Visszaérkeztünk San Diego-ba

Írtam a bejegyzés végére néhány új bekezdést!

Tegnap (szombat) hajnali 4-kor indultunk Székesfehérvárról Ferihegyre, ma (vasárnap) hajnali 4-kor írom ezt a bejegyzést. A két esemény között nem 24 óra, hanem a 9 óra időeltérés miatt 33 óra telt el. Múlt héten már elkezdtem írni egy rövid(nek szánt) összefoglalót Magyarországi élményeinkről, de nem tudtam befejezni. Remélem néhány héten belül sor kerül rá...

Kevés is volt a négy hét, és sok is. Madi napközbeni alvása, a hol forró, hol esős időjárás, logisztikai nehézségek (autó, szállás) miatt nem jutottunk el túl sok különböző helyre, és nem jutott elég idő ismerősökre és barátokra. Akár két hónapot is könnyen el tudtunk volna Magyarországon tölteni, akkor sem unatkoztunk volna. A negyedik hét végére azért már hiányoztak a megszokott San Diego-i hétköznapjaink és hogy újra négyen legyünk együtt.

A visszautazás meglepően gördülékenyen ment. Már induláskor nagyon jó volt, hogy csak be kellett ülnünk a buszba, nem kellett a nagypapáknak a hajnali vezetés miatt aggódni. Negyed 5 után indultunk Fehérvárról, fél 7-kor indult a gép, kényelmesen kiértünk a reptérre. Zoli előző este még zenélt, az Üllői úton szállt be a buszunkba, hogy el tudjon tőlünk búcsúzni. A gyerekek legnagyobb meglepetésünkre nem aludtak a buszban, reklamáció nélkül vették tudomásul, hogy hajnalban felkeltettük őket. Nézelődtek, beszélgettek, jól érezték magukat. A reptéren hosszú volt a sor, de azért mindenki időben be tudott csekkolni. Sokat szenvedtünk a négy bőrönd egyenletes megtöltésével és a súlyhatárok betartásával, néhány nehezebb dolgot nem is tudtunk elrakni (könyveket, pálinkát), erre nem is mérték le a csomagjainkat és a kézipoggyászunkat sem számolták meg (5 volt nálunk)! Rövid búcsúzkodás után már be is szálltunk a frankfurti gépbe. Lili nagyon kíváncsian nézegetett ki az ablakon, mutatta, hogy melyik Duna-hídon jöttünk, kereste, hogy hol van Székesfehérvár és a Balaton. Sajnos egyiket sem láttuk, mert a gép jobb oldalán ültünk. Mindenesetre a Balaton fölött integetett, mert megbeszélte Zsuzsa Mamáékkal, hogy nézzék a Balatonkenesén a repülőnket. Lili pont a 80 perces út utolsó negyedében aludt el, szegényt fel kellett ébreszteni, hogy be tudjuk csatolni, de egy csöppet sem zavarta.

Frankfurtban nagyon jó szolgálatot tett a babakocsi, az összes kézipoggyászunkat ráraktuk, Madit pedig a kezünkben vittük. Könnyen ment az átszállás, hamarosan már a Boeing 747-ben ültünk. Szerencsére mindannyian tudtunk aludni néhány órát, így könnyen viseltük az utazás fáradalmait. Madi mindkét alkalommal az ebéd és a vacsora felszolgálása előtt aludt el Adél kezében, aki így egy kézzel próbált enni. De ez nem jelentett problémát, rutinosan adta elő. Madi első alvásakor inkább az okozott nehézséget, hogy 3.5 órán keresztül meg sem tudott moccanni mialatt az ölében tartotta. Szegényke, egyszer épp át akarta nekem adni Madit amikor felébredtem, de csak kábultan néztem, megfordultam és egy pillanat múlva már aludtam is. Amikor nem aludtunk, a gyerekek elég jól el tudták foglalni magukat. Lili meg is jegyezte, hogy "ez az út jó rövid volt, mert sokat aludtam". Pedig csak két és fél órát aludt! Madi sokat mászkált, ismerkedett az utasokkal, Lili pedig a térképen követte, hogy hol járunk, rajzolt, zenét hallgatott, filmet nézett és a vészkijáratnál lévő ablakokon keresztül nézelődött (középen volt 4 ülésünk egymás mellet, nem az ablaknál). A repülés utolsó órái már elég lassan múltak, de amikor 12:30-kor leszálltunk, koránt sem voltunk olyan fáradtak, mint egy hónappal ezelőtt amikor BP-re érkeztünk. Az egyik középkorú utas hölgy azt mondta, hogy ő még életében nem látott ilyen türelmes Apukát! Jól esett a dícséret, pedig a gyerekek egyáltalán nem tették most próbára a türelmemet, nagyon ól bírták az utazást. Tartottunk a hajnali indulástól, de nagyon jól sikerült, máskor is hajnalra fogunk jegyet venni! Az utazás legnehezebb része LAX-en az a 2.5 óra volt, amíg átmentünk az útlevélellenőrzésen ("Welcome home" - mondta a határőr), felszedtük a bőröndöket (a gyereküléseken nem volt rajta megérkezéskor a nejlonzacskó csomagolás, de nem lettek koszosak), átvánszorogtunk a mezőgazdasági ellenőrzésen (a sor nagy részét beelőztük, mert a gyerekek már kezdtek kiakadni), az összes málhával kivánszorogtunk Hertz buszig (két magyar fiatal segített felpakolni, az origo.hu-tól jöttek egy videójáték konferenciáról tudósítani), felvettem a minivan-t (vadi új 7 üléses Kia Sedona, nem is volt rossz ahhoz képest hogy ez egy óccsó autó), bepakoltuk a csomagokat.

Délután 3 volt mire az autóval indulásra készen álltunk, de ekkor Madi nem akart beülni a gyerekülésbe... Az ölembe vettem egy kicsit még, hogy játszhasson a kormánnyal. Véletlenül beindította az ablaktörlőt, diadalittas üdvrivalgással mutatta mindenkinek, majd még legalább 20-szor bekapcsolta. Nem akartuk beleerőltetni az ülésbe, mert abból csak véget nem érő sírás lett volna, de hiába próbáltam becsempészni, csak megfeszítette a testét, és azt mondogatta, hogy "Nem!" :-). Hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam neki, hogy üljön be, megyünk autóval kutyát nézni. Erre azt válaszolta, hogy "vaú-vaú", és kényelmesen elhelyezkedett, még a kezét is nyújtotta, hogy be tudjam csatolni az övet. Kíváncsian és türelmesen nézelődött, néhány perc múlva kijelentette, hogy "vaú!". Azt hittem, hogy rajtam akarja a kutyát számon kérni, de Lili mondta, hogy egy óriásplakáton ő is látott egy kutyát, Madi beszámította ezt a megígért vaú-vaú-nak!

Az autópályán jól haladtunk, óriási feeling volt, hogy az iPhone-omban végre újra élt a SIM kártya és meg tudtam nézni a térképen a forgalmat (nem volt sehol dugó), tudtam egy SMS-t és egy fotót küldeni, és el tudtam olvasni az emailjeimet. A gyerekek hamar el is aludtak az autóban, Adél is álmos volt, (ő talán 1 órát aludt a repülőn) de nem mert elaludni, hiába győzködtem, hogy engem nem kell ébren tartania, teljesen jól érzem magamat, mert én viszont kb. 3 órát aludtam. LA-ben a reptér lepusztult gyárterülethez van közel, ocsadék óriásplakátokkal van teleszemetelve az autópálya széle, de ez elég hamar megszűnik, Orange County-ban és San Diego-ban egyáltalán nincsenek tacepaók. Szikrázó napsütésben délután 5 órakor, a mi belső óránk szerint hajnali 2-kor értünk haza. Furcsa volt egy hónap után a megszokott utakat kicsit más szemmel nézni, rögtön feltűnt, hogy Magyarország sokkal zöldebb, itt nyáron ritka az eső. A házunkat jó érzés volt megpillantani, minden rendben volt, a garázs előtt érintetlenül ott voltak az egy hónappal ezelőtt felrajzolt virágok és az ugróiskola, egy csepp eső sem esett azóta.

A gyerekek felébredtek amikor megérkeztünk, Lilit egy gyors pisiltetés után beraktam az ágyba, és azonnal vissza is aludt, Madi úgy döntött, hogy mivel világos van, ő nem alszik tovább. Amikor meglátta a házunkat, csak nézett, majd a kutyás szomszéd háza felé mutatott, és azt mondta: "vaú!". Hihetetlen, milyen sok helyzetben tudja ezt a szót felhasználni! :-) A szobában rögtön a játékokhoz ment, elővette a kedvenc cicáját, és elkezdet vele játszani. Mi Adéllal villámgyorsan nekiálltunk a pakolásnak, nagyon jól haladtunk, elég volt Madit csak fél szemmel néznünk. Elég jól ettünk a repülőgépen, mégis mindketten nagyon éhesek voltunk, Adél főzött is gyorsan egy kis mirelit gnocchi-t meg brokkolit. Madi eközben nekiállt söprögetni, és nekem segített csomagolópapírokat kidobálni.

Jó és egyben furcsa érzés volt egy hónap után újra a saját házunkba visszatérni, rettentő tágasnak találtuk, valamint megállapítottuk, hogy jól van berendezve :-). Jó volt látni a garázsban a csillogó autókat, indulás előtt mindkettőt lemosattam. A számítógép-szobában még megsimogattam a 24" iMac-et, már nagyon hiányzott, a 13" MacBook-on nem álltam neki a fényképek feldolgozásának.

Madi csak nem akart két óra múlva (és fürdés után) sem lenyugodni, pedig ekkorra mi már eléggé elfáradtunk. Felvittük a hálószobánkba, ahol angyali nyugalommal bekapcsolta a szintit, és kézzel-lábbal püfölni kezdte. Abban egyeztünk meg, hogy Adél elmegy aludni, addig én Madira vigyázok, hogy legalább egyikünk tudjon valamit pihenni. Kevesebb, mint egy órát bírtam, közben az agyam teljesen kikapcsolt, többször ülve elaludtam. Madi csak tett-vett a szobában, nem nagyon zavartatta magát. Végül 8-kor (nekem hajnali 5) átvittem Adélhoz egy kis tejcizésre, szerencsére eközben hamar elaludt. Madi három óra múlva 11-kor még felébredt, ki akart szállni az ágyból és az ajtóhoz menni, de Adél sikeresen visszaaltatta. Utána még kétszer ébredt fel, de akkor is sikerült Adélnak visszaaltatnia.

Most reggel 5:45 van, Madi azóta alszik! Lili 2 óra előtt felkelt, lementünk reggelizni, a pónijaival és két új iPhone játékkal játszott. Adél 4 óra után ébredt, szorgosan pakol, amíg én a blogírás frontján harcolok, és Madira vigyázok (a mi ágyunkon alszik, figyelni kell, nehogy leessen ha felébred).

Vasárnap: Madi 6 után ébredt fel. A gyerekek egész nap jókedvűek voltak, egyáltalán nem tűntek túl fáradtnak. Délután visszavittem az autót a San Diego-i reptérre, Chuck jött ki velem, hozta Lorrainne-t és és Lilit is, akik nagyon örültek egymásnak. Lili szinte folyamatosan beszélt, végre megtárgyalhatta Lorrainnel az össze pónis dolgát, és elmesélhette az élményeit. Chuck hitetlenkedve kérdezte, hogy igaz-e, amit Lili mesélt, hogy Magyarországon minden nap ettünk fagyit? Biztosítottam róla, hogy igaz, bár egy-két alkalommal elfelejtettük, más napokon előfordult, hogy kétszer is ettünk. Lili azt is számon tartotta, hogy két alkalommal 3 gombócos fagyit kapott!

Miután hazaértünk, a lányok még játszottak egy kicsit a kertben. Egyszer Lili felkiáltott, hogy egy kígyó mászik a virágok alatt, és valóban ott volt egy kb. 1 méteres vékony sárga gyűrűs mintájú barna kígyó. Figyeltük, ahogy a kerítés mentén a háztól távolodva a partoldal felé távozott. Most láttam a házunk körül kígyót, amin a szomszédaink mindig csodálkoznak, mert SD-ban mindenhol elő szoktak fordulni a kanyonokból eltévedt csörgőkígyók.

Délután 3 órakor (otthoni éjfél) még el kellett mennünk bevásárolni, Lili már az autóban panaszkodott, hogy nagyon fázik, pedig elég meleg volt, a boltba pedig már nem volt ereje bemenni. Egész nap teljes fordulatszámon pörgött, hihetetlen mennyiségű energiát adott le, még nézni is fárasztó volt. Sajnos a fázást nem csak a fáradtság okozta, belázasodott, és hirtelen az összes ereje elhagyta. Az autóban aludt, amíg Adél és Madi bevásároltak. Nem tudtuk megfürdetni, ruhában fektettük le. Szerencsére a lázcsillapító lehúzta a lázát, reméljük, hogy nem lesz komolyabb baja. Három héttel ezelőtt egy kullancs ment bele a hasába amit csak másnap vettünk észre (én szedtem ki, Adél nézett utána a tennivalóknak az interneten miközben a lázas Olivérre vigyázott). Azt olvasta, hogy 6 héttel a kullancs csípése után is előjöhet betegség amit hirtelen láz jelez. Reméljük, hogy ennél szerencsésebbek leszünk, és hogy holnapra el fog múlni Lili láza.

Kedd: Lili hétfőn és kedden is lázas volt, 4-5 óránként felváltva adtunk be neki kétféle lázcsillapítót. Amikor a lázcsillapító egy óra múlva lehúzta a lázát, Lili újra teljes energiaszinten pörgött, úgy viselkedett, mint akinek semmi baja sincsen. Kedden már én is pocsékul éreztem magamat, fájt a torkom, zúgott a fejem, estére én is lázas lettem. Kedd este madi is nagyon sokat sírt, lehet, hogy ő is kezd megbetegedni? Kedd éjszaka azonban szerencsére Lili és az én lázam sem jött vissza, mindketten elég jó állapotban ébredtünk háromnegyed hatkor. Madika is újra vidám, lehet, hogy megússzuk ennyi betegséggel? Mindenesetre Adél szerda reggel viszi Lilit az orvoshoz egy vérvételre, hogy a kullancs csípés miatt teszteljék le.

Az 9 óra időátállás nagyon könnyen ment, este fekszünk, reggel kelünk! A másik irányban hetekig tartott, és a végére sem álltunk át teljesen, Lili sokszor este 10 után feküdt le (itt 8-kor szokott).

Csütörtök:A gyerekek szerencsére teljesen jól vannak! A tegnapi vérvételen Lili sírt, amire Madi is ordítani kezdett, nem lehetett Adélnak könnyű, szerencsére én nem voltam ott, nehezen viselem ezeket a helyzeteket... Dömike írta ezt:

"Most volt csak időm a blogotokat olvasni - csak gondoltam szólok, hogy pont egy ilyen átlagosan 1,5 napos magas lázzal járó vírus terjed most a gyerekek között ami torokfájással jár. Először piros a torok, aztán fehér pici fájdalmas afták jelennek meg a garaton amik 4-5 nap alatt lassan múlnak el. Szóval simán lehet, hogy egy ilyet vittetek magatokkal. (Hanna sajnos most kapta el...). Nagyon sok gyerkőc beteg most és 4-6 nap a lappangás, tehát bőven van rá esélyetek. Felnőtteknél enyhe lefolyású - torok kaparászás esetleg láz. A neve nyári vírus (vicces)..."

Akkor biztos, hogy Lilinek is ez volt, az ő torkán is ott voltak ezek a pöttyök, bár nem panaszkodott torokfájásra, ellenben állandóan fázott amikor kezdett felmenni a láza. Nálam sajnos egyáltalán nem enyhe a lefolyása, már három napja egyre pocsékabbul vagyok, kapkodom be a lázcsillapítókat, hogy ne robbanjon szét a fejem. Szabadságom már csak néhány nap maradt erre az évre, a munkahelyemen próbálom átvészelni a nappalokat.