Megérkeztünk Magyarországra!

Hajnali három óra van, felkeltem hogy gyorsan írjak egy kicsit a blogba. Pontosabban otthoni idő szerint délután hat óra van, felébredtem egy nagyhangú kismotor zajára, és nem tudok elaludni, írok hát egy kicsit a blogba.

Az elmúlt hetünk nagyon nehéz volt. Én próbáltam a munkahelyemen az utolsó darab "veszélyes hulladékokat" is eltüntetni, az utolsó pillanatra sikerült mindennel végeznem, még az asztalomat is teljesen letakartottam. Adél egész héten rendrakással, nagytakarítással és a bőröndök bepakolásával volt elfoglalva, emberfeletti munkát végzett nulla pihenéssel. A héten háromszor is hívott bébiszittereket, hogy vigye ki a gyerekeket a játszótérre amíg ő robotol. Nem tudom, hogy honnan veszi az energiát, én nem tudnék megállás nélkül ennyit haladni.

Hiába voltak a bőröndök csütörtökön már 90 százalékig bepakolva, hiába dolgoztunk szombaton is este 11-ig, a vasárnap délelőttünk így is rettenetesen húzós lett. Délben kellett indulnunk, egy óra késésben voltunk mire beültünk a bérautóba és LA felé vettük az utunkat. Lili emlékezett, hogy tavaly induláskor elköszöntünk San Diego-tól, most is integetett a házunknak. Alig értünk fel az autópályára, amikor már megkérdezte, hogy mikor érünk ki a reptérre... Elmondtam neki, hogy nagyon hosszú lesz az út, két óra kell, hogy Los Angelesbe érjünk. San Diegoból sokkal drágább lett volna a jegy, és úgy is Los Angelesi átszállással mentünk volna, amivel időt semmiképp nem nyertünk volna, és az autóút a gyerekeknek érdekesebb is.

Mindkét gyerek elég vidáman állt neki az utazásnak, Lili nem is sejtette, hogy az utolsó pillanatban ki kellett vennem a rollerét az egyik túlsúlyos bőröndből... Nagyon régen megígértük neki, hogy elhozzuk, de büntetés többe került volna, mint egy új roller. Inkább veszünk itt egy másik rollert, tudja majd használni ha máskor is jövünk. Madi sajnos egy óra múlva megelégelte az utazást, a második órát végigsírta. A késés miatt olyan gyorsan haladtam, ahogy csak a minivan-ből (Toyota Sienna) kifért, mindenféle AMG-ket, egy M5 és egy M6-ot és 911-eket előzgettem. Beleszaladtunk két dugóba is, nagyon jól jött az iPhone Google térképe, amin meg tudtam nézni, hogy milyen hosszan van beállva az autópálya és hogy merre lehet alsóbbrendű utakon kerülni.

Amikor az autót leadtuk, 14 poggyászt pakoltunk ki: 4 bőröndöt, 1 babakocsit, 2 gyerekülést, 4 kézipogyászt, 1 kameratáskát, és két gyereket! El tudjátok képzelni, milyen lehetett ennyi cuccot a kocsitól a repülőtéri buszhoz elvonszolni (a fenti iPhone kép ezen a buszon készült), utána a buszról lepakolni és a terminálra behordani. A Lufthansa terminálján kiderült, hogy rossz helyen vagyunk, mert a United termináljára kellett volna mennünk. A nagy stresszben elfelejtettük még egyszer leellenőrizni a jegyeken, hogy melyik terminálról indulunk... Innen busszal kellett átmenni a másik terminálra, rossz irányba tereltek bennünket, egy forgalmas úton kellett a csomagokkal átvágnunk. Nehogy azt higgyétek, hogy az utasok segítettek volna a buszra felpakolni, egy fickó feltett ugyan két bőröndünket, de a többiek ülve nézték végig a műsort. A busz elég hamar odaért a 7-es terminálra, csak az volt a baj, hogy rossz buszon ültünk, ami nem a terminálra ment, hanem a parkolóházakhoz :-(. Szerencsére megszánt bennünket a sofőr, és több sávon is átvágott, hogy kirakjon a terminál megállójában. A jegykiadásnál először rossz sorba álltunk be, végül az átküldtek az elektromos jegyes oldalra, ott csak egy másik utas segítségével értettük meg, hogy hogyan kell egyedül becsekkolni. A totális káoszban úgy éreztük magunkat, mint akik életükben először utaznak repülővel.

Amikor végre a kapuhoz értünk, nem hittünk a szemünknek: a járatunk két óra késlekedéssel 19:30-ra volt kiírva, valami hibát találtak a gépen! Még el sem indultunk, de már nagyon ki voltunk ütve... Amíg Adél Lilivel foglalkozott, én elmentem Madival sétálni. Teljesen dézsávu volt ahogy körbejárt, ráérősen ismerkedett és incselkedett az emberekkel, lépcsőn fel és lemászott: Lili is épp ezt csinálta egy éves korában amikor először utaztunk vele Magyarországra. Valószínűleg jobb is így, hogy később indult a gép, mert volt időnk megvacsorázni, a gyerekek kicsit lehiggadtak és mozoghattak, és kevesebbet kellet Frankfurtban a csatlakozásunkra várni.

A repülés mindkét gyereknek tetszett, Madit legjobban a mellettünk levő kézipoggyászban utazó kiskutya érdekelte, százszor elmondta neki hogy "vaú" mire végre ugatott egyet. Lilinek tetszett a felszállás, már alig várta, hogy végre a felhők fölé érjünk, szeretett volna tündéreket látni. Persze hamar beleuntak az egyhangúságba, Lili megnézett egy filmet (Dr. Seuss) az ülésbe épített monitoron, Madi pedig elég hamar elaludt. Valami miatt egész úton sokszor át akart hozzám jönni Adéltól, biztosan ez volt tőle az ajándékom Apák Napján ami épen mára esett! Madi miután felébredt, fel-alá mászkált az ülések között, meg-meg állt a szimpatikusabb utasokkal incselkedni, de végül mindig a WC-nél kötött ki, ahova legalább 5-ször bevittük, hogy leellenőrizhesse, hogy folyik-e még a csapból a víz ha megnyomjuk a gombot.

Adéllal 3 órát aludtunk, nehéz a gyerekeket tartva álomba szenderülni... Az ablaknál ültünk egymás mögött kétszer két ülésen. Madinak nem kellett volna még saját ülést venni, de három ülésen még ennél is sokkal kényelmetlenebb lett volna utazni, főleg, hogy egy idegen ült volna mellettünk. Madi Adél kezében, Lili az én ölemben aludt. Később amikor Adél mindkét gyereket átvette, én még aludtam 2 órát, fantasztikus érzés volt, mintha a fejemből leengedtem volna egy csomó fáradtolajat.

Idén volt az első alkalom, hogy a frankfurti reptéren nem cigarettafüst volt az első szag amit megéreztünk! Végre eljut oda Európa is, hogy végleg kiűzzék ezt a undorító környezetszennyezést a közterületekről? Volt még egy kis időnk a repülőtéri mini játszótéren játszani, aztán hipp-hopp máris a második gépen ültünk. Ugyanúgy mint az elsőn, Madi sajnos ezen is sírt fel és leszálláskor is, a fülét fogta, biztosan nem tudta a légnyomást kiegyenlíteni. Elég nehezen lehetett rábeszélni, hogy igyon vagy szopjon, pedig a nyelés segített volna ezen a problémán. A második repülőút szerencsére már nagyon rövid volt, hamarosan Budapest fölé értünk, ahol Lilinek megmutattuk a Dunát és a hidakat.

Ferihegyen Lili elővette a hátizsákjából az ünneplő ruháját, amibe átöltözött, hogy minél szebb legyen amikor megérkezik! Nagy öröm volt a sok Skype-olás után a nagyszülőkel és Zolival újra élőben találkozni, a gyerekek nagyon jókedvűen puszilkodtak mindenkivel. A nagy családra, a sok cuccra és a nagyszülők kicsi autóira való tekintettel idén egy bérelt kisbusszal érkeztek értünk! Ilyen nehéz még soha nem volt a hazautazás, de ilyen kényelmesen és gondtalanul még soha nem jutottunk haza Ferihegyről Székesfehérvárra! Madi végig a kezemben aludt (pedig közben elmúlt Apák Napja!), Lili pedig a nagyszülőket szórakoztatta. Ő is nagyon fáradt volt, de kitartóan és nagyon türelmesen tűrte az utazást, csak nagyon picit reklamált. Zoli kérdésére, hogy milyen volt a repülés, azt válaszolta, hogy "unatkozós", és a buszozás vége felé azt mondta, hogy "Lili már nem szeretne többet buszozni". Mostanában elkezdett néhányszor magáról harmadik személyben beszélni, biztosan azért, mert Madiról is állandóan harmadik személyben hall, és szeretné ha az ő igényeit is így komolyabban vennénk.

Fehérváron Madi rögtön kiszúrta magának a ház előtti játszótéren a babahintát, beleültettem, majd elégedett arckifejezéssel adta át magát a hintázás örömének. Ezalatt Adél elkezdett a bőröndökből kipakolni, és összekészíteni azokat a cuccokat amit Klári Mamáékhoz kellett átvinni. Mire én felértem a játszótérről, Lili már mindenkit kendőkbe öltöztetett be, nagy intenzitású játékkal próbálta bepótolni az utazással elvesztegetett időt.

Vasárnap délután 1-kor indultunk San Diego-ból, 22 órával később hétfőn este 8 körül érkeztünk Székesfehérvárra. Mindenki készen áll a jól megérdemelt pihenésre, hivatalosan megkezdjük a rekord hosszúságú nyaralásunkat!

Lili ötödik születésnapja

Próbálom behozni a blog-írás lemaradásomat. Ami késik, nem múlik, itt van Lili születésnapi bulijának története:

Lili negyedik születésnapja után már másnap azt mondta, hogy a következő születésnapját a kertünkben szeretné megtartani, és szeretné, ha kibérelnénk egy felfújható ugrálóházat. Ráhagytuk a dolgot, de közben azt gondoltuk, hogy egy év alatt biztosan meg fogja változtatni ezt a tervét. Nem volt ez egy teljesen új ötlete, mert Olivér egy napos korában (!) Lili azzal volt elfoglalva, hogy kb. 15 rajzlapra elefántokat rajzolt fel, hogy majd ezzel díszítsük ki a születésnapján a házunk tetejét, ahonnan majd a vendég gyerekeknek kell leszedegetni őket !?

Teltek-múltak a hónapok, Lili többször is említette az ötödik születésnapját, közben fejben egyre több részletet adott hozzá a forgatókönyvhöz. "Pónis" születésnapot tervezett, pónis játékokkal, pónis tortával, úgy hogy a lányok királylány jelmezben jönnek (mindegyik barátjának van). Az ugrálóháznak vár alakúnak kellett lennie, királylányos díszítéssel, amiben lányok egy táncos műsort adnak majd elő a szülőknek. Hiába próbáltuk lebeszélni arról, hogy a házunkhoz hívjuk meg a barátait, nem tudta megérteni, hogy itt nem tud kényelmesen elférni 25 gyerek a szüleivel együtt. Az ugrálóházzal is gondban voltunk, mert a kertünk nagyon kicsi, a fák alá nem férne el. Az egyik óvodás társának egy nagyon klassz helyen tartották a születésnapját: úgy hívják, hogy "Pump It Up!". Egy nagy teremben óriási felfújható csúszdák, mászókák, ugrálóházak vannak, a gyerekek végkimerülésig őrültködhetnek. Lilinek ez nagyon tetszett, ezért ő is inkább itt szerette volna a születésnapját tartani. Leesett az állunk, amikor kiderült, hogy hétköznap $250, hétvégén $290 egy maximum 25 fős csoportnak a tarifa. Mivel ekkor nekünk már több mint 30 gyerek volt a meghívandók listáján, más megoldást kellett keresnünk. Lilit az a részlet térítette el ettől a helytől, hogy ide nem hozhattunk volna saját ételeket, ő pedig a torta mellett mindenképpen jégkrém-evést is tervezett.

Végül valahogy sikerült meggyőznünk, hogy ugyanabban a parkban tartsuk a születésnapját mint tavaly, mert ott kényelmesen elférnénk, és van egy színpad, ahol a királylányok méltóképpen felléphetnek... Utánanéztünk az ugrálóháznak, eléggé meglepődtünk, mert drágák voltak: generátorral együtt $170-ba került egy napra. Nagyon sok születésnapon voltunk már, az ugrálóházak itt hétköznapi dolognak számítanak. Vagy nekünk vannak gazdag ismerőseink, vagy mi vagyunk az átlagnál sóprolósabbak, de ennyit nem akartunk néhány óra multatságért kifizetni... Épp azért szeretjük a parkokban rendezett születésnapokat, mert ott a gyerekek jól ki tudják magukat rohangálni, az ugrálóház itt felesleges is lett volna. Sokat morfondíroztunk, hogy mit tegyünk, egy ekkora születésnap megszervezése enélkül is elég nagy feladatnak ígérkezett. Az életenergiánk alacsony szinten állt, mindannyian betegek is voltunk (Lili már középfülgyulladásnál tartott, Madi lázas volt, mi is egyre jobban ki voltunk ütve), én közben esküdtként 3 hétig a bíróságra jártam. Azt a döntést hoztuk, nem akarunk és nem tudunk a gyerekekre még az ugrálóházban is vigyázni, ezért az egészet elsunnyogjuk... :-) Abban bíztunk, hogy hátha Lilinek nem fog hiányozni a születésnapi kavalkád közepette, ha szerencsénk lesz, talán még eszébe sem jut...



A születésnapi bulit március elsején tartottuk, mert Addison, Lili egyik legjobb barátja következő héten már elköltözött Texasba. Nem hívtuk meg Lili összes óvodás társát, akiket meghívtunk, azok közül nem ért rá mindenki, de így is szülőkkel együtt 34-en jöttünk össze. Hajnalban esett az eső, de bíztunk benne, hogy délelőttre valamennyire felszárad. Korán kimentünk a parkba, hogy lefoglaljunk néhány asztalt, meglepődve tapasztaltuk, hogy ott szerencsére nem volt eső, teljesen száraz volt a fű. Péter hozott 12 lufit, Chuck hozta el a hűtőtáskánkat amit italokkal, jégrémmel és jéggel töltöttünk fel. Mi a két gyerek mellett az összes ételt (szőlő. sajt, chips, felvágott, perec), evőeszközt, tányérokat, tortát, és a vendég gyerekeknek szánt ajándékokat vittük. Annyira el voltunk havazva a sok tennivalóval, hogy végül elfelejtettünk labdát és egyéb játékokat vinni, szerencsére mások hoztak. Terveztük, hogy milyen játékokat játsszunk majd (Lili is kitalált valami pónis játékot), de nem volt semmi szervezett programra szükség, a gyerekek jól feltalálták magukat.

Óriási segítség volt, hogy Olivért oda tudtuk adni Hajninak, aki nagy örömmel foglalkozott vele. Madira feladtuk a zöld manó-sapkáját, elvégre jelmezes születésnapot tartottunk, és hűvös volt az idő, szükség is volt egy fejfedőre. Egyáltalán nem aggódott hogy Hajninál hagytuk, biztosan látta, hogy ott maradtunk a környéken. Adél így már tudta az ételeket rendezni és a vendégeket kiszolgálni, én is tudtam mindenkivel foglalkozni és egy kicsit a gyerekeket terelgetni. Szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát, szerencsére a felhős idő ellenére az eső sem kezdett el esni. Lili negyedik születésnapján is nagy siker volt, amikor mindenkit befizettünk egy vonatozásra, most a nyitott tetejű bányászkocsik működtek, a gyerekek nagyon élvezték a száguldást. Egy jegy általában két körre szól, de a gyerekek nagy örömére a születésnapos csoportoknak három kört tesznek meg (ez épp elég is volt).

Vonatozás - Zoe, Lili, Addison:


Vonatozás - Bianca, Ádám, Olivér:


Lili pónis tortát kért, amit Adél nagyszerűen megoldott: picike játék pónikat rakott a saját sütésű (16 tojásból készült) epres citromos joghurtkrémes piskótatorta tetejére! Pontosabban Lili díszítette fel a tortát, ő választotta ki és rakta rá a pónikat és egy Hamupipőkét. Adél szerette volna ráírni, hogy "Lili 5 éves", de Lili nem engedte, azt mondta, "nem kell, tudják" :-). A gyerekzsúrokon a tortához általában szoktak jégkrémet is adni, ez nálunk sem maradhatott el, hiszen a jégkrém továbbra is Lili kedvenc édessége. A csokit még mindig nem szereti, csokis vagy kakaós süteményeket nem hajlandó megkóstolni sem, ezzel szemben a fehér csokit imádja, de ahhoz nagyon ritkán jut hozzá. Üdítő italokat sem adunk neki, a kólát például "csokis italnak" neveztem, ezért sokáig nem is érdekelte :-). Szerintem ez a csokimentes táplálkozás nem lesz sokáig fenntartható, előbb-utóbb rá fog jönni, hogy a barna csoki is van olyan jó mint a fehér. A kólát például egyik nap megkóstolta, és ízlett is neki... A jégkrém még a tortánál is népszerűbb volt, főleg azért, mert vettünk hozzá kis tölcséreket, és abban szolgáltuk fel, ez mindenkinek nagyon tetszett!

Mindegyik póninak saját neve van, a színkombinációról és az oldalukon levő egyéni ábrából lehet őket megismerni. Mivel mi nem nézzük a pónis TV műsorokat, Lili csak azoknak a nevét tudja, akik szerepelnek valamelyik könyvében vagy a számítógépes játékában. Az egyik póni nem szerepelt egyikben sem, ezt Lili a szív alakú "tetoválása" alapján "Heart"-nak nevezte el. Emiatt nézeteltérésbe is keveredett Addison-nal, aki úgy tudta, hogy a neve "Sweety Bell". Az alábbi videón ez a sírásba torkolló vita is meg van örökítve.

Videó: Lili és Addison vitája - "Heart" vagy "Sweety Bell"? (videó eredeti méretben itt)

<

Mindenki remekül érezte magát, Lili is meg volt elégedve, hogy elég sok dolog a tervei szerint alakult. Rengeteg ajándékot kapott, az óvodás társai képben voltak Lili póni-őrületével kapcsolatban, mindegyik jó ajándékot választott. Az egyik pónis játékot duplán megkapta, azt rögtön kikötötte, hogy az egyiket Lorraine-nek fogja adni fél év múlva a születésnapjára. Kapott egy pelenkázható babát is, ami egy másik Lili nevű magyar kislánynak nagyon tetszett, odaajándékozta neki, mert babákkal még mindig nem szeret játszani. Mindegyik ajándékhoz kaptunk ajándék nyugtát (gift receipt), amivel vissza lehet vinni a boltba és az értékét levásárolni. Négyet vissza is vittünk, helyettük Lili választhatott 3 pónis játékot, az egyik stílszerűen egy jégkrémárusító póni lett!

Lili születésnapját 12-én négyesben is megünnepeltük, erre az alkalomra vettünk egy gyümölcstortát. Adél ebben a hónapban már három tortát sütött (Madinak, Lili születésnapjára, Lili óvodájába), negyedszerre bolti tortával dolgoztunk, az is finom volt. Lilinek persze a jégkrém volt a legnagyobb esemény, szerintem minden nap tudna enni!

Amilyen sokat meditáltunk az ugrálóházon, olyan egyszerűen oldódott meg a probléma. Végül nem is jutott Lili eszébe!!! Azóta több születésnapon is voltunk mát ahol Lili jókat ugrált, de egyszer sem vetődött fel benne, hogy az övén vajon miért nem volt ugrálóház! :-)

Lili öt éves!

Az évek múlását szerintem legjobban a gyerekek növekedését figyelve lehet érzékelni. Hirtelen nem jut eszedbe hogy mi is történt veled az elmúlt évben, úgy tűnik, mintha elszállt volna 12 hónap? Nézzél meg újra egy gyereket akit egy éve nem láttál, rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy milyen gyökeres változásokra elegendő ennyi idő...

Azt hittem, hogy 3-4 éves kor után lelassul a gyerekek fejlődésének az üteme, de tévedtem. Lili személyisége sokat változott 4 éves kora óta: nyugodtabb, higgadtabb, szófogadóbb, önállóbb, és talán egy kicsit kevésbé önfejű. Az időérzékelése is megváltozott, már nem azonnal akar mindent, sokszor fejezi ki például így magát: "ha majd befejezted a vacsorázást, mutatok valamit". Egy évvel ezelőtt elnevezett bennünket "Anyácskának" és "Apácskának", ezért mi is néha "Lilicskének" szólítjuk, bár többek között éppen azért választottuk a Lili nevet, mert azt nem kell (és nem is nagyon lehet) becézni. Mostanában egyre többször szólít bennünket Anyának és Apának, amit csalódottan veszünk tudomásul :-(

Lili életében persze a legnagyobb változás az volt, hogy az elmúlt évben már nem ő volt az egyetlen gyerek a családban...

Madika

Lili továbbra is nagyon jó testvér, Madival összeforrott csapatot alkotnak! Nagyon szeretik egymást, Madi rajongva néz fel Lilire, Lili pedig gondoskodik a kisöccséről. Ha egymás hullámhosszára vannak hangolva, nagyon jól el tudnak egymással játszani. Én hiába igyekszem, nem tudom Madit úgy megnevettetni, ahogy Lili! Szeretnek egymással birkózni, fogócskázni, bújócskázni, szeretik egymás játékait elcsenni, egymást etetni, itatni, egymást csikizni vagy játékból megenni!



Megkérdeztem Lilitől, hogy emlékszik-e arra, hogy milyen szomorú volt amikor másfél évvel ezelőtt az ultrahang-vizsgálaton kiderült, hogy Madárlevél - Lili várakozásával ellentétben - kisfiú lesz. Emlékezett rá, talán a videó miatt amit akkor készítettünk. Azt is megkérdeztem, hogy most már örül-e, hogy Madi kisfiú lett és nem kislány, erre azt válaszolta teljesen őszintén, hogy igen! De azt is hozzátette, hogy a következő testvére majd lány legyen :-) Mondta már, hogy szeretne majd Madika felesége lenni, és azt is, hogy soha nem szeretne től "elválni". Kérdeztük tőle, hogy mit ért ezalatt, de nem tudta megmagyarázni. A "válás" szó jelentését egyébként nem ismeri, tőlünk soha nem hallhatta.

Lili nagyon büszke is a testvérére, ha meglátja az óvodában vagy a játszótéren, így szokta lelkesen bemutatni a többieknek: "My little brother!". Az óvodában Kathy-vel egyszer Madit csúzdáztatták az ölükben, majd beleültették egy játék babakocsiba és együtt tologatták, amit Madi nagyon élvezett, vidáman lóbálta a kis lábát. Mindig lelkes csapat veszi körül Madit, amikor Adél kedden és csütörtökön a délutános csoportba viszi Lilit. Érdekes megfigyelni, hogy más Lili korabeli vagy néhány évvel idősebb gyerekek is mennyire érdeklődnek Madi iránt. Ha a gyerekek az utcán vannak amikor Madit kivisszük sétálni, pillanatok alatt körülötte terem 4-5 kislány, beszélnek hozzá, játszanak vele és nekünk mondják, hogy milyen aranyos. Az utcánkban lakó négy lánytestvér közül a második legidősebb (7 éves) Abby soha nem mulasztja el, hogy Madinak külön köszönjön és elbúcsúzáskor külön elköszönjön tőle! Hasonló korú kisfiúk nem ilyen babázósak, de ők is rögtön például odaadják Madinak a labdájukat ha megpróbálja tőlük elkunyerálni. Lili szemlátomást örül annak, hogy a testvére ilyen népszerű, nem féltékeny rá.



Folyamatosan próbáljuk Lilinek elmagyarázni, hogy mit nem szabad ilyen kicsi babával csinálni, amit általában meg is szokott érteni. Ennek ellenére nem nagyon tudjuk őket 1-2 percnél tovább egyedül hagyni, mert Lili még nem tudja Madit megvédeni attól, hogy magában kárt tegyen. Lili néha szokott Madin kísérletezni, próbált már az orrába sós orcseppet spriccelni, a fejére zuhannyal vizet fröcsölni, ezért is jó hogy legtöbbször karnyújtásnyi távolságra vagyunk tőlük.

Én nagyon örülök, hogy Lili példásan viseli, amikor szülei figyelmének a nagy része Olivér felé irányul, és csodálkozom azon, hogy nagyon kevésszer reklamál emiatt. Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy este Adél nyakába csimpaszkodik, és kéri, hogy adja nekem oda Madikát, és csak vele foglalkozzon. Madi is elég fifikás lett már, ha meglátja hogy Lili ül Adél ölében, akkor általában azonnal szopni akar, hogy kitúrja onnan Lilit. Nem egyszer fordul így elő, hogy mindkét gyerek Adélba csimpaszkodva bömböl, nem tudom róla egyiket sem lehámozni.

Barátok

Lili az óvodában középső csoportos. Mint már régebben írtuk, egy általános iskolában levő részidős óvodába visszük. Kiscsoportosként csak heti kétszer 3 órát járt, most heti ötször három órát. Nagyon szereti az óvodát, még soha sem mondta, hogy nem akar menni. Elég jó a csoport, aranyosak és okosak a gyerekek, nincs köztük problémás/bajkeverő :-). Nagy erővel folyik már az írás és az olvasás gyakorlása, mindenkinek reggel le kell írnia a nevét, különböző helyzetekben szavakat ismertetnek fel velük, az ABC-t már régóta tudják. Néhány gyereket otthon a szülők már megtanítottak olvasni, ami angolul a sok kivétel miatt sokkal nehezebb, mint magyarul. Mi nem tanítjuk Lilinek külön az olvasást, szerintünk ráérünk arra még, de így is nagyon sok szót magától felismer már.

Lili nagyon jól összebarátkozott néhány kislánnyal, együtt szoktak az óvodai pónikkal játszani. A legjobb barátja Zoe, szinte rajong érte, de a mi véleményünk róla sajnos felemás. Zoe nagyon öntudatos és határozott gyerek, de sokszor úgy viselkedik, ahogy egy öt éves gyereknek nem kellene: flegmán, hűvösen. Lilinek egyszer mondta, hogy ő nem nagyon szereti a kishúgát, amin Lili napokon keresztül morfondírozott. Ez Zoe viselkedésén meg is látszik, nem foglalkozik sokat a kis Ava-val, és sajnos ezt Lili is utánozza amikor együtt játszanak. Zoe soha nem áll szóba Madival, nem nevet rá, nem kedveskedik neki. Lili Zoe-tól olyan kifejezéseket tanul, mint "what the heck?!" (mi a bánat?!) , vagy "jail" (börtön). Adél régebben beosztotta Zoe anyukájával, hogy melyik nap ki hozza haza a gyerekeket az óvodából, de Lilire egyértelműen rossz hatással volt amikor Zoe-val túl sok időt töltöttek együtt, ezért ezt heti egy napra csökkentettük, sajnos még így is problémásak azok a napok, amikor együtt utaznak.

Van egy Timothy nevű orosz kisfiú, aki nagyon népszerű a lányok körében, jól tud velük játszani, szemben a legtöbb fiúval akik inkább csak egymással játszanak. Lili mesélte, hogy egyszer azt mondta Timothy-nak, hogy szeretne majd az ő felesége lenni. Erre Timothy azt válaszolta, nem lehet, mert ő az Anyukáját fogja elvenni! Ekkor Zoe közbeszólt, hogy az nem jó, mert az Anyukája hamarabb fog meghalni...

03/14 - Addison utolsó napja az óvodában, direkt egyforma pólóban jöttek. Katrisse, Zoe, Lili, Addison:


Lili másik legjobb barátnője Addison, de sajnos ők márciusban elköltöztek Texasba. Addison apukája a SeaWorld nevű vízi állatkert vezetője volt, de most a San Antonio SeaWorld-be helyezték át. Addison Lilihez nagyon hasonló személyiségű, ezért elég sokszor össze is vitatkoztak amikor egyikük sem akart az igazából engedni. Ennek ellenére nagyon szerették egymást, szomorúak voltunk amikor el kellett költözniük. Lili születésnapját előrehozva ünnepeltük meg, hogy Addison is ott lehessen. Lili egyszer azzal ébredt, hogy aznap nem akar vinni semmilyen játékot az óvodába bemutatni (minden hétfőn vihet egyet), mert akkor Addison nem lesz ott, inkább szerdán, hogy ő is láthassa. Az már más kérdés, hogy szerdán amikor két pónit vitt, akkor csak Zoe-nak engedte meg hogy játszon az egyikkel, amiért szegény Addison sírt is :-(

Addison anyukája írta, hogy minden nap emlegetik Lilit, ott is összeismerkedtek egy Lilly-vel, de Addison azt mondta, hogy az a Lilly "not as friendly and fun as our Lili" azaz "nem olyan kedves és jópofa mint a mi Lilink". Lilinek is hiányzik Addison, berakta az iPhone-om időjárás listájába San Antonio-t és nézegetni szokta, hogy ott hány fok van és milyen idő várható. Azt is mondta, hogy Magyarország meg Hawaii után legközelebb oda szeretne elutazni.

Sajnos az óvodai csoport júniusban feloszlik, mert a nagycsoportba itt nulladik osztályként kötelező járni (kindergarten-nek hívják a kis és a nagycsoporttal szemben amik preschool néven futnak). Míg preschool-ba egy távolabbi iskolába hordtuk Lilit, kindergartenbe már az utcánkban levő iskolába fog járni. Lilit szerencsére nem aggasztja, hogy többet nem fog találkozni a barátaival, várja hogy új gyerekekkel ismerkedhessen meg, és reméli, hogy a környékbeli két ismerős kislánnyal Lorraine-nel és Sidney-vel egy csoportba fog kerülni.

02/16 - Ádám és Lili a kanapéról ugrálnak:


Lili mostanában szinte hetente találkozik Ádámmal, aki egy évvel idősebb nála. Hihetetlen, hogy mennyire kompatibilisek egymással, órákon keresztül el tudnak játszani, soha nem civakodnak. Hajni és János (Ádám szülei) szerencsére fel szokták ajánlani, hogy vigyük át Lilit hétvégén, eddig négyszer volt ott 4-6 órán keresztül. Az idő jó részében a gyerekeket felügyelet nélkül lehet hagyni, és Hajni érdekes elfoglaltságokat is ki szokott találni: medencéznek, a kertben salátát és epret ültetnek, kolbásztöltéskor húst is daráltak :-). Ádám nagyon ragaszkodik Lilihez, kérdezgeti, hogy mikor jön át legközelebb, és Lilinek sem kell kétszer mondani, hogy menjen hozzájuk játszani. Amíg eggyel kevesebb gyerek van itthon, mi a házimunkákkal próbálunk haladni, de ennél sokkal több szabadidőre lenne szükségünk, hogy egyszer utol is érjük magunkat...

Amikor először volt náluk Lili játszani, Ádám javaslatára terhes lett, még az ágyba is befeküdtek egymás mellé! Lili hasát kitömték, csak abban tudtak nehezen megegyezni, hogy milyen gyerekeik legyenek, végül született egy elefánt (Lili kedvenc állata), egy tigris (Ádám kedvence) és egy bálna (véletlen? :-)). Máskor is játszottak papás-mamásat, e ezt csak Hajnitól tudjuk, mert Lili nem számolt be róla.

02/16 - Ádám apuka és Lili anyuka az újszülött elefánttal:


Lili kedvenc játékai

Egy gyereknevelésről szóló könyvben olvasta Adél, hogy az öt évesek "jók szeretnének lenni", ez az aranykor, amikor igyekeznek a szüleik kedvében járni. Ez Lilinél is így van: látjuk, hogy boldog, ha sikerül jól viselkednie és tudja, hogy mikor csinált valamit rosszul. Sokszor előfordul, hogy amikor magyarázzuk neki, hogy mit várunk el tőle, ezt válaszolja: "én tudom!". Csak az a baj, hogy az elmélet néha nem esik egybe a gyakorlattal. Főleg akkor van gond, amikor délutánra már elfáradt, és ingerlékeny lesz. Lili már 4 éves kora óta nem alszik napközben, de este 8-kor már ágyban van, reggel hétkor kel. Ha délután aludna két órát, akkor csak 10-kor feküdne le, ami nekünk még nagyobb nehézséget jelentene.

A napjai eléggé kiszámíthatóan telnek, minden nap megy óvodába, minden nap foglalkozunk mi is vele, Adéllal minden nap kimennek a játszótérre, minden nap játszik Madival. Arra is szüksége van, hogy egyedül játszhasson, szerencsére általában erre is van lehetőség ha Madi épp akkor nem veszi fejébe, hogy mindenképpen Lilivel szeretne lenni. Ilyenkor elvonul a nappaliban berendezett "Lili országba" (ahova Madi nem mehet be), és a pónijaival játszik.

Liliország! Lilinek nem tetszik ez a kép, mert túl nagy a rendetlenség. A sínpálya azért van LEGO téglákkal megemelve, mert ez így egy “póni hullámvasút”.


Érdekes, hogy a többi itteni magyar gyerekhez hasonlóan ő is játék közben csak angolul beszél. Nem értjük pontoson hogy ennek mi az oka, mert magyarul egyelőre sokkal választékosabban beszél mint angolul, talán azért, mert az óvodában is angolul játszanak? Ha két magyar gyerek összejön, és játékokat megszemélyesítve beszélnek, akkor mindig angolul szólalnak meg, de egymással magyarul kommunikálnak. Lilinél nincs ilyen gond, de ha másik magyar gyerekek Lilivel angolul próbálnak beszélgetni, akkor mi figyelmeztetjük őket, hogy inkább magyarul beszéljenek.

Lili még mindig oda van a pónikért, póniknak épít házat, pónis kifestőt színez, pónis könyvet olvas, pónis bugyikat hord. Amikor Adél Madit szoptatja és altatja, Lili néha bekapcsolhatja a számítógépet, amin van három játékprogramja, az egyik pónis (elég pocsék), a másik kettő Clifford-os, (nagyon jók). Van egy 20 perces Pónis DVD-je is, azt is áhítattal szokta nézni. Erre mondjuk nem túl sűrűn kerül sor, mert továbbra is csak hetente egyszer van nálunk 30-40 perc TV nézés hajmosás után.

Lili a pónis programjával készítette ezt a képet:


A játékok közül a babázást még mindig nem kedvelte meg, a születésnapjára kapott pelenkázós babát rögtön továbbajándékozta. Egy évvel ezelőtt csak játék állatokkal volt hajlandó játszani, azóta azonban megszerette a királylányokat is. Harmadik születésnapján kapott egy Barbie babát valakitől, azt először tündérnek számította be, utána a kék ruhája miatt Hamupipőkének nevezte el. Most, az ötödik születésnapján is kapott valakitől egy szép csillogó rózsaszín ruhás Barbie babát, azt Csipkerózsikaként azonosította. Az itteni gyerekek az összes királylányt felismerik ruhájuk alapján a Disney rajzfilmekből. Úgy vettem észre, hogy ez Magyarországon nem így volt, nem volt egyértelmű, hogy Lili kék királylány ruhája Hamupipőke báli ruhája. Lili annak ellenére tudja az összes Disney királylány nevét, hogy egyik rajzfilmet sem látta még, és a mesék közül is csak néhányat olvastunk. Egyszer az óvodából azzal jött, haza, hogy "Van ám egy királylány, akit mi nem ismerünk: Barbie a neve!". Azóta Barbie is önálló királylányként lett kategorizálva!

A királylányok iránti rajongásának van egy folyománya: Lili nem akarja, hogy vágjunk a hajából, a fenekéig szeretné lenöveszteni. A hosszú haj önmagában nem lenne baj, de kitalálta, hogy mivel a képeken a királylányok hajában nincs csat, ő sem hajlandó csatot viselni. Régebben Adél szép frizurákat tudott neki készíteni, a pónis korszaka kezdetekor állandóan lófarkat szeretett volna, mist pedig királylányosan kibontott hajat. Adél tanult egy szív alakú fonást, arra még rá lehet beszélni, de sajnos így is előfordul, hogy napokig nincsen kifésülve a haja. Lili a haját úgy viseli, mint valami ékszert: amikor táncműsort rögtönöz nekünk (vagy Skype-on keresztül figyelő nagyszülőknek), a pörgős ruha mellett fontos az is, hogy a haját is jól tudja pörgetni.

5/26 Hamupipőke táncműsora (<>videó eredeti méretben itt). Lili meg van róla győződve, hogy amikor felveszi a Hamupipőke ruháját, akkor őt senki nem ismeri meg. ezeket a táncműsorokat Madi is érdeklődve figyeli, a végén tapsolni is szokott!



Lili álmai

Lili négy és fél éves kora előtt soha nem emlékezett vissza az álmaira, mindig csak kitalált történeteket adott elő ha erről faggattuk. Mostanában előfordul, hogy felébredés után részletesen el tudja mesélni őket, látszik, hogy nem akkor improvizálja őket. Ilyenkor elő szoktam venni az iPhone-omat, és gyorsan lejegyzem a történteket. Lili ragaszkodik hozzá, hogy szóról-szóra írjam le, le is ellenőrzi. Itt van néhány példa:

„Bagoly voltam, egész nap aludtam, éjszaka pedig karikát és tejet ettem. Egy patkányt is fogtam, de azt odaadtam egy másik bagolynak.” (Ezt azután álmodta, hogy előző éjszaka sokat hányt egy vírus miatt. Ezen az éjszakán nem adtunk neki egyszerre túl sokat inni, mert kijött volna belőle. Szinte óránként felébredt és mindig ivott néhány kortyot.)

"Nagyon furcsát álmodtam: az óvodai játszótéren pluszba voltak hinták felszerelve és pörögtek. A csúszdák elektromos árammal működtek, ha valaki lecsúszott rajtuk, bukkanósra változtak. Három csúszda volt, az egyik körbe ment, és aki lecsúszott rajta, az fejjel lefelé is volt. A lépcső megmozdult ha valaki rálépett, és csigalépcsőre változott. Nagyon hosszúvá vált és a föld alá lement. Szeretnél velem egyszer ilyet Legóból építeni? De hintát nem lehet... Inkább rajzoljuk le!"

"Azt álmodtam hogy nem találtam meg a házunkat, mert minden ház be volt festve. Az új barátommal egy nagyon nagy füves részen voltunk, neked haza kellett vinned a Madit, mert nem tetszett neki a sok hang, mert csináltak (építettek) új házakat. A barátommal egyedül maradtam, és hangosabb lett a kalapácsolás, ezért a barátommal hazaindultunk. A Volkswagen olyan volt, hogy ha nem volt ott felnőtt, akkor csak be kellett szállni, és elindult magától ha az összes ajtó be volt csukva. Nem kellett nyomni a gázt és a féket sem, az új barátom tekergette a kormányt, én pedig a vezetőülés mellett ültem, és mondtam, hogy merre kell hazamenni. Ha piros lett a lámpa, az autó egyedül megállt. Amikor az utcánkba értünk, minden meg volt festve szivárványszínűre: a házak a fák és a garázsokban az autók is, csak a mi pálmafánk nem volt. Nem ismertük meg a mi házunkat, csak a pálmafát ismerte meg a barátom, mert ő már járt nálunk. Minden átváltozott, minden átváltozott, minden átváltozott! Póni házzá! A legmagasabb házból lett a Celebration Castle. Mi is átváltoztunk pónikká." (Lili ragaszkodott hozzá, hogy háromszor írjam le, hogy "minden átváltozott"! Attól mondattól kezdve szemlátomást improvizálta a történetet, ha nem állítottam volna le, komoly póni mesévé alakult volna át a sztori!)

"Azt álmodtam, hogy egy kis kismadár elvesztette az anyukáját és egy madár család vigyázott rá. Nem tudta, hogy az Anyukája eltévedt-e vagy meghalt."

"Elmentünk Magyarországra, beugrottunk a Balaton vizébe és úszkáltunk. A Madi is jött."

"Az óvodába mindenki hozott jégkrémet és tortát, mert jégkrém-országban laktunk. Nem volt közte csoki torta és csoki jégkrém. Magyarországról is álmodtam: Mamának egy nagy háza volt, de kint aludt a kertjében. Olyan érzésem volt, hogy volt egy fagyi-tölcsér volt a kezemben, narancs fagyi volt a tetején, de alatta csoki fagyi, azt a Madi lenyalogatta."

Folyt. köv: "Lili születésnapi party-ja"

Nikon D300

Eltelt három év mióta megvettem a Canon 300D dSLR fényképezőgépemet. Ez volt az első $1000 alatti tükörreflexes váz, sok paraméterében behozhatatlanul lehagyta a kompakt digitális gépeket. Ekkorra már eladtam a jó öreg filmes fényképezőgépemet (Canon 50E) három komoly objektívvel együtt, a 300D-hez csak az olcsó alapobjektívet használtam. Meg voltam vele elégedve, de soha nem rajongtam érte igazán.

Továbbra is figyelemmel követtem a dpreview.com híreit, itt olvastam a Nikon D300 nevű kameráról, ami különlegesen jó kritikát kapott. A Canon-ban csalódtam, mert gyengék a digitális fényképezőkhöz tervezett (EF-S) objektívjeik, míg a Nikon nagyon jó objektívekkel rukkolt elő az utóbbi 1-2 évben. A Nikon ezzel az új vázzal komolyan beelőzte a Canont a fél-profi kategóriában, a fórumokon sokan írták, hogy emiatt váltottak át Canon-ról Nikonra.

Nem tudom, hogy Magyarországra mikor fog begyűrűzni az, hogy 30 napon belül a legtöbb boltba vissza lehet vinni a portékát ha meggondoltuk magunkat, és szó nélkül visszaadják a vételárat. Néhány boltban ezt 90 napon belül el lehet játszani, mondanom sem kell, hogy szeretünk ilyen helyen vásárolni. Nos, ezt kihasználva megrendeltem a D300-at az Amazon-on, hogy kicsit közelebbről szemügyre vegyem. Örökös Canon felhasználóként nagyon nehéz volt elsőre megértenem a Nikon logikáját, például a leírás elolvasása nélkül a memóriakártya ajtaját sem bírtam magamtól kiniyitni...

Két éjszaka alatt átrágtam magamat a 400 oldalas leíráson, ezután már teljesen kézre állt a gép. Jól éreztem, az elmúlt 3 évben újra döbbenetesen sokat fejlődtek a digitális fényképezőgépek. Nem tudom elképzelni, hogy a következő három évben milyen fejlődésre lehet számítani, szerintem most értünk el egy olyan csúcsot, ahonnan nem lesz jó darabig drámai fejlődés. A Canonnak most fel van adva a lecke, utol kell érniük a Nikont, és készíteniük kell néhány jó EF-S objektívet, ha nem akarják tovább figyelni a piaci részesedésük zsugorodását.

Ahogy tesztelgettem az új fényképezőgépet, már a zár kattanásának a hangjától is borsózott a hátam. A képminőség ezen a szinten már nem kérdés, a használhatóság és számtalan beállítási opciók területén találtam óriási fejlődést. Annyi funkció van, hogy szinte pilótavizsga kell ennek a gépnek a használatához. A leírás csak a funkciókat tárgyalja, beállítási tanácsokat nem ad, ehhez vettem egy 700 oldalas elektronikus könyvet, ezzel már sokkal lassabban haladok...

A magyar kereskedők rájöhetnének, hogy ha problémázás nélkül visszavennék az árukat, azzal növelni tudnák a forgalmat. Miután kipróbáltam a D300-at, nem volt szívem visszaküldeni, mert óriási "feeling" a gép használata, és fantasztikus minőségű képeket tudok vele készíteni. Versenyautót nem fogok venni, számomra ez a gép a fényképezőgépek Ferrarija! Villámgyors a működése, pontos és tévedhetetlen as 51 érzékelős autofókusz, másodpercenként 6 képet tud elsütni. A 12 megapixeles felbontású képeket RAW formátumban mentem el a 16 GB-os CompactFlash kártyára. Nem is olyan ez a gép, mint egy Ferrari, hanem mint egy űrhajó. Tiszta futurisztikus érzés a használata.

Épp jókor küldött Bush gazdaságélénkítő adókedvezményként 1800 dollárt, így könnyebb volt magamat rászánnom az amazon.com forgalmának növelésére. Az is nagyon jól jött, hogy Adél jóvoltából nagyon jó áron sikerült a régi gépet eladni! Köszi!!!

Az objektívvel együtt a kamera majdnem másfél kilót nyom, táskában csak komolyabb eseményekre cipelem magammal. Nem lehet vele videót felvenni, úgyhogy a pici Canon PowerShot kamerát továbbra is fogom használni, a fotóalbumban a 4:3 oldalarányú képek azzal készültek. Ha nincsen nálam fényképezőgép, az iPhone-nal is szoktam fotózni, ha van elég fény, meglepően jó képeket lehet vele készíteni.





A D300-ból hihetetlen minőségű képek pottyannak ki... Itt van Liliről és Olivérről egy-egy kép amit Anyák Napja előtti szombaton készítettem a játszótéren. Mindkettő az eredeti 12 MP képnek csak egy kivágott részlete. Madi arcát teljes méretre kinagyítva látszanak rajta a homokszemek amik homokozáskor ragadtak rá, a szemében pedig az én tükörképem (kattints a lap tetején látható képre)! Lilit hintázás közben sikerült tűélesen lefotózni, a kamera vidáman tudott a mozgó hintára fókuszálni, nem volt gond a hátulról sütő nap, Lili kék szeme tisztán látszik, a hajszálai szinte megszámlálhatók.



A fenti képet Adél fényképezte tegnap az állatparkban, ez is döbbenetesen részletgazdag és éles eredeti méretre kinagyítva. Lilivel is készült egy hasonló kép még a Canon G3-al az állatkertben amikor épp annyi idős volt mint most Madi:



Szóval ha valakinek komoly hobbija a fényképezés, szeretne új technológival megismerkedni, van ideje ilyesmivel bíbelődni, annak melegen ajánlom a D300-at. Most egy merészet fogok tippelni: ez a kamera nem fog elavulni 5 éven belül, és jól meg fogja utána is őrizni az értékét. Tessék nyugodtan venni egyet!

Update: A fényképzőgéphez adtak egy NIkon Capture NX nevű programot, amivel pikk-pakk lehet fényképeket retusálni. Nézzétek meg a második és a negyedik videót a fenti linken, hihetetlen, hogy néhány kattintással micsoda eredményt ért el a bársonyos hangú mester. Photoshoppal ugyanezt a varázslást háromszor ennyi idő alatt lehet véghezvinni, de előtte néhány éven keresztül érdemes tanulni a program használatát. A Canonhoz is volt egy használhatatlan fotó editáló program, ezen a területen is a Nikon győzött.

Lili két keréken

Lilit tavaly nyáron (4 éves korában) próbáltam megtanítani kétkerekű biciklivel biciklizni. A kitámasztó kerekekkel már régóta nagyon jól tudott menni, de tetszett neki az ötlet, hogy megtanuljon két keréken egyensúlyozni. Többször is elmentem vele egy közeli parkban levő füves lejtőre, ahol Julia-t és Chloe-t tanította Tim biciklizni, és esküdött rá, hogy tökéletes erre a célra, a lányai nagyon hamar megtanultak.

Elég fárasztó volt Lilit a dombon fel és le tologatni, és nem is haladtunk sokra. Állandóan ide-oda nézegetett, nem előre figyelt, így persze nem nagyon tudott egyensúlyozni, ráadásul nagyon hamar meg is unta a gyakorlást, inkább a mászókákhoz szeretett volna menni játszani. Nyár végén ráadásul eltörte a kezét, szeptemberben Magyarországon voltunk, úgyhogy hirtelen vége lett a kerékpároktatásnak. A biciklire persze nem raktuk vissza a kitámasztó kerekeket, Lili inkább a rollerét használta. Még két éves és két hónapos korában vettünk neki az interneten egy klassz rollert aminek elöl két kereke van, ezért nem lehet vele eldőlni, néhány nap alatt megtanult vele menni. Sajnos ezt a rollert azóta nem gyártják, csak olyanokat, amiknek hátul van dupla kerekük, de azok nem olyan jók, mert a gyerekek állandóan beleütik a sarkukat ahogy hajtják magukat.

Ezek a most divatos kis kerekű rollerek egyébként nagyon jópofák, gyorsak és hihetetlenül strapabíróak, csak egy gondjuk van: ha a járdán a betonlapok illesztése elmozdul (például ahol a fák gyökerei felemelik őket), a roller kereke megakadhat, és a gyerek orra eshet. Ez Lilivel sajnos többször is megtörtént mire megtanulta, hogy a bukkanókon nagyon óvatosan kell átmennie.

Lorraine, Lili barátja már egy éve tudott két keréken biciklizni, idén februárban Lili újra érdeklődni kezdett a kerékpározás iránt. Egyik nap amikor Madit vittem ki a játszótérre (amíg Adél takarított), Lili a fejébe vette, hogy ő mindenképpen biciklivel akar jönni. Hiába magyaráztam neki, hogy ő még nem tud kétkerekűvel menni, nem sikerült lebeszélnem. Egyik kezemmel Madit toltam a babakocsiban, másikkal Lilit fogtam hogy nehogy eldőljön, így vonszoltuk el magunkat a játszótérig ami kb. 500 méterre van a házunktól. A játszótéren Madira kellett vigyáznom (homokoztunk, mászókáztunk, hintáztunk, csúszdáztunk, egy kosárlabdát kergettünk), nem tudtam egyedül hagyni, és Lilit tologatni. Lilit ez nem érdekelte, a mászókák körüli puha talajon kitartóan próbálgatott a biciklivel elindulni, majd egy-egy pedáltekerés után elesés nélkül a lábát letenni. Én nem is nagyon tudtam rá figyelni, Madi az összes érzékszervemet lekötötte, mert állandóan ide-oda mászott, és neki még életveszélyesek ezek a magas mászókák.



Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Lili már vidáman biciklizik körülöttünk, több pedáltekerésig sem vesztette el az egyensúlyát! Persze nagyon boldog volt, hogy ilyen hamar ráérzett a biciklizésre, én is büszke voltam rá, hogy ilyen látványos eredményt ért ennyire rövid idő alatt! Sajnos éppen nem volt nálam a fényképezőgép, a telefonommal készítettem néhány képet.

Lili másnap már a kosárlabdapályák betonján kerekezett, teljesen rutinosan el tudott indulni, kanyarodni, oszlopokat kikerülni - ez nagyon fontos eleme a biciklizésnek! :-), és szépen meg is tudott állni. Hihetetlen látvány volt figyelnünk, hogy egy napon belül mekkora fejlődésen ment keresztül, úgy biciklizett, mintha világ életében ezt gyakorolta volna! Olyan mámoros élmény lehetett ez neki, mint amikor megtanult járni: hirtelen soha nem látott sebességgel tudott két dimenzióban mozogni, távoli helyekre pillanatok alatt szabadon el tudott jutni. Egy 7 éves forma kisfiú csodálkozva jegyezte meg, hogy látta Lilit előző nap gyakorolni, és már milyen ügyesen tud menni!

Kaliforniában kötelező biciklizés közben felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt a bukósisak viselése (úgy hallottam, ezt nemsokára Magyarországon is bevezetik). Ahogy Lili egyre gyorsabban és egyre vagányabban tekert, nehéz volt magamat türtőztetni hogy nem szaladjak utána, hogy el tudjam kapni ha netalán elesik. A legnagyobb meglepetésemre egyszer sem esett el a tanulás alatt és utána sem. Lili ettől kezdve minden nap biciklizni akart, Lorraine-el megállás nélkül rótták a köröket. A játszótéren mindenhová biciklivel közlekedtek, biciklivel mentek a csaphoz vizet inni, biciklivel érkeztek a homokozóhoz, és biciklivel kergették a nyulakat!



Talán egy hét múlva mondtam Lilinek, hogy felpumpálom a biciklije kerekeit. Kérdezte, hogy miért kell felpumpálni. Azt válaszoltam hogy azért, mert így majd még gyorsabban tud menni. Ezt sajnos nem kellett volna mondanom, mert úgy próbálta ki a pumpálás hatását, hogy őrült gyorsan kezdett el tekerni a házunk előtt a járdán. A lejtőn nagyon felgyorsult, hiába kiabáltam neki, hogy fékezzen, a sebesség mámora miatt meg sem hallotta. A házunk elé érve túl nagy sebességgel próbált a garázs elé befordulni, felszaladt a fűre, ahol el is esett. A fű ugyan puha volt, de a kormány beleállt az oldalába, és a bőrét is csúnyán felhorzsolta. Szegénykének nagyon fájt, utána napokig meg is látszott a helye. Kérdeztem, hogy miért nem fékezett amikor kiabáltam, azt válaszolta, hogy nem hallotta. Bánatosan még annyit mondott, hogy inkább engedjem le puhára a gumikat, mert így túl gyors lett a bicikli...

Madi is jól járt Lili újdonsült biciklizés-tudományával, mert amikor Lilivel elmegyünk kerekezni, Madi be tud ülni a biciklim csomagtartójára szerelt gyerekülésbe. Lili épp kezdte már kinőni, így Madi teljes joggal megörökölte ezt a helyet. Nagyon tetszik neki amikor beültetjük, sőt oda is szokott húzni engem a garázsban ha biciklizni szeretne. Lili régi rollerére is örömmel fel szokott állni, de ahhoz még túl kicsi, talán egy év múlva meg fogja tanulni a használatát.

Videó: Játszótéri biciklizés. Eredett felbontásban itt található. Kérem megfigyelni, hogy milyen 15 éves pólót kapartam elő magamnak a fiók aljáról, még nem volt szívem kidobni...



Már épp azt hittük, hogy egy ideig le lesz a gond a bicikli témáról, amikor márciusban Lorraine egy nagyobb (16") kerékpárt kapott. Lili is rögtön kipróbálta, jól tudott vele menni, persze ő is szeretett volna magának egy nagyobbat. Én azonban még szerettem volna ha egy kicsit továbbra is a kicsi (12") kerékpárját használná, arról mégiscsak kisebbet lehet esni... Egy hónapon keresztül Lili minden alkalommal elkunyerálta Lorraine-től a nagyobb biciklit, elég biztonságosan ment vele, ezért nem tétováztam tovább, egyik nap elmentem egy játékboltba körülnézni. Kérdeztem Lilit, hogy ő is szeretne-e jönni, de nagy meglepetésemre inkább itthon akart maradni, mert Elle-hez akartak átmenni a szomszédba születésnapján megköszönteni. Mindenesetre ellátott részletes instrukciókkal, hogy milyen biciklit nézzek neki, és mielőtt elmentem, még egyszer összefoglalta: "Apácska jegyezd meg, vegyél pónisat, ha nincs, akkor királylányosat, ha nincs, akkor olyat mint Lorraine-é, ha nincs, akkor lilát".

Persze nem volt a boltban sem pónis, sem királylányos, sem olyan, mint Lorraine-é. Volt egy rózsaszín Barbie-s, és egy szép lila, nagyjából egyformák voltak. A Barbie-s jóval kevesebb került, de tudtam, hogy Lili kedvenc színe a lila, Barbie pedig nem igazán királylány, sőt Lili a rózsaszínt nem is nagyon szereti (sokáig azt mondta, hogy minden szín a kedvence, kivéve a rózsaszín). Szinte olyan érzés volt biciklik közül választani, mint amikor autót kell venni: jobb lenne az olcsóbbal megúszni, de a drágábbat jobban lehet szeretni... Végül "egyszer élünk" alapon a lánybiciklik BMW-jét a lila, virágmintás, virágpedálos, fehér gumis, lila küllős, elöl-hátul patkófékes plusz kontrás Schwinn-t vettem meg.



Itthon persze nagy volt az öröm, aznap este össze is kellett szerelnem, Lili lelkesen segített mindenben. Imádta a lila metálfényezést, a kedvenc extrája a kormányra szerelt kis táska volt, amibe azonnal be is költöztette a kedvenc pingvinjét (amit 4. születésnapján az óvónénijétől kapott), és aki azóta is állandóan a biciklin utazik. Átszereltük a régi biciklijéről a két csengőt amiket Klári Mamától kapott tavaly ajándékba, és már készen is álltunk az indulásra. Lili könnyen tudott vele menni, nagyon kényelmes a magas kormány, könnyű fel- és leszállni, jól fog a kontra. A kézifékeket sajnos alig éri el az ujjaival, és túl nehéz velük fékezni, ez sajnos típushiba. A váz rettenetesen nehéz, Lili hamarabb ki fogja nőni, mint hogy fel tudná emelni, és sajnos emelkedőn nem is nagyon tud feljutni vele. Óriási öröm és nagy élmény volt Lilinek egyedül megtanulni biciklizni, utána pedig egy ilyen "BMW"-re szert tenni! Nekünk persze nagy öröm az ő boldogságát látni.

Remélem ez kerékpár néhány évig jó lesz! Legközelebb Madi fog következni a biciklizés-tanulással, neki Julia-éktól már kaptunk is egy vagány kis bicót. De addig még Adélnak is meg kellene tanulnia biciklizni, neki soha nem volt biciklije!

"Egy kisbaba első állása egy éves korában"

Madi már régóta próbálgat kapaszkodás nélkül egyensúlyozni, de eddig minden alkalommal csak pár másodpercre sikerült megállnia. Főleg olyankor sikerült neki ez az attrakció, amikor egyik kezéből átvett valamit a másikba, és eközben elfelejtett kapaszkodni :-)

Emlékszem, amikor Lili először állt meg egyedül, majd amikor később elindult, mi nagyon örültünk, de rajta nem nagyon látszottak felfokozott érzelmek... Teljesen természetesnek vette a dolgot, mintha észre sem vette volna, hogy valami fontos új dolgot tanult volna meg.

Nem így volt ez Madival...

Pár évvel ezelőtt a szomszédoktól kaptunk egy lefordíthatatlan nevű játékot, (Sit'N'Spin) aminek az aljára rá kell ülni, és a tetején levő kormányba kapaszkodva és azt tekerve gyorsan tudják a gyerekek magukat pörgetni. A kormány nem mozog, hanem az alsó kör forog csapágyon elég nagy sebességgel. Madi erre a játékra próbált felmászni, persze vigyáznunk kellett, nehogy elessen amikor elfordult alatta. A kormány épp olyan magasságban volt, hogy kényelmesen tudott benne kapaszkodni, és egyszer csak hirtelen elengedve meg tudot állni! Az arcára volt írva, hogy nagyon tetszik neki ez az egyensúly gyakorlat, és persze mi is köré gyűltünk, hogy megcsodáljuk a látványosságot. Egymás után többször is megismételte, és közben vidáman kiabálta hogy "Yeah!!!" mi pedig tapssal bíztattuk. Az ilyen pillanatok általában csak néhány másodpercig tartanak, de szerencsére Madi fáradhatatlanul ismételgette a mutatványt! Előkaptam a fényképezőgépet, gyorsan felvettem egy videót, ami az utóbbi idők legvidámabb felvétele lett!

03/29 - Madi egyedül áll! Az eredeti felbontású videó itt található



Lili rettenetesen boldog volt, lelkesedése talán még a miénket is túlszárnyalta. Büszkén simogatta és puszilgatta a testvérét, és mindig segített neki visszamászni miután lehuppant a földre. Miután Madi megunta az ácsorgás gyakorlását, Lili kérte, hogy írjuk be ezt az eseményt a naptárba. Mondtam neki, hogy nem csak a naptárba írjuk be, hanem az internetre is fel fogom tenni a fényképeket és a videót! Azt válaszolta, hogy legyen a kép címe ez: "Egy kisbaba első állása egy éves korában". Hát így kapta ez a blogbejegyzés ezt a címet!

Olivér első hajvágása

Lili is és Olivér is sötét, hosszú hajjal születtek, mindkettőé kivilágosodott néhány hónap múlva. Először megritkult, majd hat hónapos korukban újra megerősödött. Lili haja annak idején mindig égnek állt, sehogy sem tudtuk neki lelapítani. Neki végül két éves korában vágattuk le először, Olivér hajával nem lehetett ennyit várni. Születésnapjára már eléggé a szemébe lógott, és a fülét is eltakarta, de az egymás érő betegségek miatt nem jutottunk el a fodrászhoz. Valószínűleg mi is le tudtuk volna vágni a haját, de láttunk már elég siralmas otthon barkácsolt frizurájú kisgyereket, akiknek a szülei a fodrászon próbáltak spórolni :-)

03/16 - Hajvágás előtt:



Olivért is ugyanabba a gyerek fodrászatba vittük el, ahova Lili is járt kiskorában. Olivér kíváncsian nézegete, hogy mi történik, volt időnk megfigyelni ahogy nagyobb gyerekek haját vágták. A kicsiket autó formájú ülésekbe ültették, az egyikbe Madi is kíváncsian bemászott. A nagyobb gyerekek figyelmét videó-játék kötötte le hajvágás közben. A fodrász nagyon rutinos volt, rögtön előkapott egy szappanbuborék fújót, és azzal varázsolta el Madit. Sajnos amikor ráadták a leplet, hogy ne hulljon a ruhájára a haja, akkor hirtelen elment az egésztől a kedve és sírni kezdett. Ezután már nem is nagyon lehetett megvigasztalni, szomorkásan sírdogált. Szerencsére nem nagyon mocorgott, és nem próbált kimászni a székből, ezért a fodrász, - aki villámgyorsan dolgozott -, szépen le tudta vágni a haját. A lehullott hajból egy tincset kis zacskóban egy emlékkártyára tűztek.

Itt található három rövid Quicktime videó amit a hajvágásról készítettem (hajvágás 1, hajvágás 2, hajvágás 3), az elsőből itt van egy kép:



Kérdezte a fodrász, hogy milyen frizurát szeretnénk Madinak, mi azt válaszoltuk, hogy valami aranyosat :-). Jól van, akkor "hagyományos kisfiú frizurát" fogok készíteni - mondta a fodrász. Nem tudom, hogy milyen az a "hagyományos kisfiú frizura", de az biztos, hogy nagyon ügyesen vágta le, nem lett túl rövid, nagyon jól áll Madinak! Ha újra a szemébe és a fülére kezd lógni, talán mi is le fogjuk tudni vágni, de szigorúan csak akkor, ha alszik! :-) Vagy inkább mégsem próbálunk a gyerek frizuráján spórolni, és újra elvisszük ugyanehhez a fodrászhoz, de most majd vigyázunk, hogy ne ijesszük meg a lepellel...