Születésnapok

Nálunk a tavasz a születésnapok jegyében telik, mind a négyen két hónapon belül sorra kerülünk. Olivér születésnapja után rögtön Lilié következik, ami (remélhetőleg) idén érte el maximális méretét.

Lili születésnapja (6)

Úgy látom, Magyarországra még nem gyűrűzött be az az itteni szokás, hogy a 3-8 éves korú gyerekek születésnapjára barátaikat és osztálytársaikat meghívják, hogy közös játékkal tegyék felejthetetlenné. Ezeket a party-kat szinte soha sem a otthon tartják, inkább tornateremben, parkban, uszodában, jégpályán, stb. Lili már tavaly is a Pump-It-Up nevű születésnapokra szakosodott beltéri felfújható ugrálóházas, csúzdás helyre szeretett volna menni. Idén is le tudtuk azzal beszélni, hogy oda nem tudná az összes barátját meghívni, és oda nem tudnánk jégkrémet vinni.

Mint eddig minden évben, így idén is az Old Poway Park-ba mentünk, de most nem a vonatozás, hanem a szabadtéri színpad volt a fő vonzóerő. Lili ugyanis már előre megalkotta a születésnap koncepcióját: hula hoop táncműsor és hula hoop verseny. (Mindig azt hittem, hogy a "hulla hopp" egy ugráló halottat jelent, pedig a hula a tradicionállis Hawaii tánc, a hoop pedig azt jelenti, hogy karika.) Lili a halogatás nagy mestereként a születésnap reggelén állt neki táncrendet írni, amiben részletesen felsorolta, hogy melyik táncban ki fog szerepelni. A daraboknak a következő címeket adta:

1. Love is lovely
2. How come my whis will come true
3. Don't go, you'll miss a party

Táncrend. Figyeljük meg, hogy Lili mindegyik táncban szerepel, az utolsóban egy fiú is feltűnik (Ethen):


Lili annyi osztálytársa születésnapján járt már, hogy nekünk is vissza kellett őket hívni, végül az egyszerűség kedvéért az egész osztályt meghívtuk. A barátokkal, a barátok hasonló korú testvéreivel, szomszéd gyerekekkel, óvónénivel és a szülőkkel együtt 70-en (nem vicc, hetvenen!) jöttünk össze. Ennyi emberre enni- és innivalót, tányérokat, evőeszközöket, tortát rendezni elég nagyszabású feladat volt. (Az esküvőnkön nyolcvan valahány vendég volt, de ott nem mi voltunk a pincérek!) Két autóval mentünk, mindegyik csomagtartója megpakolva... A vendég gyerekeknek szokás egy kis ajándékot adni, hogy ne csak az ünnepelt menjen haza egy nagy halom játékkal. A tavaly már bevált fából ragasztható és festhető modellekből vásároltunk fel kereskedelmi mennyiséget. Ebédre pizzát rendeltünk egy nagyon jó helyről, az utolsó morzsáig elfogyott. A torta is nagy siker volt, az itt megszokott gagyi ABC tortáknál kétszer drágább, de tízszer finomabb tortát vetünk. Lili beleegyezett, hogy legalább a torta fele csokis legyen, hiszen legtöbben úgyis azt szeretik. Az ő oldala citromos volt, az is a csokissal egyforma sebességgel fogyott. A kis műanyag pónijait gondosan a citromos oldalra állította fel dísznek, hogy később majd lenyalogathassa a lábukról a krémet...

Lili és Malia sziklákon hula hoop-oznak:


Felbíztattam a gyerekeket, hogy próbálják a sziklát a fotó kedvéért egy kicsit odébbgördíteni:


Lili egy szép piros ünneplő ruhát választott, lábbelinek igazi kaliforniai szörfös lányként flip-flop papucsot húzott. Nem szóltunk bele, azt akartuk, hogy azt vegyen fel, amiben legjobban érzi magát. A legtöbb gyerek hozott magával hula-hoop karikát, sőt elég sokan direkt erre az alkalomra vettek maguknak. A táncműsorból végül nem is lett semmi, mert Lili fő hula-hoop-os barátnője Divya két órát késett, és Lili rá várt. Ennek ellenére azért sokat karikáztak, még néhány fiú is beállt. Lili egyáltalán nem volt csalódott, remekül érezte magát.

Adél Madit terelgette, pakolt, kínálgatott, én az újonnan érkezőkkel néhány mondatot próbáltam váltani, és a tömeget menedzselni. Elég kevés sikerrel tudtam csak fényképezni, erről a születésnapról nem készült túl sok jó fotó. Mentünk egy kört a kisvonattal, gyertyát gyújtottunk és fújtunk, tortát ettünk a la mode (jégkrémmel), majd Lili ajándékaival megtöltöttük az Acura csomagtartóját és már vége is lett a 3.5 órás mulatságnak.





Csak néhány nappal később vettem észre, hogy a legértékesebb teleobjektívem (egy MacBook Pro árába kerül) hiányzik. Felforgattuk érte az egész lakást, de sehol nem került elő. Úgy emlékeztünk, hogy hazahoztuk, de az autóból nem hoztuk be a házba. Mégis a parkban maradt volna? Esetleg a nyitva hagyott kocsiból a garázs előtt emelték volna ki? Teljes volt a rejtély és a letörtség. Egy hónappal később találtam meg a garázsban, egy polcon elrejtve. Akkor derengett fel, hogy azért raktam oda, hogy Madi ne találja meg (már máskor nekiállt a tokjában cipelni), de utána teljesen kiment a fejemből.

Ottó születésnapja

Az én születésnapomra Adél egy francia étteremből rendelt tortát, amiért Madival mentek el délelőtt 10 óra körül. Hazafelé Madinak egyetlen célja volt, hogy valahogyan a tortából minél hamarabb ehessen. Kitartóan küzdött, hiába ajánlott fel Adél más csokit cserébe, nem alkudott meg. Azt magyarázta, hogy az nem Apa tortája, hanem inkább Madié... Azzal is próbálkozott, hogy csak fogni szeretné utazás közben :-) Végül Adél a tortáról leszedett apró aranyozott csokigolyókkal tudta kicsit leszerelni.



Én kivetem egy fél nap szabadnapot és délután a háziorvoshoz mentem, mert egy influenza óta bedagadt a térdem, és nem javult. Eközben Adél a játszótérre vitte a gyerekeket, utána pedig Lili zongoraórájára. Vacsorakor már nagyon fáradtak voltak, mind a ketten sírtak, a fürdetés is nehezen ment. Végül a tortaevés kedvéért összeszedték magukat, de ekkorra mi fogytunk ki az energiából. Én nem is akartam fényképezkedni, csak a gyerekeket minél hamarabb az ágyba tolni, de Adél erősködött, hogy lefényképez bennünket. Nagyon jól tette, mert a fotó szuper lett, talán csak én látom a saját szememben Az Időmilliomos Apuka kilátástalan fáradtságát. A két gyereken persze nem látszik az egészből semmi, például az sem, hogy Madira úgy kellett egy pólót ráerőltetni, bugyi és nadrág már nem is volt rajta.

Adél születésnapja

Egy hónap múlva Adél születésnapján is orvosnál voltunk, ezúttal egy térdspecialistánál, mert az én térdem sem javult meg teljesen, és Lilinek is elkezdett fájni annyira, hogy néhány éjszaka sírva ébredt fel. Közben Lili balett óráján is el kellett döntenünk, hogy tud-e járni, mert a csoport színházi műsorra készült, és be kellett fizetni a jelmez árát. Mindkettőnket megröntgeneztek. Szerencsére nincsen semmi bajunk, gyulladáscsökkentővel lehetett kezelni a térdemet, Lilié magától meggyógyult. Madi út közben többször is lefixálta, hogy ugye most őt nem fogják megvizsgálni, ezért bölcsen kihagyta az orvosi rendelő felé közeledéskor szokásos sírást. A röntgenezést megnézhette, sőt az utánzóösztöne teljesen bekattant, ezért a vizsgálószobából háromszor lépett le és rohant vissza röntgenhez... A röntgenorvosnő nagyon jó fej volt, Madit felrakta az ágyra, a hidraulikával fel és le mozgatta, és játékból megröntgenezte!

Hazafelé ettünk egy pizzát (ugyanott, ahonnan Lili pizzáját s rendeltük) és elhoztuk egy másik francia pékségből Adél tortáját. Ez a torta már nem vált be annyira, túl édes volt, a végén a felét ki is dobtuk. Lili miatt nem lehet csokis tortát venni, de elhatároztuk, hogy ez lesz az utolsó csokimentes év, legközelebb azt fogjuk megvenni, amelyik nekünk ízlik a legjobban, Lili pedig kap valami másmilyen süteményt. Lili továbbra sem szereti a csokit, tréfás, ahogy csokis cookie-ból kiválogatja a barna darabokat, és Olivér szájába tömi, aki persze ellenkezés nélkül eszi meg az összeset.

Adélt születésnapján egy nagy meglepetés érte: egy csokor virágot szállítottak neki házhoz, amit szülei Magyarországon rendeltek! Nem is tudtuk, hogy országhatárokon keresztül is működik a virágrendelés, teljes volt a döbbenet. Adél tortáját is fürdés után ettük meg, a fényképen itt is lefektetésre készen, pizsamában szerepelnek a gyerekek. A kép bal oldalán a sárga virágot kapta Adél a szüleitől, a kép jobb oldalára Lili csempészte be az egyik kedvenc póniját.



Adél is elvesztett valamit, aminek az értéke pénzben nem is kifejezhető: egy próbafülkében felejtett két karkötőt, amik közül az egyiket Lilitől kapta még Magyarországon. Lili Zsuzsa Mamával járt egy boltban, ahol meglátta ezt a karkötőt. és kérte, hogy Adélnak vegyék meg. Hiába ment Adél és Lili vissza a boltba, nem találták már meg, Adél óriási bánatára. Én két héttel később arra jártam, akkorra a karkötők már le voltak adva a boltba a talált tárgyak között. Adél születésnapján adtuk neki őket vissza, azt hiszem ő is legalább annyira örült neki, mint amikor én újra megláttam a szeretett objektívemet... :-)

Néhány héttel később Madi a fiókomban turkált, és talált benne egy szép szalaggal átkötött Nordstrom-os dobozt. Adél kérdezte, hogy mi van benne, de nekem fogalmam sem volt róla. Egy pár ezüst fülbevalót találtunk benne, amit Adélnak vettem, de erről is elfeledkeztem. Az objektív és a karkötők után végül a fülbevalókat is megtaláltuk, pedig azok el sem vesztek!