Amerikában az a szokás, hogy a karácsonyfát karácsony előtt 2-3 héttel feldíszítik, és 24-én éjszaka hozza meg a Télapó az ajándékokat, amit 25-én reggel találnak meg a gyerekek. Az ajándékok nagy részét a szülőktől és nagyszülőktől kapják, de a legszebb ajándékot a Télapó kézbesíti.
Lili már elég jól megtanult olvasni, lehet, hogy hamarosan ezt a bejegyzést is olvasni fogja, úgyhogy az ő kedvéért óvatosan fogok fogalmazni...
Lilit egy ideje már aggasztotta, hogy egyre több ismerősénél látott karácsonyfát, nálunk pedig még nyoma sem volt. Tavaly a Télapó hozta meg a fát Karácsony előtt néhány nappal, idén a biztonság kedvéért saját kezébe vette a dolgok irányítását, és megkérdezte a zongoratanárnőjétől, hogy nekik honnan van a fájuk. Mrs. Minori mit sem sejtve azt válaszolta, hogy négy évvel ezelőtt vették a Costco-ban, amitől Liliben csak több kérdés merült fel, de meg tudtuk azzal válaszolni, hogy ha valaki műfenyőt akar, az megveheti boltban is, de az igazi fenyőt a Télapó hozza a gyerekeknek. És valóban így is lett, múlt hétvégén miután említettem Lilinek, hogy éjszaka rénszarvas hangokat hallottam, megtaláltuk a fenyőfát a fázunk falának támasztva!
Amíg Madi kora délután aludt, Adél és Lili közösen díszítették fel a fát. Hiába kerestük, sehol sem találtuk meg a fényeket amiket a fára szoktunk tenni, helyette egy másik fénysort használtunk fel. Adél minden évben vesz néhány díszt, ami a gyerekekre abban az évben jellemző, idén Lili kedvéért lila hópehely (kedvenc szín), szív (mindenre szívet rajzol), és pillangó (legtöbb ruháján visszatérő motívum) díszt választottunk, Madinak gombát, uborkát (nagyon szereti a savanyú uborkát) és autót.
Lili a nagyszülőktől már megrendelte, hogy milyen pónis játékokat szeretne, és már napok óta tervezte, hogy írjon a Télapónak is, de ez mindig elmaradt, végül modern gyerekhez méltóan 22-én reggel az iPhone-on írtuk meg a télapónak ezt az emailt:
Kedves Télapó!
Kérek szépen pónit. Oláh Lili vagyok.
Madinak kérek pónit vagy autót.
Madi a testvérem, szeretünk együtt játszani viccesen és mindig nevetgélünk.
Szeretnék veled találkozni, mert nem találkoztam veled ebben az évben. Szenteste fent maradok, a fotelben leszek és várlak.
Oláh Lili és Oláh Madi
Nagyon szomorúan mondta, hogy idén nem találkozott a Télapóval, sajnos az iskolába nem jött, pedig az óvodában minden évben meglátogatta a gyerekeket. Szerencsére 23-án otthon voltam szabadságon, gyorsan eldöntöttük, hogy elmegyünk a Mall-ba (szép magyar kifejezéssel: plaza), ahol a Télapóval lehet fényképezkedni. Nagyon sokan álltak sorba, legalább fél órát kellett várnunk, mire sorra kerültünk. Lili határtalan türelemmel várt, közben Adél Madit sétáltatta. Engem előre aggasztott, hogy elég vacak minőségű képeket készítettek és nyomtattak arany árban, ezért előkészítettem a saját fényképezőgépemet, hátha sikerül titokban egy-két képet elcsettintenem. Amikor a fotós fiatalember meglátta az ő gépénél háromszor nagyobb DSLR-omat, megkérdezte, hogy kérek-e az ő képeiből is, vagy elég lesz amit én készítek. Először nem is értettem, hogy mit akar mondani, de hamar rájöttem, hogy az volt a helyzet, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy nem kötelező a fényképek vásárlása. Így nem csak hogy ingyen, de jobb képet is sikerült készítenem, mint amiket ők gyártottak volna. Madi ugyan meglepődött, hogy élőben találkozott a Télapóval, és hogy Adél gyorsan a Télapó ölébe ültette, de nem tiltakozott. Azt a képet tartottam meg, amin a Télapóra néz, mert ez adta vissza teljesen a csodálkozását. A képen látszik, hogy Lili nyakában egy szalag van, amire egy csengőt tett, annak rázogatásával fokozta egész úton a karácsonyi hangulatot. Madi is szereti a kiegészítőket: Lili piros hajgumiját használta fel karkötőnek.
Lili persze nagyon boldog volt, már előre tervezte, hogy mit fog a Télapónak mondani. Nem akarta neki elárulni, hogy éjszaka ébren fog maradni, hogy meglesse amikor megérkezik, mert tudja, hogy a Télapó mindent megtesz azért, hogy meglepetés legyen reggel az ajándék. Végül kitalálta, hogy mi lenne a legjobb amit a Télapónak mondhatna, és tényleg ezt is mondta neki: „Merry Christmas!”. Azt még megkérdezte tőlem előtte, hogy a Télapó tud-e magyarul, én elárultam neki, hogy mindig azon a nyelven tud, amelyik országban éppen van, úgyhogy itt angolul kell vele beszélni.
A bevásárlóközpontban nagyon keveset időztünk, gyorsan beugrottunk egy gyermekruha boltba és az Apple boltba, ahol vettem magamnak egy fejhallgatót. Az Apple bolt előtt készült ez a kép, amin a Télapótól kapott mentolos karácsonyi nyalókán (candy cane) nyammogtak a gyerekek.
Hazafelé Madi elaludt az autóban, mi gyorsan megebédeltünk, és már indultunk is a színházba. Pontosabban mire elindultunk volna, Madi éppen felébredt, de meglepő módon nem követelte, hogy szedjük ki az autóülésből. Így zökkenőmentesen el tudtunk indulni. Bár Madi csak háromnegyed órát aludt, jókedvű volt, csak egy almát kért, szerencsére Adél épp hozott magával. Az El Cajon-i színházban minden évben megrendezett nagyszabású karácsonyi műsort néztük meg. Amatőr keresztény ifjakból toborzott társulat mutat be egy lenyűgöző zenés-táncos kavalkádot a világ különböző országainak karácsonyi szokásairól. A finálé betlehemi jelenetében bárányok, kecskék, egy fehér csacsi és egy igazi teve is szerepelt!
Télapó is megjelent egy dal erejéig, sőt az egyik rénszarvasát (Prancer) is magával hozta. Lilinek nagyon tetszett, bár szerinte Rudolfot kellett volna elhoznia, mert az a gyerekek kedvence. El is határozta, hogy amikor éjszaka a Télapó megérkezik, ki fog rohanni a kertbe, hogy találkozhasson Rudolffal is. A műsort Madi is végignézte, bár neki a 2 és fél óra alatt egyetlen célja volt: valahogyan feljutni a színpadra. Nem tudott túl sokáig egy helyben ülni, szerencsére a székek mellett bőven volt hely hogy mászkáljon. Előrelátó módon teljesen a nézőtér szélére vettem a jegyeket. Adél kísérgette Madit, de a színpad közelében komoly erőfeszítésbe került, hogy megakadályozza a feljutását.
Lilinek nagyon tetszett a műsor utána ő is a látott sztep tánc lépéseket imitálta, majd egy játék mikrofonba énekelt. Ma (24-én) nincsen munkaszüneti nap, sőt elég sok dolgunk van, mert kevesen vagyunk az irodában. Szerencsére amíg a számítógépem dolgozik, meg tudtam írni ezt a bejegyzést. Most indulok haza, nehogy lekéssem a Szentestét!