Legoland

Lili óvodájába havonta kétszer be kell mennünk segíteni, amit egyáltalán nem bánunk. Így közelről szemmel tudjuk tartani Lili óvodai környezetben való viselkedését, és megtudjuk, hogy mit kell vele otthon gyakorolnunk. Olivér születése előtt ez Adél feladata volt, de az utóbbi három hónapban én vettem át a stafétabotot. Szerencsére eddig mindig ki tudtam venni fél nap szabadságot, március óta szinte minden második héten ott voltam az óvodában.

Az óvodában csak egy óvónő van, ő osztja ki a szülőknek a feladatokat és irányítja a foglalkozásokat. Általában anyukák szoktak segíteni, a legtöbb apukával sohasem találkoztam. Mivel hetente csak kétszer van óvoda, elég intenzív a program. Én eddig a következő foglalkozásokat irányítottam: vitorláshajó-fújóverseny, virágültetés, kincskeresés, képek vágása és ragasztása, stb.



Az X betű tanulásakor volt kincskeresés: a homokozóban ástam el és egy nagy X-el jelöltem meg a "kincseket". Egy-egy zacskóban két játék gyűrű, két cukor és nyolc játék pénzérme várta a kincskeresőket. A gyerekeknek kettes csoportokban kellett keresniük és ásniuk. Mindegyik csoporttól megkérdeztem, hogy szerintük hogyan kell igazságosan kétfelé osztani a nyolc játék pénzt, azaz hogy mennyi nyolcnak a fele. Senki sem tudta megmondani... Olyan válaszokat kaptam, hogy a nyolc fele nyolc, vagy hogy egy. Találgatásos alapon próbálták elosztani, és az én segítségemet kérték. Csak Lili és Zoe oldotta meg helyesen a feladatot. Először megszámolták, hogy nyolc pénz van, Lili pedig azonnal rávágta, hogy nyolc fele négy, és már el is lett felezve a kincs. Nem csoda, Lili régóta el tud ekkora számokat kettővel osztani, ismeri a páros és a páratlan számokat is, azt is tudja, hogy a nulla is páros szám. Egyik nap játék közben hirtelen kibökte: „A huszonhat páros szám”. Megkérdeztem tőle, hogy miért: „Azért, mert a hat a végén van, és az páros” Erre megkérdeztem tőle, hogy a 61 is páros szám-e: „Az nem, mert az egy páratlan.”

A gyerekek nagyon lelkesen ástak, és boldogok voltak, amikor a kincset megtalálták. A nagycsoportosok higgadtan figyelték, ahogy minden négy gyerek után újra és újra kincseket ástam el, mielőtt a következő négy gyereket kihoztam volna az udvarra a következő kincskeresésre. Kis idő múlva megkérdezték, hogy miért ásom el a kincseket? Azt válaszoltam, hogy azért, mert kalóz vagyok... Ezután nem is volt több kérdésük!

Június 11-én hétfőn a kis és a középső csoportosoknak óvodai kirándulást szerveztek Legoland-be. Legoland a Disneyland-hez hasonló vidámpark, de nem olyan óriási, és kisebb gyerekeknek való. San Diego-n kívül Dániában (a Lego szülőhazájában), Németországban és Angliában van Legoland. Az anyagi gondokkal küzdő Lego egyébként két éve adta el a parkokat egy befektetőcégnek, egy ideig nagy volt az ijedtség hogy be fogják őket zárni. Az a gond ezekkel a parkokkal, hogy nagyobb gyerekeknek unalmas, ők inkább Seaworldbe, az állatkertbe, vagy az innen nem messze levő Disneyland-be mennek, ezért a turistaszezonon kívül kevés a látogató. Tőlünk fél órányi autózásra van ez a vidámpark, de eddig még soha nem próbáltuk ki. Először is nagyon drága, másodszor eddig Lilit túl kicsinek találtuk hozzá. Az óvoda olcsó hétköznapra szóló csoportjegyeket vett, ezért úgy döntöttünk, hogy kiveszek egy szabadnapot, és elviszem Lilit, addig Adél talán tud egy kicsit pihenni, vagy a dolgaival valamennyire előrehaladni. (Nem tudott, mert Olivér alvásmentes kézbentartós napot tartott)

Délelőtt 10 órára volt megbeszélve a találkozó a bejáratnál. Mi negyed órát késtünk, mert nagyon lassan engedték be az autókat a parkolóba, épp negyed órát kellett várakozni a fizetőparkoló pénztáránál. Nem találtunk senkit a bejáratnál, nekem nem volt meg senkinek a mobilszáma, így inkább bementünk. A park olyan nagy volt, hogy egész nap csak két másik osztálytárssal futottunk össze, de ezt nem is bántuk, mert nagyon jól el voltunk kettesben is, és így legalább nem kellett senki máshoz alkalmazkodnunk. Az időjárás tökéletes volt, hűs tavaszi szél fújdogált, egyáltalán nem volt túl meleg. Hétköznap lévén nem volt nagy tömeg sem, de azért a népszerűbb dolgokra sorba kellett állni. Meg volt beszélve, hogy mindenki egyforma pólót fog viselni, hogy könnyen megtaláljuk egymást. Ezeket a pólókat néhány héttel előtte a gyerekek nyomdázták az óvodában a szülők segítségével. Lili előre kijelentette, hogy ő nem akarja a pólóját megfesteni, mert csak tengeri állatok közül lehetet választani. Végül amikor látta, hogy a többiek miket nyomdáztak, ő is meggondolta magát.



Nehéz volt megbecsülni, hogy mennyit kell az egyes játékoknál a sorban várakozni, hiába volt kiírva a legelsőnél, hogy a várakozás kb. 15 perc, legalább háromnegyed órát kellett sorban állnunk. Legelőször egy dinoszauruszos hullámvasútra ültünk fel. Mutattam Lilinek, hogy milyen gyorsan megy, és hogy sikoltoznak az utasok, őt nem zavarta, mindenképpen fel akart rá ülni... A várakozást elég nehezen viselte, rengetegszer megkérdezte, hogy mikor érünk már oda a hullámvasúthoz. Amikor végre felszálltunk, nagyon tetszett neki az egész, egyáltalán nem félt. Menet közben egy automata fényképezőgéppel minden utast lefényképeztek, meg is vettem csillagászati áron Lili első hullámvasutazását megörökítő képet:



Mentünk egy kört egy kis csónakkal, ami Lego-ból készült mesefigurákkal díszített erdőben haladt. Lilit zavarták a morgó hangok, amiket egy Lego farkas adott ki három Lego kismalac felé, ezért befogott füllel várta meg, hogy a csónakunk továbbhaladjon. Később más ijesztő részeket is befogott füllel vészelt át... Ezután Lili nagy lelkesedéssel Lego krokodilok szájába spriccelt egy vízágyúból.




Krokodilok
Nem tudjuk pontosan, hogy miért, de Lili számára talán három és fél éves kora óta a krokodil legfélelmetesebb állat. Élő krokodilt soha sem látott, lehet, hogy valamelyik könyvben ijesztette meg, hogy túl sok foga van. Három éves korában a lakás különböző pontjain elképzelt rókák bukkantak fel, amiktől megijedt és elszaladt. Talán a Vuk-os könyve és a rajzfilm miatt aztán megbarátkozott a rókákkal, mostanában krokodilokkal szokott harcolni. Ha nem akar egyedül maradni, akkor ott kell maradnunk vele, hogy megvédjük a „krokodiloktól”. Ha megkérdezzük, hogy igazi krokodilok vannak-e a házunkban, akkor azt válaszolja, hogy nem, csak elképzeli őket. A krokodilok az idő múlásával folyamatosan fejlődnek. Régebben elég volt hangosan tapsolnom, hogy elkergessem őket, majd az ajtót becsukva Lili újra biztonságban érezte magát. A krokodilok azóta sokkal kisebbek lettek, már az ajtó alatti résen is be tudnak mászni. Lili szerint „olyan kicsik, mint egy bacilus és ezeren vannak.” Több, mint fél éve kerülgetjük a szobája és a fürdőszoba közti ajtóba gondosan elhelyezett „csapdát”, egy rózsaszín törölközőt. Lili mindig gondosan átlépi, nekünk sem ajánlatos rálépnünk. Észrevettem magamon, hogy már akkor is vigyázok, nehogy véletlenül rálépjek, amikor Lili nem is látná! Lili minden este fogmosás után odamegy a csapdához, egy elképzelt varázspálcával körözve és susogó hangot kiadva törölközővé varázsolja, megtörli vele a száját, majd visszavarázsolja és ezt mondja: „vigyázz, nehogy rálépj!” :-). Lili szerint a krokodilcsapda más állatokat nem fog meg, csak azokat, amik azt mondják, hogy „I’m a crocodile”.



A következő játékra várva összetalálkoztunk Sophiával, Lili egyik (svéd) osztálytársával. Azt hittem, hogy jobban fog telni az idő, ha együtt várakozunk a sorban, de Sophia és a két évvel nagyobb lánytestvére rettenetesen nehezen viselték a várakozást, állandóan veszekedtek, rendetlenkedtek és nyűgösek voltak, ami Lilire is ráragadt. Ezért a magas sínen haladó kétszemélyes biciklizés után elváltunk tőlük, és egyedül folyattuk a park felfedezését. A következő helyen egyáltalán nem kellett sorba állni, és sokkal érdekesebb is volt, mint a biciklizés: három emelet magas oszlopokról lelógó kötélen kellett felhúznunk magunkat. Lilivel egymás mellett ültünk két székben, és székestől húzott fel egy motor, de csak akkor segített, ha húztuk a kötelet. Közben az oszlop körbe forgott, jól körül lehetett nézni amikor felértünk a tetejére. Ha itt elengedtük a kötelet, leereszkedtünk az oszlop aljára, Az egész nagyon klassz volt, jól jött már, hogy nem kellett rá várakozni!




Lili őszinte csodálattal és meglepő türelemmel nézte végig a miniatűr városokat. Néhány Lego szobor láttán jóízűt kacagott! Szerintem teljesen úgy érezte magát, mintha egy másik bolygóra utaztunk volna... Adél ezt a képet megnézve azt kérdezte, hogy nem volt-e veszélyes, hogy Lili olyan közel állt kerítéshez. A képeken a kicsi épületek által okozott csalóka perspektíva miatt úgy tűnik, mintha Lili magasan ült volna, ahonnan le lehetett volna esni. A az alábbi képen azonban jól látszik, hogy egyáltalán nem volt ott veszélyes mélység:




Lili mindenre fel mert és fel szeretett volna ülni, néhány dolgot azonban én nem voltam hajlandó kipróbálni, mint például az utasokat fejjel lefelé lóbáló és pörgető robotkart. Szerintem Lili azt is élvezte volna, de nekem nem tűnt szórakoztatónak, hogy fejjel lefelé rázogassanak:



Játék helikopterezés, fa erődben való mászókázás és csúszkálás, majd egy kis lovaglás után elérkeztünk a dinoszauruszosnál kétszer nagyobb sárkányos hullámvasúthoz. Lili persze nem habozott, ezt is ki szerette volna próbálni... Én személy szerint le tudnám élni az életem hátralévő részét hullámvasutazás nélkül, de mit volt mit tenni, rászántam magamat az utazásra. A kocsi először egy sötét barlangon halad lassan keresztül, ahol különböző mesebeli jelenetek voltak Lego-ból megépítve: voltak boszorkányok, kalózok és egy kincsét őrző sárkány. Lilit megrémisztették a zajok, ezért itt is gondosan befogta a fülét. Én inkább akkor rémültem meg, amikor kijutottunk a barlangból, és elkezdték jó magasra felhúzni a hullámvasút kocsiját. Alig győztem kapaszkodni, ahogy nagy sebességgel megkezdtük a zuhanást, és szűnni nem akaró szűk kanyarokba rohantunk bele. Lili kifigyelte, hogy mások felemelt kézzel évezték a repülést, ő is így tett, közben boldogan sikoltozott! Amikor végeztünk, láttam rajta, hogy eddig ez tetszett neki a legjobban. Meglepő módon nagyon rövid volt a sor, ezért újra beálltunk. Összesen négyszer utaztunk egymás után a nagy hullámvasúton, Lili kérésére sikerült elintéznem, hogy egyszer a legelső és a legutolsó kocsiba is beülhessünk. Az utolsó kocsiban a legintenzívebb az élmény, mert az már nagy sebességgel érkezik az emelkedő után a következő lejtőhöz. Lili a negyedik alkalommal már nem is félt annyira a barlangban a zajoktól, és a sorban egy 5 éves kisfiút is megvigasztalt, aki nem akart hullámvasutazni.

Kimondhatatlanul jó volt látni, hogy Lili mennyire boldog volt, és hogy mennyire lenyűgözték a látnivalók. Jobb is, hogy négy éves korában jöttünk csak először, mert már elég nagy volt ahhoz, hogy mindenre felülhessen. Két éves korában a szomszédunkban tartott majálison mindenképpen ki szerette volna próbálni a láncos körhintát, de nem engedtük meg neki, mert túl kicsi volt még hozzá. Akkor rettenetesen sírt, az volt az első alkalom, amikor valamit nagyon szeretett volna, és nem értette meg, hogy miért nem teheti meg. Most aztán bőven bepótoltunk mindenféle vidámparki mulatságot! Mindketten fantasztikusan éreztük magunkat, jó volt, hogy nem kellett az osztálytársakhoz igazodnunk, Lili nyugodt és szófogadó volt, egymásra tudtunk figyelni, és közösen tudtunk mindent átélni. Ez egy olyan nap volt, amit jó lett volna felvenni és idősebb korunkban újra és újra visszajátszani!

Legutoljára Lili kérésére még felültünk egy hajóra, ami egy tavon vitt körbe bennünket. Lili kedvenc állata az elefánt, nagyon tetszett neki egy életnagyságú vizet spriccelő Lego elefánt. Egy zenélő polip-csikóhal-teknős zenekaron olyan jóízűt nevetett, hogy el is szégyelltem magamat, hogy én ugyanezt egy giccses ostobaságnak gondoltam volna:



Háromnegyed 5-kor indultunk hazafelé. A parkolóban láttuk, hogy a bejárathoz legközelebbi részt Volvo tulajdonosoknak tartották fenn! A parkban is volt egy teljes méretű Volvo XC-90 SUV Lego-ból megépítve, úgy tűnik valami reklámszerződésük van a Legoland-el.



Lili hazafelé az autóban azonnal el is aludt, az agyának biztosan szüksége volt a rengeteg élmény feldolgozására... Később lelkesen mesélte Adélnak a látottakat, Anyunak videotelefonban Legoland térképet is mutogatta. A térképet egyedül is sokáig nézegette: kérdezgette, hogy merre jártunk és kikereste azokat a látványosságokat, amiket nem néztünk meg, hogy legközelebb azokra is sor kerüljön. Nem vitás, hogy a sárkányos hullámvasút volt a kedvence, utána az állataival is hullámvasutat játszott!

Ennyi volt dióhéjban a Leogand-i kirándulás története, Lili már várja, hogy jövőre is menjünk!!!

A Legoland fotók ebben az albumban láthatók.