Lili a nagy testvér

Ahogy a kettővel ezelőtti bejegyzésben már írtam: „Lili születése óta nem múlt el egyetlen nap sem úgy, hogy ne csodálkoztam volna rá, hogy itt van mellettem, mennyit nőt, okosodott és szépült.” Ez szó szerint igaz: négy éve minden nap van egy olyan pillanat, amikor Lilire nézek, és alig hiszek a szememnek... Leírhatatlan érzés szülőnek lenni, soha nem tudunk betelni vele.

Mivel Lilit minden nap látjuk, számunkra észrevétlenül nő és okosodik. Nem tudom miért, de nekem rendszerint hétfő délutánonként tűnik úgy, hogy Lili reggel óta szemlátomást nőtt. Talán azért, mert az együtt töltött hétvége után ez az első olyan nap, amikor 9-10 órán keresztül nem találkozom vele. Furcsa az a kettősség, ahogy Lili mellett ülve a szemmagasságunk alig különbözik, ha lefekszik és kinyújtózik, akkor végképp nagyon hosszúnak tűnik, de ha felállunk, és körülöttünk szaladgál, akkor újra picikének látszik. Egyik percben még szinte felnőttekhez méltó érettséggel beszél, választékosan fogalmaz, vagy egy bonyolult dolgot fejteget, a másikban pedig fürdőruhába beöltözve táncol a tükör előtt, a szekrényben bújócskázik, vagy elmélyedve játszik az állataival.

Olivér érkezésével nőtt csak meg Lili igazán. Nem csak azért, mert Olivérhez képest óriásinak tűnik, hanem azért is, mert nagyon komolyan veszi a babával járó kötelezettségeket. Az etetést, fürdetést, tisztába tevést minden adandó alkalommal lelkesen végignézi, örül, ha ő is tud segíteni valamiben. Aggasztja, ha a baba sír, ilyenkor megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet a baj. Először gyorsan megpuszilgatja, de ez általában nem vezet eredményre, ezért minket mozgósít, hogy etessük gyorsan meg, vagy tegyük tisztába. Nagyon gyengéden bánik vele, de néha rá kell szólni, hogy ne ugráljon, és ne hadonásszon a kiságy mellett, nehogy véletlenül megüsse a babát. Nagyon szereti simogatni, puszilgatni, és beszélni hozzá. Lelkesen kommentálja ha a baba felébredt, púzott, tüsszentett vagy valamilyen hangot adott ki.

Lilit nem zavarja, hogy Olivér még nagyon kevés dolgot tud csinálni, nem lehet még vele játszani, elfogadja, hogy a kisbaba érdekei sokszor előnyt élveznek. Nagyon megható, ahogy rögtön befogadta teljes értékű családtagnak, minden tervbe és programba őt is beszámítja. Néha trükkösen meg szoktam tőle kérdezni, például amikor a magyar játszóházba megyünk, hogy Madárlevelet itthon hagyjuk-e egyedül (még mindig nem nagyon szereti, ha a testvérét Olivérnek szólítjuk), de mindig nagyon felelősségteljesen viselkedik, az ilyen ajánlataimat kategorikusan elutasítja.

Nagyon aranyos, ahogy Lili a testvéréhez beszél, a fontos információkat meg szokta osztani vele. Érdekes, hogy általában harmadik személyben beszél magáról. Ezt biztosan tőlünk hallotta, de akkor is elég furcsa visszahallanunk! :-) Itt van néhány példa, hogy miket szokott neki mondani:
„Madárlevél, képzeld el, Lili ma oltást kapott.”
„Megjött a Lili beszélgetni!”, „Ma megyünk a színházba!”, „Abba a színházba megyünk, ahol akkor is voltunk, amikor még nem születtél meg!” - Madárlevél vidáman gügyög egy kicsit, Lili boldogan kommentálja: „Azt mondta, hogy ijü!. Kidugta a nyelvét, mert örül neki!!!”

Ezen a videón Lili Olivérrel a színházról beszélget:


Egyik nap fürdés után Olivér sírt, mert már megéhezett. Lilit nagyon együtt érzett vele, gyorsan odabújt hozzá, megpuszilta, és így vigasztalta:
„Emlékszel, tegnap is először megpelenkáztattunk, és felöltöztettünk! Addig nem tudsz még szopni!”

Figyeli, hogy elég törődés jusson Madárlevélnek. Egyik nap Olivér a babakocsiban nézelődött, de egyre elégedetlenebb hangokat kezdett kiadni, ezért odamentünk hozzá. Megkérdeztem Lilitől, hogy szerinte miért kezd Madárlevél sírni? Azt válaszolta, hogy: „Biztosan azt szeretné, hogy foglalkozzanak vele”.

Szeret is a testvérével foglalkozni, de ha nem ér rá, akkor bennünket kér fel a feladatra: „Madárlevél, most mennem kell játszani, nem tudok itt maradni melletted. Anyácska ülj oda, hogy ne legyen egyedül!”

A Passatban hátul két oldalon a gyerekülések nagyon leszűkítik a középső helyet, Ha Anyu elöl utazik, Adél elég kényelmetlenül tudja csak magát hátra bepréselni, a biztonsági övet már be sem tudja kapcsolni. A 600/1700 literes, méretesnek számító csomagtartó egyébként egyáltalán nem bizonyult feleslegesen nagynak. Kiadós bevásárlásokkor, Lili születésnapi partyján, vagy a babakocsival és Lili biciklijével elég jól meg szoktuk tölteni. Egyik nap az autóban Lili meg akarta Olivért puszilni, de mivel nem érte el, Adélnak szólt, hogy puszilja meg helyette!

Az a szerencse, hogy ha Lili kevesli a rá fordított időnket, akkor sem a babára haragszik, inkább a mi figyelmünket próbálja magára vonni. Néha észrevesszük, hogy ő is azt szeretné, amit a babával csinálunk, például egyszer kérte, hogy őt is őrizzem egy kicsit az ágya mellett. Ha a babát látja a kezünkben, utána ő is oda szokott kuporodni. Féltékenységet még nem tapasztaltunk, az a viselkedés inkább az egyenlő foglalkozás igényét jelenti. Szerencsére még nyoma sincs más szülők által panaszolt problémáknak, amikor a nagyobb gyerek titokban odasóz egyet a testvérének, direkt sanyargatja, vagy rosszindulatúan bánik vele.

Reméljük, hogy később is ilyen törődő és szerető testvérek maradnak!