vasárnap, október 19, 2008

Madi másfél éves! (2. rész)

10/05 - Olivér a tengerparton a sirályokat nézi:
Olivér a tengerparton a madarakat nézi

Olivér egyénisége

Döbbenetes, hogy minden kisgyereknek mennyire más az egyénisége. Ikres szülők tudnak erről rengeteget mesélni, de nekünk is van néhány történetünk... Nem is tudom elképzelni, hogy ha lenne egy harmadik gyerekünk, milyen személyiséget fognánk ki. Még csak néhányszor találkoztunk Ádámmal, aki Madinál 2 hónappal idősebb, de feltűnt, hogy nem csak külsőre, hanem viselkedésükben is hasonlítanak. Meglepően jól el tudnak játszani, egymást utánozzák, és minimális konfliktussal megoldják a játékok beosztását. Megosztják egymással még az ennivalójukat is, Ádám megöleli Madit, Madi pedig keservesen kiabál utána, mikor két óra játék után el kell válniuk.

10/05 - Ádám és Olivér labdán alkudozik

Lilinél azt tapasztaltuk, hogy a főbb személyiségjegyei alapjában véve nem változtak meg kicsi kora óta. Reméljük, hogy Madi egyénisége később is majd a mostanihoz hasonló marad! Hihetetlen, hogy egy másfél éves kisgyerek milyen picike, mennyire tőlünk függ szinte mindenben, de közben milyen bonyolult dolgokat tud egyedül kikövetkeztetni. Madi még pelenkában közlekedik, legtöbb szava halandzsa babanyelven van, komoly veszélyben lenne, ha egyedül hagynánk a lépcsőn, de már tudja, hogy melyik az én autóm, és melyik Adélé, tudja, hogy melyik házaknál vannak kutyák, és hogy hol lehet megtalálni az előző nap elrejtett botokat. Kifigyeli, hogy hogyan kapcsolunk be műszaki dolgokat, hol vannak a kedvenc ételei, és hogyan hajtják magukat a gyerekek rollerrel.

Amikor a kezemben fogom, vagy a nyakamban cipelem, érzem, hogy már egyre hosszabb és nehezebb, már nem lehet annyit emelgetni, mint picike korában. Jó volt, amikor Lili 4 éves korában újra lett egy kisbabánk, de érzem, hogy hamar vége lesz ennek a korszaknak és már nem fogunk tudni sokáig Madival babázni. Persze a legjobb a gyereknevelésben a gyerekek fejlődését közelről megfigyelni, és segíteni nekik az okosodásban. Ebből a szempontból remek időszak ez az 1.5-2 éves kor, minden héten van valami új dolog, amivel Madi meglep bennünket.

Nem lehet megunni, hogy Madi általában gondolkodás nélkül megteszi amire kérjük. Idehozza a telefonomat, belebújik a cipőjébe, megkeresi és kihorgássza az ágy alá gurult játékokat, reggel beül a babkocsiba és türelmesen vár, hogy induljanak Lilivel az iskolába. Nem tudom, hogy honnan tanulta a megalkuvás nélküli rendszeretetét, reméljük, ez a szokása később is megmarad. Szinte mindig magától helyére teszi a játékait ha végzett velük, a könyveket visszapakolja a polcra olvasás után, a gereblyét visszavonszolja a garázsba miután küzdött egy kicsit a levelekkel. Gondosan visszateszi a krétás dobozra a tetejét, helyére tolja a biciklijét, visszaakasztja Lili nyakláncát a többi közé. Ha valaminek nem tudja a helyét, nekünk adja, hogy mi tegyük el. Az utcán elég nehezen lehet lebeszélni arról, hogy összeszedje a szemetet, és kukát kezdjen neki keresni.

Még csak hat foga van (lassan bújik ki négy új), ezért jó néhány ételt nem tud rendesen megrágni, de ennek ellenére szívesen eszegeti őket. A szőlőszemeket félbevágva adjuk neki, a vastag a héjakat kiköpi, a tenyerünket kell tartani, és abba gyűjteni a jó nyálas összerágott héjdarabokat. Szerencsére Madi szinte mindent megeszik. Messziről észreveszi, ha mi valami mást eszünk mint amit neki adtunk, mindig kér belőle egy kóstolót. Jó lenne, ha ebből valami Lilire is ráragadna, aki nagyon kevés féle ételt szeret, új dolgokat szinte soha nem is akar megkóstolni.

10/12 - Ezen a videón Madi először labdázik, majd megpróbálja felemelni a fülét. Hihetetlen, de igaz! Itt a videó eredeti felbontásban.


Puszilkodás

Madi 14 hónapos korában tanult meg először puszit adni, pontosabban kicsit kinyitott szájjal jól összenyálazott bennünket, ha puszit kértünk. Mostanában már ritkábban puszilkodik, sokszor csak az arcunktól néhány centire cuppant egyet. Szoktam vele olyat játszani, hogy megpusziltatom vele az arcomat, szememet, orromat, homlokomat, de amikor a fülemre kerül a sor, azt nem szokta megpuszilni, hanem a saját fülét érinti az enyémhez! Ha nem akar csak úgy magától puszit adni, az a módszer szokott működni, hogy mutatom neki, hogy fáj az arcom, és ekkor ad egy gyógyító erejű cuppantást.

A játszótéren Madi barátkozós típus, jól kijön hasonló korú gyerekekkel. Ha valaki sír, rögtön odamegy hozzá, és simogatással próbálja megvigasztalni. Egyszer egy másik gyerek véletlenül rálépett Madi ujjára, Madi tartotta neki, hogy puszilja meg, hogy ne fájjon annyira :-). Úgy tűnik, hogy ezt hatásos gyógymódként fogadja el, és másokkal is betartatja a szabályt, hogy meg kell gyógyítanunk akinek fájdalmat okoztunk.

10/12 - Az előző videó folytatása, Maditól csellel puszit szerzek! Itt a videó eredeti felbontásban.


Reggel ha Lili a kelleténél kicsit tovább alszik, Madival együtt szoktuk felébreszteni. Madi óvatosan simogatja és puszilgatja, de ha ez nem hoz néhány másodperc alatt eredményt, akkor kitartóan ütögetni kezdi! :-) Meglepő módon Lili teljesen tolerálja ezt a fajta ébresztést! Amikor meglátja Madit de még nem tud megszólalni, csak magához öleli, Madi is szívesen odabújik hozzá. Nagyon jó pillanatok ezek, látszik, hogy mennyire szeretik egymást. Amikor mindketten kipihenten ébrednek, nincsenek konfliktusok, mindenki mosolyog!

Testvérek

A második gyereknek teljesen más a helyzete, mint az elsőnek. Az igaz, hogy az első több figyelmet kap, több fénykép és videó készül róla, de a másodiknak ott van példaképnek és állandó játszótársnak a nagy testvér, és az sem elhanyagolható, hogy a szülők már nagyobb rutinnal veszik a felbukkanó akadályokat. Persze a kicsik általában veszítenek a csetepatékban, de mégis mindent összevetve, azt hiszem a második gyerekeknek van jobb dolguk. 

09/07 - Lili szemetes-zsákokból készített magának és Olivérnek ruhát:
09/07 - Lili szemeteszsákokból készített magának és Olivérnek ruhát

Óriási szerencse, hogy Lili nagyon szereti Olivért, elfogadja, hogy sok dolgot Olivér még nem ért meg, őszintén örül a sikereinek, és büszke rá más gyerekek előtt. Ismerünk néhány olyan családot, ahol a nagyobbik gyerek nem igazán vesz tudomást a néhány évvel fiatalabb testvéréről, és nem bánik vele szeretettel. Kicsit aggódunk is amiatt, nehogy Lilire is átragadjon ez a viselkedés, de szerencsére inkább az ellenkezője történik, ő mutat jó példát a barátainak.

Csapatmunka

A négy év korkülönbség ellenére Olivér és Lili nagyon jól kijönnek együtt. szoros team-et alkotva próbálják saját szórakoztatásukat maximalizálni. Másképpen fogalmazva: egy húron pendülnek! :-). Amikor augusztusban Lili második nap ment az iskolába, Madi otthon szopás közben felnézett, és ezt mondta: „Hova lett Lili?”, és ezt még sokszor elismételgette. Ezen azért is csodálkoztunk, mert három szóból álló mondatokat még csak nagyon ritkán hallunk tőle.

Lili és Olivér egy-két hónappal ezelőtt kezdtek el együtt fürödni. Lili már régóta szerette volna, hogy Madi beülhessen mellé a kádba, de meg kellett várnunk, amíg Madi elég nagy lett ahhoz, hogy biztonságosan tudjon ülni a vízben. A fürdés egyértelműen a nap csúcspontja. Mindketten tudják, hogy nemsokára aludni kell menniük, akármennyire fáradtak, ilyenkor az összes tartalék energiájukat bekapcsolva még belekezdenek egy utolsó őrült rohamba. Nem értjük igazán, hogy honnan van ez az esti energiacsúcs, mert Adél minden délután kiviszi őket a játszótérre, ahol kedvükre kirohangálhatják magukat.

Fürdés előtt még nekiállnak az emeleten hahotázva és sikongatva körbe-körbe szaladgálni. Ha már levetkőztek, és Madi azt mondja, hogy "pisi", akkor Lili elszalad, "nehogy Madi lepisilje". Madi persze mindenhová követi, ha Lili elbújik, akkor az ágyak alá is bemászva felkutatja. A bújócskázás egyébként nagyon izgalmas játék Madinak, egyáltalán nem zavarja, hogy a szemünk láttára bújik el, így is nagyon örül, amikor "megtaláljuk".

VIDEÓ: Nehogy kiköpd! 0194

09/14 - Madi mangós narancslét tartogatott a szájában, Lili pedig szaladgált, nehogy ráspriccelje. Roppant vicces! Itt a videó eredeti felbontásban.


Lilivel is ugyanez volt másfél éves korában, mostanában Madit is alig lehet becsalogatni a fürdőkádba. Amikor már bent ül, akkor persze remekül érzi magát. Szerencsére a becsalogatásban Lili is tud segíteni, ha ő már beszállt, akkor előbb-utóbb Madinak is megjön a kedve. Nagyon jól elpancsolnak együtt, de azért összetűzések is elő szoktak fordulni. A végén persze alig akarnak kiszállni, ekkor meg ez szokott a probléma lenni. Miután megtöröltük őket, képtelenség rájuk imádkozni a pizsamát, ekkor általában még egy meztelen tánc szokott következni amit a szintibe előre beprogramozott zenékkel kísérnek. Folyamatosan próbáljuk őket lehiggasztani, hogy könnyebben rá tudjanak majd hangolódni az alvásra, és vigyáznunk kell, hogy Madi nehogy a fáradtság miatt elessen, falnak menjen, az ajtófélfát lefejelje, az ágyról leessen, stb.

Lili még utoljára elolvassa a házi feladnak hazahozott kis könyvét, ezt Madi is hallgatja, vagy filctollal, zsírkrétával vagy krétával rajzol. Ezután fogmosás következik, majd megpróbáljuk rájuk adni a pizsamát, amit mindketten a nap befejezésének tartanak, ezért kitartóan ellenkeznek. Este 7 körül kezdjük a fürdetést, 8:00-8:15 között már ágyban vannak, negyed órán belül el is alszanak. Ez az utolsó egy-másfél óra nekünk azonban teljesen kimerítő, az utolsó csepp energiánkat is kiveszi. A gyerekek ilyenkor békésen szuszognak, mi pedig zombiként próbáljuk az este hátralévő néhány óráját beosztani.

Ezen a videón a gyerekek szemetes-zsákokba öltöztek be, és úgy bohóckodtak. Nagyon hasonlít az esti mulatságukhoz, az a különbség, hogy még nincsenek kifáradva, így nekem is több kedvem volt videózgatni.

09/07 - Szemetes-zsák tánc, első felvonás. Itt a videó eredeti felbontásban.


09/07 - Szemetes-zsák tánc, második felvonás. Itt a videó eredeti felbontásban.


Hiába vagy fáradt, kedves olvasóm, még nincs vége a történetnek! Már írom a harmadik, egyben befejező részt másfél éves Madinkról. Kiderül belőle, hogy mi a közös Madiban, és a South Park Cartmanjában, mit talál Madi viccesnek a labdázásban, és videón láthatjuk, hogy milyen szavakat tud már kimondani.

(Tettem egy új képet az előző részbe, amin Madi a földön alszik)