Az előző történetet ott fejeztem be, hogy indulok haza, nehogy lekéssem a Szentestét. Szerencsére korán hazaértem, Adél már mindent előkészített, Lili pedig nagy lázban volt. A vacsora és az ajándékok kibontása előtt még egy nagy feladat volt hátra: a családi fotó elkészítése. Miután mindenki felöltözött, és a fényképezőgépet is beállítottam, a gyerekeknek eszük ágában sem volt nyugodtan egy helyben leülni. Persze Madi észrevette a fényképezőgép távkapcsolóját a kezemben, ezután csak egyetlen célja maradt: hogy megszerezze és magánál tartsa! Miután Madi néhányszor elsütötte a gépet, Lili is nekiállt nyafogni, hogy ő is kéri, ami persze kiadós civakodásba fulladt. Mindkét gyerek a távkapcsolóért harcolt, ha kis időre visszaszereztem, akkor nem a kamera felé néztek, hanem a távkapcsolót próbálták szemmel tartani. Miután készült néhány kép, Madi és Lili állandóan odaszaladtak a kamerához, hogy megnézzék az LCD-n az eredményt. Eközben Madi nyomkodta a gombot és a vaku villanása után büszkén kiáltotta: „Madi volt!”
Én biztos voltam benne, hogy idén a fotóból nem lesz semmi, de valamilyen csoda folytán mégis sikerült egy-két elfogadható képet csattintanunk. Csak utólag vettem észre, hogy Lili keze és a varázspálcája le lett vágva, de ekkor már képtelenség lett volna új képet készíteni. Most fordult elő először, hogy két képből kellett összeretusálnom a végeredményt, mert nem készült olyan, amin mindenki a kamerába nézett volna. Az olvasóra bízom a kivágás kontúrjának megtalálását!
Kibontottuk az ajándékokat, Lili is készített mindenkinek valami meglepetést az iskolában, ezeket szépen be is csomagolta. Nagyon lelkes volt, hogy ő is ajándékozhatott nekünk valamit. Lili megkapta a pónikat amiket a nagyszüleitől kért, még Madinak is megengedte, hogy játsszon velük. A legjobb ajándékot mégis én kaptam, egy csillagászati távcsövet, követőmotorral és számítógépes adatbázissal ami megtalálja az égen a keresett objektumokat! Adélnak említettem egyszer, hogy egy távcsőboltban jártunk egy kollégámmal és milyen klassz dolgokat láttunk, erre Adél a hátam mögött szervezkedve használtan (az eredeti ár negyedéért) vett egy ugyanolyan modellt mint amit ott kinéztem magamnak!
Lili fejébe vette, hogy fent marad éjszaka, és meglesi a Télapót, valamint kiszalad megnézni a rénszarvas-szánt és megsimogatja Rudolfot. Szépen eljátszott a pónijaival, ezalatt én befejeztem a fotó retusálását és a honlapra felrakását, Adél pedig kiválogatta az email címeket akiknek elküldtük a zenélő virtuális képeslapunkat. Lili máskor már este 8 előtt aludni szokott, így 11 körül már nagyon álmos volt. Arra jutottunk, hogy a Télapó biztosan nem jön addig amíg látja, hogy világítanak a fények a nappaliban, ezért inkább várjuk a sötétben az ő szobájában. A biztonság kedvéért csengőket tettünk a kandalló előtti rácsra, hogy meghalljuk amikor kimászik a kéményből. Lili amint befeküdt az ágyába, azonnal elaludt, de reggel a szokott időben ébredt. A csengetést nem hallottuk meg, de Télapó meghozta az ajándékot, sőt még a kikészített mézeskalácsból is evett, Rudolfnak pedig vett ki a hűtőből répát.
Karácsony napján Lili teljes póni lázban égett, Madit az ajándékoknál jobban érdekelte a karácsonyfa alatti kisvasút, amit évente egyszer veszünk elő, és amihez mindíg megpróbálok az összes sínt és váltót felhasználva egy új pályát építeni. Madi másik fő karácsonyi elfoglaltsága a kandallóban levő hamu pizsamában való lapátolása volt.
26.-ra kivettem egy szabadságot, Melindáékhoz mentünk el két és fél napra. 25-én délután indultunk, óriási esőben haladtunk a tömött autópályán. Nem tudom, hogy mit kezdenénk egy kisebb autóval, mert a Passat csomagtartóját ilyen rövidebb utak alkalmával is rendszeresen meg szoktuk tölteni. A gyerekek példásan viselkedtek a vacsora alatt, csak akkor volt egy kis incidens amikor másik két gyerekkel együtt akarták őket egy kis asztalhoz ültetni, és Lili elkezdett sírni, hogy a mi családunk üljön egymás mellé. Az az igazság, hogy én büszke voltam rá, egyet értek Lilivel, hogy Karácsonykor ne legyünk szétültetve.
Egy hónapja kezdett el Lili a zongora órákon karácsonyi dalokat tanulni (First Noel, Jingle Bells), valamint én is tanítgattam neki egyet (Pásztorok, Pásztorok). Azt terveztük, hogy ha megtanulta őket, az ünneplő ruhájában elzongorázhatja őket, és én hazaküldöm videón a nagyszülőknek. Úgy alakult, hogy nem nagyon volt kedve a gyakorláshoz, Adél kitartó noszogatása ellenére egyre csak halogatta, ezért úgy tűnt, hogy ebből a tervből nem nagyon lesz semmi. Még 24-én sem tudta a Jingle Bells-t végigjátszani, állandóan elakadt benne. Melindáéknak van egy komoly zongorájuk, Lili vacsora után leült elé, és a vendégeknek hibátlanul lezongorázta mindhárom darabot! Nagyon boldog volt amikor megtapsoltuk, csak úgy sugárzott a büszkeségtől! Mi is nagyon büszkék voltunk rá, nekem pedig különösen tetszett az, hogy épp annyit gyakorolt, ami elegendő volt a tökéletes fellépéshez!
A gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy le sem akartak feküdni, éjjel 11 után aludtak csak el. Reggel sem tudtunk sokáig aludni, mert Melindáék kutyája Frankie ébresztett bennünket. Lili szerencsére nem ébredt fel, neki már komoly alváshiánya volt, néhány órát behozott belőle. Hiába nem volt semmi dolgunk, én nem tudtam a két és fél nap alatt semennyit sem félrevonulni és egy kicsit a saját dolgaimmal foglalkozni. Melinda új iMac-jén állítottam be neki néhány dolgot, az iPhone-ján frissítettem a szoftvert, Jon-nak segítettem babaágyat és bölcsőt összeszerelni, Adél autóját mosattam le, a gyerekeket vittem golfkocsival a tengerpartra autókázni. Második este a golfkocsi akkumulátora hazafelé menet egyre jobban kezdett kifogyni. Először a világítás kapcsolt ki, majd egyre lassabban ment, mire egyszer csak megállt. A gyerekek rettenetesen meg voltak rémülve, de nagyon tetszett nekik, amikor hazatoltam velük együtt az autót, miközben Lili kormányozott.
Madi legújabb szokása szerint Melindáéknál is állandóan meztelenkedett, amint tehette, ledobálta magáról a ruháit! Ez ellen semmit sem tudunk tenni, reméljük hamarosan magától kinövi. Jon gerinc-sebész, meg akarta hallgatni Madi tüdejét, mert sokat köhögött. Amint elővette a sztetoszkópját, Madi azonnal abbahagyta a vele való barátkozást, biztosan megismerte, hogy az orvosnál sem szokott jó dolog származni abból, amikor egy fehér köpenyes bácsi a fülébe dug egy hasonló eszközt. Kis időbe tellett mire megbarátkozott vele, az is használt persze, hogy látta Lilin, hogy nincs mitől félni. Lili is meghallgatta a saját és Madi szívét is. Második nap este hazafelé mindkét gyereket pizsamába öltöztetve ültettük be az autóba, hogy hazaérve csak az ágyba kelljen őket berakni, de Madi nagyon fáradt és morcos volt, nem akart az autósülésben megmaradni, szinte végigordította az egy órás utat. Közben Lili mondta neki, hogy ne sírjon, mert ő fáradt és aludni szeretne, de Madi csak kis ideig hallgatott el. Lili ekkor elaludt, és szemmel láthatóan jól pihent a hangzavarban.
Én a következő héten már jöttem is dolgozni, szinte teljesen egyedül voltam az irodában. Nem baj, legalább volt időm megírni ezt a bejegyzést! :-)
12/25 - Ajándékok bontogatása. Itt van a videó eredeti felbontásban.