A pók

Madi csütörtökön reggel még nagyon recsegősen köhögött, így nem ment óvodába. Helyette egy pókkal játszott, amit a fürdőkádban talált. Egyáltalán nem félt tőle, teszett neki, ahogy a kezét csiklandozta. Becézgette, szinte simogatta és nevetgélt közben.

-Vigyázz Kicsikém, nehogy megcsípjen!
-Nézd, Anya! Ez nem bánt, ez nem csípős pók!
-Honnan tudod?
-Tudom. Látod, nem kell félni, nem bánt! Csak itt mászik rajtam! - kiáltotta lelkesen, csillogó szemekkel.

Madi lehozta a földszintere mint egy kis háziállatot. Nézegette, élvezte, ahogy fel és alá mászkált a kezén. Aztán a terepet kezdte fürkészni, hogy hova tehetné. Meg akarta tartani akár egy kiskutyát.

-A legjobb lesz, ha visszatesszük a kádba, ott jól látszik. Eddig is ott lakott, ott könnyen megtalálod.
-Jó -egyezett bele.

A következő pillanatban a pók ismét a kádban volt. Aztán Madi is. Ahogy újdonsült barátját szemlélte a kádra támaszkodva, elveszítette egyensúlyát és beleesett a kádba, magával rántva súlyos 1 centesekkel töltött pénzes zsákját. Sajnos, nem a legjobb helyre esett... Szegény pók, az utolsókat rúgta. Madi sírva fakadt, ölembe vettem, hogy megvigasztaljam.

-Nem történt semmi baj- mondtam neki- csak meglepődtél miután elveszítetted az egyensúlyodat.
- És akkor többet már nem is találjuk meg???-kérdezte tágra nyílt szemekkel, kissé hitetlenkedve két szipogás között.
-De megtaláljuk. - nyugtattam meg.

Visszatértünk a pókhoz. Madi visszamászott a kádba, kis kezébe véve nézegette a nyolclábút, aminek már csak hét lába volt, teste kicsavarodott és lábai az égnek álltak.
-Anya, akkor most el kell vinni az állatorvoshoz???

Egy fotó története: dinoszaurusz tojás

Ma Legoland-ben jártunk, a dinoszauruszos hullámvasút előtt készült ez a fotó. iPhone-al készítettem, rendes fényképezőgépet nem volt kedvem cipelni. Elég jól sikerült, a felületes szemlélő talán azt is gondolhatja, hogy helyes és vidám gyerekekről nem nehéz jó képeket készíteni.

A valóság persze teljesen más... Madit nem nagyon érdekelte a fotózás, egyetlen célja volt, hogy mérges képet sikerüljön a képen vágnia.
Ez egyelőre a szemöldökének az összevonásából áll, de akkor sem akartam, hogy grimaszoljon ezen a fotón. A kezemben két telefon volt, az egyikkel videót vettem fel (ezt a gyerekek persze nem tudták), a másikkal megpróbáltam elcsípni egy jó pillanatot. Két perc és 15 másodperc múlva el is készült a kép! Ti is észrevettétek volna, hogy mikor kell a gombot megnyomni? :)

(Bocs, a videó minősége kissé pocsék, nem iPhone-al készült.)



Itt van ugyanez a video iPhone barát formátumban.

Családi manótánc

Egy kedves barátunk a fenti videót készítette a karácsonyi fotónkból az http://www.elfyourself.com/ segítségével. Madi döbbenten nézte, míg Lili halálra nevette magát rajta...

Boldog Karácsonyt!

Boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres, örömteli új évet kívánunk!

Elkészült a szokásos zenés karácsonyi képeslapunk.

Twitter, múmia, kaki

Régóta nullán áll a családi blog írására felhasználható ihlet és energiaszintem. Ebben talán az is a ludas, hogy a Twitterre azonnal leírom, hogy mi épp mi történik, így nem gyülemlik fel bennem az írhatnék. Az egy mondatos helyzetjelentések mellett teszek fel egy csomó képet és videót is:
http://twitter.com/ottoolah


Például ma feltettem Madi egy rajzát, és megkérdeztem a csiripelőket, hogy szerintük mit ábrázol. Sok jó tipp érkezett, végül egy videón Madi árulta el a megoldást. Ezután az eredeti műalkotást megsemmisítette, amin az olvasók jót derültek (kép fent). Mindez sokkal jobban követhető egy jó Twitter programmal, például az iPhone-on a Tweetie-vel.

Nekem nagyon bejött a Twitter, javaslom, hogy ti is próbáljátok ki. Itt van egy rövid magyarázat.

Itt vannak a videók, mindet az iPhone-al rögzítettem, editáltam és a Twitvidre feltöltöttem:
http://www.twitvid.com/videos/ottoolah

Nekem ne mondjátok, hogy "régen hallottunk rólatok"!!! Ígérem, hogy még idén írok ide a blogba is, már el is terveztem, hogy mit :)

István Papa 70 éves

Sok boldog születésnapot István Papa!

Édesapám január 22-én 70 éves lett! Sokat töprengtem azon hogyan is tudnánk innen a távolból megünnepelni és emlékezetessé tenni e kerek évfordulót. Végül azt találtam ki, hogy a gyerekekkel közösen sütünk egy szép nagy tortát és Skype-on keresztül tartjuk meg a meglepetés születésnapot. Szerencsére Lilinek január 20-án, kedden nem volt iskola, így a 9 órás időeltolódás sem jelentett problémát, mert pont itthon volt, amikor Magyarországon már este volt :-) Az utolsó pillanatban Anyukámat is beavattam a tervbe és SMS-ben kértem, hogy vegyen egy tortát az iskolából hazafelé, hogy a számítógépes kapcsolat mindkét végén legyen egy-egy ünnepi torta gyertyákkal feldíszítve. Aznap éppen Apukám ment Anyukám elé, így mit volt mit tenni, közösen választották ki meg a meglepetésnek szánt csokitortát. Apukámnak persze fogalma sem volt arról, hogy az övé lesz. Végig úgy tudta, hogy Anyukám egyik kolléganőjének kellett egyet sürgősen vásárolni.



A gyerekek lelkesen segédkeztek a tortasütésben és díszítésben, alig várták már az ünneplést. Lili nagyon ügyesen, hibátlanul eljátszotta a zongorán a "First Noel" ("Első Karácsony") című dalt, Madi pedig egy nyugodt pillanatában -amikor éppen nem ugrált és táncolt anyaszült meztelenül- elénekelte a Csiga-bigá-t. Ekkor jött a nemvárt meglepetés: nemcsak nálunk égtek a gyertyák a tortán, hanem István Papáéknál is! A vonal mindkét oldalán elfújtuk a gyertyákat és jóízűen megettük a tortákat! Madi sóvárogva nézte a csokisat, ő inkább a Papáéból evett volna szívesen...

Lili még egy szép képpel is kedveskedett a Papának, amire egyedül írta rá, hogy "Boldog születésnapot István Papa!"

Anyák Napja és egy szép fotó

A blogírással és a fényképeink feldolgozásával behozhatatlanul el vagyok maradva, így júniusban emlékezem meg ezzel a fotóval Anyák Napjáról. A legtöbb apuka nem tudná azt megismételni, amit a legtöbb anyuka hetente végigcsinál. Én úgy szoktam hétfőn reggel munkába indulni, hogy nem irigylem Adélt azért, hogy otthon maradhat egész nap... Nem tudom, honnan veszi az energiát, engem a gyerekek néhány nap alatt szinte zombi szintre lemerítenek.

Adélnak pedig általában meg sem kottyan, ha egyszerre akár három dolgot kell csinálnia... Amikor egy a májusi vasárnap délután, Lili hajából a kócokat fésülte (legalább fél órás munka), közben mesét olvasott, és még Madit is szoptatta, én csak annyit tudtam tátott szájjal tenni, hogy megörökítettem a pillanatot.

Köszönjük az anyukáknak, hogy hogy gondoskodnak rólunk!

(A kép fotós szemel azért érdekes, mert kevés fénynél, vaku nélkül (ISO 800, f2.8 1/25s) készült, szinte a végletekig kihasználva a D300 és a 17-55mm f2.8 lehetőségeit. Régebbi cuccommal soha nem tudtam ilyen képeket készíteni.)