellően elfáradt, elindultunk megnézni a rózsaligetet, de menet közben még kipróbálta a csúszdát, mászókát a közeli játszótéren.

Teri néni egy óvodában dajkaként dolgozott évekig, és elmondta, hogy Lili nagyon nyílt, kiegyensúlyozott, okos kislány. Feltalálja magát mindenhol, nem szégyenlős és nagyon érdeklődő. És nem utolsó sorban gyönyörű kislány! Feri bácsi is el volt tőle olvadva, minden további nélkül elfogadta volna unokájának. Dicsérte a szülők munkáját, a sok törődést, foglalkozást a gyerekkel!

Madika

Kicsit furcsának tűnhet, hogy eddig csak Lilivel kapcsolatos élményekről írtam. Ez azért van, mert Lilivel töltöttük a több időt a három hét alatt. Madika még kicsi, ő mindig az Édesanyjával érkezett hozzánk, egyedül csak rövid időket töltött nálunk. Ez alatt az idő alatt játszottunk vele, ami abból állt, hogy lent ült vagy feküdt a földön, és ami a keze ügyébe került mindent meg akart fogni, kóstolni. Nagyokat kacarászott amikor felvettük és felemeltük a magasba.

A térelválasztó golyókkal hosszú percekig játszott, az érdekelte, hogy honnan is lógnak lefelé a golyók, annyira nézett felfelé, hogy a kis fejét meg kellett tartani, mert különben hátrabillent volna. Persze közben mi a Papával ott hasaltunk mellette és elolvadtunk akárhányszor csak ránk nevetett. A fiók fogantyúja is kedvence volt, nagyon sokáig forgatta előtte ülve, közben mi ott voltunk a háta mögött készenlétben nehogy hátrabillenjen. Akkor még eldőlt, mint egy zsák, ha nem voltunk mellette. És bizony nagyot tudott koppanni a kis feje :-(

10/09 Ottó Papa és Madi


Mikor a rizspehellyel etettük, minden kanálnál nagyra nyitotta a száját és cuppogva nyelte le. Közben mindkét kezével húzta magához a tálat, mert nagyon szeretett kézzel is belemarkolászni. Adtunk a kezébe egy másik kanalat, nagyon ügyesen dugta azt is a szájába. Ha egy kicsit mélyebbre dugta a kanál nyelét, akkor grimaszokat vágott, összeráncolta a homlokát és kihúzta a szájából a kanalat. A rizspép után nagyon megszomjazott. Adtunk neki vizet, aminek nagyon megörült és mind egy cseppig kiitta a pohárból. Mind a két kezével megfogta a poharat és teljesen ráhajolva, szinte az egész fejét beledugta a pohárba és nagyokat kortyolva ivott.

10/12 – Olivér rizspépet eszik. (A videó közepétől Ottó fogta egy kézzel a kamerát, másik kezében Olivért, és úgy próbált videózni, hogy közben nem láthatta, hogy mit vett fel!)


Madika egy kis tünemény, csak áradozni lehet róla. Kedves mosolyával, érdeklődő, okos nézésével, levett bennünket a lábunkról. Mikor játszottunk vele, nagyokat nevetett, ha puszilgattuk a lábát, nyakát, hangosan kacagott, tündéri volt. Mikor megérkeztek Adéllal és meglátott bennünket, egyből nevetgélt, járt keze lába, majd kiugrott Adél kezéből. Nagyon lehet őt szeretni!

Összegzés

Mozgalmas volt ez a három hét! Nagyon sok szeretetet kaptunk a gyerekektől, amire már régóta ki voltunk éhezve. Mindannyian nagyon jól érezték magunkat, a gyerekeknek is és nekünk is sok felejthetetlen élményünk volt, kölcsönösen nem hagytuk egymást unatkozni. Jó lenne folyamatosan kapni és adni év közben is ebből a szeretetből, de ennek is nagyon örülünk, hogy ennyi időt együtt tudtunk tölteni és gyakorolni tudtuk a nagyszülői hivatást!

10/09 Klári Mama és Madi