Zsuzsa Mama élményei

Itthon még mindig a "baba" illatot szimatoljuk. Alig lépek a szobába már érzem is. Lassan kezdem a visszapakolást, néha csak magam elé meredek, tényleg csak lassan teszem...

Említettem már, hogy azok a nagymamák akik egy városban vagy akár egy országban laknak az unokáikkal milyen szerencsések? Nekünk csak a finom illat maradt Olivér után, és Lili színes kendőkbe bugyolált elefántjai és zsiráfjai - itt-ott elrejtve a szerényben, az ágy és az asztal alatt - a közös játék utáni tarka-barka kavalkád... Ezek mind-mind emlékek, marad a szomorú csend és az aggódó írogatás. Kérdésem tengernyi: hogy viseltétek a visszautazást, hogy bírták a gyerekek? Folyik-e még Madi orra? Lili eszik-e már rendesen?

Megérkezés

Soha nem felejtem el, hogyan üdvözölt Lili valamennyiünket Ferihegyen. Kis hátizsákjából lelkesen varázsolta elő a sok játék állatot, majd az utazás fáradalmait hátra hagyva kipakolta őket a földre és módszeresen bemutatta mindegyiket. Amikor végzett, ugyanolyan precízen pakolta vissza őket egyenként, szépen sorban. Nemcsak egyszerűen visszadobálta, ahogy sok gyerek tette volna... Lili tehát színes egyéniség -állapítottam meg magamban- beszédes, örökmozgó kislány, mint amilyen tavaly júniusban volt utolsó találkozásunk alkalmával. Óriási energiával rendelkezik, lenyűgöző eleganciával bír -ő válogatta össze utazó ruháját-, kimondottan értelmes. Nagyon tud irányítani, -viszont nem szereti ha őt irányítják- mindig feltalálja magát. Céltudatos, szinte minden érdekli (ezt később is tapasztaltam) igyekszik minél több ismeretet elsajátítani, semmi nem kerüli el a figyelmét.

Olivért, másik drága kisunokánkat, - akit a család csak Madárlevélnek becéz - Ferihegyen láttuk először személyesen. Elképzelni sem lehetne barátságosabb, aranyosabb kisbabát! Folyamatosan mosolygott ránk, nevetett. Adél Madárlevéllel nálunk aludt, így részesei lehettünk az esti fürdetésnek, ami szenzációs volt! Már a készülődés is boldogsággal töltötte el Olivért, kis kezével folyamatosan repdesett a fürdőkád láttán. Amikor aztán betettük a kádba, rögtön vizet szeretett volna inni. Vagy behajolt a kádba hogy onnan szürcsölje fel a vizet, vagy egy hirtelen mozdulattal megszerezte a mosdató ruhát és fülig érő szájjal cuppogtatni kezdte. Ilyenkor aztán gyorsan hoztam egy kispohár vizet, amiből nagy boldogság közepette kortyolgatott. Szokásos esti program volt István Papa szakállának simogatása. Kis kezével markolászta, majd szinte szálanként szedegette szét a Papa szakállát, mintha azt vizsgálgatta volna, hogy minden egyes szálnak ugyanolyan-e a tapintása.

Amikor a szülők osztálytalálkozóra mentek, kettesben a Papával vigyáztunk Olivérre. Adél a közös vacsora előtt hazajött fürdetni és szoptatni, majd el is altatta Madárlevelet. Alig telt el 5-10 perc hogy kilépett a lakásból, Olivér már fel is ébredt. Amennyire csak tudtuk eltereltük figyelmét a szoptatásról, még a falon lévő fényképeket is megnéztük. Adél láttán Madárlevél mindig nevetett, de két óra elteltével ez már könyörgésbe ment át, így telefonálnunk kellett, hogy jöjjenek haza a gyerekek. Amikor végre beléptek az ajtón, Madárlevél először megörült, és szinte szállt Anyácska karjaiba, aztán hirtelen el kezdett sírni, mintha azt akarta volna mondani, hogy "Ti tényleg elmentetek és itt hagytatok engem?!" Hamarosan megnyugodott és szopni kezdett.

Lili és Ottó felváltva aludtak nálunk és Klárikáéknál. Amikor Lili nálunk volt, igyekeztünk különleges, vagy számára ismeretlen elfoglaltságot kitalálni, valami olyasmit, amivel San Diego-ban még nem találkozott. Így került sor az abai iskolám, egy szabadbattyáni tanya, a vasútállomás és egy lovarda meglátogatására. De emellett hétköznapinak tűnő programjaink is voltak, pl. fényképeket nézegettünk, megmutattam hogyan kell horgolni, lementünk a házunk előtti játszótérre, elmentünk bevásárolni, feladtuk a postán a leveleket vagy bementünk busszal István Papa elé a Plázába, amikor dolgozott. Lili nagyon élvezte mindegyiket! Amikor esténként Lili itt aludt, mindig meséltem is neki. Kezembe vettem egy újságot, odabújt hozzám az ágyban, és az összes állatos képről mondtam valami érdekeset. Alig meséltem egy kicsit, már lassabban vette a levegőt, kezdett nehezedni súlya, én pedig csak mondtam-mondtam, amíg a kicsi drága elaludt.



Szabadbattyáni állattenyésztő tanya

Ez a tanya egy állattenyésztő farm, ahova az általános iskolásokat szoktuk vinni szemléltető órára. A nagyközönség előtt nincs is nyitva, így az utcáról nem lehet csak úgy besétálni mint egy múzeumba. Gondoltam azért felhívom a tulajdonost és megkérem engedjen be bennünket, mert van nekünk egy drága kisunokánk aki nagyon szereti az állatokat. Így is lett, és a tulajdonos boldogan egyezett bele a látogatásba, pedig akkor még nem is tudta, hogy egy jó üveg házi pálinka lesz a jutalma! Volt mit látni bőven! Volt sok baromfi, gyöngytyúk kiscsibékkel, lúd, pulyka, páva, fácán, aztán szamár, öszvér, póni, birka, juh, kisbárányok, és többfajta kutya és cica is. Mindenféle állat, ami egy tanyán megtalálható. Amikor odaértünk, az anyakoca éppen a kismalacokat szoptatta, 12-t összesen! A lovak kint legeltek, mindegyik igen barátságos volt, még a kezünkből is ettek. Papával felemeltük Lilit, hogy megsimogathassa az egyik paci homlokát. Még egy háromlábú kutyát is láttunk, szegények egy csapda vágta le a lábát. Lili szerette volna közelebbről is megnézni, de elszaladt a bokorba és hiába kerestük, sehol sem találtuk. A farmnak hintaja is van, amit a hétvégi szüreti bálra készítették elő, hogy a falu szépét kocsikáztassák rajta. Lilinek persze rögtön Hamupipőke jutott eszébe. Miután Lili kifogyhatatlan energiával átugrálta az összes pocsolyát, eljött az indulás ideje. Búcsúzáskor kísérőnk megdicsérte Lilit , hogy mennyi minden érdekelte. "Sok gyerek járt már itt"- mondta, "de ennyit időzni még senkit nem láttam. Ez a kislány mindent szeretett volna látni és tudni!"

Indultunk volna haza, amikor legnagyobb meglepetésünkre Lili azt mondta, hogy "szerintem még egy kis játék beleférne az időbe..." :-) Ennek nem lehetett ellenállni, így tanakodni kezdtünk, hova is mehetnénk. István Papával eszünkbe jutott, hogy lemegyünk a vasútra. Jajj, ezt az örömöt! Mindent tüzetesen megvizsgáltunk az állomáson, lementünk a vágányokhoz, figyeltük az érkező és induló vonatokat és a hangosbemondót. Lili természetesen rögtön szeretett volna egyet vonatozni. Mi szívesen elvittük volna, de már késő volt és nem is beszéltük meg előre Adéllal és Ottóval. Így maradt a vonatok nézése, ami szintén emlékezetes maradt Lili számára.

Abai általános iskola

Kolleganőimmel előre megbeszéltük, hogyha megérkezik Lili kisunokám, mindenképpen kiviszem az iskolába. Ildikót, az elsősök és Mariannt, a harmadikasok tanító nénijét kértem meg, hogy hadd ülhessen be Lili hozzájuk egy-egy órára. Először a harmadikasoknál kezdtünk, akik éppen ebédelni készültek. A kölcsönös bemutatkozás után a gyerekek sorba álltak és "valami előtt szorgoskodtak". Lili előre ment, hogy megnézze mit csinálnak, majd visszajött és szó nélkül beállt a sor végére. Megkérdeztem tőle, hogy "Miért álltál ide? "Én is megmosom a kezem, mert ebédelni megyünk." -kaptam a választ. Alig tudtunk Mariannal szóhoz jutni, csak dicsérni tudtuk Lilit! Itt el is köszöntem, mert közben becsengettek, és mennem kellett tanítani. "Pá, pá, majd találkozunk!" -mondta Lili és mehettem is. Mariann lelkére kötöttem, hogy azonnal telefonáljon, ha valami gond van, és én rögtön szaladok. Hamarosan jött a hírnök fülig érő szájjal, hogy legyek nyugodt, minden rendben van, Lili ebédel, jókedvű és remekül érzi magát. Marianntól tudom, hogy mindent megkóstolt –gulyásleves és krumplis tészta volt az ebéd-, és még vizet is ivott! Ami nála igazán nagy szám. Amíg ebédeltek, Lili levette válláról lila halas strandkendőmet, amit a gyerekek palástként hurcoltak az iskolában utána, mert hogy ő egy királylány :-) Kicsengetés után lopakodva meglestem amint ebéd után az udvaron játszottak. Lili önfeledten merült el a közös játékban, úgy tűnt, mintha mindig is együtt játszottak volna. Egyszer csak valamelyik kisgyerek kitalálta, hogy tartsanak futóversenyt a salakos pályán. A mi drága kisunokánk is benevezett és bizony ő lett az első a csoportjában! A harmadikas fiúk nagyon elcsodálkoztak, az egyik kisfiú mondott is valami cifrát, még szerencse, hogy ezt a Lili nem értette :-)

Ezután az elsősökhöz mentünk énekórára. Lili egy hosszú hajú kislány mellett kapott helyet. Ildikó néni furulyázott és kérte a gyerekeket, hogy jelentkezzenek, ha felismerik a dalt. Alig hallottunk pár hangot, Lili feltette a kezét. "Lili, te jelentkeztél?" kérdezte a tanító néni. "Igen, válaszolta, mert ismerem a dalt." "És mit hallottál?" "A kék selyem kendőt!" A gyerekek annyira örültek, hogy még meg is tapsolták! Ekkor nekem ismét mennem kellett, mert kezdődött a következő órám. Nagyon sajnáltam, hogy nem maradhattam tovább. Bár Ildikó elmondása alapján úgy gondolom, hogy nem sokat láttam volna az órából, mert így is teleszaladt a szemem könnyel, hogy milyen okos, értelmes, példás magaviseletű kisunokám van! Miután Lili felismerte a dalt, Ildikó kérte, hogy énekelje is el, és Lili meg is tette az ismeretlen osztályban az ismeretlen tanító néni kérésére! Amikor érte mentem, boldogan mesélte, hogy az óra többi részében ütemre tapsoltak, sőt még valamit kérdezett is a tanító nénitől. Derűs és vidám volt. Búcsúzáskor a kis elsősök megcsodálták Lili villogós cipőjét. Érdekes, hogy milyen félénkek voltak Lili mellett, aki kitűnt bátorságával és tettre készségével közülük. István Papa a kocsiban várt ránk. Hazafelé menet Lili sokat mesélt élményeiről. A diákok azóta is emlegetik Lilit, gyakran kérdezik, mikor jön megint látogatóba. Öröm volt látni, ahogyan szeretgették. Büszke voltam mind Lilire mind iskolám tanulóira, hogy ilyen jó hangulatban tudtak első alkalommal játszani.

Lovaglás

Lilitől tudjuk, hogy nagyon szereti a színes sörényű játékpónikat és szinte minden nap játszanak pónisat kis barátnőivel az óvodában. István Papának jutott eszébe, hogy elvihetnénk Lilit lovagolni. Tanítványaimtól hallottam a Kunos Lovardáról, fel is hívtuk őket, majd előre elmentünk terepszemlét tartani. Nagyon tetszett a lovagló iskola, így a megbeszélt időben már hármasban tértünk vissza. Nagy volt Lili öröme, amikor megérkeztünk! Már a bejáratnál őzikék fogadtak bennünket, és Lili kedvére játszhatott velük, míg el nem szaladtak. A pályán már gyakoroltak a lovasok, öten-hatan ugrattak, mi a lelátóról figyeltük őket. Aztán két kutya talált meg bennünket, Lili hirtelenjében nem is tudta, hogy most a lovasokkal vagy a kutyákkal foglalkozzon. Hamar feltalálta magát, botokat dobált a kutyáknak, azok pedig szorgalmasan hordták vissza. Hamarosan jöttek értünk, hogy körbevezessenek a lovardában. Az istálló patyolat tiszta volt, és a lovak takarmánya fejedelmi! Ilyen szép, friss répát és almát boltban sem látni! Közben Lilit elvitték a ruhásraktárba bukósisakot próbálni. Nagyon jól állt rajta a bogárfekete bukó, és úgy viselkedett az ismeretlen lovardában, mintha nem most lenne itt először, semmi félelem, húzódozás nem volt benne. Lilin látszott, hogy nagyon jól érzi magát, egyetlen egy nem tetsző pillantása sem volt. Az oktató kivezette a pónit, felültette rá Lilit majd kantárszáron vezette a lovat és közben Lilivel beszélgetett. Megkérdezte hogy hívják, hol lakik, mikor repül vissza San Diegoba, milyen ott az idő, hogy érezte magát a Mamánál, stb. Lili mindenre szépen válaszolt, sőt még azt is elmondta, hogy neki nemcsak a Zsuzsa Mama van, hanem az István papa is, aki most szintén itt van, és a Klári Mama meg az Ottó Papa is! Befejezésül az oktató megmutatta Lilinek, hogyan kell megköszönni a lovagolást a póninak. Nem győztük hallgatni az oktató dicséretét, hogy Lili milyen értelmes, mi csak egyetértően bólogattunk a Papával. Kifelé jövet beugrottunk a büfébe, és amíg kiszolgáltak bennünket biliárdoztunk egy kicsit. Lili ismét feltalálta magát, rögtön megtalálta a "gurigákat" -persze csak a kedvenc színeit. (Ma sem tudom, hogy honnan tudta, hol kell keresni a labdákat. Minden elképzelést felülmúl magabiztossága, pedig ugye tudjuk, hogy még csak 4 és fél éves!) Már indultunk volna a parkolóba, amikor Lili észrevette a Lovarda melletti játszóteret, itt is megálltunk, hogy kipróbálhassa a különböző fából készült játékokat.

Király cukrászda

Lili királylányos időszakát éli, így eszembe jutott, hogy elmehetnénk a Király cukrászdába, hátha ők árulnak narancs fagyit, amit Lili megérkezése óta szeretett volna megkóstolni. Először a Bányatónál álltunk meg Lili nagy örömére. Meglestük a vízi madarakat, sőt még hattyút is etettünk. Lili eközben jól megéhezett és javasolta, hogy menjünk be a Bányató melletti étterembe, mert ő nagyon szeret étterembe menni :-) El is indultunk a bejárat felé, de a pincér közölte az ajtóban, hogy zártkörű rendezvény van, nem mehetünk be. Lili persze nem értette ezt a szót, és aranyosan visszakérdezett, hogy "Mit mondott?" Miután elmagyaráztuk, hogy ide csak meghívóval lehet bemenni, már megértette. Sajnos narancsfagyi a Király cukrászdában sem volt, viszont találtunk a falon egy térképet és megkerestük hol van San Diego. Nagyon jól éreztük magunkat, és sokat kuncogtunk, nevetgéltünk.

Összegzés

Sok mindenről írni képtelenség olyan élethűen ahogy mi láttuk és megéltük. Nehéz pontos leírást adni az érzelmi feltöltődésről vagy az átélt örömökről. Élményekben gazdagabbak lettünk, belekóstolhattunk a nagyszülői feladatokba -ami nagyon kevés a 3 hétre vetítve, nem beszélve arról, hogy ezalatt az idő alatt nem is voltunk mindig együtt. Rettentően hamar repültek a napok. Mindkét unokánk nagyon szép, egészséges, okos, ami büszkeséggel tölt el bennünket. Madárlevél még csak most bontogatja értelmét -nyitott, figyel, érdeklődik -, de minden jel arra mutat, hogy nővéréhez hasonlóan okos lesz. Gratulálunk a szülőknek a jól sikerült gyermekekhez! Köszönjük a fáradságot, a sok-sok törődést a remek unokákért! Tovább is ragozhatnám a bíztató szavakat -amit már sokszor megtettem-, de inkább arra bátorítalak benneteket, hogy írjatok könyvet szülői élményeitekről: Szülők lettünk Kaliforniában címmel. Biztosan sokan kedvet kapnának a gyerekneveléshez amikor csodás kisgyermekeitekről olvasnak. Mivel szeretni kell a gyerekeket -és ti ezt tettétek és teszitek- kívánom, hogy továbbra is legyen energiátok, egészségetek szeretni őket.



Lili nagyon értékes, derűs egyéniség, mindig feltalálja magát. Például, amikor a játszótéren játszottunk, Lili talált egy gazdátlan homoktortát a homokozó felvonónál. Lili ezt a tortát tette a felvonóba. Megérkezett a torta gazdája, egy kisfiú és felháborodottan kérdezte Lilitől, hogy ki tette tönkre a tortáját. Én csak a háttérből figyeltem, hogy most mi fog történni. "Senki nem mondta, hogy tiéd. Tehettél volna rá valamit, hogy ezt nem lehet felhasználni" -válaszolta Lili határozottan, hangjában egy cseppnyi félelem nélkül. Ügyesen elrendezte a dolgokat, és angyali nyugalommal rakta tovább a homokot a felvonóba.






A közös születésnapon -amit Anyácskával szerveztek nekünk meglepetésként- remek szervező készségéről tett tanúbizonyságot. Kis játék állatokkal készített ülésrendet, előre kitalálta, hogy ki hova fog ülni és milyen állat lesz a jele. Még most is látom magam előtt, ahogyan lelkesen repkedett szép kis Hamupipőke ruhájában. Tényleg királylány volt! Anyácska alkalomhoz illő báli frizurát készített Lili-Hamupipőkének: sok színes csattal feltűzött kontyot. Igazán jól sikerült a meglepetés születésnap amin mindenki születésnapját egy napon ünnepeltük és összesen 377 évesek és 7 hónaposak voltunk közösen azon az októberi napon. Első hallásra hihetetlennek tűnt, hogy szűk családunk 9 tagja ilyen öreg lenne. Még most is vázában van a különleges virágcsokor amit mindkét nagymama kapott -igaz víz nélkül, száraz virágként. Ezek az emlékek tartják bennünk a reményt, amíg újból találkozhatunk.