kedd, augusztus 14, 2007

Lili első nyári szünete

Lili a kis medencébe ugrál a csúzdáról A nyári szünetnek lassan vége, két hét múlva kezdődik az óvoda. Lilinek tartalmas nyara volt, még felsorolni is hosszú, hogy mi mindent csináltunk: úszás, lorenezés, zoézás, magyarház, tengerpart, Legoland, cirkusz...stb.

A nyári program fő vázát a 8 hetes úszás tanfolyam képezte, kedden és csütörtökön óvoda helyett egy közeli fitness klubba jártunk. Erről a helyről már sok jót hallottunk, Abby-Hannah és Julia-Chloe is itt tanultak meg úszni. Amikor Chuck megemlítette, hogy beíratta Lorraine-t úszni, kaptam az alkalmon és javasoltam, hogy menjenek együtt a lányok, mert az mindkettőjüket motiválná. Így is lett, Lorraine és Lili egy csoportba kerültek, ahol rajtuk kívül még egy kislány volt. Az óra 30 percig tartott, felváltva tanította őket az oktató. Míg vártak a sorukra, a medence szélénél gyakorolták a tanultakat. Mivel Lorraine bőre nagyon fehér, (még a napfényvédő krém ellenére is hamar le tud égni) ők általában rögtön hazamentek az óra után. Mi maradtunk medencézni, Lili hosszú ujjas vizipólóban volt és az új Dórás fürdőruhájában. Szerencsére Lili óvodástársa Sophia és nővére Emily is éppen úszni tanultak, így volt kivel játszania 11-től fél egyig. Sophia és Emily kisöccse Christopher 5 hónappal idősebb Madárlevélnél. Mi anyukák és a babócák az árnyékból néztük a lányokat. Eközben Madárlevél, szopott, aludt, vagy Christopher-rel és Nancy-vel barátkozott. Ezek az úszós keddek és csütörtökök elég fárasztóak mindannyiunk számára. A reggel mindig a készülődéssel telt, a délelőtt az úszással és játékkal, a délután pedig bevásárlással. Általában 14 órára értünk haza, ezután a kertben egy pléden piknikeztünk.

06/26 - Lili es Lorraine az első úszás órán:


A nyári szünet alatt Lorraine-nel továbbra is találkoztunk, de a korábbi heti három alkalmat (hétfő, kedd, péntek) felére csökkentettem. Általában hétfő és péntek délután játszottak együtt. Az iskolánál lévő játszóteret (ez van legközelebb hozzánk) lebontották, hogy teljesen újjáépítsék iskolakezdésre, így ehelyett hozzánk, vagy Lorraine-ékhez mentünk. Lili szívesen ment inkább hozzájuk, mert náluk be tudtak öltözni királylánynak. :-) Máskor pedig nálunk csúzdáztak bele a kis felfújható medencébe, amit szintén nagyon élveztek. Az elmúlt három szerdán Zoe-ék vitték játszóterezni Lilit, amit Lili mindig nagyon várt, mert Lorrainne-en kívül Zoe a másik kedvenc barátnője.

Hétvégeken Ottó vette át a stafétabotot és vitte Lilit a magyarházba vagy a YMCA-be úszni, egyszer közösen elmentünk a tengerpartra és nyári ruhákat vásárolni. Pár hete Lili egyedül volt Ádámékkal Legoland-ben, ezalatt mi a számítógépes szobát próbáltuk Madárlevélnek átalakítani. Sajnos alig jutottunk előre, mert a rengeteg tennivalóra kevés volt ez a 7 óra. A következő hétvégén pedig Lili, Ottó, Lorraine, és Chuck cirkuszban voltak, Ottó fog róla hamarosan írni. Emellett Lili sokat színezett, vágott, ragasztott, képeket készített, láthatóan fejlődött a kézügyessége a nyár alatt.

Lilinél még mindig előfordulnak sírással végződő hirtelen érzelmi kitörések, -de ahogy más szülőktől is hallom- ez életkori sajátosság, amit remélem hamarosan kinő. Azt hiszem néha túl sokat várunk el tőle, aminek az lehet az oka, hogy jónéhány dologban intelligensebb a korosztályánál. Nap mint nap komoly kérdésekkel bombáz bennünket, pl. hogy hogyan született az első ember, hogyan lettek az első állatok vagy hogy honnan jönnek elő a muslicák és hogy az építők hogyan építik fel a magas házakat. Önállóan kezeli a Windows és a Mac számítógépet is, egyedül használja a iPhone-t böngészójét, a térkép és az időjárás programokat, fényképez vele és visszanézi a képeket, kitörli ami nem sikerült és egyedül fel tudja hívni vele a nagyszüleit. Lili még nálunk is jobban emlékszik bizonyos dolgokra. Például amikor Ottóval voltak úszni, egy hölgy megkérdezte, hogy hol vettük jópofa kosarunkat. Ottónak fogalma sem volt -pedig ő is ott volt a boltban- így Lilihez fordult aki gondolkodás nélkül rögtön mondta a bolt nevét. Lili képzelőereje is fantasztikus, egyik nap a Zsuzsa Mama által hozott színes hajgöndörítőkkel csíkozta be a lábát, mert éppen zebrának öltözött, vagy kispárnahuzatban ugrált, mert éppen kis hableányosat játszott.

08/13 - Lili bezebracsíkozta a lábát:
Lili zebracsíkoza a lábát

Az utóbbi napok minden gond nélkül teltek, és az utóbbi hetekben Lili már lényegesen többet játszott egyedül. Szerintem a zenének is fontos szerepe van ebben. Délutánonként kimegyünk a kertbe egy pléddel, és ott olvasunk, gyöngyöt fűzűnk és énekelünk. Lili már nagyon sok dalt megtanult az általános iskolai ének könyvekből, és lelkesen énekli őket nap mint nap. Egyik kedvence az "Orgona ága" amit telefonon keresztül mindkét Mamának el is énekelt, nagy gyönyörűségükre. Újból tanítom a ritmusjeleket és szolmizálást, és elmagyarázom Lilinek, hogyan lehet eljátszani a dalokat. Örülök, hogy kitaláltam a plédezést, mert így legalább én is tudok egy kis időt Lilivel tölteni, ami nem a készülődéssel telik, ami nálunk köztudottan hosszú, macerás és sok noszogatással járó folyamat. Madárlevélnek is tetszik az éneklés és ritmustapsolás. Szereti, amikor ritmusra ütöm össze lábacskáját vagy kezét, és felismer bizonyos dalokat. Ha pl. meghallja a "Most viszik, most viszik Danikáné lányát" elkezd nevetni. Még akkor is, hamár előtte sírni kezdett!

07/04 - Lili és Olivér a piknik pléden:
Lili és Olivér a piknik pléden

Lili nagyon lelkes, ha Madárlevél valami újat tanul. Ha én éppen nem láttam az újdonságot, rögtön beszámol róla: "Anyácska, Madárlevél átfordult a hasára és közben levette a majmot!"-kiáltja izgatottan! Valószínüleg ez azért van, mert én is rögtön megosztom Lilivel Madárlevéllel kapcsolatos tapasztalataimat, érzéseimet. Lili hajlandó kiszállni a kádból, hogy megnézze hogyan pisil Madárlevél fürdés közben vagy hogyan cupogtatja le a szappant a kezéről:-) Két héttel ezelőtt betettem Madárlevelet Lili babakádjába, ami nagyobb mint Madi mostani kádja. Ahogy beleültettem Madárlevél vicces módon úgyanúgy elkezdte magát hajtani bal lábával, mint ahogy a rugdalódzós székében szokta Ezen akkorát nevetem, hogy Lilicske is meghallotta lentről, és csapot-papot otthagyva a játék kellős közepén felszaladt, hogy megnézze mi történt. Lili azt is nagyon szereti, amikor rímekben beszélek Madárlevélhez. Lelkesen ismételgeti a kis versikéket, pl. "Puppantó, cuppantó, itt van egy kis pusszantó!" "Böfike, böfike, táncol egy kis röfike." Madika, Madika, kifolyott a kakika" Ő is próbálkozik saját költéssel, pl. "Deszka, deszka, Madeszka, Dóca, dóca, Madóca." Akármit csinálok Madárlevéllel kapcsolatban, Lili azt azon nyomban elsajátítja és legözelebb alkalmazza is. Ezért kell nagyon vigyáznom, hogy pl. milyen babajóga gyakorlatokkal tornáztatom Madárlevelet esténként, mert Lilicske azt is utánozná legközelebb, de nem biztos, hogy ugyanolyan gyengédséggel, finomsággal. De ha Madesz sírni kezd, Lili magától megy, hogy megvígasztalja, ahogy tőlem látta. "Babóca, nem kell sírni! Mindjárt jön Anyácska"- mondja neki szeretetteljesen és meg is simogatja. Annak is nagyon örül, amikor Madárlevél simogatja őt, vagy elmondása szerint próbálja megölelni. Amikor egyszer a tiszta ruhákat vittem fel az emeletre, visszatérve a konyhába meglepve tapasztaltam, hogy Madárlevél rugdalódzós székével együtt nem ott van, ahol hagytam. Lilicske odahúzta, ahol éppen játszott, mert akarta egyedül hagyni arra a kis időre sem amíg én vissza nem érek!!!

Remélem sikerült egy kis ízelítőt adni hogy hogyan is éljük mindennapjainkat kis kukucskálós, kacagó, gombszemű, felálló hajú gyönyörűségünkkel és aranyhajú hol síró hol nevető, kisöccse fölött tüneményesen gondoskodó-anyáskodó tündérlánykánkkal.